Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-12 / 3. szám
Védőoltás serdülő lányoknak A kötelező védőoltás eredményeképp lényegében már évekkel ezelőtt felszámoltuk a gyermekbénulást. Most hasonló ,.megsemmisítő” támadás indul a rózsahimlő ellen. S ezzel szocialista egészségügyünk újabb fejezetének első sorait írhatjuk. Alapos, többször is megismételt hazai felmérések tanúsítják, hogy nálunk tizenöt éves korig a lakosság kb. kilencven százaléka átesik e betegségen. Sokszor tünetek, vagyis anélkül, hogy az illető tudna róla. A szervezet így is egész életen át tartó ellenállóképességre tesz szert. Huszonöt éven túl a lakosságnak már csak alig két százaléka nem vészelte át a rózsahimlőt. Miért e frontális támadás egy végeredményben jóindulatú, enyhe lefolyású betegség ellen?Azért, mert ez a különben „szelíd” vírus bizonyos körülmények között nagyon is álnok ellenség. Mégpedig a leendő mamák számára, amennyiben a terhesség előtt nem estek át rózsahimlőn. Főképp a terhesség első három hónapjában veszélyes. Nagyon károsan hat a fejlődő magzatra. Ha nem okoz elvetélést vagy nem hal el a magzat, a gyermek általában súlyos testi hibákkal jön a világra. Megkárosíthatja a szívét, központi idegrendszerét, látását, hallását stb. Legjobb esetben műtét, de gyakran egész életen át tartó kórházi kezelés a sorsa. Köztársaságunkban ugyan nem sok az ilyen eset. de a következmények annyira súlyosak, hogy felettébb költséges megelőzésük emberi és gazdasági vonatkozásban egyaránt indokolt. Annál is inkább, hogy e betegségen a terhes nő tünetek nélkül is áteshet. Kiket oltanak be? Más országok tapasztalatai alapján olyan döntés született, hogy oltani csak a hatodik osztályos leányokat fogják, akiknél a terhesség még nem jöhet számításba. Ugyanis nem tudjuk, mi történne, ha a nő oltás után esne teherbe. Vajon nem lenne-e ugyanúgy káros a magzatra, mintha a betegséget természetes úton kapná meg. Ezért szükséges a terhesség kizárásának lehetősége az ohás időszakában. Ez az oka annak is, hogy a felnőtt asszonyokat már nem oltják be. Viszont minden asszony kérheti körzeti orvosától a kivizsgálást, mert labor at óriumilag a vérben teljes biztonsággal kimutatható, hogy az illető személy átvészelte-e a rózsahimlőt és szervezetében vannak-e ellenanyagok. Tavaly 75 000 hatodikos leány részesült védőoltásban, tekintet nélkül arra. volt-e már rózsahimlőben. Ezzel egészségügyünk megkezdte az alattomos kór felszcunolasat. NÁD A SDI É VA Fotó: Nagy László A Szlovákiai Nőszövetség hetilapja XXXI. évfolyam Főszerkesztő: HARASZTI-MÉSZÁROS ERZSÉBET Főszerkesztő-helyettes: JANDÁNÉ HEGEDŰS MAGDA Megbízott főszerkesztő-helyettes: HRTANNÉ ZSEBIK SAROLTA mérnök Szerkesztőségi titkár: GYURKOVITS RÓZA Grafikai szerkesztő: ZALKA KATALIN Kiadja a Szlovákiai Nőszövetség KB ZlVENA kiadóvállalata. 812 64 Bratislava. Nálepkova 15 — Címlapunkon L. Szerkesztőség 812 03 Bratislava, Martanoviőova 20. Telefon — titkárság: 585 19; főszerkesztő: 549 25 felvétele — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési díj negyedévre 36,40 Kés. — Külföldi megrendelések: A Posta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS. Űstredná expedícia a dovoz tlaőe, 817 59 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon teijeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Posta Központi Irodánál (Budapest V., József-nádor tér 1.) — Előfizetési díj: egyéni, évi 180,— Ft — közületi 220,— Ft — Csekkszámlaszáni MNB 215-96162 — A SÚTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaéiarne, n. p., 042 67 KoSice, Svermova 47. Indexszám: 49413 Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ____________________________________J