Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-11-15 / 47. szám
nyáron kertészkertünkben dolgozók télen munkához jutnának. Nem igényelne különösebben nagy befektetést, és a falu asszonyainak, meg az ittmaradni szándékozó fiataloknak munkát adnánk. Kóbori Miklós lép az irodába. Ősz hajú, meglehetősen fáradt az arca, ami nem csoda, hiszen ö a szövetkezet „pénzügyminisztere", azaz ökonómusa. Hosszú unszolásra, lassan, megfontoltan beszél. — Nem állunk valami jól. 1981/82-ben belevágtunk egy négymillió-kétszázezer koronás meliorációs beruházásba, amire ötven százalékos állami támogatást ígértek, de nem kaptuk meg, mert akkor még jók voltunk, s a gyöngébb szövetkezeteknek adták a-támogatásra szánt pénzösszeget. A munkának viszont nekifogtunk, mert hihetetlen állapotban van itt a talaj. Az altalaj lazítása elkerülhetetlen. Eddig kétmillió koronán felüli munka végeztetett el, amit saját pénzünkből kifizettünk, s hogy a folyamat végére pontot tegyünk, fölvettünk kétmillió korona hitelt. Közben sem az állattenyésztésben, sem a növénytermesztésben nem megy úgy, ahogy kellene, egyrészt, mert minket, akik víz mellett élünk, de öntözni nem tudunk, jobban sújtott az aszályos esztendő, mint azokat, akik öntözni tudtak, másrészt, mert az esztendők mulasztásai igazából az ilyen nehézzé vált körülmények között mutatkoznak meg. Istállótrágyánk szinte alig van, mert többen megfeledkeztek fontosságáról. Mi csupán 120 hektárt tudunk megtrágyázni istállótrágyával, ami azt jelenti, hogy földjeink — szinte hazardírozás — minden ötödik-hatodik évben jutnak istállótrágyához. Legutóbb Csehországban voltam olyan szövetkezetben, ahol egy hektárra 60—70 szarvasmarha jut. A mi közel 1 500 hektárunkra mindössze ötszáz, vagyis egy hektár trágyázásához csupán harminc szarvasmarhánk van. Igaz, a mocsarast nem kell trágyázni... Sajnos, néhány gépünk kihasználása is csupán ötven százalékos, ami a mai gépárak mellett megfojtja a szövetkezetét, s amióta megszüntették a lánctalpasok használatát, úgy hat-hét éve, itt nem volt jól megforgatva a föld. Legutóbb a szőlőhegyen végeztünk talajlazítást, hát látom, a felső öt centi olyan, mint a pala. Persze, azért nem szabad elkeseredni, ügyes, felelősségteljes szervezéssel, okos gazdálkodással minden rendbe tehető. És én is híve vagyok a kockázatvállalásnak, hiszen, végül is, minden kockázat, de nem 'vagyok hive a hazardírozásnak, ezért mindig és minden körülmények között hangsúlyozom, a kiadás és a termelés között be kell tartanunk az egyensúlyt, különben minden elveszik. De, ismétlem, okos gazdálkodással minden rendbe tehető. — Ahhoz azonban öntözőberendezések kellenének — veszi át a szót Rácz Géza. — Úgy érzem, a legmagasabb állami szintű gazdálkodási törekvések elleni vétek, hogy a vizek hálójában lévő szövetkezetünk, beleértve a szolnocskai részlegen levő 26 hektáros kertészetet is, öntözőhálózat nélkül termel. Ismét a víz. A múlt században elkezdődött, s századunkban befejeződött ármentesítés a bodrogközi vizek életében amolyan „vízválasztónak" számít. Több mint évszázados munka eredményeként létesült az elvezető rendszer, amely mögött mérhetetlen menynyiségü küzdelem, készenlét, félelem áll. Az 1950-ben elkészült szomotori (Somotor) főcsatornával pedig megkezdődhetett Bodrogköz öntözése. És meg is kezdődött, bár még nem mindenütt szelídítették öntözőcsövekbe a vizet. Mindenesetre, a rossz eredményeket nem lehet csupán a vízhiányra és az aszályos esztendőre fogni, s a szövetkezetét két éve vezető elnökre sem, hiszen erejéhez képest mindent megtett az eredményes gazdálkodásért. Végül is, közösről van szó, bár tény, hogy a vezetés sok mindenben befolyásolhatja a közös szellemét. És a terebesi (Trebisov) járásban nemcsak ennek a szövetkezetnek megy gyengébben, ezt a járás vezetői is tudják, és bizonyos, mindent megtesznek annak érdekében, hogy az évszázadok folyamán müvelhetővé változtatott föld kiadja magából értékeit, s hogy bodrogközi községeket ne sújtsa a termelési kultúrát oly nagy mértékben befolyásoló migráció. 