Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-02-02 / 6. szám
kuckó Mikor én olyan suhanc gyerek voltam, egyszer mondja a: édesapám, hogy fogjak be két ökröt, menjek a: erdőre fáért. Befogom a két ökröt, elindulok az erdőre. Csak megyek, csak megyek az ökör előtt, de igen nagy volt a sár. egyszer beleragadt a fél csizmám, mezítláb maradtam. Húznám ki a csizmám a sárból, de biz az nem jött. Mit csináljak, mit csináljak? Hazaszaladtam egy emelfírúdért, azzal kifeszegettem a csizmámat a sárból. De míg az emelőrúdért jártam, úgy elment a két ökör a szekérrel, hogy se híre, se nyoma nem volt. Most már mitévő legyek? Ha hazamegyek. megnyúz az édesapám; kaptam magam, bementem Váradra beállottam szűrszabó inasnak. A gazdáim adott egy rongyos darócot. azt a nyakamba gabalyitotlam. olyan úr voltam, hogy. . . Másnap reggel azt mondja a gazdám: „Fogd fel azt a kosarat, öcsém, menjünk a piacra, vegyünk borsói ebédre. ” Kimentünk a piacra, meg is vettünk mindent, tie borsót mégis elfelejtettünk venni. Mikor hazaérünk, észreveszi a gazdám, hogy nincs borsó. Mindjárt mondja nekem: „Eredj vissza, fiam. a piacra, elfelejtettünk borsót venni, végy te." Vissza is mentem én. vettem is borsót, de nem találtam vele haza. Csak keresem, csak keresem a házunkat, egyszer rám esteledik. No, most már mit csináljak, hol háljak? Egyszer meglátok egy kis világot egy ház ablakában; bementem a házba. Odabent egy vénasszony főzött pulickát egy akkora fazékban, hogy három üst se tenne ki rajta. Én is éhes voltam, mondom az asszonynak: „Nénémasszonv, adjon ke lm ed egy kis kását." Az asszony mindjárt elibem lett egy tál gölödényt, úgy jóllaktam töltött káposztával, hogy még most is tele van a lutsam korpaciberével. Amint jóllaktam, lefeküdtem a kuckóba, belehúztam magam a darócomba. Egyszer jön haza a gazda nagy részegen a korcsmából, az asszony kitálalja neki a pulickát. Az ember meglát engem a kuckóban, hi. hogy menjek, egyem vele; én már jó! voltam lakva, nem akartam menni, de rám rezzentett, hogy nutjd így meg amúgy, csak ne egyem! Az asztalhoz ültem hát. de biz énbelém nem fért egy falat Arany László fyjvu y1 se. be volt kötve a szűröm ujja. mind abba eresztgeltem a pulickát. Mikor jóllakott az ember, felugrott, elkezdett táncolni, engem is megfogott, hogy láncoljak vele. Táncoltunk, táncoltunk, egyszer kiódzott a darócom ujja. elkezdett potyogni belőle a pulicka. Az ember azt gondolta, hogy mást potyogtatok, felkapott egy botot. ..Phű ilyen, olyan adta disznója, hát te mit csinálsz ? Kitakarodj mindjárt!'’ Jó, hogy el tudtam szaladni, mert nagyon végighegedült volna a hátamon. Szaladtam, szaladtam, egyszer egy malomházhoz értem. Kaptam magam, belefeküdtem a garatba. Amint ott fekszem, egyszer odajön három tolvaj egy lopott birkával, olt megnyúzzák, elkezdenek tanakodni, hogy hova tegyék a bélit, hogy rá ne akadjanak. Az egyik azt találta ki. hogy a garatba kellene lökni; mindjárt oda is hozta a garathoz. Én is megijedtem, hogy rttm veti, elkiáltottam magam: „Rám ne lökje kend azt a böndőt. ” Erre a három tolvaj megijedt, elszaladt; mind otthagyták a sok birkahúst. A lármára a molnármester is felébredt, kijött, megdicsért, hogy elijesztettem a tolvajokat: „No. öcsém, te derék gyerek vagy, nem állanái be hozzám inasnak ?” „Biz én beállók” — mondom, be is állottam mindjárt. A gazdám adott fölöstökömre egy tojást; de bicskám nem