Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-02-16 / 8. szám

^Szívünknek kedves Kosztolányi Dezső novellája elé Kosztolányi Dezső, az első Nyugat-nemzedék tüneményes tehetségű írója viszonylag rövid élete során több münemben is remekelt. Volt költő, novellista, regényíró, műfordító, kritikus és esszéista, boncolgatta a prozódia és a nyelv titkait, s aligha tudnánk eldönteni, hogy írói kertjének mely parcellája lett a leggazdagabb és legszebb. Összegyűjtött novelláit egy közel ezerháromszáz oldalas könyv zárja magába. Kosztolányi, számos kortársához hasonlóan, mestere volt a pár gépelt oldalas elbeszélésnek, a napilapok irodalmi rovatába készült tárcanovellának. Egy-egy téma feldolgozásának méreteit szigorúan korlátozták a tárcarovat szűk keretei; ezzel magyarázható, hogy Kosztolányi novellái szinte pontosan azonos terjedelműre sikerültek. Ezért könnyű velük ma is a válogatók és a lapszerkesztők dolga. A csoda persze nem az azonos terjedelemben, hanem abban rejlik, amit az író egy-egy ilyen novellájába beletáplált: a tartalom, az írói közlés mélysége, gazdagsága és a mód, ahogy közlendőjét megformálta: ereje, eleganciája, pontossága, irgalma és kegyetlensége, bölcs humora és zord iróniája. A maga kurta öt és fél gépelt oldalán ez a novella is valami mérhetetlen nagy dolgot mond el az olvasónak. Azt a folyamatot ábrázolja, amelyben egy elszánt halálvágy mozzanatról mozzanatra önmaga ellentétébe, az élet vágyába megy át. Egy ember, a novella hőse belép egy ajtón, halálra szántan, s kijön ugyanazon az ajtón —■ nem egy idegszanatórium, még csak nem is valami baráti fészek, hanem egv városi közfürdő kabinjának ajtaján, ahol egyedül tanyázott —, s az élet lelkes híveként jön ki. A két ajtónyitás, a bemenetel és a kijövetel között játszódik le a lelkében az átalakulás, a feketéből a fehérbe való átszíneződés folyamata. A színhely egy fürdőkád, annyi késes-borotvás öngyilkosság (és gyilkosság) nagy, gőzölgő edénye. Emberünk lelke beteg. üres. s a forró kádban mint egy modern Kháron-ladikban gyors átkelést remél. Itt azonban egy fordított folyamat kezdődik: tisztálkodás közben (átkelni csak tisztán szabad) emberünk fölfedezi a fürdőszoba kicsiny világát, majd az érzéki környezetben érzékszervei is működésbe jönnek, fölfedezi a testét, s ez kellemes és érdekfeszítő. Közben emlékeivel a lelkiismerete is fölébred, s rájön, hogy van egy-két rendbetennivalója markőrrel (felíró pincér), pikolóval (pincértanonc). rég nem látott feleséggel. Lelke válságba rántotta emberünket, de a test kivezette a válságból. A fürdés pedig jelképpé mélyül: nemcsak a test tisztul meg a kádban, hanem a lélek is megszabadult salakjától. Ez az újjászületés útja. A novella üzenetébe a sztoikusok tanítása is belejátszik. (Érdemes számításba vennünk, hogy Szókratész is megfürdött a méregpohár fölhajtása előtt, Seneca pedig forró kádban és gőzben vérzett el.) Eszerint ne adjuk föl a harcot, míg van elvégezni valónk a földön. Ha elgyöngül a lelkünk, hagyatkozzunk a testünkre, ha testünk kerül válságba, erősítsük meg a szellemünket, s ez vagy az támaszunk lesz és partra segít. KONCSOL LÁSZLÓ Kasornya Kálmán, állás nélküli pincér reggel korán kádjegyet vál­tott a népfürdőben. Kis szobába ve­zették, melynek recés üvegajtaján a gáz lepkelángja táncolt, benn a pad­lón gyékény futott végig, a fal mel­lett pedig állott a