Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-03-29 / 14. szám
^családi kör r Egy fedél alatt Hajnali öt óra van. Csörög a vekker, apa kimászik az ágyból, papucsba bújtatja lábát és kicsoszog a fürdőszobába. Kihallatszik, amint csurog a víz, csúszkál a szappan a porcelán tartóban, majd újra nyílik az ajtó, és kilép apa, felöltözve, frissen. Közben anya is fölkelt, reggelit készít, forr a teavíz, s bármennyire vigyáznak, hogy ne üssenek zajt, a család többi tagja is lassan ébredezik. A vő nyújtózik egyet, kidugja fejét a paplan alól, s lassan kezdődik a szokásos reggeli forgalom: fürdőszobából ki, majd újra be, hiányzik egy zokni, összeütközések a konyhaajtóban, s máris indulni kell... útközben felhörpintett tea, egy harapás zsemle a lépcsőkön lefelé futva ... Ugye, milyen ismerős kép? S nem csoda, hiszen ma mindenki siet, rohanó tempót diktál a huszadik század és az ember fél, hogy lemarad valami nagyon fontosról... A rohanás elkerülhetetlen velejárói a súrlódások, az ütközések, amelyeknek száma, de az emberre és a társadalomra gyakorolt hatása is egyre fokozódik. Lépten-nyomon tapasztaljuk ezt: a munkahelyen,az utcán, aluljárókban, üzletekben, de egyre gyakoribbak a konfliktushelyzetek a családban is. Persze van, aki erre legyint egyet és azt mondja; nincs jó házasság veszekedések nélkül, ahol több ember él együtt, ott törvényszerű, hogy néha összezörrenésre kerüljön sor. Mások mindebben a család válságát, a családnak, mint társadalmi intézménynek az elavultságát, felbomlásának jeleit látják. Tulajdonképpen mindkét álláspont tartalmaz némi igazságot, hiszen a közösség tagjainak bizonyos mértékig valóban alkalmazkodniuk kell egymáshoz, s az sem vonható kétségbe, hogy a család mai formája és a mai társadalomban betöltött funkciója sok változáson ment keresztül a múltbeliekhez viszonyítva. Mégis, amikor a konfliktushelyzetek szaporodásáról beszélünk, elsősorban azokról a problémákról van szó, amelyeknek gyökere a mai társadalom talajából sarjadt. Több nemzedék tagjai egy lakásban — az elkerülhetetlen konfliktusok, a különböző családtagok sokszor homlokegyenest ellentétes szükségletei és érdekei miatt, s a belőlük származó tevékenységeknek, szokásoknak, időbeosztásnak kereszteződése —, nem egy regény, színmű témája. De a valóság nemcsak művészi alkotások születésére ihlet, igényli a problémák okának kutatását, s a megoldást elősegítő lehetőségek felmutatását is. Éppen ezért nem egy társadalomtudós figyelmének fókuszában az egy lakásban élő többgenerációs családok állanak. Ma már ritkán fordul elő, hogy szülök, nagyszülők, unokák esetleg dédunokák éljenek egy lakásban, egy házon belül — s ez nemcsak a városra, a falura is egyre inkább jellemző —, a még korántsem minden T rr \ LnoioJ igényt kielégíthető lakáshelyzet gyakran vezet szükségmegoldásokhoz. A felnőtt gyerekek — esetleg már saját családjukkal — a zsülőkkel maradnak, mivel nincs hol lakniuk. S éppen az ilyen kétgenerációs családok esetében jelentkezik a legtöbb probléma. Hiszen nem olyan nagy az a lakás, s annyira más a szülők és a gyerekek érdeklődési köre; eltérő az anyagi helyzetük is, ez ugyancsak lényegesen befolyásolja az együttélést. Ezenkívül figyelembe kell venni, hogy a szülök és gyerekek viszonya a múlthoz képest sokat változott. S ez a változás nemegyszer mindkettőjüket kellemetlenül érinti. Az idősebb szülők gyakran úgy érzik, hogy gyerekeik nem becsülik az általuk és számukra létrehozott otthont. Nehezen viselik el a változásokat, sopánkodnak a „pazarlás”, a számukra még mindig fontos értékek más értékkel való felcserélése miatt. Gyakran kerül nézeteltérésre sor csak azért, mert más a szülők elképzelése arról, hogyan kell öltözködni, mivel kell tölteni a szabadidőt, sőt a gyerekek által előnyben részesített háztartási eszközök, ételek stb. is adhatnak okot veszekedésre. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a szülök és gyerekek közt nem alakulhat ki jó viszony. De az együttéléshez ennél többre van szükség: kölcsönös bizalomra. Gyakran halljuk fiatalok szájából: „alapjában véve egyetértek szüleimmel, csak ne kellene állandóan hallgatnom, hogy milyen nehéz volt az ő fiatalságuk, mennyit kellett veszekedniük. Már unom az örökös jó tanácsaikat is ... Képesek veszekedni, egy divatos holmi, divatos hajviselet miatt, nem beszélve a modem zenéről" ... 'Természetesen, a fiatalok sem hagyják szó nélkül a célzásokat, nem képesek megérteni szüleik viselkedését, gyakran kinevetik őket „régimódi" szokásaikért, életük megszokott, apró mozzanatai miatt. De ahogy nem lehet kétségbevonni a szülők jóakaratát, úgy azt se, hogy a fiatalok tudják értékelni az idősebb generáció által megalkotott értékeket. Nem a valódi értékek ellen tiltakoznak, csak az életükbe való erőszakos beavatkozás, régi életformák rájuk kényszerítése ellen. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy ennek az együttélésnek is vannak előnyei. Hiszen a fiatalok tanulhatnak a szülőktől, tapasztalatokat szerezhetnek a háztartásvezetésben, együttélésben, megtanulnak alkalmazkodni, nem beszélve a közös háztartásvezetés anyagi előnyeiről mindkét fél számára, kölcsönös segítségről betegség, gondok megoldása, a gyerekekre való felügyelet terén. Sokan bólintanak, hát persze, valamikor természetes volt, hogy a szülők gyerekeikkel és unokáikkal együtt laktak és éltek. Csakhogy nem feledkezhetünk meg arról. hogy a patriarchális család, ahol a férfi volt a ház ura és parancsolója, ahol a feleség és a gyerekek alárendelt viszonyban éltek, ha nincs is még teljesen kiveszőben már nem az egyetlen lehetséges családmodell. A kutatások eredményei alapján leszögezhetünk két figyelemreméltó tényt: egy lakásban élő többgenerációs család tagjai közt sokkal ritkábban alakul ki konfliktus, mint az ugyanolyan nagyságú lakásban élő kétgenerációs családok esetében. S bármennyire valószínűtlennek tűnik, a családi házban való együttélésnek több a bökkenője, mint az egy lakásban való együttélésnek. Ez részben a családi ház birtoklásával együttjáró gondoknak — fűtés, karbantartás, apróbb javítások, háztáji munka — a családra való kivetülésével magyarázható. Gyakran örökségi problémák is felmerülnek, például amikor a fiatalok bővíteni, modernizálni szeretnék a házat, a szülők nem egyeznek bele stb. Végül tegyük fel a kérdést: hol lakjanak a fiatalok, ha nincsen saját lakásuk? A lány szüleinél vagy a „fiús" házban? Nem tanácsképpen, csak összefoglalóul jegyezhetjük meg a következőket: ott, ahol mindenképpen szükséges több nemzedék együttélése, egyezzenek meg a családtagok, beszéljék meg elvárásaikat, igényeiket, mit várnak és mit követelnek egymástól. Persze mindez csak akkor hoz hasznot, ha kölcsönös megállapodásukat be is tartják. S ez már nem a lakáshelyzettől, nem is a kortól függ. Inkább attól, hogyan viszonyulnak az élethez, emberekhez úgy általában. IGOR LACIAK, szociológus Fotó: KONÖZSI
