Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-12-07 / 50. szám
/ hogy a 30 000 partizán közül a 10 000 palesztin diákon kívül nem palesztin és nem arab fiatalok is harcoltak Bejrutban, a közös internátusi szobát közös sátorral, közös bokorral, sokszor közös halállal váltva fel.. . S ezért szorul össze az öklöm, ha azt hallom, már megint ezek a palesztinok, már megint a fegyverkezés, megint a háború ... Én nem tudom, mi a háború. De a képek és az emberi sorsok sokatmondóak. „Betlehemben születtem, egy palesztin menekülttáborban. Az első dolog, amire vissza tudok emlékezni, hogy éjszaka erős szél fúj, felébredek és látom, hogy a szüleim a kezükkel tartják a sátrat, hogy el ne vigye a fejünk fölül a szél. Azután emlékszem, hogy az egyik szomszédunk már nem bírta, látni akarta a házat, a lakást, amelyben azelőtt élt, el is ment oda, de nem engedték be .... s amikor lejött a mondják, hogy az izraeli hadsereg a világ egyik legerősebb, legjobban kiképzett hadserege! Az izraeli katonák féltek tőlünk. Több tiszt még otthon öngyilkos lett, mikor megtudta, hogy Bejrútba küldik. Hiába, nekik ez kötelező volt, mi pedig önként vállaltuk a harcot. Igazságos ügyért harcolunk, ez ad nekünk erőt Az én életem nem számít. Hiszen gyerekek és nők is harcoltak velünk. Az én fiam tizennégy éves és partizán. Alig várom, hogy én is újból közéjük állhassak!” Hihetetlenül elszántak a palesztin harcosok. Sebesüléseik talán egész életükre nyomot hagynak, a kórházban még sincs rossz hangulat. Optimisták. Hisznek a győzelemben. Csodálkozom. hát lehetséges, hogy az ember anynyi borzalom, halál és vér, annyi bajtárs és családtag elvesztése után nevetni tudjon? S méginkább: bízni, hinni? Vagy épp ez a harcoltam. Ott most koncentrációs tábor van. Bekerítettek bennünket, és akkor kaptam ezt a lövést. % ha már a családról kérdez, én csak nemrég nősültem, a feleségemet, Miriamot, aki a Libanoni Kommunista Párt tagja, az egyik gyűlésen ismertem meg. Azután nagyon gyakran és szívesen jártam a gyűlésekre, de ezt ne írja meg. Még el találná bízni magát Miriam. Nem volt nehéz őt megszeretni, hiszen egy a célunk. Ő is velem harcolt a fronton.” Ezek a harcban edzett, kemény férfiak nem kis elismeréssel szólnak a nőkről. Elmondják, hogy a nők sok olyan dologra képesek, amit a férfiak nem tudnak véghezvinni. Sok női csoport van, ezek a férfiakkal együtt vesznek részt a kiképzéseken. Egyikük elmeséü, hogy együtt harcolt a libanoni nőszövetség elnöknőjével, egy „belevaló” huszonyolc éves lánnyal. Mindig azzal fenyegetőzött hogy ha nem fogadunk szót neki, büntetésből feleségül kell vennünk. Atef Abu-Baker, aki a PFSZ képviselője Csehszlovákiában, ugyancsak elismeréssel nyilatkozik a nőkről: „Annak ellenére, hogy a palesztin nő bizonyos mértékig még a hagyományok rabja, már elkezdődött — főleg a városokban — az emancipálódás. Én hosszú ideig együttműködtem a nőszövetséggel s tapasztalatból mondom. hogy a nők hamarabb megértik a forradalom lényegét, mert őket jobban sújtja a társadalmi elnyomás. Nők nélkül ma már elképzelhetetlen a harc. Hiszen jobb a szervezőképességük, mint a férfiaknak, könnyebben és készségesebben tanulnak, a propagáció terén is értékesebbek, mert több nyejvet beszélnek. Mi Libanonban nemcsak a palesztin LAMPL ZSUZSANNA 99 Olajfa ágával jöttem közétek. 99 lépcsőkön összeesett és meghalt. Én tizenkilenc éves korom óta harcoltam, hat éve nem voltam otthon, s ha nem akarok fél életemben börtönben ülni, nem is mehetek haza. Én megértem, hogy a szomszédunk belehalt a fájdalomba, hiszen nekünk kín megválni a fától is. amely alatt néhány napot töltünk harc közben, hát akkor milyen lehet, ha valaki elveszti az otthonát, ahol húsz-harminc évet is leélt...” „Harminckét éves vagyok, 1967-ig tanultam. azután tagja lettem a PFSZ-nek. Tavaly novemberben egy bombázás során sebesültem meg. azóta ágyhoz vagyok kötve, de amikor június ötödikén elkezdődött a bejrúti háború, újra harcolni kezdtem. Ágybanfekvő rádiós lettem, csodálatos volt. hogy én adhattam tovább a jó híreket... A rendszer a rossz, nem az egyszerű emberek! Mikor hatvanhétben lebombázták a házamat, a zsidó barátaimtól nem fordultam el, miiért tenném ezt most? Míg mi harcoltunk. Izraelben mindennaposak voltak a kormányellenes tüntetések! S hiába titkuk? Az igazságba vetett hit? A haladásban, a nem visszafordítható fejlődésben gyökeredző bizalom? S vajon nekik hitt-e a libanoni lakosság, vagy bedőlt az izraeliek és Gemajelék vádló propagandájának? Elhitte, hogy a harcok egyetlen valódi oka és célja a palesztinok jelenléte? Vagy megértette, hogy ez csak ürügy, hogy ennél sokkal többről van szó? „Háromnegyed millió embernek nincs hol laknia, az utcán, iskolákban alusznak. De tudták, hogy Gemajel is hazudik, hiszen hét évvel ezelőtt együtt harcoltunk. Nálunk szokás. hogy a kedves vendéget rizsesővel fogadják. Mikor bevonultunk a városba, minket is így fogadtak, őrzök is egy marék rizst a zsebemben ... S amikor el kellett hagynunk Libanont, sírtak és lefeküdtek a földre, hogy ne mehessünk el. Ott. ahol egy nap alatt negyedmillió bomba robban, sok kérdés merül fel az emberekben. Honnan jöttek, miért, ki kezdte a háborút? S az emberek látták, hogy nem mi kezdtünk lőni és bombázni.” „Én huszonnyolc éves vagyok. Ansar mellett harcos becsületét védtük, hanem általában az arabokét. S ebben sokat köszönhetünk a nőknek.” Nők, lányok, anyák, feleségek, jóban-rosszban megértő társak, barátok. Beszélgetőpartnereim arca egy pillanatra elszomorodik. Jó az önállóság, a szabadság — egy ideig. De azután már hiányzik a szeretet, a szerelem, a gondoskodás, az egy tányér meleg étel. Mindez tétje a háborúnak. Egy háborúnak. S hogy megint a palesztinokról írtunk, a háborúról, a fegyverkezésről? Aki most türelmetlenül felteszi ezt a kérdést, nem érti a kor parancsát Nem érti, hogy ma már nem egy ember életéről, nem egy nemzet, ország pusztulásáról van szó. Öröknek hitt értékeink, sok-sok nemzedék munkájának gyümölcse forog veszélyben, valami, amit — ha elpusztul — már nem teremthetnek újjá automaták. Ahhoz, hogy ezt megértsük, ma már nem várhatjuk ki ezer és ezer ember halála után az egyetlen egyét. akit mindennél és mindenkinél fontosabbnak tartunk ... Hiszen az egész emberiség élete és jövője ma a tét. (n ö 9j
