Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-09-20 / 39. szám
!0 <0 LU CC LD H O „csókomhoz adj kerek szájat. szabadságomhoz olajágat. Szívemre szálljon fényes porhó, akaratomtól legyek forró. .." Mezey Katalin: Fohász utoljára Figyelj! Az emberek zöme boldog szeretne lenni, olyan életcélokat tűz maga elé, amelyek megítélése szerint boldogságát szolgálják. S itt rögtön álljunk meg egy pillanatra. Miért fogalmazunk úgy, hogy „az emberek zöme" szeretne boldog lenni, ahelyett hogy azt mondtuk volna: „minden ember" törekszik a boldogságra ? Talán van olyan ember, aki nem akar boldog lenni ? A mi viszonyaink között is előfordul, méghozzá nem is ritkán, hogy valaki megöregedve vagy megrokkanva, egyéni tragédiáktól megtörtén már nem boldog akar lenni, hanem csak élni, nyugodtan, békében, szerény igényekkel. IBár elképzelhető az is, hogy számukra éppen ez jelenti a boldogságot.) Tekintsünk el azonban most azoktól az esetektől, amikor valaki gondjai miatt közvetlenül nem a boldogságra áhítozik, és azoktól is, amikor valaki már eleve lemond az ilyen típusú célkitűzésről. Vegyük alapul az átlagfiatalt, aki boldog szeretne lenni. Igen ám, de hogyan legyen boldog? Mi egyáltalában a boldogság, és vannak-e a boldogságnak társadalmi és az egyénben rejlő feltételei? Ezen a területen sem lehet valamiféle általános, minden korra és minden szituációra. emberre érvényes receptet adni amelynek segítségével mindenki „előállíthatná" a maga boldogságát. Legfeljebb arra nyűik lehetőség, hogy néhány gondolatot körvonalazzunk, amelyek egyben jelzik az itt felbukkanó nehézségeket is. A hétköznapi életben az emberek viszonylag ritkán használják ezt a fogalmat. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a boldogság „nagy szó", súlyos kifejezés amelyet nem szívesen „váltanak aprópénzre". Nagy dolognak kell történnie, hogy valaki kijelentse: boldog vagyok. IÉs ne csak ironikusan kérdezze a másiktól: „No, most boldog vagy?") A boldogság a hétköznapi életben az egyénhez kapcsolódó különlegesen nagy öröm vagy megelégedettség. Júlia szerelme csak Rómeót teszi boldoggá, mert Júlia csak az ő számára az igazi, a megismételhetetlen és összehasonlíthatatlan tünemény. És egy profánabb példát véve: az orvosegyetemre való bekerülést korántsem érezné boldogságnak az, aki például irtózik a vértöl, nem tudna egy sebesültet ellátni. Sokan úgy képzelik, hogy a boldogság állapot, amelyet elérve az ember „eljut a boldogsághoz", és ettől kezdve folyamatosan boldog marad. Hétköznapi értelemben a boldogság valóban állapot, amely azáltal áű elő, hogy valakinek valamilyen kiemelkedő vágya teljesül, és ennek következtében nagynagy öröm éri. A boldogság elképzelhetetlen boldogságérzés nélkül; rendkívül furcsa lenne azt állítani, hogy egy ember boldog noha önmagát egyáltalában nem érzik annak, sőt egyenesen azt hiszi, hogy a boldogtalanság állapotában leledzik. De elfogadja azt is, hogy a boldogság összefügg céljaink megvalósulásával, és ennyiben meghatározott eseményekhez, pillanatokhoz, percekhez, órákhoz, napokhoz köthető. Gondoljunk életünk legszebb pillanataira vagy perceire, amelyeket többek között az emelt „boldogságszintűvé", hogy igen rövid ideig tartottak, de akkor rendkívül intenzív, mély érzés fogott el bennünket. (D LU O „A Szlovák Képzőművészeti Szakbizottság tagjai egyöntetűleg megállapították: Barta Gyula festőművész Nyitrán (Nitra) elkészült monumentális műve magas művészi és eszmei mondanivalójáért, valamint kivitelezéséért szocialista kultúránk és művészetpolitikánk reprezentatív alkotásának tekinthető, így hangzik az az értéplatinazölddel kolorizált vászon a szocialista Nyitra nagyvonalú fejlődését, kiépülését tükrözi. Igen szorgalmas keresés és ezernyi különböző vázlat után a művésznek végül is sikerült megtalálnia és összehoznia egy olyan kompozíciót, amely elképzeléseinek megfelelt, méltó tisztelettel adózott a múltnak, de erőteljesen és meggyőzően juttatta BARTA GYULA kelés, amelyet Barta Gyula 1200 X 280 centi - méteres panoramatikus műve érdemelt ki. A nagystílű műalkotás a Nyitrai Járási Nemzeti Bizottság üléstermében kapott méltó helyet. Az aranyokkerrel és szóhoz a jelent is. Mindezt hazánk egy korszerű városának s környezetének fejlődése nyomán. Maga az elképzelés is bátor gondolat volt. A téma ugyanis nem olyan egyszerű, a redukciók, a dekorativitás következtében az egész beállítás könnyen plakátszerűvé vagy akár sematikussá is válhatott volna. Egy igen kifinomult és szublimált alkotói hozzáállás következtében azonban Barta Gyulának ezt a veszélyt sikerült elkerülnie. Amikor a mester elgondolásának megvalósításához hozzáfogott, nem véletlenül döntött a hagyományos vászonlap mellett, amely más felületnél jóval szellősebb és melegebb is. Festői felfogásában Barta Gyula alkalmazta mindazt, ami megmaradt benne plein air-ista fénykorából, ugyanakkor igen finoman megőrizte azt a disztingvált és precizitásáról ismert vonalvitelt is, amely mintegy negyedszázada alkotói felfogására a legjellemzőbb. Barta Gyula nem mellőzte sokoldalú monumentális és dekoratív alkotásai során gyűjtött gazdag tapasztalatait sem, s utóbbi művében ezeket az elemeket is sikeresen szintetizálja. Ugyanezt mondhatjuk el a kép peremén húzódó — érzéssel és mértéktartással megkomponált — ornamentikáról is és annak szerves beépítéséről az egész alkotásba. Az igazi művészember, ha valamin szívből dolgozik, nem gondol sém fizikai, sem szellemi fáradságra. Egyszerűen: alkot, dolgozik. Nyitra város, de társadalmunk is gazdagabb lett egy impozáns művel, melyet korunk művésze nemcsak a mának, hanem egy utána jövő nemzedék hasznára, örömére is alkotott.-G(Földesi Tamás: Erkölcsről — mindenkinek)