9. A sok vita, késő délutánba nyúló beszélgetés után jó kiszellőztetni a kobakot, ezért Soroskánál jobbra térek, elbaktatok Szakács János háza előtt, akitől megtudom, hogy a háza tövében nyújtózó Kazma-tó néha kiszárad, hal sincs benne, ám amott, a nyárfás mögött. Diószegben, ahol nádat is vágnak, ott van. Meg-megállok a tó partján, el-elnézem túloldalán a 12 hektáros kiöregedett almást, amelyből, akárcsak a hat hektár szőlőből, szántóterületet csinálnak, és felötlik bennem Csehov Cseresznyéskertje, s vele a múló, változó világ, meg az emberi küzdelmek, szenvedések, a szülőföld elhagyásának fájdalmai, a távozások, végleges etmenések. Erről beszélgetünk Kresztyánko Lászlóval is a falu közepén álló kocsmában. Nem venni észre, hogy fizetésnap van, a hét asztal közül három üres. — Sofőr és beszerző vagyok a szövetkezetben, dé szégyellem kimondani, mennyit keresek. Kétezer-kétszázat. Pedig nálunk a nép igen jól dolgozik. Hát olyan traktoristáink vannak, mint Gerényi Miklós, Simon Pista, Banga Zoltán meg a többiek, akik nemcsak hogy azt nem nézik, hány óra van, de még egeret is lehetne fogatni velük. A feleségem? Reggel veszi az ásót, megy a kertbe, zöldségért, mert hogy abból a pénzből, amennyit adnak, nem lehet igazán jól főzni a gyerekeknek. Múltkor nem volt krumpli, otthonról vitt egy ládával. Biztosan találkozott vele, szakácsnő az óvodában. És minderről hallgat, mert ő ilyen. Egyébként a fiam, ifjabb Kresztyánko László gimnáziumot végzett, majd- kétéves ökonómiai szakosítót, a katonaság előtt a szövetkezetben dolgozott, s ha leszerel, megint a szövetkezetben fog dolgozni, mert haza kell jönni, és új házat kell építeni. Már megbeszéltük, elbontják a régi házat, és újat húzunk a régi telekre. A majdani építkezésre, a keresetre, majd a vízre terelődik a szó, miközben a kocsmával szomszédos vegyeskereskedésbe áru érkezik. Kicsit furcsállom, hogy maguk a vásárlók rakják át a teherautóról az árut, de csak addig, amíg meg nem tudom, a Jednota nem szállít, mára éppen nem volt járműve, s a szövetkezet kölcsönzött. Beállók a vásárlók közé: Pepsi, dohányáru nincsen, gyarmati áru egyáltalán, alkohol viszont bőven. Igaz, már elmúlt az az idő, amikor a boltban féldecit is mértek egyeseknek, mert az új boltos erre nem hajlandó. A kocsmárosné is csak egy éve vezeti a vendéglőt. — A férfivécé azért nincs nyitva, mert a raktárfalak vizesek, és a dohányárut ott raktározom. A pincéből is feljön a talajvíz, néha locspocsbán csapolok. A víz azért nem folyik, mert elromlott a tartályhoz a szivattyú és még nincs kész. A szomszédból hordom pohármosáshoz a vizet. Újból népgyűlés kerekedik. Van, aki arra kér, írjam meg, a kapus ártatlan, s hogy a bírók mindig Pólyán ellen fújnak, van, aki azt panaszolja, az utazóhentes csütörtökönként alig hoz árut, van, aki a leleszi (Leles) postát szindja, mert onnan hozzák az újságot, s az Új Szót csak délfelé, ha meg késik Kassára (Kosice) a vonat, akkor csak Pravda van, az Új Szó, jó, ha másnap, télen néha három napig nincs újság. — Egyébként semmi újság — mondja mosolyogva Kresztyánko László, és mielőtt az autóbuszmegállóhoz sietnék, szól, menjek el hozzájuk, legyek a vendégük. Köpésen csalogat: — Nem kell félni, nem vizet fog inni. 10. Már megíródott a riport, amikor telefonon értesítettek, a járási vezetés három bodrogközi szövetkezetben elnökcserét hajtott végre. Köztük a pólyániban, ami azt tükrözi, hogy párt- és állami vezetésünk látja és orvosolni igyekszik a bajokat. A jelen helyzetben: kádercserékkel, ám reméljük, a közeljövőben a valós termöföldalap bővítését és gazdaságosabb kihasználását célzó, az eddiginél hathatósabb beruházásos támogatással is, hiszen mindannyian tudjuk, enélkül csak ideig-óráig orvosolhatók a bajok. A faluközösség pedig nyugodtan bizalmat szavazhat az új elnöknek, az ambiciózus, harminchét éves Takács Miklósnak, aki bár nem pólyáni — bodrogszerdahelyi (Streda nad Bodrogom) —, de bodrogközi, tehát végül is hazai. Mert a szülőföldet egy falura szűkíteni olykor-olykor szűklátókörüség. Elég arra gondolni, hogy sem a valós termőföldalap növelését, sem a víz kérdését, sem Bodrogköz komplex öntözőhálózatának kiépítését nem képes önerőből megoldani egyetlen szövetkezet sem, csak a tágabb szülőföld érintett szövetkezeteinek összefogása, amelyben — az újabb súrlódásokat elkerülendő — mindegyiknek meg kell őriznie termelési kultúrájából fakadó önállóságát. Az új vezetésnek — nem vakon föltalált, hanem tiszta emberséggel — kölcsönzött bizalom pedig mindennél szükségesebb. 6 ’S és Ha hét litert elérünk tehenenként az jó nálunk Ahhoz azonban öntözőberendezések kellenének Igényt tart rá az erdészet meg a vízművek is--------------------------I-----T~~Z-
