Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-02-01 / 6. szám

Tél közepén vagyunk, szükség van a meleg holmira. A családban mindig akad valaki, akinek elkerülhetetlenül fel kell töltenie ruhatárát egy meleg puló­verrel. melénnyel. Azt hiszem, ennek be­szerzése most nem okoz különösebb gondot Igaz. a gyapjú holmik között nem nagyon válogathatunk, mert beho­zatalukra nem sok devizánk maradt de a műanyag szállal kevert, kötött felső ruhákból van elég, azok is jó melegek és előnyük még, hogy tisztításuk könnyű, praktikus. Kirakatnézés közben megállapí­tottuk, hogy a női pulóverekből van­nak nagyobb szá­­múak is. Sőt. nem is egyforma fazo­nú mindegyik — mint ahogyan azt évekig kifogásol­tuk —, ki-ki saját alakjának, ízlésének megfelelőt választ­hat magának. Mert van magasnyakú, V és kerek kivágású, végig gombolós, gal­léros — vékony és vastagabb fonalból készült, különböző mintájú. Amit hi­ányolunk az a kardigán, érthetőbben: a kötött kabátka, amelyet nem nélkülözhet egy nő sem. Ebből keveset láttam az üzletekben. Inkább a szakboltokban, a kisipari szövetkezetek bemutatótermei­ben, üzleteiben kell keresni, ahol még megrendelésre is készítenek néha. Úgy tűnik, a télre jól felkészült az Avana kisipari szövetkezet kötött áruik követik a divatot jóllehet áruik többségét éppen ezért a fiatalabb korosztálynak szánják, holott szívesen vásárolna náluk az idősebb nemzedék is. Nem tudom, az ország másik végében milyen az ellátás kötött férfiszvetterek­­bőt. -mellényekből; a két fővárosban ki­elégítő. Ez érvényes mind a színre, mind a mintára, fazonra, nagyságra. A sportos öltözék nemcsak divatos, praktikus is, nem kell zakót viselni, ha a szvetter, mellény sokkal kényelmesebb, így hát örülhetünk annak, hogy férfi családtag­jaink számára ilyen bő a kínálat Ha már a férfiaknál tartok, azt is rögtön megjegyzem, hogy kötött felsőru­hából ugyan nincs hiány, de nem lehe­tünk elégedettek az alsóneművel. Külö­nösen a „testesebbnek” nem kapni a hosszú alsónadrágot meleg alsóinget A hivatásos piackutatók ebben aligha mér­ték jól fel a követelményeket, mert ki­sebb számban még akad ilyen alsóne­mű, de éppen a fiatalok azok, akik nem szívesen öltik fel a hosszú meleg alsót még a legnagyobb hidegben sem. így aztán a nekik szánt holmi a polcokon porosodik, az idősebbek meg hiába kere­sik. A meleg holmik között említeném a csizmát is. Már azért is, mert évekig bíráltuk miatta a gyártókat hiányolva a lapos sarkú, kényelmes, mindennapi vi­selésre alkalmas csizmákat Nos, a téli kínálatban végre már ott van a divatos. munkába járásra megfelelő, alacsony sarkú, meleg csizma. Ami pedig külön is említésre méltó: több féle fazonban, ár­ban. Kétszázötven koronától ötszázötven­ig, attól függően, milyen az anyaga, fazona, bélése. Talán amit hiányolhat­nék : kevés a sötétebb színárnyalat ame­lyet az idősebb nők a legszívesebben viselnek. Bővült a serdülő lányoknak való csiz­mák választéka az előző évekhez mér­ten, habár még nem mondhatom nyu­godt lelkiismerettel, hogy könnyen vá­laszthatnak belőle. Mert hiába van bő­ven lapos sarkú,_ kényelmes, árban is aránylag megfelelő, ha nem kimondot­tan kislányoknak készük. Ugyanis a mai serdülő lányok gyakran nagyobb lábbelit hordanak, mint az anyjuk, ám a