Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-04-05 / 15. szám
V Szólj, költemény! // Mindenkihez szóljon w r Közel húsz leány, asszony lépett pódiumra. Ba bits Mihályt, József Attilát, Pilinszky Jánost s több jeles költőnket idézték meg verseik révén. Szóltak vágyakozón, figyelmeztetően, szomorúan, de fő képpen szentimentalizmusba hajlón. Versválasztá sukkal elsősorban közösségi gondjaikat fogalmaz ták újra, mindnyájukat érintő problémáinkra szán dékoztak rámutatni. Még olyankor is, amikor az elmagányosodásról, a szeretethiányról, az ember legintimebb tartományairól szóltak. Persze, elöfor dúlt, hogy a szándék maradt, nem mutatták magú kát a szöveg lényegi értékei, üzenetei, nem nyíltak meg előttünk azok a titkok, rétegek, amelyekért érdemes elmondani a verset, a prózát. Magyarán: az előadó nem úgy értelmezte a verset, hogy sajátos, egyéni szemléletevei hallgatóját meglepte, elkötelezte volna. Ennek több oka lehet, hadd említsek kettőt: az előadó nem mondta önmagát a verssel, ha mégis, akkor önmagával csak a vers felszínét tudta megérinteni, nem tudott annak mélyére hatolni. Hogy miért, annak okait, össze függéseit műveltségűnk, kultúráltságunk, társadal műnk müveltségszemléletének hajszálgyökereiben kellene kutatni, ami nagy és komoly feladat lenne. Legalább akkora, mint amilyen nagy, felelösségtel jes dolog verset mondani. Mitagadás, sokat top rengtem, vajon a verssel ritkábban, alkalomszerű en foglalkozóknak, a pódiumi eszköztárral nem éppen bennfentes viszonyban állóknak érdemes e verset, prózát mondaniuk. Egy egy félresikerült interpretálás után megbántottál! és kiábrándultán azt állítottam, nem érdemes, de miután egy mun kásasszony, hivatalnoknö vagy állatgondozónö versmondásával József Attilából, Juhász Gyulából vagy Ady Endréből megmutatta magát valami számomra addig ismeretlen, azt mondtam, mégis érdemes. A kérdés azonban mindmáig hiányosan „ Úgy kell megszólalni, hogy senkit ne sértsen, mindenkinek szóljon, mindenkihez szóljon, mindenkinek adjon valamit. Csak úgy. " Latinovits Zoltán megválaszolt, s azt hiszem, mindaddig az marad, amíg a verset szerető es tisztelő ember nem fedezi föl magában, hogy amig a másik előadhatja, ö csupán olvashatja a verset Mert verset mondani nehéz. Mert versmondással elronthatjuk a verset. Megbánthatjuk, megsérthetjük a költőt, a költésze tét. Senkit nem akarok lebeszélni a versmondásról, hogy a „látva lássanak” erőit bárkiben is visszafogjam, azonban szükségesnek tartom számonkérni az igényesebb önértékelést, a vers sokrétűbb és pontosai)!) elemzését, megközelítését. S ezt nem csupán a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) városi művelődési házban március közepén bemutatkozott előadók kapcsán mondom, hanem általában. Hiszen nemcsak a két Duna között, az Ipoly mentén, a Rima és a Csermely partján és a Bodrogközben is számtalan szavaló- £s prózámon dó versenynek lehettem szemtanúja. S most kanyarodjak vissza a dunaszerdahelyi találkozóhoz, amelyen közel húsz leány és asszony lépett pódiumra a felnőttek számára rendezett járási szavaló és prózamondó versenyen, amely egyben a nöszövetség Szólj, költemény! versenyé nek is járási fordulója volt Vagyis végcélként a Jókai napokat delejezö járási verseny V. (a felnöt tek) kategóriájában, és a Szólj, költemény! verseny mindkét kategóriájában egyazon verssel, illetve prózával mutatkoztak be a résztvevők. Versválasz tásuk színvonalát, „újszerűségét", „frisseségét'' néhányuknál meghatározta az értelmezés, hiszen Várnai Zseni Katonafiamhoz, Radnóti, József Attila százszor hallott verseihez nem nagyon tudtak mit hozzátenni, nem tudtak vele mindenkihez szólni az újat mondás erejével, igazságával, Pilinszky ver seinek zömét egyelőre azért lehetséges mindig másként, mondhatnám, újszerűén mondani, mert a létezés olyan dimenzióit tükrözi, amelyek mindig A V nfUs/inui I U-nrit'll -4 IVk I iTÍ’/ia Hilkra I r/M'hi'l ► másnak s másként mutatják magukat, a megváltó zott helyzettel azonosan, ezért lezárhatatlanok. Vontszemü Henriett Pilinszky értelmezése azért lehetett e járási találkozó legsikerültebb előadása, mert a vásárúti kislány tudta, a KZ oratórium elmondásához nem titkolhatja el természetét. Hogy szeretni képes anyát, gyermeket, férfit, nőt, hazát, szellemet, népet, s hogy minden álszemér met legyőzve, ki is áll szerelmeiért. Persze, a forradalmas-szerelmes lobogás szinte valamennyi résztvevőt fűtötte, de némelyeknél nem a létekből szárnyalt elő, hanem a vers felhámjából a költői üzenet szinte legfelszinesebb rétegéből, ezért is volt kérészéletű, s múlhatott ki szinte a kimondás pillanatában. A bíráló bizottság a járási szavalóver seny V. kategóriájában Vontszemü Henriettnek Ítélte az első díjat, ami valamennyi résztvevő számára nyilvánvaló volt, akárcsak az, hogy az azóta Dunaszerdahelyen megrendezett kerületi versenyre a prózamondók versenyének győztesé vei, Bittera Erzsébettel együtt öt javasolták. Bittera Erzsébet Simonffy András novellát mondott meggyőző erővel, s előadásának értékéből mit sem von le, hogy egyedüli induló volt. Sajnálatos, hogy a próza tolmácsolása még mindig nem eléggé elfogadott. Pedig Hajnóczy Peter egy-egy gyöngy szeme — a Latin betűk. Vese-szörp, Kopt nők -, Esterházy Péter néhány miniatúrája vagy Örkény egypercesei, hogy csak a legnyilvánvalóbbakat említsem, „fölérnek" egy egy agyonmondott vers sei. A két lány mellett a Szólj, költemény időseb beknek kiirt kategóriáját Pék Teréz nyerte Sárosfá ról (Blatná), aki Gál Sándor verset mondott anek dotikus előadói stílusban. S ha faár az előadói stílusnál tartunk, megemlítendő, hogy a pódiumra léRŐk zöme a legszikárabb szöveget is ellágyitva, szentimentálissá téve adta elő, pedig a vers, azért mert lira, nem mindig igényel „lírikus" vagy „lírai" megközelítést és értelmezést. A keménységből és határozottságból több is elkelt volna e találkozón, amelyen mi tagadás, egyetlen férfi sem mutatko zott be, holott a Népművelési Intézet versenyébe lehetőségük van bekapcsolódni. Mindnyájan sze gényebbek lennénk, ha szavalóversenyeink „el emancipálódnának", s bizonyára a nők is nagyobb örömmel, akarással szállnának versenybe, s a telje sebb teljességet mutatnák. Vagyis nem csupán a verset mondanák, hanem önmagukat a verssel. SZIGETI LÁSZLÓ
