Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-02-15 / 8. szám
... és az idő ment... I. Nemrég egy idős házaspár kereste fel szerkesztőségünket: Michacs József és felesége, Erzsi néni. Beséről (BeSa) jöttek, és egy pirosfedeles, vonalas irkát hoztak magukkal, amely életük és szerelmük — a kettő immár végérvényesen összefonódik — történetét tartalmazza. Harminchét oldalon — hetvenegy esztendőt. íme: Fiatal gyerek voltam, sok mindenre nem emlékszem. Arra emlékszem, hogy apám az első háborúban nem volt katona, mert hiányzott a lábáról a hüvelykujja, és arra, hogy négy élő gyerekük volt Az anyám testvérének az ura elment az első világháborúba, és többet haza sem jött. Gyerekeik nem voltak. Még otthon volt a férj, amikor elhatározták, hogy engem örökbe vesznek, aztán vonult be. Az anyám testvére, a Tera néni, nagyon akart engem, mert rossz volt neki egyedül. Megegyezett a szüleimmel, és már hároméves korom óta magánál tartott Néha otthon voltam, néha őnála, és az idő ment. Néha a libákkal jártam a besei határba, és közben játszadoztam a többi gyerekkel. Aztán eljött az az idő, hogy hatéves lettem, akkor elvezettek az iskolába. Én ott megláttam egy kislánykát, az Erzsikét, ő is hatéves volt. Megtetszett nekem, gondoltam, ha megnövünk, még az enyém is lehet. Az idő ment, mi nőttünk, de azután is mindig a nyomában voltam. Nyáron együtt jártunk a libákkal, nem hagytam senkit ránézni sem. Egy karácsonykor még színdarabot is játszottunk együtt. Akkor még minden jól ment, a Tera néni — különben tyetkának hívták a faluban — elégedett volt, anyámnak is mindig dicsért, hogy milyen jó gyerek vagyok. A tyetka sok pénzt kapott, mert a férje, A János bácsi a háborúban maradt. És volt a földosztás, a tyetka kapott szépen földet, de sokra nem pályázott, azt mondta, ha sok lesz a földem, el találják venni a segélyemet Már volt két tehene, tejet árult, és ami pénze volt, azt egy nagy bögrébe dobálta. Az aprópénzt. Nekem is kellett pénz, mert az Erzsiké szerette a csokoládét a tyetka meg nem adott, mert fösvény volt ezért én néha belenyúltam a bögrébe, jól az aljába, mert ott voltak a nagyobb pénzdarabok, és elvettem belőlük. A tyetka így nem vette észre. Tera néni fuvarosokkal dolgoztatta a földjét, egyszer mondom neki: tyetka, mindig fuvart fog fizetni? Van két tehenünk, fogjuk be őket, gyerünk szántani! El is mentünk. Én a teheneket vezettem, tyetka az ekét tartotta, de a tehenek elszaladtak, mi pedig sírva mentünk haza. Abbahagytuk a szántást, azután is fuvarosok dolgoztak a földeken. A tyetka tudott kaszálni is, jött az aratás, ő kaszált én markoztam. Jöttek arra a népek, hát csúfoltak ám, hogy asszony kaszál, a legény meg markot szed! Mondtam erre a tyetkának, hogy tanítson meg kaszálni. Bizony nehéz munka volt még csak tizenhárom éves voltam. Mondtam a tyetkának, hogy vegyen nekem néha egy csepp sört Azt mondta, mondjam meg a kocsmárosnak, hogy néha adjon, és ő majd kifizeti. Egyszer aztán kérdezi tőlem: ittál már sört? Mondom, hogy már egy pohárral ittam. Szaladt a kocsmároshoz, hogy ez már elég, többet ne adjon, mert nem fizeti ki. Hát ilyen fösvény volt, pedig néha már maminak is hívtam. Az idő ment, én is mindig öregebb lettem. Láttam, hogy sokaknak van szőlőjük, de nekünk még nem volt. Mondom, tyetka, ültessünk szőlőt Én, ha megengedi, megpróbálom. És nekifogtam. Kijelöltem a sorokat, árkokat csináltam, úgy, mint mások. Egész télen ott ástam, míg a föld le nem fagyott, de csak a felét bírtam megcsinálni. Amikor a szőlőbe jártam dolgozni, akkor a kis Erzsiké is oda járt a (nŐ4) tehenekkel, arrafelé, ahol dolgoztam. Mondtam neki, hogy szeretnék hozzá járni. A kis Erzsiké azt mondta, hogy nagyon szívesen tát náluk, ha találok egy szem szilvát a fán. De már november volt ám! Elmentem, és összejártam az egész szőlőhegyet és végül mégis találtam egy szem sziNát egy fán. Odahívtam Erzsikét, mutattam neki. Ő nem vonta vissza a szavát, és még sokszor eljött arrafelé legeltetni. Az a kicsi Erzsi, akit első nap láttam az iskolában, bizony ö volt az. Az idő romlott, hidegebb lett, a kis Erzsi nem jött a tehenekkel, és nem jött másnap sem. Fölmentem a dombra, nézelődtem, hol lehet. Istenem, mi nem jött közbe, talán beteg, hol van ?! Aztán a fonóban találkoztunk, ott mondta meg, hogy hideg van, fáznak kint a tehenek, majd ha jobb idő lesz... De én bizony másnap is, ahogy kint dolgoztam, csak az utat lestem, jön-e már. És csak aggódtam, jaj, mi baja lehet... Aztán nagy messze láttam, hogy jön valaki, már kimelegedtem, úgy örültem, de csak egy lovasfogat volt így ment ez sokáig, emiatt a munkám is lassabban haladt. Végül megkerestem, adtam neki pénzt, hogy utazzon el Lévára, mert oda kellett menni, de ő inkább kijött a szőlőhegyre, és azután jó lett minden megint, mert sűrűn találkoztunk. De ekkor a tyetka és az anyám, Tila néni — mert MatUd volt a neve — meg egy lánytestvérem már nagyon tiltották az Erzsikét! Már tavasz volt az utak szárazak voltak, sok legénynek volt biciklije a faluban, én is szerettem volna. Mondtam a tyetkának, hogy vegyen nekem biciklit. Azt mondta: ha nem mész többet Erzsikéhez, veszek. Jól van, nem megyek! Meg is vette a biciklit A szomszéd faluban búcsújárás volt mentek kocsikon, gyalog, biciklin az emberek, ki hogyan tudott Én is elmentem, csak úgy csillogott a biciklim. Erzsiké is ott volt. Mondom neki, gyere, hazaviszlek! Arra nem is gondoltam, hogy valaki megláthat. Apám gyalog ment hazafelé, útközben megelőztük őt jól hajtottam, de megismert, mert később hallom, hogy a két ördög asszony súg-búg a hátam mögött aztán a tyetka mama kitaszította az utcára a biciklit, és kiabált, hogy ki veszi meg olcsón. És eladta. No gondoltam, most már, hogy eladták a biciklit, csak elhallgatnak. Pedig dehogy hallgattak el! Pünkösd előtt volt az idő, elmentem az erdőbe, megjelöltem egy jó nagy fát, hogy ez jó lesz májfának az Erzsikének. Ott volt az erdész is, mondta, hogy ne bántsam a fát, mert följelent Szombaton este azért hat legénnyel kimentünk az erdőbe, és haza hoztuk a májfát. Amikor a két öregasszony megtudta, hogy mégis állítottam májfát Erzsikének, veszekedtek velem. De este azért elmentem a bálba. A legények búzáért zenészeket fogadtak, azok jól húzták. Én is elkezdtem táncolni Erzsikével, hát nem odajött a két ördög asszony, és szétválasztott bennünket! Az egyiket jobbra, a másikat balra .. . Amikor ez is elmúlt s jött a keddi nap, hívattak az irodába, hogy fizessek, mert loptam. Tizenöt korona volt a májfa, a büntetés meg öt korona. Egyszer zenészek voltak a faluban, szállást kértek. Mondtam, adok szállást, ha éjjeli zenét húztok Erzsikének. Beleegyeztek. Ahogy mentünk a zenészekkel a kocsmából, a legények mind oda gyűltek, végül tele volt az udvar velük. Rátette a zenekar, én meg kimentem az udvarból, mert az após mérges erpber volt tartottam tőle, hogyha felébred, végigvág rajtam. De nem ébredt föl. A két öregasszony megint kitalált valamit. Tudták, hogy éjféltájban járok haza, felvettek magukra egy-egy hófenér lepedőt és kiálltak az útra, hogy halálra rémísszenek. Annyira tiltották nekem az Erzsikét! Láttam, hogy a házasságunkból nem lehet semmi. Mondtam a kis Erzsikének, hát téged be kell biztosítani. Azt mondta, nem lehet, mert az bűn. De hát másokkal is előfordult, mondtam neki. Egyszer aztán azt mondta a kis