volt. ideadta a szép csillagos nyelű bicskáját is, hogy egyem vele. Eszegettem, eszegetlem a tojást, egyszer beleejtettem a csillagos nyelű bicskát. Most már hogy vegyem ki? Volt ott egy tizenhat öles lajtorja, azt beleeresztellem. de még az sem érte el a fenekét, nem tudtam kivenni a bicskát. Megijedtem, hogy megver a molnár gazdám a szép bicskáért, eljutottam innen is. Nyargaltam hegyen-völg)’ön. árkon-bokron keresztül, egyszer egy kis házhoz értem. Próbáltam bemenni az ajtaján, sehogy sem fértem be. még búvá sem, próbáltam az ablakán, állva is könnyen bementem. Odabent éppen lakodalmoztak. állott a tagzi ugyancsak, volt dinomdánom. lé meg lé elég volt. Duna, Tisza zsákba volt. Alighogy beléptem, mindjárt elibem állottak. hogy menjek a patikába jóféle sáfrányért. ..Biz én nem megyek” — ott volt ez az egyik hallgató is, mindjárt fülön fogtam. „Eredj, öcsém, a patikába jóféle sáfrányért; itt van egy szamár, ülj rá. de meg ne sarkantyúzd, mert acélkörme tüzet ád, taplóhasán végigfut, szalmadereka meggyullad, hólyagfeje kicsattan, mindjárt ló nélkül maradsz. ” Felült hát a szamárra: míg ment, lassan ment. de jövet megsarkantyúzta, acélkörme tüzet adott, taplóhasán végigfutott, szalmadereka meggyulladt, hólyagfeje kicsattant, mindjárt ló nélkül maradiam. Erre mind elhányta a sáfrányt, bejött a lakodalomba, ugyancsak elkezdte táncoltatni a szalmaderekú kisasszonyokat. A sarokban volt egv nagy sárga leves zsák; én váltig mondtam a fiúnak: „Ne táncoltasd olyan nagyon azokat a szalmaderekú kisasszonyokat, mert a zabtaréjú sárgaréz sarkantyúddal majd kirtigod a sárga leves zsákot. ” De ő nem hallgatott rá, csak forgatta, csak ugratta őket, egyszer aztán csakugyan kirúgta a zsákot. No iszen volt drága mulatság! — a sárga lé a szamárnak körmig se ért. ezt meg majd elnyelte, majd belefúlt. Bele is fulladt volna, de én felszahuitam a padlásra, egy kopó ott siitötte-fözte á húst, azt oldalba ütöttem, mindjárt fiadzotl egy kétágú vashorgot, azt az órába akasztottam, úgy hoztam ki. Aki nem hiszi, megnézheti, még most is ott van az órán a két lyuk, a horog helye. Orosz népköltés Jő már Farsang, aj de igen várjuk, aj de kedves vendég nálunk! Nem maga lábán jő el hozzánk — táncos-kényes lovak hozzák. Legyenek lovai mind fehérek, szolgái mind gyöngy legények! Rab Zsuzsa fordítása Janigu József illusztrációja Keszeli Ferenc: Az én bátyám trombonos, szája, mint a trombita. Én vagyok a trombokos, a bátyám meg trombuta. Kedves Gyerekek! Ki ne szeretne közületek játszani? Főleg, ha e játékhoz nem kell más, mint szó, néhány szó abból a kimeríthetetlen kincsestárból, amit anyanyelvűnk kínál. Egy kis megfigyelőkészség, egy kis fantázia, s máris kezdődhet az agybrehm! Hogy mi az az agybrehm ? Nos, e szójáték neve maga is szójáték: az agyrémnek és Brehmnek (Az állatok világa című könyv tudós szerzőjének) a nevéből jött létre. Állatok nevét kell egymás mellé helyezni úgy, hogy az egyik állatnév vége ugyanaz legyen, mint a másiknak az eleje. A kacsa mellé odatehetitek a csalogány szót, mert az egyik csa-val végződik, a másik pedig csa-val kezdődik. Összeolvasva két szót, furcsa állatot kaptok: kacsalogány. Alkossatok „agybrehmeket” az alábbi kezdőszavakkal: béka, poloska, róka, flamingó, denevér, pillangó! Tetszés szerint folytathatjátok a játékot. Rajzoljátok le e furcsa állatokat, népesítsetek be velük egy egész állatkertet! ;nöis)
