Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-11-22 / 48. szám
ÚTKERESŐ í\ V „az értelem és ébrenlét szüli az álmot; az álom az, amely világosan lát;" (Paul Valéry: Aforizmák) Figyelj! — Miért ülsz mindig egyedül? Miért nem mész valahová? — Láttam egy filmet. Nem volt valami jó, de arról szólt, hogy két férfi fogadott, mert az egyik azt állította ő bármikor, akár éjszaka is felhívhatja a barátait, hogy szüksége van rájuk, s azok gondolkodás nélkül sietnek hozzá. — És? — És a filmben, tényleg, akit hívott, mind odasiettek. Pedig éjszaka volt. — És én arra gondoltam, hogy szerencsés ember, akinek egyetlen olyan barátja van, akit bármikor hívhat, s az rögtön hozzásiet. — Miért, neked nincs ilyen barátod? — Csak haverjaim vannak. — Mi a különbség? — Rengeteg. A haver csak az alkalmi jópofáskodáshoz, a szórakozáshoz, a heccekhez társul. Tovább nem érdekli, mi van a másikkal. A többiekkel. — És a barát? — Nem is tudom. Csak úgy képzelem, ha szükségem van rá, akkor van velem. Hogy becsül. Bízik bennem. Őszinte hozzám. Nem ver át, s nem röhög ki a hátam mögött. Ha valami nemtetszik neki, a szemembe mondja. És nem lép le, ha éppen kényelmetlen helyzetben vagyok, amikor a legjobban kéne, hogy segítsen. De hát ilyen biztosan nincs is manapság. — És régen volt? — Hát mondjuk Petőfi és Arany, vagy akár Marx és Engels, de mondhatnám az egyszerű öregeket is, azoknak a gyerekkori barátsága is a sírig tartott, máma nincs ilyen, még a kedvenc együtteseink is szétesnek, pedig róluk azt hihette az ember, a közös cél, a barátság tartja össze őket. — Talán csak nem divat ma a barátságról beszélni, s úgy van, hogy a kívülállók számára észrevétlen marad... — Akkor nekem miért nincs ilyen barátom? — Nem vársz-e, kívánsz-e tőle túl sokat? S te milyen tudná!hozzá lenni, a barátodhoz? Annyira önzetlen, olyan nyílt, olyan kiegyensúlyozott, hogy kölcsönösségében tudod adni és kapni, amit tőle várnál?. — Biztosan. Természetesen. — Akkor miért nem próbálsz valamelyik sráchoz így közeledni, hogy barátsággá alakuljon a rokonszenv? Miért nem keresed a másik, a számodra fontos, megbecsülésedre érdemes ismerősöd barátságát? — Keressen ő engem. Följegyezte: me-A fölösleges kilók lefogyasztását kínáló szalonok száma elképesztő mértékben növekszik az egész világon. Ki tudja, hányféle szakember munkálkodik azon. hogy az arra rászorulók válogatott kínzások árán megszabaduljanak súlytöbbletüktől. De legalább sikerülne! Sajnos, a lefogyott kilók rendszerint hamar visszatérnek. A felnőttkori elhízásnak sokféle oka lehet. Ismerünk olyan hormonális tényezőket, amelyek olyan kóros kövérséget okoznak, amin a diéta sem nagyon segít. Van bizonyos örökölhető anyagcserezavarok, hormonális vagy idegi szabályozási zavarok következményeként kialakuló hízási hajlam is. A kövérség két leggyakoribb oka mégis a mozgásban szegény életmód és a helytelen táplálkozás. Az életmód kérdése már régóta a figyelem középpontjában áll, hiszen sok más kóros elváltozást, úgynevezett civilizációs betegséget „köszönhetünk" ennek. A táplálkozási szokásokról is igen sokat írtak, nagyjából mindenki tudja, hogy melyek azok a tápanyagok amelyeknek túlzott fogyasztása a testsúly növekedését okozza. De mindezeken túl Miért kedves az édes? gyakori az olyan kövérség, amelyet sem ezek a tényezők, sem a belső, élettani folyamatok nem indokolnak. Ellenpéldaként megfigyeltek olyan eseteket is. amikor az egyébként alkatilag hízásra hajlamos emberek minden különösebb erőfeszítés nélkül képesek voltak megőrizni normális testsúlyukat. A rejtély megfejtéséhez a táplálkozás-élettani állatkísérletek látszanak kulcsot adni. Ezekkel eredetileg azt próbálták felderíteni, hogy a csecsemő- és fiatalkori táplálkozási elégtelenségek, illetve a táplálék összetétele miiven hatással vannak a felnőttkori élettani és pszichikai állapotra. Az eredmények egyébként azt mutatták, hogy a csecsemő- és fiatalkori táplálkozás meghatározó fontosságú annyiban, hogy a hiányos táplálkozás jóvátehetetlen következményekkel járhat. Különféle anyagcsere-betegségek,' fertőzés iránti fogékonyság, allergiás megbetegedések. szellemi visszamaradás, pszichés zavarok stb. magyarázhatók a hiányos gyermekkori táplálkozással. E kísérletek melléktermékeként figyeltek fel arra, hogy a korai táplálkozási körülmények meghatározóak lehetnek a későbbi étkezési szokásokra nézve is. A csoportokra osztott kísérleti patkányok