Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-07-21 / 30. szám
Kuckó SZILÁGYI DOMOKOS Két nyári mondó ka I. Búzatenger! Tenger búza! Aratógép áta tússzá. Cséplőgépből aranysárga gabona hull ezer zsákba. Malomkerék forog vízben, lesz már elég kenyérlisztem. //. Mag, mag, búzamag, benne aluszik a nap. Szár, szár, búzaszár, tehén alá szalmaszál. Szem, szem, búzaszem, holnap lesz új kenyerem. .luniga József illusztrációja KEDVES GYEREKEK! Az alábbi nyolc szóban nyolc állatnév rejtezik, mindegyikben egy-egy. Keresd meg őket! S ha sikerrel járt a keresésed, te is válassz ki ilyen szavakat! Növénynevekkel, tulajdonnevekkel is próbálkozhatsz. A fejtörő esős időben kiránduláson, táborozáskor is szórakoztató! A megfejtést és saját javaslataidat küldd be címünkre: a NŐ szerkesztősége, Martanovicova 20, 897 36 Bratislava. ПЭ1(1 j BEHÓDOL KINYÚLIK SZAGÁRADAT VÁDLÓ ECETES MEGÉRIK SÜNDÖRÖG KEREKECSKE KÁNYÁDI SÁNDOR A mesebolond király mega lókötő Volt egyszer egy király, aki annyira szerette a meséket, hogy egy-egy szép meséért cserébe akár a fele királyságát is odaadta volna. De azért nem adta oda. Bolondja volt ugyan a meséknek, de egyébként okos ember, aki tudja, hogy nincs neki annyi felekirálysága, mint amennyi szebbnél szebb mese születik az ő országában. Meg aztán az igazi mesemondók sem áhítoztak soha se felekirályságra, sem pedig királylányok kezére. Beérték azzal, ha a mesebeli hős elnyerte jutalmát. Egyszóval, ha győzött az igazság. Meg is becsülte a király az igazi mesemondókat. Gondoskodott róluk, hogy semmiben szükséget ne lássanak. — A mese — szokta volt mondani a bölcs király —, maga az igazság álruhában. — S igyekezett is a mesék tanítása szerint járni el az uralkodásban. Nem csoda hát, hogy mindenki mesebeli jólétben élt az országban. Még a legeslegszegényebbnek is volt mit aprítani a tejbe. De élt akkoriban egy hetedhét országban hírhedt lókötő is. aki hírét vette, hogy milyen becsülete van a mesemondónak s a mesének a meseszerető király országában. — Lóvá teszem én azt a mesebolond királyt. Két legyet ülök egy csapásra. Ügy ám. Elkötöm a lovát és még meg is jutalmaztatom magam. Belopakodott hát a lókötő a meseszerető király országába, s egy éjszaka el is kötötte annak legszebb lovát, a Táltost. Erdő sűrűjébe rejtette. Reggel koldusköpönyeget kanyarított magára, s beállított a királyhoz. — Fölséges uram, vándor mesemondó volnék. A király most az egyszer nem volt valami nagy mesehallgató kedvében, de azért hellyel kínálta. Leült a lókötö s azt mondta:- Köszönöm, fölséges uram, az engedelmet. de nem bánnám, ha bár egy pohár vízzel megkínáltatna. mert olyan szomjas vagyok, hogy nem látok az éhségtől. Elnevette magát a király a lókötő kópéságán, s enni és inni hozatott. — Nagy lókötő vagy te —, mondta a király, miközben kínálta, hogy faljon csak nyugodtan. A lókötőnek majdnenthogy torkán akadt a falat. — Hová gondol, felség, mond lant. hogy csak vándor mesemondó volnék. — Attól még lehetsz lókötő. De hadd hallom a mesét, mert aztán dolgom van nekem is. A lókötő ivott egy jót. megtörülte a száját és nekifogott. x — Hol volt, hol nem volt. volt egyszer egy király, akinek volt egy Táltos nevű lova, akit tüzes parázzsal abrakolt. A király a Táltos névre fölkapta a