Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-07-05 / 28. szám
FRANZ KAFKA Száz esztendővel ezelőtt, 1883. július 3-án született Prágában Franz Kafka, az Amerika, A per és A kastély című regények világhírű írója. Személyében a modern irodalom egyik nagy hatású klasszikusát tiszteljük; lélegzetvételnyi novelláiból készült összeállításunkkal szenvedélyes élete és halhatatlan életműve előtt hajtunk fejet. A fák Mert olyanok vagyunk, mint fatörzsek a hóban. Szemre simán illeszkednek csak, és egy kis lökéssel már odébbtaszíthatnád őket. Nem. ez nem lehet, szilárdan kötődnek a talajhoz. De látod, még ez is csak látszat Mi az igazság Sancho Panza ügyében? Sancho Panzának, aki egyébként sosem dicsekedett ezzel, sikerült az évek során egy halom lovag- és rablóregény segítségével ördögét, akit később Don Quijoténak nevezett el, az esti és az éji órákban oly mód eltérítenie magától, hogy ez azután nyakrafőre követte el a legőrültebb tetteket, melyek azonban előre meghatározott cél híján, ami különben épp Sancho Panza lett volna, senkinek sem ártottak. Sancho Panza szabad emberként, talán bizonyos felelősségérzettől is vezérelve követte Don Quijotét kalandozásain, ami élete végéig igen nagy és nem is haszontalan mulatságot biztosított számára. A kormányos — Nem én vagyok-e a kormányos? — kiáltottam. — Te? — kérdezte a magas növésű, fekete férfi, és kezét végighúzta a szeme előtt, mintha álmot űzne eL A kormánynál álltam a sötét éjszakában, pislákoló lámpással a fejem fölött, s akkor odajön ez az ember, és el akar taszigálni onnan. S mert nem engedtem, a mellkasomra tette lábát, és lassan lenyomott, miközben én még a kormánykerék küllőibe kapaszkodtam, és csaknem leszakítottam estemben. Akkor azonban az az ember fogta meg, visszaigazította, engem félretaszítva. Ám hamar összeszedtem magam, a legénységi helyiségbe nyíló kajütablakhoz rohantam, és lekiáltottam; — Legénység! Bajtársak! Gyertek gyorsan! Egy idegen elűzött a kormánytól! — Jöttek lassan, felkapaszkodtak a fedélközi lépcsőn, csupa imbolygó, fáradt, hatalmas alak. — nem én vagyok-e a kormányos? — kérdeztem. Bólintottak, de a szemük csak az idegent kereste, félkörben körülálták, s amikor parancsoló hangon rájuk kiáltott: — Ne zavarjatok —, csoportba verődtek, odabiccentettek nekem, és újra levonultak a fedélközi lépcsőn. Micsoda népség! Gondolkoznak ezek. vagy csak értelmetlenül csoszognak itt a földön? A facsiga Volt egy filozófus, aki mindig arra tekergett. ahol gyerekek játszottak. S ha látott egy gyereket facsigával, máris lesbe állt. Alig pördült meg a facsiga, a filozófus űzőbe vette, hogy elkapja. Nem bánta, hogy a gyerekek lármáznak, és megpróbálják távol tartani a játékszertől, és ha elkapta a még pörgő facsigát, boldog volt, de csak egy pillanatig, aztán a földre dobta, és ment tovább. Azt hitte ugyanis, hogy bármely apróság felismerése, tehát például egy pörgő facsigáé, elegendő az egyetemes érvényű felismeréshez. Ezért nem a nagy problémákkal foglalkozott, azt nem találta gazdaságosnak. Ha a legapróbb csekélységet felismeijük, mindent felismertünk, ezért foglalkozott kizárólag a pörgő facsigával. És valahányszor látta a játékszer megpörgetésének előkészületeit, reménykedni kezdett, hátha most sikerül, s ha a facsiga pörgött, lélekszakasztó üldözése közben bizonyossággá vált a filozófusban a remény, ám ahogy ott tartotta kezében az ostoba fadarabot, elémelyedett. és a gyerekek kiáltozása, amit addig nem hallott, de most fülébe hatolt, elűzte; tántorgott, akár a facsiga az ügyetlen ostor nyomán. Kis mese — Ó — mondta az egér —, a világ napról napra zsugorodik. Először olyan tágas volt még, hogy féltem, elfutottam, és boldog voltam, hogy végre jobbra-balra a távolban falakat láttam, ám e hosszú falak olyan gyorsan haladnak egymás félé, hogy ez már az utolsó szoba, és ott a sarokban a csapda, amelybe futok. — Csak futásod irányán kell változtatnod — mondta a macska, és felfalta. Útrakelés Megparancsoltam, hozzák elő az istállóból lovamat. A szolga nem értett. Magam mentem az istállóba, megnyergeltem a lovam, nyeregbe szálltam. Távolból trombitahangot hallottam, megkérdeztem a szolgát, mit jelent. Nem tudott semmit, nem hallott semmit. A kapuban feltartóztatott, és megkérdezte: — Hová lovagolsz, uram? — Nem tudom —mondtam —, csak innen el, csak innen el. Örökké innen el, csak így érkezhetem célomhoz. — Ismered tehát célodat? — kérdezte. — Igen — feleltem —, hiszen mondottam: „Innen el”, ez a célom. — Nem viszel eleséget se magaddal? — kérdezte. — Nincs rá szükségem — feleltem —. ez az út olyan hosszú, hogy éhen halnék, ha útközben nem kaphatnék valamit Nem vihetnék annyi eleséget, hogy kitartson. Hiszen, szerencsére, roppant út ez valóban. KULCSÁR FERENC Glóbusz Aki magára marad a kék glóbusszal éjjel, ijedten né: a szobájában széjjel: nagyobb a kuckója, mint a föld és tarkább: piros, sárga, zöld, és világosabb és kedvesebb, és szíve hirtelen megremeg, és megpörgeti a glóbuszt, és mormol hókuszt-pókuszt, és szédülni kezd a feje, és reszketni kezd a keze, és könyvet aznap éjjel már nem forgat. és leteszi a tollat. Betámolyog a hálószobába: Európából A frikába. magára ölti Ázsiát, mint fáradt földrészt, betakarja kisfiát. Amerikaként bújik ágyba, félálomban úszik Ausztráliába, s titokban abban hisz, felébreszd reggel az Antarktisz, és jeges testtel, havas fejjel áll a glóbusz elé s így szól: — Kezdjük újra. komán. De a glóbusz reggel is néma és kék. mint a megfagyott nénikék, mint a hideg téli ég. mint az árvák kerek szeme, mint a világ valamennyi háborgó tengere.
