Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-12-07 / 50. szám
6. kérdésünk Mikor rendezték a Szovjetunióban az olimpiát? t. 1980 2. 1981 3. 1978 Kérjük kedves olvasóinkat, hogy válaszukat a szelvénnyel ellátott levelezőlapon küldjék szerkesztőségünk címére. Versenyezzen velünk 1 964 októberében tartotta a Szovjetunió Komunista Pártjának Központi Bizottsága azt a plenáris ülését, amely Leonyid lljics Brezsnyevet választotta meg a Központi Bizottság első titkára nak. Leonyid lljics Brezsnyev első beszé deinek egyikében azt fogalmazta meg, hogy a párt célja nem lehet más, mint egyre jobb munka-, életfeltételeket és -körülményeket biztosítani az embe reknek, hogy fejlődésük harmonikus le gyen, életmódjuk és életstílusuk tűk rözze: Az emberiség történelmének legdemokratikusabb, legfejlettebb tár sadalmi rendszerében élnek. A gazdaság fejlesztését szorgalmazó intézkedések — a tervezés tudományos szintre emelése, a tudomány nagyobb kihasználása a gyakorlatban és a tér melésben, a munka effektivitásának növelése a dolgozók műveltségi szintjének emelésével — a 8. ötéves terv időszakában valóra is vált, ezt az elén eredmények bizonyítják a legjobban: az 1966—70-es időszakban a nemzeti jövedelem 41 százalékkal, az ipari terme lés a korábbi ötéves tervhez viszonyítva 50 százalékkal nőtt. A társadalmi tér melés hatékonysága a 8. ötéves terv teljesítésének értékelésekor 37 száza lékos javulást mutatott. Ugyanebben az időszakban, a gazdasági eredmények függvényeként, 26 százalékkal emelke dett a dolgozók bére, 1967 márciusától bevezették az ötnapos munkahetet, 1968. január 1 -töl 15-napra emelték a szabadság időtartamát, emelték a legalacsonyabb béreket és ezek esetében minimumra csökkentették a jövedelmi adót. Ugyanehhez a terminushoz kötődik a nyugdijak és a rokkantnyugdíjak emelése, valamint a táppénz juttatásainak javítása. Az 1982. november 10-én elhunyt Leonyid Brezsnyev többször is hangsúlyozta, hogy az emberiség legalapvetőbb joga a békéhez való jog. A béke mindennek az alapja és feltétele. Tehát azoknak a szociális céloknak is, amelyek az SZKP XXIII. kongresszusán megfogalmazódtak, s amelyeknek megvalósítását az iménti felsorolás is igazolja. Mindez összhangban volt és van azzal a lenini elvvel, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártja 1964- től következetesen megvalósított. S összhangban volt és van a lenini békepolitikával is, amelyet a Brezsnyev elva barátsággyűrűért! társ vezette SZKP KB továbbfejlesztett a szovjet kommunisták XXIV. kongreszszusán, amikor elfogadták az ún. békeprogramot. Ezt a békeprogramot az SZKP XXV. kongresszusa bővítette ki a „békeharc-offenzíva" programjával. Az említett határozatok, békeprogramok megvalósításának eredményeként jöttek létre olyan egyezmények és szerződések, mint a SALT-1 (1972), SALT-2 (1979), a helsinki Záróokmány aláírása (1976) és több más, két- és többoldalú egyezmény. A békéért tett erőfeszítések által javuló nemzetközi légkör, a jó gazdasági eredmények lehetővé tették, hogy ebben az időszakban a Szovjetunióban a korábbiaknál sokkal nagyobb összegeket fordíthassanak a kulturális és sportlétesítmények létrehozására. Ma már alig van olyan szovjet város, ahol ne lenne modern, minden igényt kielégítő „technika háza", ami nem más, mint a művelődési otthonok és a sportcsarnokok ötvözete. Ezekben a házakban folyik a népművelési és az amatőr művészeti munka, valamint a testedzés. A Szovjetunió gazdaság- és szociálpolitikája, annak eredményei közismertek a világon. Ennek bizonyítéka és egyben elismerése az, hogy több nemzetközi konferenciát és rendezvényt tartanak a Szovjetunióban, olyanokat, amelyek a társadalmi felépítménnyel, annak fejlődésével foglalkoznak. Ezeknek a rendezvényeknek nagy a politikai jelentőségük is. A világ ifjúságát leginkább a zene és a sport tartja össze. A sportban a világ legnagyobb rendezvényének az olimpiát tartják, amely sokak szerint a világ ifjúságának legnagyobb békemanifesztációja. A legutóbbi olimpiai játékokat éppen a Szovjetunióban rendezték meg, ezzel is kifejezésre juttatva az elvet, hogy nagyszerű eredmények csak békében, az emberiségért folytatott erőfeszítésekben születhetnek. M ikor először jártam Ammanban a város éppen Husszein király uralkodásának évfordulójára készülL Már javában folyt a katonai díszünnepély főpróbája, a makulátlan tisztaságú, kifogástalanul vasalL állig felfegyverkezetL „mutatóba küldött” hadsereg egyik része szorgalmasan taposta a hatalmas sportcsarnok salakját, a többiek pedig egykedvűen vártak sorukra a bejáratnál, fejükön az elmaradhatatlan „hattávaP. az oldalukon csillogó karddal, amely tükörként verte vissza a lankadni nem akaró arab nap sugarait. A „sivatag fiaitól”, a beduinoktól kezdve egészen az angol mintára felszerelt és nevelt szakaszokig, volt itt minden. S biztosan voltak köztük palesztinok is, hiszen Jordániában katonának lenni nagy kiváltság, pénz, rang. nyugalom . . . Másnap a televízió is közvetítette a díszünnepélyt. Vagy tízen ültünk a színes készülék előtt — rajtam kívül mindannyian palesztinok — . mindenki várta, mit mond majd a király. Husszein persze szónokolt, beszélt az arab egységről, az ország népének érdemeiről és feladatairól, a palesztinokról, meg arról, hogy mit tesz majd ő a palesztinok érdekében. A szobában ülők között ekkor nagy mozgolódás támadt, lehurrogták Husszeint. Hazudik, mondták, semmit sem tesz értünk. Szeretnénk végre hazamenni, haza ... Kinn a konyhában sült a kenyér, illata elárasztotta az egész házat és olyan jó „otthoníze” volt. Vacsora alatt pedig arról esett szó, hogy Ammanban kéne telket venni, ott a hegyen jó a levegő, van még hely, és ha szép az idő, látni Jeruzsálem fényeit... A nálunk élő palesztinok körében tapasztalt forradalmi, harcos hangulat után szinte szokatlan volt ez a csendes beletörődés, ez az itt-ott honvággyal átszőtt, de — az volt az érzésem — valójában békére, nyugalomra vágyakozás, mindegy, hogy hol van ez a béke. csak béke legyen . .. Azután hazafelé jövet láttam a tengerbe nyújtózkodó fehér Bejrútot. Mikor a gép lejjebb ereszkedett, felismerhetővé váltak a kiégett fekete foltok — a bombatölcsérek, s ekkor újra eszembe jutott, hogy itt harcolnak, talán háborúra készülnek, talán emberek ezrei fognak elpusztulni, s ha távol is tőlünk, ha nem is mi, a mi hozzátartozóink, a mi barátaink halnak majd meg. akkor is több ez, mint memento. S hogy az azóta eltelt egy év eseményei igazolták feltevéseimet, koránt sem csak a palesztinokat érintő tény, hiszen ez a nép, amely igazságtalanul elrabolt hazájáért küzd. de nem a zsidók, hanema Golda Meierek. Sharon tábornokok, Beginhez hasonló terroristák és szövetségeseik ellen, mindazok ellen, akik szerint „a jó arab a halott arab“, „az arabok négykézláb csúszkáló állatok”, akik nyíltan kimondják, hogy „ha palesztin gyerek születik, egész éjszaka nem tudok aludni”, s akik ugyanakkor minden haladó mozgalmat, jövőbe mutató, igaz gondolatot már csírájában tűzzel-vassal pusztítanak el, akik szemében a világ békéjénél többet ér egy jó „üzlet” —, mindannyíunk életéért, békéjéért küzd. Lehetetlen föl nem ismerni a palesztinok igazát, ezért áll az oldalukra minden haladó gondolkodású, igaz ember. Ezzel magyarázható az is,