Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-12 / 3. szám
MADACH IMRE Százhatvan esztendővel ezelőtt 1823. január 21-én született Az ember tragédiájának halhatatlan költője. Verseivel, elmés gondolataival szeretnénk megidézni szellemét ezen évfordulón. Vigadjunk Hadd nézze halvány arccal a világot Kinek tetszik, mondván: mi rossz, ravasz! Szánjátok öt, de meg ne hallgassátok. Barátim, mert valódi vétek az. Míg van tavasz, iß óság, szerelem, Örüljetek, szeressetek velem! Ha mondják, nincs költészet már a földön, S érzésink ellen száz veszélyt fordít A kalmár számítás, kedves barátim, Minket tán ez csak el nem tántorít? Míg van tavasz, ifjúság, szerelem. Örülhettek, szerethettek velem! Jaj csak panaszt ne Jaj csak panaszt ne s gyáva könnyeket, iz ember sajnál avagy kinevet: Mindegy, mindkettő dölyfnek gyermeke Es megvető felsöbbség érzete. Kínjára is még büszke kebelem, Azért ne szánjon soha senki sem. Ha elbírom, mit a sors rám vezet. Vem kell hogy más sajnáljon engemet; Ha nem bírom, ha vesztek a csatán, Ve tudja azt is senki, hogy bukám. Atlas Miért bíztad rám, óh nő, titkodat, Mért vallottad meg nékem, hogy szeretsz? Nagyon erősnek tartasz engemet. Hogy vállaimra ilyen terhet vetsz. Atlasszá lettem, titkod a világ, Enyém csak súlya, élvezete nem, De nyugodalmad szent világa az, Ne félj. szét nem töröm. tovább viszem. De sebesen jő a halál — siessünk, Hogy üresen leljen minden kehelyt, Mit ér, ha meg nem gyújtva tán tovább tart A fáklya — de poros zugban hevert. Míg tart tavasz, ifjúság, szerelem. Siessetek örülni hát velem! Hisz majd jövend más nemzedék helyünkre; ha már végképp élvezni nem tudunk. Derék fiúk lépendnek nyomdokunkba, Kikben örömmel megújulhatunk. Közöttük él lelkünk s oly végtelen, Mint a tavasz, ifjúság, szerelem. » Nemcsak idősb Madáchné műveltségében, józan megfontolásban, vérmérsékletben ellentéte Fráter Erzsinek, hanem maga Madách Imre is. A költő mély lelki életet élt, pesszimizmusra hajló, zárkózott ember volt, Erzsi felületes, mulatni vágyó, heves vérmérsékletű. Erzsi lánykorában egészséges szervezettel rendelkezett, a fiatal Madách magát zörgő csontú kórvitéznek gúnyolta, s édesanyjához intézett egyik levelében így ír: Mutatja mellem s egészségem, hogy nem oly hosszú lesz földi pályám ... Gyakori betegeskedése azonban nem akadályozta meg abban, hogy elmenjen a gyarmati megyei bálra. „Táncolni azonban nem fogok" fogadkozott meghitt, bensőséges barátjának, Szontágh Pálnak, aki akkoriban a nógrádi alispán, Fráter Pál unokahúgának, a rokoni látogatás címén ott tartózkodó Fráter Erzsikének udvarolt. Erzsi a gyarmati bál idején tizenhét éves volt. Szép volt, bohó és kacér. Fehér ruhát viselt, kontyába nyíló rózsát tűzött s haját felfésülte, hogy nyílt magas homloka szabadon maradjon. Mint délről északra került teremtésnek, a tánca szilajabb, tüzesebb volt a nógrádiakénál. A fiatal táblabíró, Madách Imre, egy oszlophoz dűlve nézte a temperamentumos leánykát, akinek — véletlenül történt, vagy kigondolt terv szerint? — leoldódott a karkötője, s a magánosán szemlélődő Madách Imre lábához esett. A fiatal táblabíró felemelte az ékszert, átnyújtotta Fráter Erzsinek, s felkérte a következő táncra. Madách Imre és Fráter Erzsi első közös lépésüket táncolva tették, vidám muzsikaszó mellett a tragikus jövendő felé... Még ezen a báli éjszakán, hazatérve szállására, Madách bizalmas sorokat írt Szontágh Pálnak, akivel csak nemrég fogadták meg egymásnak, hogy ugyanannak a lánynak nem udvarolnak. S most mégis a szívébe fészket verő érzelmek miatt azonnali vallomást kellett tennie arról a lányról, akinek Szontágh Pál udvarolt... Hol kezdjek írni ezen minden vonzó és minden álnok, minden jó és minden könnyelmű, minden lelkűiét és minden cynizmus mikrokosmosáról?... Öltözete szokás szerint igen ízléses és egyszerű fehér, hajzata pretension kis taréjával, mint egy lidércke, mely éjjel ég, bolyong örvény fölébe csal — és megfoghatatlan ... Karkötője elveszvén, mint róla leesik minden bilincs... Kedélye változékony — eső napsugarak között. Soha senki ilyen találóan nem jellemezte Erzsit, még később sem, amikor személye irodalmi viták központjába került. Micsoda éleslátás. Milyen mély emberismerete volt ennek a húsz évet alig meghaladó fiatalembernek ... Róla leesik minden bilincs ... Kedélye változékony, eső napsugarak között, írta, mintha évtizedek óta ismerte volna jövendő élettársának lelkivilágát. Mindjárt verset is írt a lányhoz, Lidérckének nevezte, amely kifejezés annyira találóan illett Fráter Erzsire. Látnom téged és szeretnem egy volt. Oh, leányka, honnan, honnan ez? Hisz különben ember e világon üdvöt csak hosszú harccal szerez. Hajh mi az, mi így hozzád varázsol? Más tetszik, ha ez s az rajta s^óp. Rajtad arc, haj és szemek világa Nékem bájos — mert hogy a tiéd. Nem tudom, hogy barnák-e a fürtök, Kék-e a szem avagy éjsötét. Azt tudom csak, e kedves egészre Fényt az üdv legszebb sugara vet. Téged Isten e szívnek teremte. És e szív azonnal megtalált. Amidőn nálad, mint régi kedves Ismerősnél meglepetve állt... A „tiszta lánggal" égő szívű fiatalember érzelmeit a lány viszonozta, és a kezdődő szerelmet Erzsi nagybátyja s annak felesége nemcsak jó szemmel nézték, de támogatták is. Nem úgy ám özv. Madáchné, aki az első perctől kezdve ellenezte, hogy legféltettebb gyermeke, akit Eminek becézett, egy felületes műveltségű, kacér, vagyonnal nem rendelkező lányhoz kösse életét, aki nem is katolikus, hanem kálvinista, a magyaron kívül más nyelven nem beszél és elhódította tőle legkedvesebb fiát. Ellenszenvét nagyban növelte még az a körülmény, hogy megtudta, Szontágh Pál udvarolt előzőleg a lánynak, s Szontágh Pál édesanyja is ellenezte ezt az esetleges frigyet. Hogy ez valóban így volt, bizonyítja Szontágh Katalin pesti tanárnőnek, Szontágh Pál unokahúgának hozzám intézett levele, melyben ez áll: Mikor Madách el akarta jegyezni Fráter Erzsikét, nemcsak éhesanyja, de Szontágh Pál is aggódott, hogy Imre aligha lesz szerencsés választásában. Szontágh Pál még az eljegyzés előtt szóba hozta barátja előtt, hogy Erzsiké neki is adott hajfürtöt emlékül, sőt van még valaki, aki hasonló emléktárgyat őriz. Madách ennek a kislányos kacérságnak nem tulajdonított fontosságot, de a hajfürtöt elkérte Szontágh Páltól, hogy Erzsikének visszaadhassa. Ekkor Szontágh Pál egy kis ártatlan tréfához folyamodott, hogy barátja szándékát megváltoztassa. Éppen Szécsényben jártak, ahol
