Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-08-31 / 36. szám
ELENA LITVAJOVÁ, AZ SZLKP KB ELNÖKSÉGÉNEK TAGJA, AZ SZNSZ KB ELNÖKE A békés életért Történelmünk legfényesebb fejezetét idézzük föl ismét, megemlékezve a Szlovák Nemzeti Felkelés 38. évfordulójáról. Ennek az eseménynek jelentősége és hatóereje a múló évek ellenére is élő, ihlető és forradalmasító. Újból és újból visszatérünk népünk ezen erőforrásához, nemzedékek ebből merítenek nemzeti büszkeséget, csehszlovák hazafiságot, s ez mélyíti el szüntelenül a Szovjetunió iránti érzelmeiket. Olyan forrása ez a szocialista és a proletár nemzetköziségnek, amelyből további munkánkhoz derűlátást és elszántságot meríthetünk az akadályok leküzdéséhez az újért vívott harcban, kommunista pártunk politikájának következetes megvalósításáért a fejlett szocialista társadalom építése időszakában. Erőt és hitet ad egy igazságos világért folyó küzdelemben, a világimperializmus azon törekvései ellen, hogy visszafordítsa a történelem kerekét és elpusztítsa mindazt, ami haladó és igazságos, ami minden embernek meghozza a boldogságot, az elégedettséget, a jó közérzetet. A Szlovák Nemzeti Felkelésnek szilárd helye van az európai antifasiszta ellenállás történetében. Nem volt elszigetelt nemzeti megmozdulás. A szlovák nép a kommunista párt vezetésével és a Szovjetunió sokoldalú segítségével fiatal történelmében először indított ilyen tömeges méretű fegyveres harcot. Mindezt azokban az időkben, amikor a nemzet sorsa és jövője volt a tét. Dönteni kellett — önfeláldozón és hősiesen, az eszme helyességébe vetett hittel, a legnagyobb áldozatokra is készen. A szlovák nép, harcolva a haladóbb, a jobb társadalmi rendért, az együttélésért, a közös hazáért a cseh nemzettel, a Szovjetunióval való barátságért és megbonthatatlan szövetségért, csalhatatlan tanúságtétellel meggyőzően bizonyította politikai, hazafias és erkölcsi érettségét. A felkelésben a férfiakkal vállvetve a szlovák nők is részt vettek. Olykor szinte észrevétlenül, de hathatósan segítették a felkelőket. A nők szervesen kapcsolódtak be az ellenállásba, fegyverrel vagy anélkül, segítettek, harcoltak a nemzeti felszabadulásért. Mérhetetlen hősiességük számtalan példáját ismerjük. „A felkelés lakosságunk százezreinek, férfiaknak és nőknek közös müve" — írja tisztelettel Gustáv Husák a nők részvételéről a szabadságért vívott harcban. „Mindenütt ott voltak: a munkában, a harcokban, egy emberként szenvedtek a fasiszta terror alatt, s egy emberként örültek a szabadságnak. A nők nélkül a felkelést nem nevezhetnénk sem népinek, sem nemzetinek. Az egész jelentős részeként, velünk közösen írták történelmünk e hősies fejezetét." A partizántüzeknél, találkozásainkon a lakossággal, a fiatalok között és a munkahelyeken büszkén valljuk magunkénak a felkelés örökségét. És munkánkat számbavéve vizsgáljuk, hogyan teljesítjük a hősök élő hagyatékát. Minden józan itélőképességű ember, aki nyitott szemmel jár a világban és tárgyilagosan értékeli eddigi fejlődésünket, látja, hogy a szocialista országépítés éveiben népünk a kommunista párt vezetésével olyan eredményeket ért el, amelyekre joggal lehetünk büszkék. Életünk alapjaiban megváltozott. A sikerek, amelyeket népgazdaságunk fejlesztésében, az életszínvonal emelésében, az oktatásügyben, a tudományban, a kultúrában, életünk minden területén elértünk, hazánkat a világ élvonalbeli államai közé emelték. S azok az eredmények is, amelyeket a jelenlegi bonyolult belső és külső körülmények közepette érünk el, egyértelműen arra mutatnak, hogy a pozitív tendenciák vannak túlsúlyban. Ezt bizonyítja a Szövetségi Statisztikai Hivatal nemrég kiadott jelentése népgazdaságunk fejlődéséről és az országos terv első féléves teljesítéséről. Mert a gondok ellenére, amelyeket népgazdaságunkban meg kell oldanunk, a gazdaságban a határozott, pozitív fejlődés jelei mutatkoznak. Az eredmények eléréséhez jelentős mértékben hozzájárultak a nők is. A CSKP XVI. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa az elismerés és a tisztelet hangján nyilatkozott nemes anyai küldetésükről, pótolhatatlan szerepükről a gyermeknevelésben, példás munkaeredményeikről és cselekvő részvételükről a közéletben, s külön szervezetükről — a nöszövetségről. Valóban sok mindent tettünk már azért, hogy a nők teljesebben, zavartalanabbul végezhessék munkájukat mind a társadalom, mind családjuk fejlesztése érdekében. De vajon most elégedettek lehetünk? Hiszen még túl gyakran találkozunk olyan hiányosságokkal, például a szolgáltatásokban, a kereskedelemben, az egészségügyben, a közlekedésben, de egyebütt is, amelyek fölöslegesen megkeserítik az életünket. Mindennek nem kellene, s nem is szabadna előfordulnia, ha az illetékes vezető dolgozók, szervek és szervezetek felelősségteljesebben, erélyesebben, tehát hatékonyabban oldanák meg és számolnák föl a problémákat, de