Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-10-11 / 42. szám
A régi iskola Zalabán Dolgozószobám Az egykori műhely ... • sí if : II Ili 3E II | j SF Is F? p í Esztike, a feleségem A SZÜLŐFÖLD KÉRDEZ ---------------------c Válasz: az él Vándormadaraink, a fecs^pk. gólyák, amikor évenként a kikelet hírnökeiként fészkükre találnak: ösztönös örömüknek adnak hangot. A csivitelés és a kelepelés a szülőföldre találás örömét fejezi ki. A többi vándormadarunk is hasonlóképpen jelzi megérkezését.. . Dalra kél a határ. Az emberi lélek is ujjong, ha a szülőföld melegét megérzi. Aki a szülőföldjén éli le életét, az otthonmaradás, a helyhez kötöttség olyan szálait fonja szivére, amelyeknek elszakítása végzetes lehetne számára. Ezt a tételt magamra vonatkoztatva is vallom. A szülőföld iránti szeretet több versemben is megnyilvánul; az egyiket így kezdem: „Nem elég egyszer, elmondom újra: Garamvölgye. szeretlek”, s igy fejezem be: ,.S nem fog rajtam öregség, vénség. (Csak el ne tépjék) A szálat, ami ide köt engem”! Ezt a ragaszkodást több írásom is tükrözi. Az itthonmaradás tényét azonban nem elég ilyen egyszerűen kifejezni. Több megvilágítást igényel. Elsősorban, tényező a biztosított megélhetés. Azután sorra következnek: a táj szépsége, természeti adottságai, a síkság és a dombok egészen hegyinek is nevezhető magassággal. Vizei: A Szikince és a Garant. Erdeit is említeni kell: százhektáros Berek, lombos tölgy- és gyertyánfáival sok kellemes órát szerzett ifjúkoromban. A falu alatti rét százszínű virágait sem lehet elfelejteni. A gyerekkor libapásztorkodása a réthez fűződik legszebb élményeivel. Több akácos van Garamsalló (Salov) határában, ezeket birkalegeltetés idején barangoltam be. Mert hisz egy nyáron a Zsigmond bíró juhait is őriztem, egy bárányért Szülőfalum egy hegyoldal nyugati lejtőjén épült, ősrégi település. Református templomának tornya messze az egész Garam mentén látható. Ha a falu szőlőhegyére kerülünk, onnét Lévát (Levice) és a dorogi hegyeket egyképpen látni lehet. Kelet felől a Börzsöny hegyei kéklenek, s ide látszik a kanyargó Ipolyi szegélyező jegenyék tarkasága Ipolyságtól (Sahy) Helembáig (Chlaba). Rózsásnak nevezték azt a dűlőt, amely a szőlőhegy tetején, a határ legmagasabb pontján volt. Ide nyúlt ki a mi szőlőnk is. Szüretkor ide sereglett a legtöbb gyerek. Innét láttam először vonatot, ahogy Zalabától köhögve vonszolta magát a hegyre, Ipolypásztó (Pastovce) felé. Ezen a szőlőhegyen nem csupán szőlő termett: meszsziről csupa erdőnek látszott. Szinte körülölelte Garamsallót. Rengeteg dió- és cseresznyefája volt. De volt barack, egres, ribizli, alma. körte, sőt még egy szelídgesztenyefa is. A közeli Lekér (Cajakovo). Damásd (DomaSa) és Vezekény (Vozokany) gazdáinak is volt szőlője. A sallói boroknak a környéken jó híre volt. Kiváltképp az uradalmi pincegazdaság borai voltak keresettek. A környéken négy uradalom is gazdálkodott. A falu szegénysége mindig talált foglalkozást. Apám az első háború után az urasági erdő munkása volt. Már tizenegy évesen eljártam vele a Bozlikba karót csinálni. Öröm volt a szép szál akácfát hasítani. Persze, a tűzrakó is én voltam, hiszen a karócsinálás télre esik. Amilyen öröm volt az erdei munka, olyan elszomorító emléket idéz a majorba járás, amikor ökröket kellett vezetnem. Négy magyar ökör volt az ekébe fogva, hatalmas szarvaikkal ott kalimpáltak az ülepem körül, s én mindegyre a szarvaikat figyeltem, nem a barázdát, amelyben vezetnem kellett Nem csoda aztán, hogy a béres igencsak emlegette az anyám szentjeit s hatalmas ostora a fülem közelében csattogott. Nehéz volt a szántás, csipalyagosak voltak az uradalmi földek. Ahol jobb volt a talaj, ott gözeke szántott. De azért itt is akadt szép emlék, amikor bogarakat szedni küldtek a répatábla szélére, amely körül volt árkolva. A réparitkítás és -kapálás már nehezebb volt, felnőttek munkája, s mert azt jobban megfizették, oda is vállalkoztam néhány gyerektársammal. Tizenkét évesen pedig már apám marokszedője lettem, aratáskor. Mióta csak emlékszem, apám részes aratónak szegődött valamelyik falubeli gazdához. Mindezek felsorolása után senki se csodálkozzon, hogy néhány év múlva olyan elhatározás érlelődött meg bennem, hogy iparos leszek. Elég volt a nehéz mezei munkából. így lettem tizenöt éves koromban asztalosinas. Egy helybeli mester műhelyéből, hároméves tanonckodás után, tizennyolc évesen, segédlevéllel a kezemben kerültem el szülőfalumból Nagysallón, (Tek. Luíany). Vámosladányban (Mytne Ludany), s Léván dolgoztam huzamosabb ideig. Tízéves segédkezés után, 1936-ban váltottam iparengedélyt szülőfalumban, saját házunkban rendeztem be a műhelyt. Már gyermekkoromban megszerettem a könyveket, s minden szabad időmet olvasással töltöttem. Először
