Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-06 / 2. szám
BARABÁS TIBOR--------------------------Rákóczi hadnagya — Mekkora város az a Kassa?* Hányszor nagyobb a dóm a réthei* templomnál? Apródok voltak-e ott a várakozó teremben? Milyen ember a fejedelem, a valóságban is olyan szép. nagy ember, ahogyan beszélik? Mit gondol. János, nem kéne-e neki egy jó kisdobos, lehetőleg falubeli? Amint az erdő szélén egy kiszáradt, agyagos, repedezett patakmederhez értek, rájuk rikkantott valaki. — Megállj, hé! — Fekete Miska volt. Amint meglátta Jánost és Matyit, leugrott a lováról, hozzájuk rohant, és megölelte a kis harangozóL — Hogy kerülsz ide. gyerek? Jókor jöttél, megkongathatod a labanc fölött itt is! Tán harcba mennek? — kérdezte Matyi meglepetten. — Oda, egyenest oda, te nem jössz velünk? — tréfálkozott Miska. — Jövök én, csak vezessenek már a generális elé! — sürgette őket Matyi — Ezt a dombot kerülik meg a pattantyúsok, onnan vigyázza a menetet a generális urunk — magyarázta Miska. János maga elé vette Matyit a nyeregbe, és vágtatott vele a dombhát felé. Gyalogezred jött szembe velük, a kanócos puska súlyos teherként nyomta a vállukat, a szuronyok kardnak is beillettek volna. Matyi csak ámuldozott. A négy ló vonta könnyű ágyúk, a kis tábori ágyúk, az egész repülő artilléria csodálatos és legyőzhetetlen hadi erőnek tűnt a szemében, és a Balogh-ezredbelieknek kék, zsinóros dolmánya, ruhája, Inczédi ezredének sárga zsinóros kabátja különb volt előtte minden testőrségnél. Hej, ha egyszer néki is szabnának egy ilyen kék dolmányt sárga zsinórzattal, mit szólnának ahhoz a réthei cimborák? A tetőről valóban Bottyán János nézte a sereg vonulását Az átkelést rajtaütésszerűen kell végrehajtaniuk, de ha a labanc előbb erősítené meg a Vág túlsó partját, a pattantyúsoknak kell biztosítani majd az átkelést Ezen tanakodott Czelder Orbánnal. Balogh Istvánnak Inczédi Ferenccel, Dobayval és a kompániakapitányokkal, amikor a domb aljánál feltűnt Bornemissza. Meghallotta Botytyán Matyi kérdését is. — Ez a generális, ez az öreg, félszemü? — Ez bizony, maga Bottyán apánk — felelte János. — Megszólíthatom? — bizonytalankodott Matyi, de Bottyán a tanakodást hallgatva közbeszólt: — Mi történt János fiam? — kérdezte Bottyán, és eléjük lépkedetL — Generális uram! Ez a gyerek, Bíró Mátyás falumbéü, bizalmas üzenettel jött! — Mondd csak, fiam! — biztatta Bottyán a tisztelettől elfogódott fiút Matyinak épp szemébe sütött a nap, de azért megpróbált a generális félszemébe nézni, és sorjában mindent elmondani, amit rábízott Anna: — Generális úr, Anna nővérem izeni nagyságos úrnak, hogy egy Suhajda nevű réthei kuruc átállolt a labanchoz. Ez a gonosz pecsétes levelet vitt a németnek. Elárulták, hogy kegyelmed támadásra készül. Ezért hát ne légyen bizalommal Inczédi ezereskapitány úrhoz. mert ő küldé a réthei labancnak azt a pecsétes levelet! Bottyán megdöbbenten hallgatta a fiút, azután hátrafordult a nyergéből: — Hallotta a szót, Inczédi Ferenc uram? Inczédi arca szülékét játszik, sápadt, piros. (nöis) V mint az elveszett A kardjához kap, és úgy kiáltja Bottyán felé: — Hazugság, rágalom! Odaugratna most a generálishoz, de Balogh István egyetlen csapással kiveri kezéből a kivont kardot. Bornemissza és a kompániatisztek lerángatják a lováról, és övével kötözik össze. Czelder Orbán kirántja a kardját hogy ledöfje a bitangot, de Bottyán őt is leinti: — Le a karddal, Orbán! Nem érdemli meg az ilyen még az anyaföldet sem. melyért annyi vért ontott a nép. Kassára! A fejedelem elé! ott majd kivallja a társait is! Inczédi. mint a sebzett állat, még egy pillantást vet Sipeky felé, de az elfordítja a fejét mintha nem is látná. Matyi pedig megszeppenve így szól Bornemisszához: — Most hogy szóljak véle, hisz olyan haragos?! — Beszélj csak. mit kívánsz fiú? — kérdezte Bottyán, tudta, hogy csak róla beszélhet a gyerek. — Hadd maradjak a seregnél, meglássa nagyságod, hasznomat veheti... Már mosolyog is Bottyán. Nem győzhetik le azt a sereget, ahol egy helyébe ezrek állanak. — Jól van, fiam! Dobos leszel Bornemissza hadnagy kompániájában. Nyitrán* majd ruhát is szabatok neked, most elégedj meg egy bő dolmánnyal!... Matyi arca ragyog a boldogságtól. Egy szemvillanás, és lecsúszik János elől a lóról, nagy óvatosan leveszi a fövegét, és felnyújtja a generálisnak. — Akkor ezt én kegyelmednek adom. Biztos rég nem szedett! Bottyán úgy mosolygott, mint gyerekkorában, hiszen a gyerek a maga képmására formál minket. — Mi ez, fiam? — Friss madártojás! Hanem a fövegemet visszaadja! Bottyán János harsányan, szívből felnevet. Megköszöni az ajándékot, nézi a szeplős madártojásokat, és megérti, hogy nagy örömet akart viszonozni ez a réthei fiú. Bottyán mögött a főtisztek az elhurcolt Inczédi után néznek... A generális megszólal: — Inczédi lovasságát Sipeky úr alá rendelem! S én magam a testőrszázadommal... — A generális uram testi épsége... — Vágja közbe Balogh István. — Van idő, amikor csak az ország épsége fontos, István fiam! — hallgattatja el a vitát Bottyán generális. Az előőrsök helyét kompániák foglalták el. a lovasság oszlopai vágtában törtek a Vág jobb partjáig. Az átkelőhelyek megkeresésére Bornemisszát választotta ki Balogh István brigadéros, és Bornemisszával ment az egész csapat: Fekete Miska. Szenczi-Lányi. Matyi, Mészáros. Misik meg a többiek. Vojtek meg a fia volt a kalauzuk. Úgy ismerték azok a Vág minden kanyarulatát, mélységét, örvényét, mint senki más. A lovasságot kettős előfogattal a repülő artilléria könnyű ágyúi követték. Sem a lovasok, sem a pattantyúsok nem ütköztek akadályba, elérték a partot, s még alkonyat előtt felvontatták a dombokra az ágyúkat, hogy szükség esetén tűzerővel védjék és fedezzék az átkelést. A parton kompokat ácsoltak. A nagy szekerekről lekerültek a könnyű sajkák. A pattantyúsok is lemozdonyozták az ágyúkat, betöltötték, s mire a Vág kanyargós, rohanó vizére lenézett a hold, megindulhatott a kompániák és ezredek biztosított átkelése. Még nem halványultak el a csillagok, amikor az egész elösereg átkelt a Vágón. Bottyán tilalmára nem gyújtottak tüzeket, nem szárítkoztak. hanem nyomban egységekbe sorakozva várták a további parancsot. Matyira nagyobb dolmány került a szokottnál, bőrövvel szorította derekához, hosszú nadrágszárát begyürte a bő csizmaszárba, doboláshoz nevelt, szelíd lovát jól megülte, és a Babocsay brigád öreg dobosától máris megtanulta a riadó és a roham dobjeleit. Pergette, próbálta a dobot. S ahogy verte, felpezsdült benne a vér, és örült az oldálára kötött rövid fokosának. Nem fog ő örökösen dobolni. A rohanó Vág majd elkapta Matyi lovát is. Fekete Miska ragadta meg és tartotta a kantárszárát, úsztatta a „Mihasznát”, Matyi újonnan elkeresztelt szelíd deresét. — Miska bátyám, ugye, míg nem lőnek, addig nincs vitézség? — kérdezgette Matyi minduntalan önkéntes tanítómesterétől. — Bolond vagy te, Matyi. Hogy. a vitézség megvan-e valakiben vagy sem, az már a lövöldözés előtt is elválik, az első csetepaténál, az első próbánál. Ne félj. Megtanítalak én majd a verekedés mindén fortélyára. A legtöbb, hogy a szíved mindig a helyén legyen. Ha nagyon megdobog, nyomban tenned kell valamit, mert csak a cselekedet űzi el a félelmet — A félelmet, Miska bátyám? Hát van itt. aki fél? — kérdezte Matyi, a ladikból kilépve. — Hogy van-e? Egyet én is látok. — Ki az. Miska bátyám? — Ki? Te vagy, Matyikám! Matyi lehajtotta a fejét. Jó. hogy sötét volt, és Fekete Mihály nem láthatta arca pirulását. Valóban nagy zűrzavar volt Matyi leikében, a sötét, zúgó folyó, a kompániák zajtalan, természetellenes, merész átkelése, az éjszakai csend, amelyet egy-egy örvénnyel küzdő ló trombitáló nyerítése hasított csak át. új életének egész mozgalmassága nagy izgalomba hozta az ő nyugalmas lelkét. S ahogy az utolsó napok veszélyes és forgandó eseményei elhalványultak benne, máris nyakig volt Bottyán János Vág menti vállalkozásában. — Nem félek én, Miska bátyám, csak nem tudom, mi lesz — mentegetőzött Matyi. — Sokszor nem tudja a katona, hogy mi lesz. De mindig azt reméli, hogy jó lesz. Nem az a bátor, aki nyugalmat hazudik, hanem az. aki legyőzi a rettegését. Maradj csak mindig énmeliettem, majd én megtanítják a kardforgatásra, a karabély becélzására. a fokossal való verekedésre. — Ne rémítsd már a fiút! — mordult Feketére Misik Janó. — Ha ott leszel, meglátod. Vered a dobot, mi meg a labancot, ennyi az egész!. .. — Ennyi annak, aki csak dobverő akar lenni, de aki vágó. szúró, ölő kard lészen, mint Matyi, annak többet is kell tudni, te ostoba! — vágott vissza Misiknek Miska. Ezalatt Fekete a lova hátáról lesöpörte a vizet és erősen verdeste a didergő állat farát. Amint Matyi visszatekintett a partra, és a kikelő seregtői nyüzsgő folyóra nézett, nyugalom töltötte el, a hadi erő látványa visszaadta a bátorságát (folytatjuk) "Koáice. *Reca, *Nitra r~—-------------------------------ÉVFORDULÓK 1643. január 4-én született Isaac Newton, az újkori matematika és fizika neves egyénisége. Harmincöt évvel ezelőtt, 1948. január 4-én kiáltották ki Burma függetlenségét. Száz évvel ezelőtt, 1883. január 10-én született Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj, kiemelkedő szovjet-orosz szocialista realista író. 1913. Január 10-én született Dr. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke. 1978. január 12-én született Molnár Ferenc, világhírű magyar színpadi szerző. KÖNYV Pomogáts Béla munkája: hézagpótló mű. Oly sokszor írjuk le e jelzőt, hogy minősítő értéke, tudom, erősen megkopott; mégis, e könyvre aligha találni más, kifejezőbb jelzőt, mint a valódi, e nemes értelmében vett szó: hézagpótló. Hiszen az utolsó olyan vállalkozás óta, amely az élő irodalomról próbált volna képet adni az olvasónak, negyven esztendő telt el. Várkonyi Nándor 1942-es műve, az Újabb magyar irodalom óta nem akadt irodalomtörténész, aki egy szál magában vállalkozott volna arra, hogy a „történelmi jelen idő", a félmúlt irodalmáról készítsen kézikönyvet, amely kalauza lehet az olvasónak a szerzők, müvek, irányzatok, műfajok ama hatalmasra duzzadt áradatában, amely a felszabadulás utáni magyar irodalmat jellemzi. A maga módján minden olvasó rákényszerül az irodalomtörténetre: sokszor szeretne többet tudni az olvasott könyv szerzőjéről, egy-egy számára új névről, megfelelő kézikönyv híján azonr an legföljebb csak a könyv fülszövegére hagyatkozhat. Mostantól fogva azonban akad segítője a tájékozódásban. Pomogáts Béla, aki hatalmas tényanyagot dolgozott fel. Könyvének névmutatójában vagy ezerötszáz író, költő, kritikus szerepel; mennyire rúghat a könyvcímek száma, a sok-sok évszám és egyéb adat, elgondolni is nehéz! Vannak e könyvben — hogyne volnának! — kisebb-nagyobb pontatlanságok, tévedések (tapasztaltuk ezt a csehszlovákiai magyar irodalomról szóló oldalakon), az összhatás azonban elismerő kalapemelésre készteti az embert. Hiszen a szerző egyaránt szolgál történeti áttekintéssel, hosszmetszetet készítve a költészet, az elbeszélő irodalom, a dráma, az irodalomtudomány fejlődéséről, s egyaránt miniportrékkal, amelyek keresztmetszetben tárják elénk egy-egy alkotó munkásságát. Nagy hozadéka a könyvnek, hogy kitekint a határokon túli magyar irodalmakra is; mindaddig, míg a csehszlovákiai magyar literatúra összefoglaló irodalomtörténete meg nem születik, önmagunkat is e könyvben lelhetik föl az író-olvasó találkozók szervezői, a népművelők, könyvtárosok, pedagógusok, az irodalmunkból érettségire készülő diákok, s mindazok, akik barátai a könyvnek.-mond-Pomogáts Béla Az újabb magyar irodalom 1945-1981 GCNWXAT
