Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-07-05 / 28. szám
Például a Nyitrahát A Nyitrahátot az Új-Nyitra túlsó partján már „leírták". Az ottlakók legalábbis úgy érzik. Itt már senkinek sem engedélyezik az építkezést. A házak lassan mind elöregszenek, gazdáik elhalnak. Szerencsés esetben komáromiak vagy újváriak veszik meg a házat hétvégi nyaralónak, a városi összkomfort után talán ők még örülnek is a kevésbé kényelmes, kissé vad körülményeknek itt kint a berekben, nem zavarja őket a közművesítés hiánya. De az idevalósiak, akik életük nagy részét itt élték le, mind azon igyekeznek, hogy gyermekeiknek lehetőleg bent a faluban építsenek házat. — Azoknak arany az életük a mienkhez képest — mondja Gyurcsovicsné a gyerekeire gondolva, akiknek tíz éven át építették a falubéli házat —, nekik már nem kell a sarat taposniuk. — Miért nem engednek ide építeni? Engedhetnének. Kava nem itt van? Éppen úgy itt van a két töltés között szétszórva, mint mi. Vagy a kingyesiek. Ott is építhetnek, még emeletes házat is — háborog Kovácsné. Hetvenhárom évesen ő is egyedül van naphosszat, míg fia este haza nem tér a busszal a munkából. Legnagyobb panaszuk a nyitrahátiaknak még most, húsz év távlatából is a kamocsai gátszakadás, amikor itt csaknem valamennyi ház összedőlt, s hiába kilincseltek segítségért, nem ismerték el árvízkárosultaknak őket. — Háromezer korona segítséget kaptunk, hogy abból építsük fel a házunkat. De a gyerekeket itthon fogtuk az iskolából, mert kellett a segítség, hogy mire szeptember végén a hidegek beállnak, tető alá kerüljünk, addig hónapokon keresztül a szabadban összetákolt fedél alatt laktunk, mind valamennyien így voltunk itt a Nyitraháton. S abból a háromezer koronából 1300 korona büntetéspénzt lefogtak, mert nem jártak a gyerekek iskolába. Bent a faluban sem könnyű építkezni — Még eddig, aki akarta, mindenki megkapta az engedélyt. Csak egy kicsit nagyobb kálváriát kellett megjárnia hozzá — mondja a hnb elnöke. Ez így is van. De enélkül a kálvária nélkül is ellennének talán az emberek. — Minek akarnak itt lakni, ha nem is itt dolgoznak a faluban — ez volt az ellenvetés Kriváneknéék kérvényére is. Megpróbáltak ők városon. Újvárban is boldogulni, de a gyerekek sokat betegeskedtek, hiányzott a tiszta, friss levegő, közben itthon, a faluban az édesanya is egyedül maradt. Miért ne lakhatnának Martoson? Hazaköltöztek, egyelőre a szülői házba. Építkezni szeretnének. Krivánekné már egy éve helyben is dolgozik — a nemzeti bizottságon szakelőadó műszaki főiskolai diplomája ellenére —, mégsincs meg az engedély. — Már egy táska papírral járok a járásra, vízmüvek, gázművek, tűzoltók, villanyszerelők, mindenhonnan külön jóváhagyás kell. Reménykedünk — sóhajt Krivánekné. Kissék sem értik máig sem, hogyan jutottak végül az engedélyhez. Kiss János geofizikát tanult a Komensky Egyetem Természettudományi Karán. 1975 óta za ógyallai (Hurbanovo) obszervatóriumban dolgozik biofizikusként. Közben családot alapított. Felesége is martosi. Itt laknak a faluban a szülők, s az egész rokonság, Ógyallára bejárni munkába egyszerű, 15 perc autóbusszal. Kérvényüket mégis elutasították, abban az évben vagy hat másik kérvénnyel együtt. Már egészen lemondtak róla, mikor egy év után váratlanul mégis megkapták az engedélyt, valamennyien. Kinek hiányzott ez az idegjáték? A martosiak ragaszkodnak a falujukhoz Összetartó nép, tartják róluk a környéken. Pedig nem egyszerű megélni Martoson. Van a faluban egy kocsma, egy hentes, egy vegyesárubolt. Az utóbbi, ha iák az idő Farkas József hnb-elnök hetente három napot nyitva tart, mondják, már jó átlag; árurendeléskor, áruátvételkor kénytelen bezárni, nincs elég hely. Már építi a szövetkezet a Jednotával közösen az új boltot. Ez a mostani 1937- ben készült. Ugyanekkor az egytermes kultúrház a templom és az iskola szomszédságában. 1954-ben tűzoltószertárat építettek, 74-ben egy büfét, 75-ben az óvodát. Van posta a faluban, könyvtár a régi jegyzöházban (igazán szépen berendezve, 4000 kötet könyvvel és majd kétszáz olvasóval), hetente egyszer van orvosi rendelés is. Az iskola épülete a múlt század végén épült, ha nem korábban. Az igazgató. Lengyel Tibor szerint Mária Terézia idejében. Ö jól ismeri ezt a kiugró homlokzatú, eredetileg nyitott folyosós iskolaépület-típust a környék kisiskoláiból. 1955 óta ilyenekben tanít. Összevont osztályokban. Nem nehezebb itt sem a munka, mint másutt, ha a pedagógus jól felkészül minden órára. 1968 óta csak két tantermes iskola van Martoson öt, ill. négy osztállyal. — Martoson a nagy szegénységben is volt iskola mindig, ezután is lesz — mondták. Lengyel Tibor azzal a szándékkal jött a faluba tanítani, hogy majd innen megy nyugdíjba. — Úgy látszik, ebből sem lesz már semmi — mondja. — Az idén eddig egy gyermek született, az is meghalt. Szeptemberig még egyet várnak. Hogyan nyitunk hat év múlva első osztályt?! Az 1982/83-as tanévben 59 gyerek jár az iskolába. Két-két összevont soztályban oktat a két pedagógus. Délután van két napközis osztály, ugyancsak két pedagógus felügyelete alatt. Pár éve, a szülök kérésére, már ebédet is kapnak a gyerekek az iskolában. A tantermek jól felszereltek, segédeszközökben nincs hiány, bár az épület régi, folyvást javítani kell. — A szülők megbíznak a munkánkban, csupán egy-két olyan gyerek van a faluban, aki már az első osztályt Ógyallán kezdi — mondja Kocsis Jenő tanító. — Eljárnak a szülői értekezletekre, sok családból ketten is. Csak hát kevés a szülő. Tavaly felköszöntöttük a nyugdíjasokat. Akkor, azon a kis ünnepségen lepődtünk meg magunk is, hogy mennyi az idős ember a faluban. 147 csak a hetvenéven felüli. Ugyanezek az égető gondok az óvodában is. A 60 férőhelyes, korszerűen felszerelt, új óvodaépületbe az idén például negyven gyermek jár, 26 a magyar osztályba, 14 a szlovákba. — Csaknem könyörgünk a szülőknek, hogy írassák be a gyermekeket óvodába, már két és fél éves kortól felvesszük őket — mondja az óvoda fiatal igazgatója, Kurucz Katalin. A múlt század végétől Martos híres volt az egykézéséről Minden családban csak egy gyermek szülessen, a több az már egyenest szégyen. — Már nem divat az egyke. De még most is érezzük a káros következményeit, most van a visszaütés — aggódik Martos jövőjéért a falu lelkésze Mórocz Ernő — Nincs már ilyen íratlan törvény, a fiatalok nem is hallgatnának az idősebbekre. Semmiben sem hallgatnak, nemcsak ebben. Két-három gyerek van egy családban, néhány helyen négy is. De ez már elkésett dolog. A másik baj az, hogy éppen a fiatal családok mennek el a faluból, s nem az idősek. Az idősek valamikori nagy tekintélye már megszűnt. Ök már nem tudják befolyásolni az új nemzedékeket. Segítik a fiatalokat, ameddig csak élnek, ebben a jó szokásukban továbbra is kitartanak. Kuporgatásból, meg a munkaidő utáni munka jövedelméből, újabban fóliázásból megépítik a gyereknek a nagy házat, berendezik. Hamarosan van autó is. Nagy segítség ez a fiataloknak. A szülők nélkül mindez húsz évbe is beletelne, segítségükkel viszont a fiatalok összekerülése után egy-két év csupán. S mindezzel már nem jár a függőség, mint régen, amikor a szülök irányították a gazdálkodást, kezelték a nagy család jövedelmét és beleszóltak minden tagjának az életébe. Most ilyenről már szó sem lehet. Teljesen függetlenek a fiatalok. Hogy majd mennyire viszonozzák mindezt a szülőknek, az már kérdés. A mostani ötvenéveseknél idősebbek generációja nagyon is a perifériára szorult. Persze, ök vállalják ezt. Bár nehéz lehetett beleszokniuk, mert maguk nem ilyen körülmények közt nevelődtek. Ez a nemzedék valahogy kimaradt az irányításból. Nem tudhatjuk Ezekről s még sok további gondjairól beszél a falu. Martos 1983-ban az odatévedő kíváncsiskodónak. Hogy meddig valóban segítség a szülök segítsége, a kiszakadó, önálló családot alapitó gyermekek számára, s mikor válik teherré, az önmegvalósítási törekvéseket gátló béklyóvá — sorolhatnánk még a megválaszolatlan vagy megválaszolhatatlan kérdéseket —, hogy napjainkra tartalom nélküli formasággá vált-e már a komaság intézménye, vagy értelmes dolog továbbra is tizenkettő-tizennégy, sőt tizennyolc keresztszülő segítségét kérni a megszületett gyermek felneveléséhez, s egyáltalán, a rokoni kapcsolatok teljesebbé teszik-e valóban a mai martosi családok életét, vagy minőségi változások történtek már itt is? S ha igen, szabad-e lázongani például a nagy lakodalmak ellen, amelyek nemcsak az örömszülőknek, hanem az automata mosógép s hasonlóakat ajándékozó rokonságnak is hónapokig nyögött, nagy tehertétel; vagy: hogyan lehetne segíteni a fiatalok gondjain, hogy ne csak a kocsma és majdnem kocsma klub legyen az egyedüli munka, iskola utáni szórakozásuk, s ne vad dühöngések, őrjöngések, ki-be futkosások legyenek pl. a táncmulatságaik; hogyan kéne pótolni nevelésükben azokat a hiányosságokat, amelyeket a mindennapi életről, például az együttélés szabályairól, a családról, a férfi és a nő kapcsolatáról, az értékek mibenlétéről, a szerkezetében és életmódjában átalakulóban lévő család és az iskola egyaránt elfelejtett példaként megmutatni a számukra; égető gond továbbá az értelmiség megtartása a faluban — különösen most az új építkezési szabályok vetületében —, s ugyanígy a másik oldal, az értelmiségieké; mit tegyenek, hogy a falu, az értékszemléletek különbözősége ellenére elfogadja, magáénak vallja őket, hogyan lehet az értelmiségi saját falujában próféta: mi legyen a másféle életmód mellett már kevésbé értékelt, valamikor nagyhírű színjátszó csoporttal, vagy a menyecskekórussal, mik azok az új formái a kulturális értékeknek, amelyek elfogadhatóak ezek helyébe a falu számára stb., stb. A társadalmunk bőrét, a bőrünket égető gondok ma ott gyűrűznek Martoson is, nem zárkózik, nem zárkózhat el előlük ez a falu sem. KOCSIS ARANKA Ebből az iskolából már aligha megy nyugdíjba pedagógus Könözsi István felvételei (nőis)
