Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-02-07 / 6. szám
— Bizony, az apja alszik ővele, én meg a kisebbikkel. — Hát így nehezen lesz harmadik! — Hát nem is! Ez éppen elég. Lacika kezelése eléggé bonyolult és hoszszadalmas folyamat lesz. Mert először lazítani kell az alvásán, hogy az éjszakai bevizelések lassan elmaradjanak, azután pedig ellenkezőleg, mélyíteni, hogy a rosszul alvás, pontosabban a szorongás feloldódjon. , néhány biztos tünet — A mai nap csupa tipikus esettel szolgált — telepszik le mellém délután kettőkor dr. A. M., akin a fáradtság jelei cseppet sem mutatkoznak (miközben nekem zúg, fáj és rángatózik a fejem, pislogok, s egyéb késztetési ingereim felöl sem vagyok bizonyos, hogy uralmam a.latt tudom tartani őket). — Lacikánál például a gyakori fertőző betegségek, s az ezzel járó általános kimerülés, legyengülés viselte meg erősen az agytevékenységet. Persze, valószínűleg mindezt még erősítette a jellembeli adottság is, amely a kistestvér születésekor került először felszínre. Keményfejű gyerek ez a Laci! — Tudni kell a neurózisokról, hogy nem szervi bajok, hanem általában a felsőbb idegrendszeri tevékenység zavarai, azaz funkciós eredetűek, csökken a személyiség» nek környezetéhez való alkalmazkodási képessége. Ez azután az életkortól függően különböző formában jelentkezhet. Például lelki panaszok, mint a beteges félelem, a kisebbrendűségi komplexusok, a kényszerképzetek vagy testi panaszok — fejfájás, gyorsult szívverés, átmeneti bénulások stb. — formájában. — A gyermeknél a neurotikus zavarok érdekessége, hogy sok esetben egyáltalán nincsenek kellemetlen hatásai a gyermekre. Ő esetleg észre sem venné „betegségét", ha a környezet helytelen hozzáállása, a szülők túlzott szigora vagy a pajtások csúfolódásai nem figyelmeztetnék rá minduntalan. — Hogy miről ismerhető fel mégis kisgyermeknél ez a zavar? Van néhány biztos tünete, mint például az akaratlan rángások, kényszermozgások, pislogások, grimaszok, de az éjszakai bevizelések is. — A legújabb elméletek szerint két fő tényező vezethet neurózis kialakulásához. Az egyik a felsőbb idegrend zeri központ bizonyos hajlamai, amelyek legtöbbször a szülés közben keletkezett agykárosodások következményei. Mint Anitánál is láttuk, ez hosszú ideig lappanghat a szervezetben, aztán pszichés megterhelés idején, vagy elhúzódó konfliktusos helyzetben végül felszínre törnek neurotikus reagálások formájában. De a helytelen nevelés, a túlzottan energikus, despota módszerek, amelyek elnyomják a gyermek egyéniségének szabad kibontakozását, s fordítva, a nagyon gyengéd és engedékeny nevelés is ide vezethet. Az ilyen családi légkörben élő gyermek végül is állandó konfliktushelyzetben van önmaga és a külső környezet elvárásai között nem tud egyensúlyt vagy legalább valamilyen kompromiszszumos megoldást találni. A tartós konfliktushelyzetek a neurózisok keletkezésének másik fő kiváltói. Persze azért nem kell megijedni, nem minden konfliktushelyzet szül neurózist. De segítenünk kell a gyermeknek, ne állítsuk öt olyan, ellentétes tartalmú és irányú választás elé, amelyben a gyermek nem tud dönteni, nem dönthet, mert számára mindkét megoldás egyformán fontos lenne. Például rossz házasságokban, ahol a szülők eszközként használják a gyermeket egymás ingerlésére, egymás ellen uszítják öt, vagy a válásoknál, nagyon gyakori az ilyen helyzet, amikor mindenki a különben is érzékeny, mert még fejlődésben lévő gyermekre van a legkevésbé tekintettel.