fejét. Helyben vagyunk, gondolta a lókötő, az elevenére tapintottam. — Szóval a Táltos nevű lovát a király maga abrakolta tüzes parázzsal... — Ezt már mondtad — vonta össze a király a szemöldökét. A lókötö mintha nem is hallotta volna a király közbeszólását, folytatta: — De tudomást szerzett a táltos lóról a lókötők királya, s elhatározta, hogy elköti azt a híres paripát. El is kötötte, s még azon éjszaka eladta, áz óriások királyának. — Hát azok meg hol laknak? — kérdezett közbe a király. nak. Kicsodák? Az óriások. Az óriások az óriások országában lak-Hál az meg hol van? A lókötö zavarba jött egy kicsit, de aztán kivágta. Az óriások országa a mesékben van. Jól feleltél, mondjad tovább. Mondta, mondta a lókötö, fűzte egyik szót a másikhoz. Minden gyerekkorában hallott meséből elcsippentett valamit, olyan szemtelenül, mintha innen is. onnan is egy-egy lovat kötött volna el. Törpék és óriások, tündérek és vasorrú bábák seregét sorakoztatta föl hosszú lére eresztve, de amikor látta, hogy a király kezd nagyokat ásítani, hirtelen így fejezte be az összelopkodott mesét: — A király meg csak szomorkodolt. szomorkodott. mert nagyon szerette a lovát. Senki sem tudta megvigasztalni. Mígnem arra vetődött egy koldus, aki azt mondta a királynak: sose búsulj, felséges uram. Akinek volt lova. még lehet. Különben is maradt még éppen elég a kend istállójában. A lókötőnek is élni kell valamiből. — Erre földerült a király arca s a koldust gazdagon megjutalmazta. — Kilátszik a lóláb — nevette el magát a király. — Milyen lóláb? — nézett be ijedten a lókötő maga alá. — Az én lovam lába. a láltosé lóg ki a meséből, s nem a köpenyed alól. Ámbár gyere csak közelebb. — húzta közelebb maga is a székét, s fogta meg a lókötö köpenyegét. — Hadd látom a nadrágod szárát. Ez alighanem az én Táltos lovam szőre — csippentett le néhány szőrszálat a lókötő reszketni kez.de nadrágja száráról. — De felség — esett térdre a lókötő. — Semmi felség. Egyébként én is fetségezhetnélek. te is király vagy, a mesédbeli lókötő-király. Te kötötted el a lovamat. — Visszahozom. — Persze, hogy visszahozod —, nevette el magát megint a király. — Visszaveszed az óriások királyától. De most mindjárt, mert ha nem. akkor én, ugyan még senki fejét le nem üttettem, de a tiédet leüttetem. Lódulj. A mesédért egyébként elnyered méltó jutalmadat. mert köztudomású, hogy én a mesemondókat meg szoktam jutalmazni. Tapsolt egyet a király, mire két kemény katonája lépett be a palotába. Közrefogták a lókötőt, úgy mentek együtt az elkötött Táltosért Nem telt bele két fertály óra sem. s mái jöttek is. Hozták a lovat, s a ló meg farkához kötve hozta a lótolvajt. — Kössétek be a lovat a helyére, de nehogy tüzes parazsat adjatok neki. hanem zabot. — De neked sem akarok adósod maradni — lord uh most az összekötött kezű lókötőhöz a király. — Ám, amilyen a mese. olyan a fizetség. — Megparancsolta, hogy száz botol verjenek a lótolvajmesélő fenekére. És utána meg rittyentsék ki az országból, hogy még a lába se érje a földel. Ki is rittyentették. Azóta se hallottak róla A meseszerető királyt azonban máig is élteti a mondása. Ha olyan mesét hallunk, amelyikből túlságosan kitetszik a mesélő szándéka, mint ebbőlzti mi mesénkből is, azt mondjuk rá kilóg a lóláb.
