Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-11-15 / 47. szám

Az óvoda udvara gondozott: nyírott fü, az ágyások őszi pompában. A kaputól aszfaltozott utacska szaISd a bejáratig. Az épületről leri: iskolának készült, a földszinten tantermek, tanári szobák, az emeleten tanítólakás. Most minden a huszonhét óvodásé.

— Huszonhétnél több gyermekünk még nem volt, s bár huszonötre vagyunk berendezkedve, felvehetnénk harmincat — mondja Fekete Krisztina, az óvoda igazgatónője, aki férjével együtt azért építkezett Királyhelmecen (Kráf. Chlmec), mert 1972-ben Pólyánban (Polany) nem lehetett. Két gyermekük már helmeci. — A falak, láthatja, repedezettek, de ezt ne írja meg, mert a víztől, meg a talajtól van, nem mi tehetünk róla. Jómúltkor is feljött a pincében a talajvíz, a kazánt fel kellett tetetnünk a földszintre. De már minden rendben van, nincs okunk panaszra — teszi hozzá, majd int kolléganőjének, Tomolyka Valériának, csitítsa le kicsit a jó étvággyal ebédelő gyerkőcöket. A nagy zsibongásban egyedül a szakács néni, Kresztyánko Lászlóné hallgat elégedetten. Csak az elutazásom előtti percekben tudtam meg, oka van rá.

A földszinti folyosón három lelakatolt szekrényben várja" mintegy nyolcvan olvasóját a falusi könyvtár több mint ezer kötetes állománya. A könyvtárat is Fekete Krisztina vezeti. Szerda a kölcsönzési nap, de ha a fiatalok — mert főként ők kölcsönöznek — más napokon jönnek, nem küldi el őket.

— Vöröskeresztes szobát is berendeztünk itt — mondja Román György, a hnb-elnökök elégedettségével. — Időszaki rendelés azonban, sajnos, nincsen. Körzetihez Leleszre megyünk, gyermekorvos meg Helmecről jár, s ha a gyermeknek baja kél, Helmecre kell vinni. Pedig négy orvosnőt is adott a falu. Hárman nem jöttek vissza, aki pedig itthon él, Terebesre jár dolgozni.

Aztán a régi iskolára terelődik a szó. Tévedés ne essék, nem a község első, 1792-ben épült tanintézetére, amelynek Oskola Tanító Ház volt a neve, s benne Szaplanczai László, református tanító okította a fiúkat az írás, az olvasás, a számtan és a hit tudományára, hanem arra, ahol az 1970-es évek elejéig

6.

folyt a tanítás, s amelyet még Matyi János építtetett át egy idetelepülő cigány családnak a hetvenes évek közepén, mert már akkor sem volt elég állatgondozója a szövetkezetnek. Most sincs. A tehenészetben dolgozó harminc személy fele ugyanis cigány származású, akik egyrészt a szomszéd falvakból járnak be dolgozni, másrészt a református templomhoz közeli volt iskola épületéből, amelynek udvara nemcsak a mind testi, mind lelki higiénia szempontjából tarthatatlan rendetlenséget tükrözi, hanem a közösségi felelősségérzetüknek olyan hiányait is, amelyek bizonyára — hiszen ez törvényszerű — az állatgondozásban is tetten érhetők.

7.

Az 1951-ben 130 hektáron alakult szövetkezet 1974-ben egyesült a szolnocskaival (Solnicka), s jelenleg 168 dolgozóval 1 466 hektáron gazdálkodik. Ebből 997 van nyilvántartva szántóként, de az igazi szántó ennek csupán mintegy fele, a többi rét, ilyen vagy olyan minőségű legelő, meg haszontalan mocsaras.

— A mocsaras területekről néha azt sem tudjuk, kié — mondja Polóka András, a pártelnök. — Igényt tart rá az erdészet meg a vízművek is, mi meg kötelességszerűen beszámítjuk a legelöterületbe, rétnek, holott semmilyen jószág nem veszi hasznát. Államunk az utóbbi három évtizedben milliárdokat költött Kelet-Szlovákia, s benne a Bodrogköz vízrendszerének kiépítésére, de e területen még mindig nagy kiadások várnak rá. Lehet, hihetetlenül hangzik, de a vizekben bővelkedő Bodrogközben mi öntözés nélkül gazdálkodunk. Még a legelőre is fekáliás kocsival hordjuk szüntelenül a vizet. Nagyon kellene kanálist építeni a Ticcéhez.

A sok földigénylő nevét hallva eszembe jut, hogy országunk kormánya 1981-ben foglalkozott behatóan a termőföldalap kérdésével, s határozatot hozott, hogy megakadályozza a mezőgazdasági földterületek további csökkenését. Az idén szeptemberben a CSKP KB Elnöksége beszámolót hallgatott

meg a határozat teljesítéséről, amelyből kiderült, hogy sikerült meggátolni a termőföldalap fogyását, de még mindig nagyon sok terület hever parlagon, megműveletlenül, kihasználatlanul, ami ellen mielőbb hathatós intézkedéseket kell foganatosítani.

