Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-10-19 / 43. szám

1. A bátkai állami gaz­daságban dicsérték a francia gyártmá­nyú rakodógép mun­káját. Csak azt saj­nálták, hogy nem a sajátjuk. 2. A tamási asszonyok utánszedést végez­nek. 5. Alig esik egy kis eső, a betakarító kombájn kerekeit már tisztítani kell... Könözsi István felvételei I alapszámításból is kitűnik, hogy az idei felvá­sárlási tervet alig lehet 91 százalékra teljesí­teni. Végkövetkeztetést természetesen csak a cukorrépa betakarítása, feldolgozása után lehet levonni, de azt már most is tudjuk; nagyon megfontoltan, körültekintően kell dolgozni minden szakaszon, hogy az eddigi kiesést valamivel csökkenteni tudjuk. A veszteség sehol sem haladhatja meg a 12 százalékot. A betakarító kombájnosok­­nak, répát szállító traktorosoknak, az után­szedést végző asszonyoknak szem előtt kell tartaniuk, hogy ha csupán egy százalékkal csökkentik a veszteséget, ez országos mé­retben 22 ezer tonna répát jelent, amiből 2 200 tonna cukrot, 1 100 tonna melaszt és 14 000 tonna répakaréjt kaphatunk. A másik nagyon fontos feladat teljesítése a cukorgyári munkásoktól, szervezőktől függ. Ez a répa raktározása és feldolgozása. Ha a raktározási időt a minimumra csökkentjük, s az előző évihez viszonyítva 10 százalékkal kevesebb lesz a veszteség, akkor ezzel újabb 1 400 tonna cukrot nyerhetünk. A technoló­giai veszteségek 10 százalékos csökkentésé­vel pedig további 3 650 tonna cukrot nye­rünk. Mindez jó szervezéssel, körültekintés­sel megvalósítható. Jó példát találtunk erre a rimaszombati (Rim. Sobota) járásban, ahol a bátkai állami gazdaságban a gyors és minimális vesztesé­gű betakarítás megszervezésére a hajdúbö­szörményi és sárospataki termelőszövetke­zetből kölcsönöznek két francia gyártmányú répakombájnt. — Amikor a kombájnosunk meglátta ezt a gépet, azt mondta: ezzel még sóra sem fog tudni keresni — mondja Fejes Zoltán föagro­­nómus. — Mert egyszerű, csörög, zörög rajta minden, de úgy dolgozik, hogy öröm nézni. Csehszlovákiában ilyen gépből összesen csak 18 van, ebből Szlovákiában csupán egyetlen. Mi Magyarországról a kooperációs kapcsolatok révén hoztuk el egy hónapra. Igyekszünk a maximumot betakarítani vele, mert így a veszteség is csökken és a napi szállítási harmonogramot is betarthatjuk. A 308 ha cukorrépából 100 ha-t ők is újravetettek. Az egyedek száma náluk hektá­ronként meghaladja a 70 ezret, s már alig várják az új öntözőberendezés üzembehelye­zését, ami lehetővé teszi egy hektáron a százezer egyed vetését. Háromszázötven hektáros hozammal számolnak — noha a terv csak 310 mázsát írt elő, a tervet a veszteség csökkentésével 40 mázsával túl teljesítik. A betakarítógépek után kétszer van után­­szedés — ottjártunkkor a tamási (Tomasov­­ce) asszonyok szedték a földön maradt ré­pát, de ha ök nem győzik, segítenek még a rimaszombati Potraviny üzem dolgozónői is. Minden szorgos kézre szükség van, mert a gépek tökéletlenségét, hiányosságát most csak az emberi kéz pótolhatja. A tamási asszonyok a répaföldön azzal búcsúztak tőlünk: — édesen szeretjük a kávét, nem hagyunk a földön egy cukorrépát sem! Nem is szabad. Hiszen egy cukorrépa 8—10 kocka cukornak megfelelő mennyisé­gű cukrot tartalmaz. Megközelítőleg ennyi egy ember napi cukorfogyasztása. Habár... három-négy kockával lehetne csökkenteni. A harmincon túliak vonalának határozottan jót tenne és a népgazdaság sem járna rosszul. Ha viszont ragaszkodunk az „édesebb" étrendhez, meg kell találnunk a módját annak, hogyan, miből kerül majd több cukor az asztalunkra. (nő 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom