Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-11-22 / 48. szám
1) Mari szép lanka volt, sokan akarták őt. nem szálltak ki Magyarországon, sehol egész Jugoszláviáig, mert akkor az már Jugoszlávia volt. Tizennyolcban hazajöttem a háborúból, és tizenkilencben megnősültem. Már meg kellett házasodni, már huszonnyolcadik évemben voltam. Volt nékem a Cila ángyom, azt kértem ollan közvetítőnek. A Mari szép lánka volt, sokan akarták őt. Cila ángyom megkérdezte a szüleit, a Mari édesanyjának volt jó barátja. Valahogy beszéd közben Cila ángyom előhozta, van eladó lány, hát kihez adják. Hát kiszemeltek engem. Megengedik, hogy eljöjjek. No, akkor már bátrabban mentem. Majd akkor igen nekifogtak házasodni sokan. Egy nap, február harmadikán tizenhárom esküvő volt a faluban. Megkérdeztem Marit, hogy hát mink nem fogunk? Hogy nem. Hát mikor? Hát aztán azt mondta, hogy majd ősszel. Hát aztán már bátorkodtam, montad, hogy ősszel, talán akkor már csak lesz valami! Akik hazajöttek a háborúból, azok megházasodtak sokan. A mi esküvőnk ősszel volt. Addig udvaroltam. Mikor ráértem, eljöttem meglátogatni nagy pironkodva. Szégyellős voltam rettentőn, hogy nem járok-e én ide hiába? Én ollan szegényebb gyerek voltam. Ő egy kicsit gazdagabb. Nemcsak kicsit. Az apjának tizenegy hold földje volt és három gyereke, ott több jutott. Az én apámnak meg három holdja volt és voltunk négyen gyerekek. Lakodalmunk volt bizony, az akkori szokás szerint a legnagyobbat csináltuk a mieink is meg a Mari szülei is. A menyasszonyt szekéren vitték el a vőlegény házához, még ha a szomszédban volt. akkor is. Illen szokás volt. Az én keresztapám fogott be lovakat, idejöttünk, de be se akartak ereszteni mindjárt, úgy kellett könyörögni az ajtón. Az asszonyok dirigáltak akkor. Megkérdezték, hogy mit hoztak, miképpen. Mindenféle leckéket adtak legtöbb gazdasághoz szőlő és pince is tartohold temetőföldet azért kaptam, hogv voltam. fii(m otutm ozj éfdcmíb KEMÉNYCSONTÚ TOLLÚ III. kevés volt. Széjjel kellett menni, hogy megtévesszük az ellenséget. Kilencszáztizenhat húsvétján, szombaton este, parancs jött. hogy vasárnap reggel, mikor a nap fog kelni, nem szabad lőni, ha akár kint is lesznek az oroszok. Mikor a nap kelt, az oroszok kijöttek a lövészárkokból és jöttek felénk, kiabáltak, nepucáj kamarád. Akkor mi is kimentünk az állásból, mert a tisztek kiáltoztak, hogy nem szabad az állásba engedni őket. Kinálgattuk egymást cigarettával. Nekem volt sok. nem szívtam, de minden tíz napban megkaptam a száz darab magyar cigarettát. Volt tizenhat doboz, felét széjjelosztottam. Ők is kalácsot, cukrot adtak. Három napig tűzszünet volt, nem volt lövöldözés, és még két hétig csak magasra lőttek, nem volt sebesülés, nagyon jámbor nép volt. De két hét múlva nagyon szokatlan lődözés kezdődött, szinte rajtaütésszerű. Mikor Románia megtámadta Magyarországot, lejöttünk a Tölgyesi szorosba, a Gyimesi szorosba. Az orosz fronton már nem kellettünk, mert Oroszország felzavarodott. Itt nem volt rossz, a tarackágyúkkal nem mentünk állásba. Tizennyolc február végéig maradtunk, aztán bejöttünk Gyergyófaluba, ott voltunk májusig, onnan mentünk az olasz frontra. Lementünk egészen a Piavához. Ott már rossz helyzetünk volt, nappal egyáltalán nem lehetett mozogni. Június tizenötödikén megindult a nagy offenzíva. Még gázgránáttal is lőttünk. Októberben újra bevagoníroztak bennünket, hogy megyünk a francia frontra, a laibachi állomáson szálltunk ki. Amikor végre onnét hazaindulhattunk Klagenfurt irányába, erőltetett menetben kilencven kilométert futottunk éjszaka, hogy a szerbek el ne foghassanak. Éjszaka szöktünk. Másnap az alezredes úr beszédet < Fazekas Mihálynak hívnak. A harctereken Lévára vonultam be. Ott válogattak. Odajön egy tiszt, kérdez, hogy szeretnék-e tüzér lenni. Igen. mondtam. Bevezetett az ő embereihez, a harminchetes ezredhez, a tarackosokhoz. Mentünk Érsekújvárba (Nővé Zámky) kiképzésre, utána kimentünk a harctérre, Luck és Rovno közti frontra. Mikor még el se rendezkedtünk, jön Bukovics József hadnagy úr, azt mondja nekem, hogy kivezényelték őt a rajvonalba az ágyúkhoz, eljössz-e velem? Mit mondhattam? Elmegyek, hadnagy úr. Harcok még nem voltak egészen júniusig. Június elsején kezdte meg az orosz a támadást. Hát akkor nagyon rosszra fordult a sokunk. Se éjjel, se nappal nem volt semmi pihenésünk. Majdnem az egész tizennégyes ezred parancsnokostól fogságba esett, úgyhogy tüzérség is mondott, hogy a nagyobb veszedelemből már kint vagyunk. Amikor Szentgotthárdnál átléptük a határt, hálát adtunk, hogy szerencsésen hazaérhettünk. Lédecre Budapesten keresztül érkeztem haza, éjszaka, már három óra felé. Bezörgettem, mindenki otthon volt, apám is, Imre is, de Sándor öcsém nem. Mindnyájan sírtunk. Kínáltak étellel, de nem kellett semmi. Lefeküdtem a padra, kinyitottam az ablakot. Nem ébredtem fel, csak másnap kilenc órakor. Huszonnyolc órát aludtam ébredés nélkül. Az önálló élet kezdése Mikor hazajöttem a háborúból, már utána nem mentem Baranyába. Még huszonkettőben voltak ott lédeciek, de már csak kevesen. Már csak hajón mentek. tol. Aztán már idebe elbúcsúztatták a menyasszonyt, keseregtek, megsiratták őt. hogy már eljön. Megcsókoltuk az apját, anyját, aztán valahogy kikerültünk a szekérre. Otthon az én szüleim fogadták, dolgot parancsoltak neki, fát behozni, vizet behozni, tyúkokat megetetni. Az volt a fogadás, dolgozni kellett mindjárt. Két nap tartott a lakodalom. A menyasszony meg a vőlegény nem szerelmeskedhetett addig, mert nem volt hol. Végig fönn voltunk, nem is ölelkezhettünk meg egész éjjel, kellett várni, még másnap is tartott a lakodalom, aztán sok munka volt eltakarítani. Így volt ez, illen szenvedéssel kezdődött a mi házaséletünk. Volt egy nyitott kamra az istálló mellett, oda vittem őt. Szegényen mentünk abba a hájlékba. Úgy szégyellettem magam, hogy ollan szegényen odavittem őt, abba a
