Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-02-16 / 8. szám
azt csak ők tudják megmondani... A szarvasmarháknál valamivel könnyebb a helyzet, azok felesznek mindent. De a sertés szemestakarmány nélkül elpusztul. Akármelyik oldaláról néztük is a dolgot, csak oda jutottunk; az eddiginél nehezebben állítható elő egy kiló hús. A súlygyarapodás üteme csökken, Így hosszabb lesz a hizlalási idő és növekednek a termelési költségek. Vagyis: drágul a hústermelés. Bekövetkezhet a visszaesés Varga Gyula, a vásárvámosi (Trhové Myto) szövetkezet elnöke aggódva néz a jövőbe: A gyenge takarmányellátás következtében fellépő hústermelés-visszaesést 4—5 hónap múlva érezzük majd meg. A tömegtakarmánnyal egy bizonyos szintet lehet tartani, de napi 10—12 literes tejhozamhoz ez nem elég. Az, hogy a korábban 8000 liter tejet adó tehén évi hozama lecsökken 5000 literre, komoly veszélyt jelent az öröklődésben is. Tehát az, hogy nem tudjuk kellőképpen takarmányozni az állatot, nemcsak a pillanatnyi tejhozamban jelent kárt. Megmutatkozhat majd a tőle származó utódok hozamában is. Ő is igazolja, hogy a takarmányellátás egyelőre — a kisebb-nagyobb akadályokat leszámítva — folyamatos, csak a mennyiség kevés, a minőségről meg jobb nem beszélni... — A marha néha elfordul a jászoltól. .. Az elökeverékekből hiányoznak azok az elemek, amelyeket devizáért vásároltunk, igaz, az előírt állami normák szerint készülnek, de az állatot nem lehet becsapni, megérzi a különbséget. Három évvel ezelőtt a felvásárlóüzem még jótállást vállalt a sertéshizlalásra, s eszerint szállította a takarmánykeveréket. Tudták, hogy jó takarmánnyal, jó súlygyarapodást érünk el. Ma ezt nem mernék vállalni ... És nekünk így is arra kell törekednünk, hogy az ország ne maradjon hús nélkül. Az ember aztán a takarmányhoz hozzáteszi a lelkét is, csak hogy teljesíteni tudja a tervet. „Vender úr, nem fogy a bor.. A gellei (Holice) szövetkezetben úgy fogadnak, mintha mi lennénk az oka, hogy az állattenyésztésben ilyen a helyzet. Elismerem ugyan, hogy azt a problémát boncolgatni, ami amúgy is szüntelenül marcangolja az embereket, nem a legkellemesebb. Különösen, ha az újságíró kéri, aki „úgyis csak a szépet írja majd meg". Mert Mészáros József elnöknek ez a véleménye az újságirókról, s neki már elment a kedve attól, hogy ennyi gond közepette a „szépről" beszéljen. — Huszonnégy éve vagyok itt az elnök. Ez idő alatt sok mindenen keresztülmentem, de ilyen komoly gondokkal, mint az utóbbi hónapban vannak, még nem találkoztam. Huszonöt-harminc kilósán adtuk el a malacokat, mert csökkenteni kellett az állományt. Melyik józanul gondolkodó gazda csinálhat olyat, hogy amikor a legnehezebbjén túl van, amikor már könnyen felhízik az a malac száz kilóra — eladja? Vérzett a szívünk, higgye el... Az igazi gazda háborog benne. Megértem. Félti a közöst, az embereket, akik bíznak benne, akikre eddig ő is támaszkodott. A gondok ijesztő fekete felhőként gyűlnek feje fölött. Idén 10 vagon hússal termelnek kevesebbet, mint tavaly. Ez egymillió-nyolcSzázezer korona veszteség a bevételből, a nyereségből pedig legkevesebb kétszázezer. Az állatállomány csökkentésével, a csirkefarm felszámolásával három dolgozó maradt munka nélkül. A tagok egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: miért, hogyan? Cséfalvay László zootechnikust alig lehet szóra bírni. Mintha nem látná értelmét a vitának. Az állatoknak jó minőségű takarmány kell; a beszédtől nem laknak jól. Inkább viccre fordítja a szót: — Ami takarmányt kapunk, az olyan, mint a Vender úr bora: Vender úr valamikor kocsmáros volt nálunk, róla szól a mondás. A segédje megkérdezte tőle, mennyi vizet bír el egy liter bor. — Két decit — volt a felelet. A segéd hozzátette a jó két deci vizet, de a bor nem ízlett senkinek. Elkeseredetten állt a tulajdonos elé: Vender úr, nem fogy a bor, pedig csak két deci vízzel toldottam meg! — Nem hát, mert a két decit előbb már én is hozzátettem ... Nos, így van ez a keverőbői érkezett takarmánnyal is. Nem hígíthatjuk, ha azt már a keverőben úgy állították össze, hogy alig maradj benne, valami tápérték... A tehenet a száján keresztül fejik, és a kilók sem szaporodnak az üres létől. Bekukkantunk az istállókba. Már folyik az esti etetés. Jakli Anna hízósertés-gondozó iróniával enyhít a valóságon: — Diétás vasárnapokat tartunk. Este nem kapnak az állatok enni. Ez még tűrhető, mert hallottam, hogy mgsutt nem egy, hanem több etetést is kénytelenek kihagyni. Személy szerint nekem ez kárt jelent, mert ha nincs meg a súlygyarapodás, legalább kétszáz koronával kevesebb a havi fizetésem. Takarékoskodni már nincs miből, ez a minimum, amit megkaphatnak az állatok. Ha tudnám, hogy segítene rajtuk, ha dalolok, vagy simogatom őket, azt is megtenném. A mi sokat emlegetett „belső" tartalékunk kimerült. Az a mondás, hogy a gazda szeme hizlalja a jószágot, magában még nem elég ... csak jó etetés mellett. Egy istállóval odébb a három Nogel testvér éppen befejezte a fejést. A takarmányelőkészítőben négy csomóba rakva áll a négyféle terimés takarmány a reggeli etetésre. — Ezzel ugyan jóllakik a tehén, de a jó tejhozamhoz még kellene a kukoricadara, az abrak is. A terimés takarmányokra nem panaszkodhatunk, a szemesekből meg csak annyit adhatunk, amennyi jut — mondja Nogel Péter, aki a szövetkezet 32 fejője közül a legjobbak közé tartozik. Elgondolkozva távozunk. Az emberek gondterhelt, számonkérő tekintete kísér bennünket. Ismerjük a csallóközi ember szorgalmát, elsőségét mindenáron megtartani akaró igyekezetét. A tervezett húsmennyiséget bármi áron is, a közös asztalára akarják tenni. Tengernyi gond, verejték, aggódás, munka ... De idén így is 6 kilóval kevesebb hús jut majd minden lakosra, mint tavaly. Igaz, egy főre jutó évi 79 kiló húsfogyasztással így is az elsők között vagyunk a világon, bár nem ezt mutatja — különösen vidéken — a húsüzletek áruválasztéka, sem minőség, sem mennyiség tekintetében. A kedvező változásokhoz már nem elég a szép szó, az ígérgetés. Nem elég a kisemberek, az állatgondozók igyekezete és szorgalma. A komplex intézkedéseket, a személyes felelösségrevonásokat minél előbb el kell kezdeni, minden irányítási szinten. Hogy beinduljon a gépezet, és hogy bízva-dolgozva birkózzanak a nehézségekkel azok, akik a sürgető változások szükségét most leginkább érzik a saját bőrükön. 4. Jakli Anna: Ettől kevesebbet már igazán nem adhatunk az állatoknak. 5. A járási takarniányelosztóban legszívesebben mindenki kérését teljesítenék. De ennyiből? . .. (Mu)
