Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-11-30 / 49. szám

BARABÁS TIBOR Rákóczi hadnagya Túl a Vagon, a parttól jó három mérföldre, azon a zsombékos, nádas úton, amelyen Jáno­­sék jártak Starhemberggel, ugyanazon a ber­kes részen, ahol Bomemisszáék szárítkoztak; a holtfáradt Matyi egy fa alá telepedett. Neki­dőlt a fa száraz törzsének, elfáradt derekát egyengette, sapkájába gyűjtött madártojásait számlálgatta, egy-egy szeplős tojást feltört és kiszívta. így csillapította éhségét, meg egy száraz kenyérdarabbal. S ahogy éhsége csilla­pult, lelke is megkönnyebbült. leült a fa mo­hos tövébe. No de nem sokáig élvezhette a nádas és a berek barátságos nyugalmát. Vala­honnan. talán a föld alól, két labanc lovas, két vértes termett előtte. Az egyik még a karabé­lyát is ráfogta, hogy megrémítse. — Hé, fiú, ide gyere! — Magyarul beszéltek — ha rosszul is — az átkozottak. Matyi óvatosan letette a fövegét... Ismered itt a járást? —- kérdezte a lópofájú labanc. — Imerem én! — felelte büszkén Matyi, pedig dehogy ismerte. — Akkor vezess minket vissza, a Vág felé! — ordította a nagy lábú. nagyhangú szőke tokos. Vezetlek én titeket a másvilágba! — fogad­­kozott magában Matyi, de készséget mutatott, mást nem tehetett. — Erre jöjjenek! — kiáltotta, és a tojást óvatosan tartva, elindult a caplató lovak előtt. Egy darabig csak mentek, mentek, de a folyó csak nem akart feltűnni, és Matyi is elfáradt a zsombékos, sáros, járatlan úton. Végre meg­szólalt: — Vegyenek fel a lóra, így estig sem érjük el a Vágót. S nékem is sietős! A hosszú labanc lenyúlt Matyiért, és a lajblijánál fogva maga elé húzta. Most már gyorsabban haladtak, hogy merre, azt Matyi maga sem tudta. Csak egyben volt biztos, hogy a Vág a hátuk mögött van, s ők egyre távolod­nak a sebes, örvénylő, zuhogó folyótól... A nyitrai* * várban a lovagterem boltíve alatt gyülekeztek a brigadérosok és az ezereskapitá­­nyok. A főtisztek közül csak kettő hiányzott: Esze Tamás és Ocskay László. Esze Tamás brigadéros, Rákóczi első hadnagya megholt a minap, nem jön több haditanácsba, erős, nyur­ga alakja nem forog többé a csaták sűrűjében. Hűsége, szenvedélye nem tüzeli többé a bere­gi. a tarpai népet. Nem úgy érte a halál, ahogy érdemelte volna. Egy vasárnap épp két hete, a nyitrai ezredek az istentiszteletet hallgatták. Galánthai Balogh István ezredében vegyesen voltak Pozsony* megyei reformátusok és kato­likusok, Lóczy Endre ezrede Nyitra megyei katolikus nép volt. Esze Tamás gyalogezrede szatmári és beregi reformátusokból állott Egy­szerre ért véget a katolikusok és a reformátu­sok istentisztelete. Katonatréfával kezdődött. Egy nyitrai legény odavetette egy szatmári talpasnak: — No. mit hallottatok, hivő komám? — Csak az igazságot, csudákról nálunk nem hazudnak! — Nem-e? Hisz szentségtörés minden sza­vatok! — Rámászok arra a császárhoz húzó pápis­ta pofádra! így kezdték, verekedéssel folytatták, és egy­más aprításával, öldöklésével végezték. Balogh István emberei katonás parancsnokuk kemény szavára otthagyták a nagy téren kavargó véres tülekedést, Lóczy Endre hasztalan parancsa után otthagyta az ezredét, csak Esze Tamás vetette magát a verekedők közé, és intette, oktatta, csillapította őket. De a véres birkózás nem csillapult sem a parancsra, sem a kérésre. Akkor Balogh István vagy Lóczy két ágyúnak tüzet vezényelt, és a viszálykodó nép közé lecsapó lövés halálra sebezte Esze Tamást. Gyalogbrigadéros, hű Esze Tamás szentkép­nek tartotta, amit Rákóczi Ferenc a pénzére veretett, hogy a három fö religió emberei együtt élesztgessék a haza oltári lángját .. . Bottyán János, vezérnek kijáró, illő tisztelettel búcsúzott a paraszt brigadérostól. Szíve vérzett az eleste miatt, és mélyebb okát kereste a végzetes verekedésnek. A hosszú, téli pihenő, a . várbeli élet sehogy sem ízlett a kurucnak. Örökös mezei csatákban, rajtaütésekben, erdei