Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-09-27 / 40. szám

SO CO U l CC HI Osztály­részem : egyetlen élet (Benjámin László) FIGYELJ! — Mi újság? — Nem vettek fei — Fellebbeztél? — Igen. De úgy sem sikerült — Most mit csinálsz? — Dolgozom. Segédmunkás vagyok egy üzemben. — Bírod? — Már megszoktam. Csak unalmas. — Miért unalmas? — Ugyanazok a mozdulatok egész nap. — Azért beszélgetni lehet?... — A. Nincs kivel... Az asszo­nyok csak a gyerekről beszélnek, meg hogy a férjük mikor mit csinál, mit főznek este meg va­sárnap. Melyik üzletben mit kap­ni. — És a fiatalok? — A srácok a csajokról, a csa­jok a srácokról szövegelnek, ki kivel, mikor, ki kit bír... Meg kinek melyik együttes a kedven­ce, mikor hol van diszkó, mulat­ság, milyen krimi megy a tévé­ben. — Szabad idődben? — Forgatom a könyveimet, hogy el ne felejtsem túlságosan, amiből felvételiztem. Mert újra megpróbálom. És közben befo­gom a fülem. — Nem értem. — Hogy ne halljam a szülői szöveget: mi értelme, hogy egy lány a jeles érettségijével fizikai munkát végezzen, s tizenkilenc évesen még főiskolai felvétellel kísérletezzen... Hogy megvénül, mire elvégzi, s hogy azután sem keres majd annyit, mint most, ha jobban szétnéz s „igényesebb" munkahelyet választ, ahol „asz­talnál" dolgozhat. — Zavarja őket, hogy „mun­kás!ány vagy"? — Szégyellik, hogy nem ezért taníttattalak, szemrehányásokat tesznek, hogy miért nem készül­tem jobban a felvételire. Igaz, ha alaposabban készülök, bizonyára nagyobb az esélyem. De ha há­romszoros volt a túljelentkezés? — Miért nem éltél a lehető­séggel, hogy átirányítsanak más szakra ? De ha háromszoros volt a túlje­lentkezés ? — És ha másodszor is ki­esel?. .. — Akkor még egyszer meg­próbálom. Lehetetlen, hogy ne sikerüljön. — Tiszteletreméltó ez a céltu­datosság. De mi tesz, ha közben veled is megtörténik, ami sok más. lánnyal, hogy nem bírja to­vább, s a szerelem révén egy házasságba menekül? — Sajnálom, aki feladja az életcélját, a tanulást a házassá­gért. Pillanatnyilag nem értem ezeket a lányokat. Miért ne ta­nulhatnék akkor is, ha közben férjhez megyek?... De remé­lem, nekem több lesz az erőm, s addig, amíg nem leszek „egye­nesben", nem megyek férjhez. Föl jegyezte: -me-Az ortomolekuláris gyógymód­ban hivő orvosok akképp óvják, erősítik a test természetes véde­kező rendszerét, hogy vitaminok­kal, ásványi anyagokkal és egyéb tápanyagokkal „ tömik te­le" a szervezetet. Gyógyszereket csak a legvégső esetben írnak föl pácienseiknek. „A betegségeket a legtöbb eset­ben a kémiai egyensúly velünk szü­letett vagy az élet folyamán támadó zavarai okozzák” — mondja dr. Michael Lasser, az Ortomolekuláris Orvosi Társaság alapítója. „Nem azt állítjuk, hogy a gyógyszeres kezelés és a sebészeti beavatkozás helyte­len dolog, de igenis fontosnak tart­juk, hogy kollégáink először a táp-Ételed legyen orvosságod lálkozás helyes irányba terelése ré­vén kíséreljék meg a bajok orvoslá­sát." Ezt sugallja az orto *= helyes, egyenes, és a molekula szavakból alkotott ortomolekuláris kifejezés is, amelyet a kétszeres Nobel-díjas amerikai Linus Pauling kémikus használt először, 1968-ban. Mindjárt az elején hangsúlyoz­nunk kell, hogy az ortomolekuláris gyógyászatot sok kritika éri az orvo­sok részéröl, a gyógyult páciensek nagy száma azonban kétségkívül jelzi, hogy nem helyes a vitát egy kézlegyintéssel befejezni. Arra vol­na inkább szükség, hogy tisztázzák ennek az eljárásnak a helyét és szerepét a gyógyítás rendszerében, hogy kiegészítő terápiaként általá­nosan is alkalmazhassák, ha ez va­lóban indokolt. Elmebaj kukoricától? Milyen tapasztalatokat gyűjtöttek az ortomolekuláris medicina képvi­selői eddig saját terápiás megoldá­saik hasznosságáról? Azt gondolják például, hogy az antibiotikumok jobban hatnak, ha kétgrammnyi C-vitamint is bevesz velük az em­ber. Vagy: egyes csecsemőknek olyan sok B-vitaminra van szüksé­gük, hogy csak vitamininjekciókkal lehet megakadályozni görcsös rán­­gásaikat. Az egyik elmegyógyinté­zetben végzett ortomolekuláris né­zőpontú felmérés szerint az „őrül­tek" tíz százaléka tulajdonképpen nikotinsavamind-hiányban szenve­dett, amit az okozott, hogy a bete­gek főleg kukoricán éltek. Amikor az étrendjüket szabályozták, s hoz­zájuthattak a nélkülözhetetlen vita­minokhoz, e tíz százalék tünetei megszűntek, el lehetett bocsátani őket az intézetből. A Wisconsin Egyetemen dolgozó Elizabeth és James Miller biokémi­kusok megállapították, hor# a ká­posztában, a kelbimbóban és a brokkoliban rákellenes anyagok ta­lálhatók. Az A-vitamin egyik szár­mazékáról régóta tudjuk, hogy al­kalmazása előnyös a húgyhólyag, a mell, a vastagbél, a nyelőcső, a tüdő és a hasnyálmirigy rákjának kezelésében, de olyan vélemény is elhangzott, hogy esetleg a C-vita­­min és az E-vitamin egy formája is sikeresen felhasználható a rák ellen. Az amerikai F. Klenner 1949-ben eredményesen kezelt különböző ví­rusos betegségeket v köztük a gyermekbénulást — hatalmas C-vi­­taminadagokkal, amelyeket intravé­násán kaptak a betegek. Több évvel később két kanadai pszichiáter szkizofréniás betegeken próbálta ki a táplálkozási terápiát. Kimutatták, hogy az akkor általánosan használt elektrosokk és pszichoterápia 80 százalékkal hatásosabb volt, ha a betegek magas fehérje- és alacsony szénhidrát-tartalmú diétát, továbbá nagy mennyiségű nikotinsavamidot, B-vitaminokat és C-vitamint kaptak. Vitaminterápia Mindezek az eredmények nem meglepőek azok számára, akik he­lyes táplálkozással igyekeznek óvni egészségüket. Szerintük a szerve­zetnek mindig meg kell kapnia azt a mintegy negyvenfajta tápanyagot, amelyet maga nem tud előállítani. Ezekre különösen stresszállapotban van szükség, mert hiányuk esetén nagy a valószínűsége annak, hogy valamilyen betegség alakul ki. De végül is tudja-e valaki, hogy pontosan milyen anyagokra van szükség az egészség megóvásához és helyreállításához? Aligha. Külö­nösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a texasi R. Williams szerint az emberek biokémiailag legalább annyira különböznek egymástól, mint küllemükben, s ehhez az ét­rendjüknek is igazodni kell. Az ókorban egyébként csaknem mindenki hitt a táplálkozás gyógyító hatásában. Hippokratész, az orvos­­tudomány atyja már kétezerötszáz évvel ezelőtt is hirdette: „Ételed legyen orvosságod." Az ortomolekuláris eljárásokat használók szerint lehangoló az a tény, hogy az orvostudomány csak­nem kizárólag a gyógyszerekre ha­gyatkozik. Noha azt nem vonják kétségbe, hogy például az erős idegnyugtatók, a neuroleptikumok alkalmazása révén a betegek előbb elhagyhatják a kórházat, arra is fi­gyelmeztetnék, hogy e szereknek hosszú távon olyan mellékhatása^ lehetnek, ami miatt fel kell hagyni a szedésükkel, s a betegek végül is visszakerülnek a kórházba. A San Diegó-i