korhadt fakád. Magára zárta az ajtót, kétszer. Aztán kalapját le se véve — megál­lóit a gázláng alatt, körülnézett, mintha még egyszer magába akar­ná ölelni a szobát s meghatódnék azon, hogy ideérkezett. Vedlett nyúlprémjén dér fehérlett. Sokat csatangolhatott éjszaka, kirojtolódott nadrágja csatakos volt, szeme zavart. Egyetlen termé­szetes mozdulata az lett volna, hogyha végigvágódik a szoba padló­ján, egész hosszában. Ledobta kalapját, félresimitotta gyér haját, kiegyenesedett. Belete­kintett az olcsó, zöld tükörbe, nézte az arcát. Lassan kigombolta télika­bátját, melyen csak egyetlenegy gomb fityegett, felakasztotta a fo­gasra, és belső zsebéből kivett egy fekete nyelű borotvát. A borotvát kinyitotta, megtapo­gatta pengéjét, odatette a szalma­székre. Még egyszer megnézte, be van-e zárva az ajtó? Senki se járt a folyo­són. Ez a pillanat alkalmasnak lát­szott. Három kemény, határozott lépést tett a szék felé, összeráncol­ta szemöldökét, és a borotva után akart nyúlni. „Majd később — gondolta —, piszkos vagyok, előbb meg kell für­­denem." A szobában kellemes meleg don­gott. Ez arra csábította, hogy levet­kőzzék. Egymás után hajította a földié pecsétes fényes ferencjózse­­fét, a barna bolyhos mellényt, -a szürke nadrágot, kinyitotta a forró­vizes csapot, s kis, hitvány, elcsigá­zott gyerekteste alig várta, hogy megteljék a kád. A habok vidáman nyargalásztak benne. Előrehajolva nézte a vizet úgy, hogy hátából kiugrott grádicsos gerince, mely olyan volt. mint gyalulatlan desz­kán a kemény, csomós faér. Egy perc múlva beleloccsant a vízbe. Kinyújtotta lábait, hátraszegte fe­jét a kád káváján és zsibbasztó forróság hízelegte körül. Úgy rém­lett, hogy ágyban hever, hullámok párnáján, a víz édes dunyhája takar­ja, szeme tüzelt, haja felborzoló­­dott, arca pirosra gyulladt. Semmire sem gondolt. Határtalan szabadnak tudta magát. Élete mögötte volt. Babrált a vízzel, eregette a csapó-KOSZTOLÁNYI DEZSŐ kát, bukdácsolt, sűrű. szivárványos szappanhabot vert, megdörzsölte tarkóját, beszappanozta fülét, azu­tán — egyenként — a lábait, és jókedvűen prüszkölt. Néha a borot­va felé pillantott. A víz azonban marasztalta. — Még van néhány percem — mondta. A pincér, ki sohase bámészko­dott, most — évek múltán — elő­ször volt egyedül és hosszan, boldo­gan nézte a szoba közepén libegő gázt, a falakat, ruháit, melyeket kétségbeesetten dobott le, örökre. Magát is figyelte. Észrevette, hogy érdekli a teste. Kezét a lepkeláng felé tartotta, hogy lássa a piroskék térképet, a vér derengését és rajta az erek kék vonalait. Fejét leszegte, szemét mellére meresztette, me­lyet eddig sohase tekintett meg. Bőrét keshedtnek. vajsárgának, de elég jó minőségűnek tartotta. Külö­nösen megörült annak, hogy lába nagyujját kedve szerint vissza tudja hajlítani. Ötször-hatszor megpróbál­ta. Mindig sikerült. Vajon lehet-e ezzel pénzt keresni? Meg kellene tanulni hegedülni a lábával, mert ma már kézzel sokan hegedülnek, orfeumba mehetne, csak gazdag mecénást csípne, aki kitanittatja. Vannak Budapesten lábmecénások, kik lábmüvészeket támogatnak? Valószínűtlennek tartotta, de soká­ig gondolkozott, már látta is a nevét a lapokban, az orfeum plakátjain, a villamos újságban. Kasornya Kál­mán lábmüvész. Csak a neve nem jó. Ilyen alkalmakra álnevet választ, angolt vagy franciát. Sokszor egymás után kimondta (nőm)

Next

/
Oldalképek
Tartalom