még ennél is jobb lenne, ha következetesebben törekednének megelőzésükre. Tudjuk, hogy társadalmunkban a nők egyenjogúsága egyike a szocializmus általánosan elismert vívmányainak. Csakhogy ez az elv sem érvényesülhet automatikusan sem a munkahelyeken, sem lakóhelyünkön, sem az élet egyéb területein. Még különböző előítéleteket kell legyőznünk, megváltoztatnunk a gondolkodás- és szemléletmódot, bizonyos cselekvések rugóit ahhoz, hogy a nők társadalmi helyzete ténylegesen megszilárduljon. A közelmúltban az SZNSZ KB kibővített plenáris ülésén, amelyen Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára is részt vett, az SZNSZ tisztségviselőinek széleskörű aktívája jelenlétében mélyrehatóan foglalkoztunk mindennapi életünk és munkánk időszerű feladataival és problémáival. Konkrét intézkedéseket fogadtunk el, valamint „Az SZSZK asszonyaihoz" c. ösztönző dokumentumot is. Mit akarunk elsősorban elérni? Mindenekelőtt arról van szó, hogy tovább fokozódjék az SZNSZ szerveinek és szervezeteinek akcióképessége és tagjaink aktív részvétele a CSKP KB és az SZLKP KB a XVI. pártkongresszus után hozott határozatainak, valamint a nöszövetségi határozatok teljesítésében, hogy közös feladatainkról, kötelességeinkről, gondjainkról és hiányosságainkról kevesebb szó essék, vagyis, hogy a szavak után most már mindenütt a tettek következzenek. Nem kibúvókat keresni, hanem a dolgokat cselekvőn megoldani! Nincs más, nincs jobb út. Csakis erre az egy útra iráyit bennnünket a közös követelmény: minden munka magasabb fokú hatékonyságának, jobb minőségének hosszúlejáratú gazdasági stratégiájának következetes megvalósítása. Nemcsak tagságunk túlnyomó többsége, hanem a szervezetünkön kívül álló nők is megértik társadalmunk vezető erejének — a kommunista pártnak — reális politikáját. Elfogadják s aktívan részt vesznek mindennapi megvalósításában. Munkahelyükön munkafeladataik teljesítésével és túlszárnyalásával kézzelfogható valósággá válik a hetedik ötéves terv irányvonala. A falvakban és a városokban aktívan segítenek teljesíteni a Nemzeti Front programjait. Figyelemre méltó eredményeket érnek el „A mindent az emberért" mozgalomban. Azokon a munkahelyeken, azokban a kollektívákban, ahol a fejlett szocialista társadalom növekvő szükségleteinek megfelelő új gondolkodásmód, cselekvés fokozatosan gyökeret ver, tágabb teret kap, jobban alakuló anyagi és szellemi feltételek között lehet lényegesen növelni a hatékonyságot, a munka minőségét és kulturáltságát, gyorsabban bevezetni a termelésbe és a társadalmi gyakorlatba a tudomány és technika eredményeit, vívmányait. Ott, ahol természetes érzékkel jól folyik a munkaszervezés, a gazdálkodás, a racionalizáció, valamint a hatékony ellenőrzés, a termelésben is, a dolgozó nőkről, anyákról való gondoskodásban is jó eredményeket érnek el. Büszkék vagyunk rá, hogy asszonyainknak, leányainknak politikai érettsége, szakmai tudása, forradalmi bátorsága szavatolja, hogy mind munkahelyükön, mind a közéletben a legigényesebb kötelességeik teljesítésében is helytállnak. Ok azok, akik méltón viszik tovább a felkelés fáklyáját. Harmincnyolc évvel ezelőtt, más nemzetekkel vállvetve, fegyvert fogtunk a fasiszta betolakodók és hazai klérofasiszta kiszolgálóik ellen, de ugyanakkor a háborúval és borzalmaival is szembeszálltunk. A Szovjetunió, a szovjet emberek segítségünkre siettek, ők, akik a tiszta békés égboltért a legnagyobb áldozatot hozták. Szabadságukért és a békéért tízezrek haltak meg. Közös sírban nyugszanak a mieinkkel, s azokkal a bajtársakkal, akik Európa más országaiból jöttek a közös harcba. Az ő emlékük is arra kötelez, hogy minden erőnkkel védjük az életet az eljövendő nemzedékek számára, hogy a Szovjetunióval, a szocialista országok közösségével és bolygónk haladó szellemű embereivel együtt meggátoljuk az atomháborút. Az SZNF évfordulóin rendezett találkozásainkon elszántan demonstráljuk: Nemet mondunk az atomfegyverekre! Nemet mondunk a neutronbombára! Követeljük a leszerelést, a békét! A szocialista Szlovákia asszonyai támogatnak minden olyan intézdekést, mely nagyobb biztonságot, szabadságot, egyenlőséget ad, egymás kölcsönös tiszteletben tartását szavatolja. Azt akarjuk, hogy a világ minden állama kötelezze magát: nem használ elsőként atomfegyvert, hogy szüntessék be a nukleáris kísérleteket, a nukleáris fegyverek gyártását és elhelyezését a különböző támaszpontokon. Az SZNF öröksége arra kötelez bennünket, hogy elítéljük az imperializmus embertelenségét, az izraeli támadókat a palesztin nép ellen elkövetett szörnyű bűntetteikért, s hogy szolidárisak legyünk minden, a szabadságért és a szociális igazságért harcoló nemzettel. Harcukat akkor támogatjuk a leghatékonyabban, ha munkánkat alkotó módon áldozatkészen végezzük, jelszavunk: „Eszünket és dolgos kezünket állítsuk szocialista hazánk fejlesztésének szolgálatába!" ,IK'í 3