dr. B. Rimland gyermekgyó­gyász még élesebben fogalmaz: „A modern orvostudomány egyre in­kább rémálomra emlékeztet. Az elért eredmények gyakran visszaüt­nek, s az eredeti, a gyógyítandó betegségnél is komolyabb bajokat okoznak. Az egyesült államokbeli halálesetek egyik fő oka ma a mell­rák mellett a rendszeresen szedett orvosságok mellékhatása." Ám az ortomolekuláris terápia hí­vei sem támadhatatlanok. Sokan mellőzik közülük a kutatómunka írott és íratlan szabályait. „Módsze­reik annyira változóak, hogy még csak megvizsgálni sem lehet azo­kat" — olvasható az Amerikai Orvo­sok Szövetségének egyik állásfogla­lásában. Hasonló szellemű nyilatko­zatot tett közzé az Amerikai Pszi­chológusok Szövetségének a vita­minterápia pszichológiai felhaszná­lását vizsgáló munkaközössége is. Kísérletekkel bizonyították azt is, hogy a vitaminok valójában nem alkalmasak a szkizofrénia és más elmebetegségek gyógyítására. így aztán a vitaminterápiát nem is ve­zették be a pszichiátriai gyakorlat­ban. Nem ült el a vihar egyébként a Pauling professzor által is támoga­tott C-vitaminos kezeléssel kapcso­latban sem. Habár a professzor ha­tározottan állást foglalt a C-vitamin csodálatos hatása mellett A C-vita­­min és a nátha cimü könyvében, a Lancet című orvosi lap nemrégiben egyik cikkében azt írta, hogy e vita­min nem csökkenti a megfázásos betegségek számát, legföljebb a tü­netek hevességét mérsékli. Pauling jelenleg is kísérletezik C-vitaminnal, s egyebek között azt vizsgálja, hogy alkalmas-e ez a vita­min a rákos beteg gyógyítására. Ö és dr. E. Cameron azt találta, hogy a nagy mennyiségű aszkorbinsav szá­mottevően megnyújtja a gyógyítha­tatlan rákban szenvedő betegek életét. Ennek ellenére az Országos Rákkutató Intézet nem támogatja ezt a kutatást. Betegségek és grammok A C-vitamin hívei azt állítják, hogy nagy adagok szükségesek e készítményből a gyógyhatás eléré­séhez. A nevadai Cathcart doktor például aszerint osztályozza a be­tegségeket, hogy mennyi aszkor­­binsawal kell őket kezelni. „A máj­­gyulladás hatvangrammos beteg­ség" — mondja. „Az itt élő hippik mind tudják, miképp kell gyógyíta­ni. Csak lejönnek a hegyekből, és vesznek egy doboz C-vitaminport." „A megfázás százgrammos be­tegség. Amikor megkapja az ember, nyolc gramm C-vitamint vehet be gyomorrontás veszélye nélkül. Egyébként mindenki akkora adagot vegyen be, amekkorát a gyomra elbír." A C-vitamin túlzott szedésének azonban árnyoldala is van. Cathcart szerint az emberek rászoknak az aszkorbinsavra, hirtelen jobban ér­zik magukat tőle, ám ha nem jutnak hozzá a napi adaghoz, „nagyon rossz állapotba kerülhetnek". A ku­tatók egyébként még mindig nem derítették ki, hogy mennyi C-vita­­mint igényel naponta egy egészsé­ges ember szervezete. A becslések szerint 100 milligramm esetén vagy stresszállapotban azonban az átla­gosnál több A-, C- és D-vitaminra, valamint ásványi anyagra (különö­sen kalciumra) van szüksége tes­tünknek. Ez utóbbival az orvosok többsége egyetért. Sőt Lassernek, a gyógymód elkötelezett és legtekin­télyesebb művelőjének bölcs sza­vaival is, aki azt tanácsolja, hogy figyeljünk mindenre, amit elfogyasz­tunk. Nem várhatjuk, hogy egészsé­gesek legyünk, ha mérgeket jutta­tunk a szervezetünkbe. Aki pedig betegnek érzi magát, okvetlenül forduljon orvoshoz, hiszen a jó or­vosok értenek a táplálkozáshoz is. (nő 17)

Next

/
Oldalképek
Tartalom