— Higgye el, a víz léte vagy nemléte hihetetlen mértékig befolyásolja a tejtermelést, mert nem elég ennie, innia is kell az állatnak, de nálunk nagy probléma a víz — mondja Szimko István, zootechnikus. — A másik nagy gondunk a fejőutánpótlás biztosítása. Állatállományunk kondíciója jó. Van 387 fejőstehenünk, 150 növendéküszőnk és 60 üszőnk, s mert probléma volt az állomány kiöregedésével, Hradec Královéban most vettünk 70 darab hasas üszőt..Hogy ki fogja ezeket fejni öt év múlva?

— Ugyanez a helyzet a gépesítésben — veszi át a szót Polóka András. — Bár a falunkban nagyon sok az olyan ember, aki gépészetit vagy ehhez közel álló iskolát végzett, de másutt dolgoznak, mert annak idején nem törődtünk az itthon tartásukkal, most meg nem tudjuk őket mivel hazacsalogatni. Mondok egy példát. Zootechnikusként nagyon jól dolgozott a helyi születésű Leco mérnök, de mert itt nem kapott lakást, a helmeci állami gazdaság meg adott neki, elment tőlünk. Most sem pólyániakkal, két leleszi mérnökjelölttel állunk szerződésben. Az egyik zootechnikát, a másik ökonómiát tanul.

Elvetélt és megvalósítandó tervekre terelődik a szó. Az irodaház mögött épül a garázsuk, műhellyel, mert eddig a géppark a szabadban vészelte át az időjárás viszontagságait, előttük áll a telep aszfaltozása, s jövőre építik meg a futballpálya mögötti fasornál a parasztutat, amely csökkentené az Alvég utca forgalmát, és arról is szó esett, hogy a szövetkezet a hnb-vel összefogva megcsinálja az alvégi utat is. Több mint tíz éve tervezték egy négyszáz férőhelyes modern istálló építését, de soha nem került rá a költségvetésből. S mert még ma is függösinen tolt talicskából etetnek, kézi erővel, s mert az istállók már nagyon tönkrementek, amolyan szükségmegoldásként a modern, áKíto^ptt ^ istállók helyett megkezdték egy

kétrészleges barakkistálló alapozását, 176 állat számára.

— Más kellene, modernebb — veti közbe Szimko András —, de nincs pénz.

— Azelőtt a szövetkezetnek volt tíz teherkocsija, amelyek más üzemeknek fuvaroztak, és hozták a pénzt — mondja Polóka András. — Aratáskor segítettek, egyébként csak a traktorokat használtuk. A két évvel ezelőtt kiadott üzemanyag-takarékossági minisztériumi rendelet azonban megszüntette ezt az éveken át jól jövedelmező melléküzemágat, amit most két teherautó és egy kotrógép jelent csupán. Ez nem elég arra, hogy pótolja azt a hiányt, ami például a szemes terményeknél mutatkozik. Szemestermény-termelésben az idén a legrosszabbak vagyunk a járásban.

— A hízósertés leadásának tervét sem tudjuk teljesíteni — mondja Szimko István —, bár a járási mezőgazdasági igazgatóság segített, megemelte az abraktakarmány adagját. Csakhogy az abraktakarmány közepes. Azt már nem is mondom, hogy nagyon kevés az egy anyakocáról történő leválasztás: tizennégy körül mozog. Jelenleg 150 anyakocánk, 415 szopósmalacunk és 1 030 hízósertésünk van, de nem a kor követelményeinek megfelelő istállókban. Azt már bizonyára hallotta, hogy a fejési átlag jóval az országos átlag alatt van. Ha hét litert elérünk tehenenként, az jó nálunk. Ilyenek a viszonyok.

8.

Rácz Gézát szavalóként ismertem meg, Cselényi László Bodrogközi szél című versét mondta a Jókai-napokon. Meglepődöm, amikor a szövetkezet egyik irodájában ő köszönt rám.

— Pólyánban nyolcvankettő januárjától vagyok növényvédő agronómus. Egyébként kisgéresi vagyok, ezért mondhatom, az idegen megjelöléssel itt azokat illetik, akiknek nem igazán szívügye a szövetkezet. Nekem az, elhiheted. Ezért is szólaltam fel a pártévzárón, hogy azért nem jönnek hozzánk dolgozni a velem egykorú fiatalok, mert gyenge a szociális gondoskodás, kiváltképpen ami a lakásépítést illeti. Ma ott tartunk, hogy az állattenyésztésbe jelentkezőknek toborzási díjat is fizetünk, csak jöjjön. Sok asszony van itthon a faluban, valami melléküzemágat

Btesíteni nekik, ahol többek között a