egyik csoportját a szoptatás befejezését kővetően fehérjében dús, a másikat zsírban dús a harmadikat szénhidrátban gazdag koszton tartották. Néhány hét múltán egyforma és átlagos összetételű táplálékot kapott minden állat. Amikor aztán elérték a felnőttkort, mindhárom csoport tagjai háromféle alapdiéta között választhattak. Nos, minden csoport egyedei azt a diétát részesítették előnyben, amelyet kölyökkorukban megszoktak. A szénhidráthoz szoktatott patkányok kiugróan sokat fogyasztottak saját diétájukból. Az ezutáni kísérletekben a kölykök szénhidrátos diétájához időnként jellegzetes ízanyagot kevertek. Ha ezután a felnövő állatokat fehéije- vagy zsírdiétára fogták, és a már ismert izanyagot keverték az ételükbe, az állatok ezekből az ízesített ételekből aránytalanul többet fogyasztottak, mint a nem ízesítettekből. Úgy tűnik tehát, hogy a megszokás elsősorban az ízanyagok közvetítésével vezérli a táplálkozási viselkedést. Az ízek azonban nem egyszerűen tanulás útján tesznek szert ilyen szerepre. Sok állatfajban kimutatható, hogy az édes ízű anyagokból — függetlenül azok valódi összetételétől — sokkal szívesebben és többet esznek, mint a nem édesekből. Az ízeknek tehát van valamiféle, evolúciósán kialakult „élvezeti értékük” is, és ezen a téren az édes íz elsőséget élvez. Ennek valószínű oka az, hogy a cukroknak kiemelt szerepük van az anyagcserében, mivel a központi idegrendszer főképp, a többi szövet pedig nagyrészt ezeket használja energiatermelő folyamataiban. Az édes ízű tápanyagokból tehát eleve többet hajlamosak az állatok fogyasztani, s ha ezekhez az élet korai szakaszában más jellegzetes ízek társulnak. ezek a későbbi táplálékfelvételi viselkedés fontos szabályozóivá válhatnak. A kísérlet eredménye — talán mondanunk sem kell — a fiatalkorban ízanyagokkal társított cukorhoz szoktatott patkányok mérték nélküli cukorfogyasztása és a testsúlyuk hatalmas növekedése volt. Eközben a többi csoport, amelyek közönséges diétát kaplak, életkoruknak megfelelően gyarapodtak. De vajon átvihetők-e ezek az észlelések az emberi étkezési szokásokra? Sajnos, a tapasztalatok szerint, igen. Az ember éppúgy kedveli az édes ízeket, mint aZ állatok. Az édességeket tehát a szokásainktól függetlenül is szívesen választjuk. A nagyobb baj azonban az, hogy ezt az élvezeti értéket gyermekeink táplálásával mi magunk kóros mértékben tovább tudjuk növelni. Hogyan? A kismamák többsége — szándékosan vagy anélkül — kihasználja az édes ízt. amikor a gyerekével más fontos, de általa nem túlságosan kedvelt ételt akar megetetni. Erősen megcukrozza a krumplit, édes a sárgarépa, a spenót, a sóska, cukor kerül a narancslébe, a paradicsomitalba, a teába, a tejbe és a kakaóba is. Mindez óriási mértékben kihat a további táplálkozási szokásokra! Szervezetünknek azonban nem mindig azonos összetételű táplálékra van szüksége. Például a növekedés idején sok fehérjét kell beépíteni, sportolás idején sok szénhidrátot kell fogyasztani. Bizonyos állapotokban a vitaminszükséglet nő meg, méghozzá egyszer egyik, másszor másik vitaminból kell több. Gyakori, hogy olyan anyagokat, úgynevezett esszenciális aminosavakat és zsírsavakat kell felvennünk. amelyeket a szervezetünk maga sem tud előállítani. Az ételeknek cukorral való ízesítése éppen ezért jelent veszélyt! A gyermekek emiatt mindenfajta belső szükségletükhöz az édes ízt társítják, és felnőttkorukban is folyton az édeset keresik, akkor is. amikor esetleg éppen vitaminra vagy fehérjére lenne szükségük. Fehérjehiányunkat így csak akkor érezzük lecsillapodni, ha a fehérjét cukrozva fogyasztottuk el, a vitaminokat is édesen ismerjük, és így tovább. Az édes ízek keresésére sarkalló megszokás szerencsétlenül találkozik a körülmények adta lehetőségekkel. az egészségtelen táplálkozási szokásokkal és azzal, hogy az üzletek polcai roskadásig vannak édességgel, s könnyebb cukorral jóllakni, mint hússal. Pedig a megoldás — legalábbis elvileg — roppant egyszerű. Cukrot csak ahhoz az ételhez szabad adni. amelyikbe az feltétlenül szükséges, és akkor is csak mértékkel. A gyerekeket már korán meg kell tanítani a különféle ízekre és a megfelelő táplálkozásra. Édességet csak akkor adjunk, amikor annak oka van, például kirándulás közben, erős testmozgás vagy étkezés után. A gyereket meglepően könnyű egészséges étrendhez szoktatni, — felnőttkorban azonban már nehezebb a helyzet. Dr. BÁRDOS GYÖRGY (nő 17)
