Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-08-04 / 32. szám
Ifjú szemmel VITA ÉRTÉKEK ÉS ÁLÉRTÉKEK „Átéléssel olvastam a Barátnő-ben a Fóliafalu című írást: a magva, a lényegre tapintás reális. Aki kultúrával foglalko zott vagy foglalkozik, azt már nagyon sok csalódás érte, és a közömbösség csapdájában vergődve nehezen találja meg a nemtörődömség igazi okát. Olvastam a Nő-ben (1981.28. szám) az írás első visszhangját is. Varga Tibor mérnök nagyon helyesen írja, hogy elmarasztaljuk azt, aki kertjében gyomot „termel". Ámbár a gyom évről évre irtható, azt még a legutolsó, a műveletlen ember is meg tudja tenni (lehet, hogy túl erős ez a kritika)... De amikor az emberben, az ifjú nemzedékben nem irtjuk a „gyomot", azért nemcsak egy-egy népművelő felelős, hanem Ön is, kedves Varga Tibor és az egész társadalom. Az életet nem lehet a véletlenre bízni: a lelki gyomirtás és az érzelmi gazdagság meg éppen az irodalmon, a kultúrán keresztül valósítható meg. Nagyon kevés az Ön által leírt „művelt nép" között az irodalomkedvelő, a színházlátogató, de még a kulturális rendezvényeken csak jelen lévő, azokat passzívan támogató egyének száma is. A művelődéshez sorolt olvasás, tévénézés, sportolás a mai életszínvonal és szakmai speciali záció velejárója, a müveit nép természetes igénye. S éppen az ilyen művelt emberek segítségére lenne szüksége a helyi pedagógusoknak, népművelőknek, népnevelőknek. A diplomás emberek műveltségi szintje ezt így diktálja (így kellene hogy diktálja). Milyen szerencsés helyzetben vannak azok a kultúrmunkások, akiket támogatnak ilyen egyének! Erkölcsi, anyagi támogatásra képesek! Csak egyet említek: Kovács mérnököt a szőgyéni (Svodín) szövetkezetben. Bízom benne, hogy Varga Tibor is ezt teszi, csak a maga módján! A dolgos marcelházi (Marcelová) nép megdolgozik jövedelméért. Országszerte híres és kedvelt az árujuk. Legkevésbé sem irigylésre méltó munkájukat tiszteljük, helyeseljük, mindemellett emberi méltóságuk, néphagyományuk, múltjuk akkor lesz jelen a mai fiatalokban és a jövő generációkban, ha azt ápolják is! S csak igy nevelhetnek szellemiekben is gazdag, hálás utódokat. S ez már távolról sem csak a marcelháziakra értendő! Nemcsak létezni — élni! Színházba járni, művelődési klubokban átadni a jó tapasztalatokat egymásnak. Még a nehéz kapitalista világban sem tűnt el a népdal, a népviselet, miért tűnne el e modern korszakban, amikor minden faluban egyre több a hozzáértő, diplomás ember?! S kinek az ügye a szellemi gyomirtás, ha ők sem vallják magukénak?!” Hajtman Kornélia, Párkány (Stúrovo) „Mindig örülök, ha egy-egy téma terítékre kerül a lapban vita formájában is. Szeretek egészségesen vitázni, főleg, ha mellbe vágnak az elmondottak, mint ebben az esetben is. A „Fóliafalu" című írást olvasva csaknem teljesen egyetértek a népművelő-szerzővel. E téma széleskörű, és sok helyen még magyarázatra szorul. Mert nálunk — sajnos — még sokat kell(ene) magyarázni, tehát az egészséges vitához, a párbeszédhez még el sem jutottunk. Varga Tibor mérnök is sok mindent félreértett és meg sem értett. Nem is értheti, mert írásából nem tűnik ki, hogy emberekkel foglalkozik (szakmai kapcsolatokon kívül): s hogy játsszam a gondolattal: egy mezőgazdasági mérnöknek is — éppen szakmáján keresztül — népművelőnek kellene lennie. Vagyis „besegíteni" a hivatásos népművelő munkájába sok féleképpen tudna, például az ő szavait idézve — a „kulturált termelés" tanításával. Nevetséges és nehéz megfogalmazni milyen gondolkodásra vall az a megjegyzése, hogy „nem irigyelni kell, hanem megtanítani..." stb. Csak az a