lábszá­ruk sokkal vékonyabb. Ezért nem mond­hatjuk, hogy van elég ötös, hatos méretű sportos csizma, nem választhatnak belő­le a lányok, ha azok nem készülnek sző­kébb szárral is. Téli kellék a kesztyű is. Nálunk a külföldiek is szívesen vásárolják a bőr­kesztyűt jó minőségű, mutatós és arány­lag olcsó is. A hazai gyártmányok mel­lett bővült a kínálat bolgár behozatallal is. Ismerőseim pedig hazai üzleteinkben jó minőségű pécsi kestyűket vásároltak. Amit hiányolok, az a tíz-tizenöt éves gyerekeknek való kötött kesztyű. Nem is értem, miért nincs, mert két-hatévesek­­nek való van bőven. Mi lehet az akadá­lya, hogy néhány centiméterrel nagyobb is készüljön ? Lehet, éppen csak a gyár­tók figyelmetlensége, rugalmatlansága, a piackutatás hiánya ? ONasóink együtt­működésével ennek is utána nézünk. H. ZSEBIK SAROLTA Kirakatnézőben levelezőink írjáky V________ " ............. Köszönetül Tornaújfalun (Tumianska Nová Vés) az idén kilenc érdemes véradót köszönthetett a nőszervezet és a Vöröskereszt vezetősége. A véradók — Bodnár Bertalan, a Jánsky-emléké­­reni tulajdonosa és a többiek — ajándékot kaptak, majd beírták a nevüket a püt emlék­könyvébe. A kedves ünnepség után hazafelé indultak, és ekkor jött az újabb meglepetés: a helyi hangosbeszélő az ö tiszteletükre sugár­zott műsorral varázsolta nem mindennapivá útjukat. Farkas Rúzsa „Hogy volt?” A nyugdíjasok és rokkantak kürti (Strekov) szervezete a közelmúltban tartotta meg már hagyományosnak mondható műsoros estjét A szövetkezet üléstermében virággal díszí­tett és szépen megtérített asztalok várták a nyugdíjasokat és rokkantakat, a szervezet el­nöke, Miták Anna köszöntötte őket kedves, szavakkal. Az igazi meglepetést a SZISZ fi­ataljai okozták: mintegy három órás műsorral — verssel, dallal, vidám jelenetekkel — szóra­koztatták az egybegyűlteket. Az idős emberek valóban kellemes, örömteli estét töltöttek itt. s reménykedve váiják a folytatást. Vas Tibor „Helyreigazítás” A nagykürtösi (VeBcy Krü'5) Dolina bányá­ba is ellátogatott a Télapó. A közhiedelemmel és a napilapokban „Megjöttek a bányama­nók!” „Mit hoztatok, manók?” és hasonló, vastagbetüs cím alatt megjelent „helyszíni” tudósításokkal ellentétben — a Télapó felöl­töztetésével együttjáró ceremónia résztvevője­ként kijelentem, hogy hozzánk is piros köpe­nyes. szakállas apóka formájában kopogtatott be az ajándékosztó, annál is inkább, mert nálunk rémek, manók és más effélék nem léteznek (a beöltözött újságírók kivételével). A gyerekek ujjongva fogadták a műsort és az ajándékcsomagot, ami bizony telistele volt mindenféle jóval, ötven korona értékű csoki, cukorka, alma. dió... Azt hinné az ember, karácsonyig is kitart, pedig hát csak önmagára kell gondolnia. A gyerekek is rögtön nekilát­tak, még a szülők is kivették részüket a cukor­­kaszopogatásból, kekszropogtatásból! így hát mindenki örült. A Télapó, hogy nem kapott kosarat — sőt az üresre is alkudoztak egypá­­ran — a gyerekek, akik ez egyszer nem a saját apukájukat kapták rajta igaz. egyeseknek úgy rémlett, hogy szokott járni az oviba egy na­gyon hasonló apuka —, a szülők és mindenki, aki előkészítette ezt a hangulatos délutánt. — lamp! — Nem vagyunk még „öregek”! Amikor 1982. november huszonhetedikén beléptem a jókai (Jelka) magyar