Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-02-16 / 8. szám

V___________ / ' A kancsó alatt levő teríték igényte­len, nyomtatásos technikával készült darab, a Dielo boltjaiban gazdag szín- és mintaválasztékban kapható. A terí­téket a tányér alá, esetleg mellé tesz­­szük (mint szalvétát). Használatának esztétikai oldala mellett megvan a praktikus indokoltsága is: étkezés közben védi az asztalterítőt a foltok­tól, ezenkívül könnyebben mosható, vasalható, mint a nagy abrosz. Kár, hogy erről a terítékről gyakran megfeledkezünk, esetleg fölösleges­nek tartjuk, de ha már megszoktuk használatát, automatikusan terítjük nemcsak a nagy étkezések alkalmá­val, hanem a váratlanul betoppant vendégek, látogatók kávéja, teája, ill. a süteményes-, kekszes- vagy szendvi­­csestál alá. Az ilyen látogatások célja nem a vendégeskedés, evés-ivás, ha­nem egy rövid megbeszélés, vagy ba­ráti beszélgetéssel eltöltött egy-két óra, amelyet többnyire a nappali szo­bában töltünk. A teríték kis méreteivel így szinte rákívánkozik a fotelokkal körülvett kis asztalra. Terítésnél és a teríték eltakarításánál nem szükséges lerakni az asztalról a rajta levő tárgya­kat (vázát, dobozt, hamutartót). A szoba vagy az étkezősarok jellegétől függően használhatunk népi motívu­mokkal díszített vagy modernebb mintájú terítéket, esetleg, ha szívesen foglalkozunk kézimunkával, elkészít­hetjük magunk is, hímzéssel, batiko­lással, csomózással stb. díszítve. Az égetett agyagból készült kan­szép otthonj csőt is a Dieloban fényképeztük. A fedőn levő lyukak nem csupán a díszí­tést szolgálják, ha a kancsóban tejet alvasztunk, fontos, hogy a folyadék érintkezzen a levegővel, különben — főleg a nyári melegek idején — gyor­san megromlik. A kancsóba tölthe­tünk forralt bort, sört is. J. P. Fotó: ifj. Lőrincz János A hagyományos falusi háztartásokban szokás volt a saját tulajdonban levő tárgyakat, munkaeszközö­ket, állatokat megjelölni. Ezek a tulajdonjegyek elő­ször geometrikus alakzatok voltak. A szerelmi aján­dékokat, amelyeket a fiúk többnyire faragtak, a lányok hímeztek, nem volt elegendő egyszerű jelek­kel ellátni, szükséges volt konkrétan megnevezni. hogy kinek készítette a kedvese. Ezért monogram­mal látták el az ajándékokat, amelyekre a készítő nevének kezdőbetűi is rákerültek. A betűk hímzésé­nek sokféle módja alakult ki: az írott és nyomtatott, egyszerű és díszes, kis- és nagybetűk változatos sora található a keszkenők, ingek, térítők sarkában. Rajzolta és fényképezte: Sebők Mária ügyes kezek (nö2i)

Next

/
Oldalképek
Tartalom