Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-02-01 / 6. szám

A színhely: Thaiföld, a központi autó­busz-pályaudvar Bangkok északi részén. Időpont: hajnali négy óra. Három gyerekre várunk itt, akiket ela­dásra kínáltak nekünk. Mi látszólag bele­mentünk a dologba. Ez volt az egyetlen lehetőség, hogy bebizonyítsuk azt, amit a thaiföldi kormány állandóan cáfol: az em­berkereskedelmet. Mangkom, a tolmácsunk pillantja meg először a gyerekeket. Elöl a közvetítő, nap­szemüvegben és kalapban. Ő szerezte az emberi árut. Mögötte egy kislány, rajta szürke rongyok, amelyek csak félig fedik a (női) testét; hátán odakötözött batyu. Utána rövid fekete hajú fiú lépked; egyik kezében műanyag szatyor, másik kezével — akár­csak a kislány — mintha az álmot dörzsöl­né ki a szeméből. Mellette mezítlábas kisgyerek, aki még nála is fiatalabb. Csak az iskolából lógnak? Az ország egyik legszegényebb tartomá­nyából, Biraramból jöttek. Thong Dum, a nagyobbik fiú tizenkét éves. Érte százhet­ven nyugatnémet márkának megfelelő ösz­­szeget fizettünk. Az a tipus, akire az em­­berkereskedök azt mondják, hogy erős. Boonlai, a tizenegy éves kislány száznegy­ven márkába került. A hasonló korú Mont csak százharminc márkára taksálták. A három gyerek most már a miénk. Szerencséjük volt, hiszen előttünk másnak Ígérték el őket. Thong Dumot egy üveggyár akarta megvenni, ahol nehéz terheket kel­lett volna cipelnie. Boonlai fonalgyárba ke­rült volna, innen pedig minden bizonnyal bordélyházba. Az ilyen intézményt. Bang­kokban teaháznak hívják. A túl gyenge Mon egyelőre egy vendéglőben kapott vol­na munkát. Mi azonban valamivel többet kínáltunk értük, így hát nekünk adták el őket. Az a szándékunk, hogy visszavisszük a három gyereket a szülőkhöz, akik csekély össze­gért adták el csemetéiket. A rabszolgaság felszámolásával foglal­kozó londoni társaság megállapítása sze­rint hetente ötszáz gyereket visznek Bang­kokba, és adnak el az ottani gyáraknak. Feladatuk sajtológépek emelőkarjának ke­zelése, nehéz ládák cipelése, varrás, cso­maghordás és más hasonló segédmunka. Munkaidejük gyakran napi tizenkét óra. Fizetést nem kapnak, csak ételt és nagy ritkán némi édességet. A magukra hagya­tott apróságokat sokszor veréssel félemlitik meg, és minden eszközzel megakadályoz­zák, hogy megszökjenek. Életük az üzemben zajlik. Ott dolgoznak és esznek napjában háromszor, és ugyan­csak a munkahelyükön alszanak. Éjszaka gyakran csak a köpadlón, a gép mellett jut számukra egy zug: nem jobb a sorsuk, mint egy láncra vert rabszolgának. A tulaj­donosok csak az alig fizetett munkával tudnak nyereségre szert tenni. Erre valók a gyerekrabszolgák. Áilatkert és cukorka Megkérdeztem a munkaközvetítőt, hogy mit mondott a szülőknek, amikor megkö­tötte velük az üzletet. A kereskedő szerint a szöveg mindig ugyanaz. Nagyvárosba viszi a gyerekeket, ahol van állatkert és sok édességet ehetnek. Ennek fejében napköz­ben egy kicsit dolgozniuk kell. A munka­­közvetítő elmondta, hogy a gyerekek pitye­­regtek ugyan, amikor eljöttek a szülőfalu­jukból, de örültek is a nagyvárosnak. Reggel nyolc óra. Az apróságokat el akarjuk vinni abba a kis hivatalba, ahol a kereskedő dolgozik. A pályaudvar melletti, egy szobából álló iroda most üres. Az utca felöl nyitott helyiségben mindenütt coca­­colás dobozok hevernek. Bangkokban mintegy húsz, gyerekkereskedéssel foglal­kozó iroda van. A munkaközvetítő úgy véli. hogy a rendőrség tud a dologról. A razziák senkinek sem okoznak gondot. A gyerekkereskedö hosszú ideig taxiso­főr volt, mígnem egy szép napon a barátai azt mondták neki, hogy rabszolgakereske­delemmel gyorsabban pénzhez lehet jutni A helyi zsargon ezt a foglalkozást „halá­szatnak" — gyerekhalászatnak — nevezi. Eleinte ezért a „halászatért" tíz százalék jutalékot kapott. Hamarosan azonban önállósította magát, és elhatározta, hogy a helyszínre megy „halászni". A száraz idő­szakban, november és március között, amikor vidéken a legnagyobb az ínség, járja a falvakat, és felkeresi a sokgyerekes családokat. A nyomorgó szülőknek elme­séli, hogy a fővárosban tudna munkát talál­ni a gyerekeknek. A majdani keresetük egy részét előre kifizeti, ami nemcsak csalétek­nek jó, de nagy segítség is a szülőknek. Elárulta, hogy az utóbbi három évben háromezer „hal" akadt a hálójába. Leg­többjük még tizenöt éves sem volt, pedig ez a legalacsonyabb kor, amikor a hatósá­gok különleges engedélye nélkül szabad munkát vállalni. Kereskedő ismerősünk szerint Bangkokban legalább kétszázan foglalkoznak hasonló tevékenységgel a húsz irodában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom