Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-09-07 / 37. szám
spsHMpa m h í a szeretet, a szerelem 5? Mindkét írófejedelem életében és pályáján közismerten meghatározó jelentőséggel, élet- és pályamódosító erővel bírt ez a két kapcsolat; e tragikus boldog szerelmek nélkül szegényebb lett volna az egyetemes magyar irodalom, s így szegényebbek lettünk volna mi is. Válogatásunknak, melyben igyekeztünk e két sorsalakító kapcsolatot a vágyakozástól a szakításig ívelő teljességében felvillantani, két kegyeletteljes emlékezésre késztető évforduló — Léda asszony születésének 110. és Móricz Zsigmond halálának 40. évfordulója adja meg időszerűségét. —t— Egy ócska konflisban Királyném, kigyultak a lángok. Aranyos hintónk, íme, száll. Ma a nép közé vegyülünk el. Te a királyné s én a király. Lásd, ez a fényes kocsitenger, A villámfényes fák alatt miérettünk hullámzik, fénylik, Hogy téged s engem lássanak. Királyném, bocsásd le a fátylad: Ma este kegyosztók leszünk. (Döcög, döcög az ócska konflis És mi sápadtan reszketünk.) Királyném, megölnek a vágyak. Sohse vágyott, mint te meg én. Földi pár úgy az élet-csúcsra És sohse volt még ily szegény. Vágy, élet és sugár a lelkünk És utunk mégis koldus-út Jogunk van minden fényességhez, Amit az élet adni tud. Király vagyok és te királyné, Hát trónunk sohse lész nekünk ? (Döcög, döcög az ócska konflis És mi sápadtan reszketünk.) Héja-nász az avaron Útra kelünk. Megyünk az Őszbe, Vijjogva, sírva, kergetőzve. Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak, Csattognak az új héja-szárnyak. Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szádunk. Valahol az Őszben megállunk. Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás húsába beletépünk s lehullunk az őszi avaron. az évben ki kell jönni! Ez a Bethlen jubileumi év. Akkor aztán fogok pihenni. A jövő évre kész leszek a színházi feladattal s a regénynyel. Már szeptembertől kezdve nem lesz semmi dolgom. Már ilyen nagy írni való semmiesetre nem lesz. Akkor aztán egy kicsit élünk is. A varróné tegnap itt volt. Végre. Nagyon jóI dolgozott. Ma negyed tíz, még nincs itt. Csak az bánt hogy Jota ideges miatta. Nem is aludt jóI. Ha most eljön, majd megmondom neki a magamét Megmondtam most Mának, hogy ezt akarom, erre azonnal leszerelt: jaj, csak az istenért addig ne, míg befejezi, mert jól dolgozik, s ö már megmondta neki. Vasárnap nála volt, s mikor látta azt a szegény nőt a sírás fojtogatta, s akkor jól kibeszélte magából a dühöt Szegény Jo/a, ami düh őbenne van! az arra való, hogy nem tud aludni tőle. Rettenetes ez a munkabecsület hiány, ami nálunk van. Éppen most olvasom egy vallási lapban, hogy tizenegy munkás közül, aki a cikkírónál dolgozott egy sem végezte pontosan a munkáját egy se volt szavatartó, így van ez. Na, 11 tájban megjött — Fél nap — azt mondja. — Mit érek én avval — mondta Jola —, annál tovább tart Kérte, hogy adja át a varrnivalót szombaton hazahozza. — Én magának, kedvesem, soha többet — Nem tetszik még egyszer megbízni? — Nem én soha. így telik a nap. Sok telefon volt semmi körkérdés. Gaál Endrével beszéltem, itt volt az alispán. s találkoztunk. Mint magánember jelen lesz az ünnepen, az ebédnél beszél is. Most csók, csók, csók Zsiga Kedves Ma na! író sorsa, művész sorsa az emberi boldogtalanság, de nálam boldogtalanabb ember már alig lehet Lássa, itt ülök egy idegen városban, egy kávéházban egyedül. Egyedül, egyedül. Mért gondolok magára ? Maga erre nem adott ágit: nem is ismerem magát: eszes, szellemes, néha kicsit merész szavain kívül semmit se tudok magáról. De régen félek magától, évek óta. A feleségemnek egyszer egy intim pillanatban vallottam be magát: ő azóta számon tart.. . Valami képtelenül torz kavargás van bennem . . . szeretném magát imádni, s nem merem, rosszak az információim. Ez a lefényképezett dedikáció is mélyen lesújtott: hogy történhetett ez? Lehet az, hogy maga nem érezte meg abban az elburkolt vallomást? s kiadta újságíróknak, idegeneknek, barátoknak, kíváncsiaknak. .. Felhasználta pályája utca kövei közt? Hihetetlen, milyen lázban vagyok. Sokkal jobb lett volna, ha Pesten maradok, s ma is bemegyek egy percre az öltözőjébe, míg fölszárítja a verejtékcsöppeket szép homlokán. Szeretnék lefeküdni a lába előtt és úgy nézni, míg él.. . Nem vagyok beszélgetős ember, hallgatva nézném magát halk morajjal, mint a tenger nézi az eget, vonagofva, szelíden és haragosan, de mindig szembe forduNa ... és feléje hullámozva ... Milyen kár volt eljönnöm Pestről, már olyan szépen zsendült a Maga kis érdeklődése... el akartam tépni magam, s csak belebonyolódtam a Maga hálójába... Miért ujjongott ott úgy fel, mikor legelőször kerestem a színpadon: ez az a esi klándozás, amit mindenki láttán érez? azt hittem, az enyémek voltak azok a hangok. Tegnap este kimondhatatlan édes érzéssel hagyott el, mikor befutott a színpadra. Már t i. bennem hagyott valami édes, édes érzést Révetegen jártam az utcán, s bort ittam, hogy szóra szabadítsam gyötrő magamat S lám, nem tudom: hogy kapta első levelemet mikor? ki vitte be, hogy olvasta ? Mit gondolt? nekem jó volna, ha nem érzett vojna semmit Azt hitte, egy részeg ember őrülete. És a második levelem? amelyben felzúdult dühömet öntöttem ki. És hogy: írtam ötöt-hatot míg kisütöttem ezt a butát Az elsőt megőrzőm, egyszer megmutatom, ha már jóba leszünk. Leszünk mi jóban ? Most én vagyok szerelmes, maga nevet lesz még fordítva is? Akkor megismertem: magánál a szem nem a lélek tükre, hanem az akarat fegyvere: szerszám. De tegnap este valami boldogság volt magában. Mitől? hogy olyan pompásan sikerült a második feNonásvég ? és én félreértettem ? Holnap reggelig tudnék írni itt beszélgetni magával, s nem lehet Míg a betűjét nem látom, míg nem tudom, hogy idegen planétáról néz rám, vagy már együtt bolygunk, addig nem szólhatok. Maga magasabb nálam: nem abszurdum, hogy én magára nézek ? Óh ha itt volna, vagy én magánál. Ha nézhetném, míg alszik. Miskolcz 1924. II. 2. reggeli 2 óra. (QöTs)