tannyelvű alapiskola kapuján, bizony eszembe jutott, hogy én sem voltam mindig „komoly apuka”, hogy én is szerettem csakazértis mást csinálni, mint amit régi osztályfőnökünk, a kedves Tóth Hajnal tanító néni mondott. s bizony ha élne. most nem is haragudnék rá. ha mcgcibálná a fülemet... Mert mi. akik huszonöt évvel ezelőtt fejeztük be a nyolcadik osztályt s most összejöttünk emlékezni, találkozni, azért még nem vagyunk „öregek”! És ez a szimbolikus osztályfőnöki óra után történtekben is meg­mutatkozott. Igaz, először felnőttekhez illően, szép soijában beszámoltunk arról, hogy mi is történt azóta, kit hová sodort az élet, hol dolgozik, milyen a család, a gyerekek. De akkor jött az igazi, amikor gyerekkori közös emlékeink kerüllek szóba. Mert az ember sokat felejt, de ezek az élmények valahogyan bennünk maradtak. Nevetve idéztük fel a régi nyarakat, amikor a magasból, a malomkerék­ről ugráltunk a Kis-Dunába, lubickoltunk, spricceltük a vizet, télen pedig korcsolyáztunk, természetesen, minél veszélyesebb helyeken, ott ahol a legvékonyabb a jég .. . Persze akkor még tisztább volt a Kis-Duna, ha valaki bele­esett. esetleg tisztábban jött ki belőle, nem szivárványszínű olajcsíkokkal mint a mi sráca­ink .. . Többen is voltunk, akik az elmúlt huszonöt év alatt nem találkoztunk, és amit nem mer­tem volna hinni, megtaláltuk a régi hangot. Újra gyerekek voltunk — lélekben. És komo­lyan mondom, ez volt a legméltóbb formája az ünneplésnek, és ez a legjobb kikapcsolódás. Nagyon örülnék, ha nem kellene újabb huszo­nöt évet várni rá. Suli Vilmos Minden ékesszólásnál többet ér Amikor klubunk, a várkonyi (Vrakúrt) nyugdíjasklub 1980-ban megalakult, csak 15 tagja volt. Mindössze annyian jöttek el a meghívottak közül, amikor a hnb elnöke átad­ta a szépen berendezett klubhelyiséget. Akkor még nem hittük, hogy két év alatt olyan népszerűvé válnak az összejöveteleink, hogy már 81-en leszünk, és hogy a tagok kívánságá­ra tudósítunk is az életünkről. Igaz. van mit. Rádió, lemezjátszó, társasjátékok, újságok állnak a rendelkezésünkre. A helyt könyvtár ellátja a klubtagokat olvasnivalóval. Az olva­sottakat azután meg is vitatjuk, s ez egyike a legkellemesebb szórakozásoknak. A másik na­gyon népszerű időtöltés a kirándulás. Ez érthe­tő. hiszen a mai nyugdíjasok nagy része fiatal korában nem ért rá kirándulni, ezért most pótolják a „mulasztottakat”. Az idén például Győrben voltunk színházban, ősszel pedig Betliar, Krisna Hörka, majd Bojnice neveze­tességeiben gyönyörködtünk. A költségeket a helyi efsz és az Elektrosvit fióküzeme fedezte. De a Jednota és 'a CSEMADOK helyi szervezete sem feledkezik meg rólunk, az idén is több száz korona értékben vásároltak cuk­rot. teát, szörpöt, kekszet a klub részére. A hnb elnöke, a püt és a helyi pártszervezet képvise­lői pedig sosem felejtik el felköszönteni a kerek születésnapjukat ünneplő klubtársakat. örülünk, ha szükség van a munkánkra is. és szívesen vesszük ki részünket a faluszépitési akciókból, gondozzuk az óvoda előtti parkot. És gyomlálgatás közben bizony eszünkbe jut a sok munkával eltöltött élet. Lehet, hogy nincs ebben semmi különös, de számunkra ez többet ér minden ékesszólásnál. Bekö Mária, a klub vezetője (nŐT)

Next

/
Oldalképek
Tartalom