népművelő tör fel ilyen „fájdalmasan", aki előtt kitűzött nemes célok vannak, s a sziszifuszi munkájában csak egy-két ember tart ki mellette. Igaz, hogy tehetetlen. De miért? Tudják-e ezt a kívülállók? Mert akire számíthatna, az is még a kulturális munka primitív módszereivel dolgozik (megjegyzem: érdemes lenne erről is szólni, vitázni!), s a többi pedig inkább fóliázik, fusizik, egyeb pénzszerzési lehetőség után néz. A népművelő eredményeit, feladatait — sajnos — nem lehet a száz százalékos tervteljesitéssel mérni. S ezen a pályán nem lehet az emberektől száz százalékos teljesítményt követelni, mert a gondolkodásra hatni a legnehezebb. A népművelő nagyon jól tudja, hogy a müveit £ép fogalom nem merülhet ki a színjátszásban, az irodalmi színpadi tevékenységben, de valahol itt kezdődhet. Nem hiszem, hogy a diplomával általános műveltséget, intelligenciát is osztanak az egyetemeken. A szakmailag elismert ember még nem biztos, hogy művelt is. S falun, a művelődés egyik legjobban bevált módszere éppen a színjáték, az énekés tánccsoport (persze egyéb céljaival), és nem utolsósorban az irodalom, a könyv ismertetése, megszerettetése azok a formák, amelyekkel a tömeges művelődés útján elindulha tunk. Gál László népművelő az emberek kulturális és önmű velődési igénytelenségének egy részét magyarázza a fóli ázással. Tudja ö is (mi is), hogy általában (ahol nincs fóliázás) is hasonló a helyzet. Hogy az emberek — tisztelet a kivételnek! — csak a pénzt hajszolják, és sajnos, nincs kulturális igényük. Az írással senkit nem akart sérteni, ez is egyértelmű, inkább gondolkodásra ösztökélt, mert ezt tartja a legfontosabbnak. Körültekintően, több oldalról is figyelni a problémára, nem egyetlen szempontból nézni és ítélkezni! Falun, városon, értelmiségi vagy sem, egyaránt szívesen utánozzuk egymást, a másikat, akinek „jobban megy", és nem gondolkodunk el a dolgok lényegén, értelmén. Az „irodalmi színpadosdi" megnevezést kissé brutálisnak tartom Varga Tibor mérnök tollából. Mert az az idős vagy fiatal, aki az irodalommal (akár színpadi formájában) ismer kedik, vagy olvas, játszik, ír stb. közelebb jut a „müveit ember" fogalom alatt rejlő valóságos jelenséghez. Ámbár kevesebb az olyan, akire e jelző ráilfik, még az értelmiségiek között is. Varga Tibor „utasításai" a szerkesztőségnek, nevetségesek. Nem kivizsgálásra van itt szükség, hanem a dolgok, a téma sokoldalú meglátására, s ehhez jó e vita, mert így többen is elmondhatjuk véleményünket. Hiszen a példa ugyanúgy lehetne más falu, ráadásul fóliázás nélküli falu is, mert számos hasonló eset van. Egyre több." Dániel Erzsébet KEDVES OLVASÓINK! Az első, talán sértődöttségből, félreértésből fakadó visszhangok után, úgy tűnik, a Fóliafalu című írás lényege: közművelődésünk színvonala és életmódunk fonákságai, ellentmondásai, a társadalmunk számára mindenképp egészségtelen és idegen érték-szemlélet gondja is terítékre kerül. Szükségszerűen el kell szakadnunk a helyszíntől, mert szükségszerűen újabb járulékos, a kérdéscsoporttal összefüggő problémák vetődnek fel, melyeknek szintén szeretnénk teret adni. (Ilyen Dániel Erzsébet hozzászólásában a kulturális munka módszereire való utalás, vagy mindkét vitacikkben a műszaki értelmiség népművelői szerepének — kötelességének? — felvetése.) A hozzászólásokat közöljük és honoráljuk, a legjobb cikkírókat pedig meghívjuk vitazáró értékelésünkre, melyet Marcel házán tartunk. Továbbra is várjuk leveleiket, hozzászólásaikat! Címünk: a Nő szerkesztősége, 897 36 Bratislava, Martanovicova 20. A borítékra írják rá vitánk címét: Értékek és álértékek. ЕЭ1
