Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-06 / 2. szám
tévéfilrry L b MIKSZÁTH KÁLMÁN 1 Különös |H| 4 házasság 1 * TELEVÍZIÓRA 4 ALKALMAZTA: 4 ZSURZS ÉVA SZÁNTÓ ERIKA r* A FENYKEPEKET SZABÓ ROBERT KÉSZÍTETTE Dőry: Csak úgy. Mária: Nohát akkor nem mondom meg. Dőry: Úgyis észrevettem. (Mária tökéletesen ura apja szivének, s már van ereje ugratni az öreget.) Mária: Látsz is te egy lányszívbe, apa. Hiszen te a kutunk fenekére se látsz, a múltkor mondtad. Pedig az csak 30 öl mély. Mennyivel mélyebb a lányszív?! Dőry: Hát kút volna a te szíved? Kő az, báránykám, valóságos kő! Mária: Csak nem akarod ezzel azt mondani, hogy valamikor valakit agyon fog nyomni? Dőry: Csak azt akarom mondani, hogy érzéketlen. Mária: De szilárd. Aztán ne hidd azt, apuska, hogy a kőben nincs semmi. Láttad a keresztapám csibukján a híres borostyánkövet, amibe egy ösvilági szúnyog van bezárva ... Dőry: Hogy jut eszedbe efféle? Mária: Hát csak azért mondom, hogy ki tudja, nincs-e ilyen szúnyog bezárva az én kőszívembe is. Dőry: Ha-ha-ha! Egy incifinci szúnyogocska! No, ez ugyan hamar mászott be oda! De mondhatom neked, ha szúnyog is ez a Buttler, súlyos szúnyog. Egy nábob. Annyi uradalma, ahány ujjam. A szülei meg már nem élnek. Az egészet mindjárt átveszi a gyámjától. És azon felül gróf. Titulus és vitulus. Aki többet kíván ennél, az kevesebbet érdemel. (Mariska váratlanul érdesen csattan fel.) Mária: Miket beszélsz, te, most már haragszom! Eszem ágában sem volt a Butt-Társalkodónő: Dehát igazán M. Dőry ... Dőry: Még Ferenc császárunk alatt szolgáltam, s éppen egy nagy csatára készültünk Napoleon ellen, mikor egy harci tanácskozásba egy női ruha-suhogás üde szele rezzentett fel. Hátranézünk, hát egy fitos orrú szobacicus lépeget nyeglén az őrség között. (Bejön a szobalány és Dőry fülébe súg valamit. Dőry nyugtalanul rúgja ki maga alól a széket.) Bocsánat. Bernát: Mi baj? (A pap az ajtóban áll és mosolyog, de izgatottságát ő sem bírja leplezni.) Szucsinka: Semmiség az egész. Említésre se érdemes. Biztosan a kucsmagombától lett rosszul. Az én gyomromat is megfeküdte. Dőry: Az ördög vigye a maga gyomrát. (A lányszobában Dőry Mariska bágyadtan és halványan fekszik a díványon, vállfüzöje kigombolva, kedves homlokán veríték gyöngyözik. A szobalány és Madame Malipau van mellette.) Dőry: Mi bajod, báránykám? Mária: Gyomorgörcs. Úgy fáj, majd belehalok. Dőry: Ne mondj ilyeneket, ne ríkass meg. Nem lesz neked semmi bajod. (És csontos nagy kezével simogatja a lány homlokát.) Mariska: De jó, édes kezed van, apuskám. Eredj vissza apuska, a vendégekhez. A csöppektöl, amiket Medve doktor írt, máris jobban vagyok. Dőry: Mégse olyan nagy szamár az a Medve. Mária: Eredj csak, apuskám. Meglásd, még táncolok is ma este, ha el nem ereszted a diákokat. Dőry: Már hogy ereszteném el, ha te nem akarod. Menjen Mme Malipau, szórakoztassa a vendégeket. És mondjad csak, melyik tetszik közülük az én báránykámnak jobban? (A társalkodónö és a szobalány kimegy.) Mária: Azt gondolom, hogy Bernát okosabb, de a Buttler mintha csinosabb lenne. Dőry: Eszerint a Buttler tetszik neked? Mária: Szeretnéd tudni? Dőry: Igen. Mária: Miért? ler-fiú. Eredj, pihenni akarok! (Az öreg zavartan kisomfordál.) (Dőry ebédlője. A két diák a kisasszonnyal már útra készen áll. Buttler: Elindulnánk, tisztelt bátyám ... Dőry: Dehogy mentek! Hová mennétek? A lány is mindjárt jobban lesz. El se búcsúznátok a házikisasszonytól! Jön az rögvest, csak pihen egy percet. No, kisasszony, nézzen csak utána. Itt van két jó szívnivaló. Próbálgassátok. Na mit mondtam, itt is van már. (Dőry tornácán. Döry előre jön az ideges Szucsinkához.) Dőry: Nem tetszik nekem ez a lány, atyuska. Pedig bevette a csöppeket, amit hétfőn a Medve rendelt neki. Azóta is gyakran látom, hogy egyszerre elhalványodik, a szeme se olyan mint'azelött, az ajka színtelen. A doktor meg csak hápog. Mert ö maga sem tudja. Mind szamarak ezek, atyuska. Talán mégiscsak küldeni kellett volna a doktorért. Szucsinka: Nem szükséges, méltóságos uram. Igazán nem szükséges. Az efféle szédülések gyakoriak a serdülő, mindkét nembeli fiatalságnál és maguktól múlnak el. Dőry: Nem emlékszem, hogy én valaha hasonló szimptómák közt lettem volna. Én csak a bortól hánytam. Szucsinka: Méltóságod régen volt serdülő! (Ebben a pillanatban egy harsogó hang hallatszik.) Medve: Hollajó! Hol az a beteg? (Egy kiborotvált képű, vidám, kövér emberke jön a kerten át. Csupa elevenség, csupa kedély. Fenyegetőleg rázza a botját a társaság felé, szigorúra kényszerítve pufók arcát.) Dőry: Hát te? Mégiscsak érted küldtek? Medve: Nem kellett küldeni, jöttem én magamtól is. De márt a kert végében avval fogadtak, hogy beteg van. (Dőry bemutat az ebédlőbe.) Dőry: Beteg? Ott kurizál. De volt megint egy kis gyöngesége. megijedtem. Egy kis szédülés. A gyomrát rontotta meg, vagy mi? Azt nem szeretem benne, hogy egy darab idő óta nem állja a dohányfüstöt. Bizonyosan a tüdeje van megtámadva. A plébános úr szerint meg a serdülőkor hozza. (Medve ránéz Szucsinkára.) Medve: No persze, bizonyosan. A tüdeje. Te jobban tudod, mint én! Tudod, mit? Te ne beszélj, te csak fizess! (Bemennek.) (Mariska az egyik garnitúránál ül a fiúkkal. Pamutot tekernek.) Mária: Üljön le, Medve bácsi. Ide, közénk. Tarthatná nekünk a pamutot. (Medve a majomhoz lép, lekezel vele.) Medve: Hagyjanak békén. Nem vagyok én maguk közé való. Itt csak egy természetes lény van, a Kipi. Gyere ide, Kipi, adj kezet a doktornak. Maradj te csak becsületes csimpánz és ne tanulj ezektől semmit I (Medve szigorúan elhúzza a lányt.) Most pedig a kisasszonyon van a sor. (folytatjuk) (nő 17
