Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-10-05 / 41. szám
J ' kuckó VERESS MIKLÓS Csodafiók > Ez a fiók — csodafiók: zörögnek benne a diók, fütyülnek benne a rigók, tátog mélyén fecskefiók. Minden golyó ideguralt, ide hullott, ami kihullt: gesztenye meg kajszimag is, nagykabátgomb, színes kavics, ceruzabél és aranyló papírok között a kagyló, meg egy filmből a hanyatló cowboy alatt az a vadló. Sárkány ellen ezzel vívtam: íme, híres kardom itt van. táltosgyeplő volt a madzag, nem volt senki ilyen gazdag. Itt nem rakok soha rendet, akkor se. ha elmerengek, s kicsi leszek én magam is, mint az a gomb. színes kavics. Nem tudhatja senki, hol van mesebeli birodalmam, ahol, hogyha kedvem támad, csak fölveszem koronámat. Uralkodom naptól holdig, míg a fiók rámcsukódik. Amíg alszom, alszom, alszom, egyre őrzi gyerekarcom. Kopócs Tibor illusztrációja Egy asszonynak volt három lánya, egyik formásabb, csinosabb, mint a másik, de mégse akadt kérőjük, mert mind a három pösze volt, csúnyán, hibásan beszélt. Mígnem egyszer idegen faluból való legény állított be hozzájuk, és mindjárt azt kérdezte az asszonytól, van-e eladó lány a háznál. — Van három is — felelte az —, jóravaló legénynek odaadom, amelyiket választja. — Leültette a legényt, feltette a tűzhelyre a fazekat meg a nagy lábos tejet, aztán beszaladt a szobába, és mondta a lányainak, hogy csinosítsák ki magukat ügyesen forgolódjanak a (nöTes) A három pösze magyar népmese vendég körül, de egy árva szó nem sok, annyit se szóljanak. Tegyenek úgy, mintha szégyenlősek volnának, idegen férfi előtt nem mernék kinyitni a szájukat. A lányok úgy tettek. Nem szóltak semmit, csak mosolyogtak, ügyesen forgolódtak a legény körül, aki azt se tudta, hová legyen zavarában, boldogságában, hogy három ilyen szép lány közül választhat Az öregaszszony beszélt ötük helyett, csak úgy dőlt belőle a szó, és mikor látta, hogy a legénynek tetszenek a lányai, szíve majd kiugrott, és örömében minden egyébről megfeledkezett. Egyszer csak látja a legkisebb lány, hogy fut a tej. Felugrik és ijedten kiáltja : — Put a tél Put a té, édöszanám! Mire a középső rászól, szigorú hangon: — Ne félj, te, nem tabad félni! A legöregebb meg büszkélkedik: — Ládd, én ed tót te tolok! A kérő kimeredt szemmel bámult rájuk egy percig, aztán fogta a kalapját és elment, a kávét se várta meg. ZELK ZOLTÁN Párácska Régen történt ez, nagyon régen s olyan nagyon messze, hogy még a torony tetejéről se lehetett odalátni. Egy kis felhöcske született a hegy fölött, de olyan szép göndör felhöcske, hogy a nap és a hold egyszerre bújtak ki az égen, csak hogy láthassák a kis felhőt A vihar is kézen fogta kis unokáit, a szellőket, így indult el velük meglátogatni Párácskát a most született kis felhőt Büszke is volt felhőpapa és felhőmama gyönyörű gyermekére, és gyakran mondogatta felhőpapa a szomszédainak: — Meglátjátok, mire megnő: zivatar lesz belőle! — Az bizony — mondogatták a felhőszomszédok —, zivatar, de még országos eső is lehet... Csak felhőmama búsult, mikor ezt a beszédet hallotta; ő azt szerette volna, hogy mindig ilyen kicsi maradjon a gyermeke, ilyen szelíd és göndör. Sohase kiáltson haragos villámszavakat, ne veszekedjen mennydörögve a földdel, s ne verje le jégkavicsokkal a gyümölcsfák virágjait. Amíg így aggódott felhőmama Párácska sorsa fölött, az egyre növekedett, egyre erősebb lett, s már egyedül szaladgált a hegy csúcsai felett Egyik reggel odaállt szülei elé, és így szólt: — Most már megnőttem, erős vagyok, engedjetek el világot látfii. Felhőpapa büszkén nézett Párácskára, s így válaszolt: — Menj csak, fiam, vándorold be az eget, szórjál villámokat, mennydörögj haragosan, légy erős, büszke felhő... Felhőmama így szólt: — Menj, fiam, járd be az eget, szeresd az erdőket s a rét virágait és szelíd légy, mint nénéd, a szivárvány... Párácska egy-két esőcseppet könnyezett, elbúcsúzott szüleitől, repülni kezdett az égen. Mikor egy erdő fölé ért, hallotta, hogyan sóhajtoznak odalent az ágak: — Ó, felhöcske. öntözz meg minket, mert halálra száradunk. A kis felhőnek eszébe jutottak anyja szavai, s megöntözte a tikkadt lombokat Aztán továbbvándorolt, s egy rét fölé ért. Amikor meglátták az elsárgult fűszálak, mindnyájan könyörögni kezdtek: — Ó, kedves felhöcske, ne hagyj szomjan halni minket! Párácska őket is megöntözte, és boldogan hallgatta, hogyan kortyolják a fűszálak az esőcseppeket. De akkor bizony már nagyon kicsi felhöcske volt, úgy megfogyott az erdő és a rét megöntözése után, hogy még szállni sem tudott volna, ha meg nem könyörül rajta a szél, és nem fogja erős karjai közé. Alkonyodon már, mikor egy búzatábla fölé ért, ahol a gazda éppen szomorúan leste az eget. Mikor a kis felhőt meglátta, örömmel felkiáltott: — Ó, drága felhöcske, vidítsd fel az én kalászaimat, mert ha elszáradnak, nem süthetek kenyeret a gyermekeimnek. A kis felhő rögtön esővé változott, s a szomjas kalászok boldogan hajladoztak az esőben. A szél pedig hiába kereste kis barátját, mert az már eltűnt az égről. így halt meg Párácska, de mégsem halt meg, mert tovább él falevélben, fűszálban, margarétában, búzában, kenyérben. ® Q ? 9 & Q Q C 0 0 0& £ Q off • g> O o e> ff oá Megfejtéseiteket (a vízszintes és függőleges 1-et) várja a Nő szerkesztősége (812 03 Bratislava, Martanoviéova 20). A borítékra írjátok rá: „Kuckó". Mai számunkban egy keresztrejtvény megfejtését adjuk feladatul. Vízszintes: 1. Nagy magyar író. 8. Nagyon nagy. 9. Szag mássalhangzói. 10. Tetejére. 11. Fordítva becézett Miklós. 12. Bútor. 15. Vonat eleje! 16. Elpárolog. 17. Lánynév. 20. CD 21. Fekete folyadék rajzoláshoz. Függőleges: 1. Sok szép vers, elbeszélés olvasható ettől a magyar írótól. 2. Időmérőket javít. 3. Sír. 4. Ordít kezdőbetű nélkül. 5. Kettős mássalhangzó. 6. Zsák mássalhangzói. 7. Táblatörlő. 11. Jó szag. 13. Fordítva halk zaj. 14. Vonatkozó névmás betűi keverve. 18. Személynévmás. 19. LC.