------------/FELE/ -------------BARÁTOD FELESÉGÉT A cseh sajtóban érdekes esetről jelent meg írás. Két gyermekkori barát valaha ugyanannak a leánynak udvarolt. A leánynak választania kellett, az egyikhez hát férjhez ment. A másik viszont továbbra is rokonszenvezett a már férjes asszonnyal. Sőt, szerelmes volt bele, és több kísérletet tett, hogy intim kapcsolatra bírja. Sikertelenül. Egy alkalommal azután kisebb férfitársaságban — köztük volt a férj is — névnapot ünnepeltek. Késő este — már jó hangulatban — a vendéglőből egyikük lakására indultak az ünneplés folytatására vagy éppen befejezésére. A széptevőnek ekkor támadt az ötlete, hogy leszakad a társaságtól... Így is tett. Az itókától felbátorodva indult barátja lakása felé, abban a biztos tudatban, hogy a feleség most egyedül van, a férj a barátjaival szórakozik. Meglepetésére az ajtót nyitva találta. A szobában csak az éjjeli lámpa világított. Az asszony — barátja felesége — ruhában aludt a heverön. Bizonyára a férjét várva vett rajta erőt az álom. A „látogató" úgy érezte, elérkezett az alkalom. A lámpát leoltotta, levetkőzött, az asszony mellé feküdt, és simogatni kezdte . ... Az asszony első mély álmából ébredezve azt hitte, hogy a férje érkezett haza. Közben rádöbbent tévedésére. Elsikoltotta magát, felugrott, és felgyújtotta a lámpát. A sikolyra befutott nyolcéves fia is, aki a szomszéd szobában aludt. S ott látta a ruhátlan férfit édesanyja mellett. Az asszony az esetet jelentette a közbiztonsági szerveknek. A vizsgálat során elhangzott vallomásokból kiderült, hogy miután a nő tiltakozott, a férfi semmiféle további erőszakos kísérletet nem tett. A Signál című cseh hetilapban vita indult arról, vajon az eset nemi erőszaknak vagy arra való kísérletnek minősithető-e. Az olvasók nézetei merőben eltérőek. Némelyek elítélik a férfit már azért is, hogy barátja feleségét próbálta hűtlenségre csábítani. Mások feltételezik, hogy az esetre nem kerülhetett volna sor, ha a férjes asszony egykori udvarlójában az előbbiek folyamán nem táplált volna bizonyos reményt. Természetesen a feltételezések és az érzelmi szempontok a tárgyilagos megítélésben nem játszhatnak döntő szerepet. így a vitazáróban az ügyész, a törvényesség fölött hivatalból őrködő személy tisztázta a fogalmakat. Törvényeink szerint az álom a védtelenség állapota. A paragrafus értelmében aki erőszakkal vagy fenyegetéssel a nőt nemi kapcsolatra kényszeríti, vagy kihasználja védtelenségét, nemi erőszakot követ el. Köztársaságunkban az ilyen bűnelkövetés 3-tól 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Az ügyész megállapítása szerint azonban ebben az esetben nem volt szó erőszakról, sem arra való kísérletről. Igaz, a szerelmes férfi szándéka a nemi kapcsolat elérése volt. Az asszony azonban visszautasította eddigi próbálkozásait is. A férfi célja az volt. hogy az asszonyt megtévessze, igy nyerje meg. Amint azonban az aszszony rádöbbent tévedésére, és tiltakozott, a betolakodó nem is kísérletezett tovább, tehát nemi erőszakra nem került sor. Ebben az esetben már védtelenségröl se lehet szó. Ugyanis védtelenség állapotába kerülhet például a fejbevágással, kábítószerrel, alkohollal elkábított nő. Igaz, az alvás is védtelenségi állapot, de az asszony a kritikus időpontban már nem aludt. így a nemi erőszak, sem az arra való kísérlet esete nem áll fenn. Természetesen továbbra is kérdés, hogy a furcsa udvarló büntetlenül megúszhatja-e az esetet? Jogrendünk biztosítja a nőnek azt a jogát, hogy nemi partnerét szabadon válassza meg. Büntetötörvénykönyvünk kimondja: aki a joggyakorlás akadályozásával másokat megkárosít úgy, hogy valakit tévedésbe ejt, vagy kihasználja mások tévedését, két évig terjedhető szabadságvesztésre (esetleg más büntetésre is) ítélhető. Ez a kitétel teljes mértékben vonatkoztatható az esetünkben szereplő férfira is. Figyelembe véve cselekvésének a társadalomra kiható veszélyességi fokát, feltételezhető, hogy a bíróság feltételes büntetést szab ki rá. Tanulságul neki és másoknak is ... , . IMadasdi Éva Bolla Ladislav mérnök, a Kisállattenyésztők Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának dolgozója válaszol Hajatács Szonya, szentpéteri (Dolny Peter) lakos kérdésére: Úgy gondolom, nem egy kisállattenyésztönek okoz londot minden évben a tenyészállatok beszerzése, •oleg az ezt megelőző bizonytalanság kellemetlen. Én ibatenyésztéssel foglalkozom már hosszabb ideje, ■zért ezzel kapcsolatos a kérdésem is. Szeretném tudni, hogy az idén lesz-e elegendő naposliba, menynyibe kerülnek majd, és azt, hogy a tápszer ára melkedik-e a múlt évihez viszonyítva? A kedves kérdező, sajnos, nem tudatta, ■ hogy tagja-e a Kisállattenyésztők Szlovákiai Szövetségének, vagy sem. Igaz ugyan, hogy teljes mértékben nem ettől függ, hogy elegendő naposlibához jut-e, de tény, hogy szövetségünk tagjai ezen a térén is előnyben részesülnek a többi kisállattenyésztővel szemben. Ez utóbbiak megnyugtatására elmondhatom, hogy a bratislavai Baromfitenyésztő Állami Gazdaság tájékoztatása szerint 1984-ben előreláthatólag nem lesz hiány naposlibákból. Az említett állami gazdaság természetesen szövetségünk igényléseit elégíti ki elsősorban, hiszen szerződéses kapcsolat van e két szervezet között. Valamennyi kisállattenyésztönek őszintén ajánlom, álljon sorainkba — ha még ezt nem tette meg —, mert csak hasznára lehet a tagság, amely megkönnyíti munkáját, biztosítja a kisállattenyésztésre vonatkozó előírások megtartását, ez viszont könnyebbé teszi számukra aztán az állatok értékesítését is. Szövetségünk tagjainak ugyanis mi engedélyezzük a kisállattenyésztési tevékenységet (ami szavatolja az állategészségügyi előírásoknak megfelelő tenyészkörülményeket, az egészséges állatokat); segítünk a tápszer beszerzésében és sorolhatnám, de részletesebb tájékoztatást kap minden érdeklődő szövetségünk helyi, illetve járási bizottságain. Az említett előnyökre jó példa a naposlibák beszerzése is: a baromfitenyésztő ág 1984-es évre szóló kínálatában többek között tudatta velünk, hogy a naposlibák darabjának ára 1984.3. 1 -töl 1984. 4. 21-ig 26 Kcs, 1984. 4. 21-töl pedig 28 Kcs lesz. Szövetségünk kisállattenyésztöi a helyi, illetve a járási bizottságainkon beadják igényléseiket, ott összegezik azokat, és továbbítják a bratislavai állami gazdaságnak. Ezek az igénylések tulajdonképpen kétoldali szerződésnek tekinthetők. Sőt, a szállító azt is felajánlja, hogy az 1500 db fölötti igénylés szállítását saját költségére vállalja, kezeskedik a libák egészségéért, és a csomagolást sem kéri vissza. Az állami gazdaságnak a libákat szövetségünk közvetítésével számlán vagy a szállító pénzutalványaival kell eljuttatnia az adott címre (Hydinársky státny majetok n. p., Ivanská cesta ő. 4., 821 04 Bratislava). E libák nemesített IVEGAS fajtájúak, de tagjaink attól függően, hogy a jól tojó, a nagy májú, a húsos, a kombinált stb. fajtát helyezik előnybe, a Suchá nad Parnou-i vízi szárnyasokat tenyésztők klubjából hozzájuthatnak más fajtákhoz is. Ami a tápszerek árát illeti, szövetségünknek eddig nincs tudomása arról, hogy a tavalyi árak a jövőben megváltoznának. (nős)