menetelésekben és merész portyákban nevel­kedett ez a sereg, a várbeli szolgálat megsűrí­tette a legények vérét, a tétlenség elvette az eszét. Egyszóval: támadásban volt a kurucok ereje, nem az erődvédelemben. De nemcsak a sereg hangulata kívánta már a támadást. Boty­­tyán tudta, hogy mióta Heister Siegbert, Star­­hemberg elfogatása után, átvette a főparancs­nokságot, sorra járta a vág-vidéki állomáshe­lyeket. A postérungokat rendben találta, ahol nem, ott gyalogsággal megerősítette ... A ku­ruc portyák is nagy erők összevonásáról hoz­tak híreket. Az ellentámadások nem sokat használtak. Bezerédi Imre a Dunántúlról csa­pott le Ausztriára. Esze Tamás egykori ezrede­se bevette Beckó várát, Ocskay László betört Morvába. Mindenütt zászlókat, dobokat, tár­szekereket. lovakat zsákmányoltak, kapitányo­kat vetettek fogságba. De bármilyen jóleső is volt a portyák sikere, a csapatok bátorsága, minden tudósítás egybehangzóit, soha nem látott nagy, német erők gyülekeznek Pozsony­tól Trencsén* vidékéig, a határon innen és a határon túl. Bottyán generális a morvaországi készülődés kitapogatására Ocskay Lászlót többször is átküldötte a határon. De a hadi gyülekezés összehívása előtt a Vágón átküldött és foglyul ejtett vérteseket is hoztak kifagga­tásra Bottyán elé. Nem kellett azokat fogóval vagy parázzsal biztatni, kivallottak mindent, mint a karikacsapás. Nagyobb gondot raktak Bottyán vállára, mint eddig bármikor. Nagy volt az érsekújvá­ri* parancsnokság alá rendelt országrész; a Morva vizétől a Mátráig, a bányavárosoktól Trencsénig terjedt; de a feladata még na­gyobb. Megelőzni a német támadást, és meg­semmisíteni a föerőt, Bottyánnak három igazi erőssége volt csak: Érsekújvár, Nyitra és Csen­­kevár*. Nagy tűzerővel, aknavetőkkel szem­ben, olyan kis szirti fészek, mint Sempte*. Sasvár*. Szomolány*. Csejte*, Beckó* és Te­­metvény*, keveset ért. Bottyán János a nagy terem ablaka előtt állt, kinézett a megáradt szürke Nyitrára. latolgatta a Vág magasságát, és alig hallott valamit Ebeczky István. Balogh István. Babocsay Fe­renc, Berthóthy István brigadérosok, Géczy, Thuróczy. Inczédi, Somodi, Luzsénszky, Mik­­házy meg Guldenftnger János ezereskapitá­­nyok ideérkezéséből... Csak az összegyűltek erősödő zsongása térítette vissza Bottyánt a lovagterembe. A sereg vezérei már a hosszú diófa asztal mellé telepedtek, Bottyán az asztallöről. állva köszöntötte őket. Térképet terített maga elé, és lassú, tagolt, de igen nyomatékos szavakkal lefestette az erőket. Számba vett minden századot, minden ágyút, minden átkelésre alkalmas helyet és minden alkalmatosságot, de híven» adott számot a gyarapodó, a gyakorlott német seregekről is. (folytatjuk) *Nitra, *Bratislava, *Trencm, *Nové Zámky. *Cenkovce, *Sempte, *Smolenice, *Beckov. Negyvenöt évvel ezelőtt, 1937. XII. 3-án halt meg József Attila, a 20 századi ma­gyar költészet kimagasló alakja. Nyolcvan éve, 1902. december 3-án szü­letett Ofga Scheinpflugová, nemzeti mű­vész, cseh színésznő. December 4-én lenne 60 éves a fiatalon elhunyt francia színész, Gérard Philippe. Születésének századik évfordulóján, de­cember negyedikén emlékezünk Ján Cád­­ra szlovák publicistára. Százötven évvel ezelőtt, 1832. XII. 8-án született Björnstjerne Björnson norvég író. KIÁLLÍTÁS Érsekújvárott (Nővé Zámky) a Gorkij ut­cai galériában állí­totta ki harminchá­rom olajfestményét és mintegy negyven tusrajzát Unter Ist­ván amatqr festő­művész. Linter ecsetkeze­lése kifinomult. Mindvégig realista felfogásban festett és rajzolt. Portréin így a megörökített személyek jellemző tulajdon­ságai is visszatükröződnek. Pásztor portré­ja, a „Nagymama", az „Önarckép" és a „Szögyéni asszonyok" sokáig emlékezeté­ben marad a kiállítás látogatójának. Tájké­pein a falusi téma, a falusi hangulat a domináló. Talán szülőfalujához való ra­gaszkodását fejezi ki így, erre mutat, hogy képeiből nosztalgia is árad. Linter István fejlődésében jelentős szere­pet játszott Gerstner István festőművész baráti tanácsaival. Hogy az ő munkája milyen eredményes, arról egy másik ama­tőr festő, Lábik János esztergomi kiállítása is meggyőzheti az érdeklődőket. Ott ugyanis hivatásos festőművészek nyilat­koztak elismerően Lábik tájképfestészeté­ről, fejlett kompozíciós és színérzékéröl, a realista festészet azon ágazatairól, amely a táj magában való szépségét a művésze­gyéniség érzésvilágán átszűrve tárja nézői elé. Lábik és Unter képei — egymást kiegé­szítve sokat elmondanak szűkebb hazánk­ról. Lábik magát a tájat, az Ipoly, a Garam, a Duna folyókat és környéküket ábrázolja nagy szeretettel, Linter az ott élőket port­­rézza, és településeikről fest hangulatos zsánerképeket. Dr. HOFER LAJOS HANGVERSENY A Muzsikás együttes „Nem úgy van most, mint volt régen" című nagylemezét a nyáron hallottam először. Október végén alkalmam volt látni koncertjüket is, mely a Budapesti Művészeti Hetek rendezvényso­rozatában hangzott el. A Muzsikás színrelépését a Gépfolklór és a Gereben együttes műsora előzte meg. A Gépfoiklór török népi dallamok rock-válto­zásait adta elő. A Gereben együttes nép­} dalfeldolgozásainak élvezhetőségét rontot­ta a rossz erősítés. A „kedvcsinálóként felvonultatott két együttes után vártuk a szívünknek kedves Muzsikást, a tiszta nép­zenét. Meglepetésünkre, a Muzsikás is rock-felállításban adta elő „új zenéjét". A teremben így rockkoncert-hangulat alakult ki. A Muzsikást eddig a hagyományos nép­zene őreként tartottuk számon, számos feldolgozásuk ellenére is. A lemezen pél­dául Szörényi Levente basszusgitáron és dobozon, Rácz Antal citerán „segít be", a „keverés" kiegyensúlyozott hangzást hoz létre, így ezek az újítások nem hatnak zavarólag. A koncerten viszont a minden dallamra ráerőszakolt rockritmus, a mesterségesen felfokozott hangzás zavarólag hatott. Ép­pen lényegétől: bensőségességétől, katar­­tikus hatásától fosztotta meg a népzenét. Színpadi produkcióvá vált közösségi él­mény helyett. Nem vagyok ellensége a jó újításoknak, de ezt a koncertet nem lehe­tett komolyan venni. Remélem, az együttes tagjai (Sebestyén Márta, ifj. Csoóri Sándor, Éri Péter, Hamar Dániel, Sipos Mihály) is csak időleges mókának szánták. Rock­együttes van elég. Tiszta népzenét játszó sokkal kevesebb. Ne legyenek hát árulói a népzenének. ... . HaeM c HANGLEMEZ A Barozda együttes 1977-ben alakult Csíkszeredán. A hagyományos népi hang­szeres stílus megszólaltatója. Tagjai (Bokor Imre, Pávai István, Simó József, Györfi Erzsébet) a népzene, a néptánc népszerű­sítését, terjesztését tűzték ki célul. Létre­hozták a Csíkszeredái táncházat, állandó résztvevői a székelyudvarhelyi táncházta­lálkozóknak. Fellépéseikkel bejárták már Romániát, voltak Görögországban is, idén nyáron pedig Magyarországon arattak nagy sikert. Győrfi Erzsébet tisztán csengő énekhangjával gyorsan meghódította a hallgatóságot. Az együttes közvetlen, virtu­óz játékával nagyszerű hangulatot tudott teremteni, a körben állóknak bizsergett a talpuk, s legalább húszán táncra is perdül­tek az esztergomi „vásártéren". Nagylemezükön a romániai magyar nép­zene három különböző tájegységének ha­gyományos táncaihoz kapcsolódó zenét, táncházi muzsikát rögzítettek. (Felcsiki táncok, gyímesi táncok és széki táncrend.) Az „Élő népzene" lemezsorozat mellett ez a lemez is hasznos segítőtársa lehet a muzsikások nélkül táncházat vezetőknek, a népzenét kedvelőknek pedig kellemes szó­rakozást nyújt. HáeM C SZÍNHÁZ A MATESZ műsora december 3.: Komárom (Komámo) — S.O.S. bemutató (19.30) december 4.: Komárom — S.O.S. (19.30) december 5.: Bratislava — Homokon épü­lő ház (19.00) december 7.: Tmava — Homokon épülő ház (19.00) december 8.: Nyitra (Nitra) — Homokon épülő ház

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom