Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-02-07 / 6. szám
* o co Visszhang avagy udvariasság a köbön Lapjuk ez évi 5. számában olyan tudósításokat is közöltek, amelyek példás elárusítókról szóltak. Szerencsére vannak ilyenek is. Ezt már én is tapasztaltam. Úgy látszik, használ az ellenőrzés, a panaszbeírés és a kritika. Most mégis egy olyan esetet szeretnék leírni, ami nagyon felháborított. Még ősszel történt meg velem Kassán (Kosice) egy Mladost megjelölésű üzletben, ahol kozmetikai cikkeket, játékokat és papírárut lehet vásárolni. Mint a hnb dolgozója ajándékot kerestem a regrutáknak. Mivel rajtam kívül nem volt más vevő, úgy gondoltam, nyugodtan válogathatok a pultnál, ezért megkértem az elárusitónöt, mutassa meg, milyen árujuk van. A töltőtollkészletet még csak elémrakta, de amikor mondtam neki, hogy valami olcsóbb kellene, azt hittem, mindjárt otthagy. Vásároltam hát kínai tollat. De levélpapírt is akartam. Rábökött a kiállítottakra, és arra a kérdésemre, hogy „Polni posta" jelzésű, tehát katonáknak való van-e, majd átszúrt a szemével. Még mást is szerettem volna venni, de ő már blokkolt. Amikor kértem a számlát, azt mondta, majd a pénztárnál kapok. A pénztárosnő viszont azt válaszolta a kérésemre, hogy az eladótól kérjek, majd ö lepecsételi. Nagy nehezen megírta. De volt „merszem" még egyszer visszamenni és megkérni, hogy csomagolja be az árut, mert mire hazaérek vele, összepiszkolódik. Addig unottan állt a pultnál (egy vevő sem volt rajtam kívül!), de ekkor azt hittem, menten fölfal. Mi nem vagyunk erre berendezkedve, felelte, majd nagy kelletlenül átvánszorgott a pult végén „húzódó" játékosztályra, és beledobálta az árut a papírba. Még szeretném megjegyezni, hogy 118 koronáért vásároltam ebben az üzletben. És nem kértem semmi különöset. Csak vevő voltam. Egy azonban biztos: az elárusítónő nem volt ott, ahol az udvariasságot osztották. Csodálkozom, hogy a felettesei még nem vették észre, milyen „szívélyesen" bánik a vevőkkel! Farkas Rózsa Korhatár nélkül A Párkányi (Stúrovo) Hnb múlt évi tevékenységének összegezése azt bizonyltja, hogy a hnb egyes osztályainak, valamint a polgári ügyek testületének dolgozói mindent megtettek azért, hogy erkölcsi és anyagi támogatásban részesítsék a rászorulókat. Korhatár nélkül a bölcsőben ringó csecsemőktől a nyugdíjasokig. Harminckét gyermekgondozási segély-kérelmet hagytak jóvá. Az óvodában 258 hároméves kisgyerek kapott helyet, ebből 21 cigány. Rendszeres figyelemmel kísérték a csonka családok életét és szükségleteit is, s húsz családból tizennégyét, ahol az édesanyák kellőképpen gondoskodtak kettőnél több gyermekükről, anyagi támogatásban részesítették. Ez a támogatás 44 gyermeket érint. Pénzben kifejezve 14 600 korona. Nem kis figyelmet szentel a hnb a nyugdíjasoknak. A 219 legkisebb jövedelmű nyugdíjas bevásárlási utalványt kapott, 67 200 korona értékben. Húsz nyugdíjas közös étkeztetéséhez 2 millió 497 560 koronával járult hozzá a szociális osztály. Az elhunytak hozzátartozóinak kérelmeit is igyekeztek minél gyorsabban elintézni, és 98 kérelmezőnek folyósítottak segélyt, összesen 97 398 korona értékben. S ha már a nyugdíjasok támogatásáról beszélünk, nem feledkezhetünk meg a nyugdíjasklubról sem, melynek üzemeltetésében ugyancsak segít a hnb. Ez sem elhanyagolandó tény, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az üzemeltetés évi költsége 1983- ban kb. 2 664 251 korona volt. Hajtman Kornélia A Vöröskereszt „nyugdíjasa" Több mint két évtizede annak, hogy a Csehszlovák Vöröskereszt kistúcsi (Lúc n. 0.) alápszervezetének élére Nagy Máriát választotta a tagság. Mariska néni most itt ül mellettem, és emlékezik: „A kezdeti nehézségek leküzdése után színdarabokat tanultunk be, és előadtuk őket a környék falvaiban. A bevétel a szervezeté lett. Már ami megmaradt belőle! Mert sokszor arra sem volt elég a pénz, hogy kifizessük belőle az autóbuszt!" Mariska néni elméleti tudását a CSSZVK járási bizottsága által szervezett tanfolyamokon gyarapitotta. Nemegyszer részesítette elsősegélyben a rászorulókat. A szervezet tagságával karöltve mindig részt vállalt a faluszépítési munkálatokból is. Mivel szívügyének tekintette a szép környezetet, gyakran szervezett társadalmi munkát, s még ma is sokat tesz azért, hogy a falu utcáit virágok és fűsávok díszítsék. A kislúcsi vöröskeresztesek, Mariska néni és a vezetőség többi tagjának irányításával jó munkát végeztek az elmúlt időszakban. Az idős és beteg lakosoknak, akik nyugdijasotthonokban élnek, kis ajándékokkal kedveskedtek. Tavaly Pongrácz Rozi nénit köszöntötték, aki már kilencvenedik születésnapját ünnepelte családja körében, s ezzel a falu egyik legidősebb lakosává és egyúttal a Vöröskereszt legidősebb tagjává vált. Az idős és beteg embereket rendszeresen látogatták, és segítettek a nyugdijastalálkozó megszervezésében. Kiváló eredményeket értek el a véradók toborzása terén. A véradást egyébként erkölcsi kötelességüknek tartják, amit az is bizonyít, hogy tavaly Jánsky-plakettes véradót is köszönthettek Szabó Vince személyében, aki huszonkétszer adott térítésmentesen vért. A szervezet népszerűségét a faluban az is bizonyítja, hogy a fiatalok szívesen dolgoznak a Vöröskeresztben. Az új elnök is fiatal. Mariska néni, aki huszonkét évig volt elnöke a szervezetnek. Nagy Júliának adta át a stafétabotot. Ö maga azonban továbbra is tagja marad a vezetőségnek, hiszen szükség van arra, hogy tapasztalatait továbbadja. Most már több ideje lesz erre, mert nyugdíjba vonult. Az efsz tejcsamokában dolgozott, mint tejkezelő. Munkájával mindig elégedettek voltak felettesei, de a vásárlók is. Ugyanezt a Vöröskeresztben végzett tevékenységéről is elmondhatjuk. Nem véletlen tehát, hogy Mariska nénit a Vöröskereszt járási bizottságának titkára sok éves áldozatkész munkájáért elismerésben részesítette. Szabó Jánosné Az eredmény: barátság Nagymegyeren (Calovo) már hagyománnyá vált a nyugdíjasok év végi találkozója. A múlt év végén a város ezer nyugdíjasa közül kétszáz jött el a művészeti népiskola koncerttermébe, hogy találkozzon a város tömegszervezeteinek vezetőivel és képviselőivel, valamint a vendégekkel. Mert ezúttal kedves vendégek is érkeztek: a tatabányai bányák nyugdíjasklubjának harminchárom tagú művészeti csoportja. Őket már a kora délutáni órákban fogadta Lapos Ferenc, a vnb elnöke, aki egyúttal tájékoztatást nyújtott a város fejlődéséről, lakóinak életéről. A fogadós után városnézésre indultak a vendégek. Megtekintették az országszerte, sőt az ország határain túl is ismert és népszerű termálfürdőt, ahol ebben áz idényben 240 000 vendég töltötte szabadságát gyógyulást és kikapcsolódást keresve. Ezután a múzeum következett, ahol kis Ízelítőt kaptak a város múltjából. Miután megpihentek, a hangversenyterembe mentek, ahol már várták őket a megyeri nyugdíjasok. A kellemesen meleg helyiségben a város nyugdíjasainak nevében Varga Dezső köszöntötte a tatabányaiakat. Ezt követően a vendégek kétórás műsorral szórakoztatták a hazaiakat. Előadásuk dicséretet és elismerést érdemel, mert úgy állították össze a műsort, hogy az szórakoztató legyen a nyugdíjasok számára. Művészi színvonalon tolmácsolták a kabarétréfákat, a magyarnótákat, Kálmán Imre operettjeinek egy-egy számát, de a cigánydalokat és -táncokat is. A női kórus magyamótákat énekelt az ugyancsak tatabányai három-tagú zenekar kíséretében. A város öregei még sokáig fognak emlékezni erre az estére. Hiszen végigénekelték a két órát. Még azok is kedvet kaptak a nótázásra, akik már nem is emlékeztek rá, mikor daloltak utoljára. Orkánszerüen zúgott a taps, s mikor elérkeztek a búcsúzás pillanatai, bizony nehezen váltak el egymástól a vendégek és vendéglátók. De ígéretet tettek, hogy a barátság fennmarad köztük, és gyakran fognak találkozni. Most hát a nagymegyeri nyugdíjasokon a sor. hogy ellátogassanak Tatabányára. Öllé Ferenc Váljon hagyománnyá a szeretet! A minap egy meghívót hozott a posta. Felbontottam a borítékot, és örömmel olvastam, hogy Nagymácsédra (Vefká Maca) hívnak, az ottani nyugdíjasok találkozójára. Szívesen tettem eleget a meghívásnak, s most már elmondhatom, hogy nagyon szép és feledhetetlen volt a találkozó nemcsak a nyugdíjasoknak, hanem számomra is. A munkában elfáradt idős emberek az ízlésesen megterített asztaloknál foglaltak helyet. Volt, aki egyedül jött, volt, aki a házastársával. Kinek hogyan adta a sors. Az idén a „gyengébb nem" képviselői voltak többen, mert a meghívott korosztály férfitagjait bizony megritkitotta a második világháború. Az ünnepi délutánt Grédy Miklós, a helyi pút elnöke nyitotta meg, majd Risnyovszky Tibor, a hnb elnöke mondott köszönetét a nyugdíjasoknak eddigi fáradozásukért, a község szépítése és fejlesztése során nyújtott segítségükért. Rácz Zoltán, a helyi pártszervezet elnöke és Gál István, a hnb szociális és egészségügyi bizottságának elnöke is üdvözölték az egybegyűlteket, s arról is elhangzott néhány szó, hogy a hnb milyen segítséget nyújt a nyugdíjasoknak, hogyan törődik velük. A köszöntők és ünnepi beszédek után a helybeli óvodások és iskolások színes, vidám műsora következett, a dalok, táncok után pedig a frissítő és az apró ajándékok. Nem egy idős ember szemében csillogott könny... Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a találkozó szervezői vetélkedőt is rendeztek. Négy háromtagú csapat versenyzett. A falu múltja, jelene és a közeljövőben létesítendő intézmények terve volt a téma. Ez egyszerre volt tanulságos és szórakoztató is, így nem csoda, hogy nagy visszhangot váltott ki az ünnepeltek körében. De ezzel még mindig nem volt vége a találkozónak. A jó hangulatot tovább fokozták a környéken nagy közkedveltségnek örvendő RENOVA 5 zenekar dalai. Mindenkinek jólesik, ha nem feledkeznek meg róla. Az itteni szervezők ezt jól tudják, ezért azokat az idős embereket, akik valami oknál fogva nem tudtak eljönni, az otthonukban keresték fel. Valamennyi nyugdíjas nevében kívánom, hogy a jövőben megrendezendő találkozók legalább ilyen sikeresek legyenek, s az, hogy a nagymácsédiak ilyen szeretettel fogadják a körükbe az idős embereket, váljon falujukban apáról fiúra szálló hagyománnyá! Nagy Mihály (nő?)
