Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-06-02 / 23. szám

EGÉSZSÉGÜNK VÉDELMÉBENj Magas vérnyomás (hipertónia) A vérnyomást általában akkor tart­ja magasnak az orvos, ha a felső (szisztolés) érték meghaladja a 150, az alsó (diasztolés) érték pedig a 90 hgmm-t. A normálistól való kisebb­­nogyobb eltéréseket azonban nem szabad túlértékelni, mert pl. az orvo­si vizsgálattól való félelem akár jelen­tősen is megemelheti a vérnyomást átmenetileg. Az állandóan emelke­dett vérnyomásnak sem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani. A magas vérnyomás önmagóbon gyakran nem is okoz panaszt. A pa­naszok, amelyeket a magas vérnyo­másnak tulajdonítanak, esetleg ideges eredetűek, vagy az idősebb embere­ken gyakori érelmeszesedés következ­ményei. Az elmondottak ellenére tény, hogy a magas vérnyomás évek-évtize­­dek alatt károsítja az érrendszert, érelmeszesedésre hajlamosít. Ezért célszerű arra törekedni, hogy csök­kenjen, esetleg normális értéket ér­jen el. Különbséget kell tenni fiatalkori és felnőtt-, ill. időskori magas vérnyomás között. 30 éven aluliaknál feltétlenül indokolt az alaposabb vizsgálat a vérnyomás emelkedésének kiderítésé­re. Okozhatja ugyanis a magas vér­nyomást a vesék betegsége, a főverő­ér veleszületett szűkülete (aorta­­koarktáció), a belső elválasztású mirigyrendszer betegségei — és isme­retlen tényezők. A fiataloknál gyakran sikerül a kórokot tisztázni, s a beteg­séget - esetleg sebészetileg - gyó­gyítani. Ha (idős betegek esetében) a magas vérnyomás eredetét nem tudja tisztázni az orvos, akkor az „ismeretlen eredetű" kategóriába so­rolja. Az ilyen vérnyomásemelkedés о leggyakoribb, ez az ún. esszenciális hipertónia, ill. hipertónia-betegség. A hipertóniás beteget, főleg ha a normálisnál lényegesen magasabb a vérnyomása, kezelni kell. A magas vérnyomást ma különböző hatás­mechanizmusú gyógyszerekkel, konyha­sószegény étrenddel, vagy ami ezzel egyenértékű, a konyhasó-kiürülést fo­kozó gyógyszerekkel lehet csökkente­ni. Rendszeres gyógyszerszedés ese­tén az esszenciális hipertóniában szenvedő beteg lényegében ugyan­olyan életesélyekkel rendelkezik, mint a nem hipertóniás. A gyógyításnál is fontosabb a meg­előzés. Ezért: 1. már a gyermekeket szoktassuk a játékban, tanulásban, munkában bizonyos rendszerhez. A szülő ne tűzzön gyermeke elé annak fizikai és szellemi képességeit meghaladó fel­adatot. Az évekig tartó szorongás ugyanis előkészítheti a felnőttkori magas vérnyomás talaját. 2. Ne terheljük túl a gyermekeket felesleges különórákkal, de a felnőt­tet se képességeit meghaladó tovább­tanulással. 3. Akár szellemi, akár fizikai mun­kát végzünk, ne terheljük túl magun­kat. Lényeges, hogy napi 6-8 órát aludjunk. 4. Kerüljük az izgatószerek — első­sorban a koffein (feketekávé) mérték­telen fogyasztását. Napi háromnál több feketekávé ugyanis nem élénkíti tovább az embert, hanem ingerültsé­get, ideges feszültséget, álmatlansá­got okoz. 5. Kerüljük az elhízást! JüTON^TFÉLIN^ Fény a sötétben Magabiztosan megy a folyosó zárt ajtajai előtt, néha meg­tapintja a falat — tájékozódik. A távolság rögzült tudatában. Naponta kétszer teszi meg az utat, ismeri a lépcsőket, a for­dulókat. Csodálkozó és sajnál­kozó tekintetek kísérik; távolról figyelik. Egyetlen baráti kéz nyúlt felé — munkatársáé. Telefonon ismerkedtünk meg. Könyveket, hanglemezeket kért, sürgetett, beszélgetni volt kedve. Órákig beszélgettünk könyvek­ről, zenéről, emberekről. Elmond­ta személyes gondjait, tanácsot kért, hogyan rendezze be új otthonát. Terveiről mesélt, azzal a ter­mészetes lelkesedéssel, amellyel a harmincéves ember elképzeli jövőjét. Vitatkozott, társadalmi gondokon töprengett. „Nélküle nehéz lenne élnem itt, a szülémtől távol" - vallotta munkatársáról, s egy évre rá megnősült. Most újra úgy érzi magát, mint a tragikus napok előtt: húszévesnek, boldognak, magabiztosnak. A sötét úton, melyen több mint tíz éve jár, megtalálta a fényt, bár nem so­kan világítottak neki. Dániel Erzsébet SZERETNÉK RÁTALÁLNI Huszonhét éves, 175 cm magas, nem saját hibájából elvált, két­gyermekes asszony, aki szüleinél lakik, ezúton szeretne megismerked­ni józan gondolkodású, intelligens lóriival harmincöt éves korig, aki gyermekeinek jó apukája, neki pe­dig hű lérje lenne. Fényképes leve­leket vár. Jelige: „Úgy szeretnék boldog lenni" Harminchárom éves, 164 cm ma­gas, tizenöt éve rokkant férfi ezúton szeretne megismerkedni megértő, becsületes lánnyal, elvált vagy özvegyasszonnyal harmincéves korig. Lehet testi hibája is. Jelige: „Ugye te is akarod n Húszéves, 170 cm magas, barna nö megismerkedne házasság céljá­ból korban hozzáillő fiatalemberrel. Egy gyermeket szívesen vállal. Jelige: „Várok rád" I JOGI TANÁCSADÓ Eltartási hozzájárulás Az elvált házastársnak, ha saját ma­ga nem képes szükségleteit kielégíteni és önmaga eltartásáról gondoskodni, ún. eltartási hozzájárulásra van igénye volt hózastársával szemben. Ennek mértéke kisebb, mint a házasság fenn­állása alatt igényelhető tartósdij össze­ge. Míg a házastársak között a tartás­díjat úgy kell megállapítani, hogy a házasfelek anyagi és kulturális szín­vonala elvileg egyenlő legyen, a válás után a hozzájárulás mór csak a leg­szükségesebb eltartás biztosítására szolgál. Ha a volt házastársak nem egyeznek meg, akkor bármelyikük indítványára a bíróság dönt az eltártósi hozzájárulási igényről és összegéről, tekintetbe véve a kötelezett fél képességeit és lehető­ségeit. A bíróság az igényt csak a bírósági érvényesítés napjától ítéli meg, tehát soha sem visszamenő időre. E kötele­zettség a törvény értelmében a válás után öt évig tart, de fontos okokból a bíróság ezt az időt — korlátozás nélkül is — meghosszabbíthatja. E hozzájárulásra való igény megszű­nik, ho a jogosult fél újra házasságot köt, vagy ha a kötelezett fél meghal. Ilyen eltartási hozzájárulásra von igénye például annak a nőnek, aki betegség, rokkantság vogy kis gyerme­keiről való személyes gondoskodás miatt nem tud munkába lépni, vagy kereseti foglalkozást folytatni, nincs nyugdíja vagy más jövedelme, mind­addig, amíg ez az állapot fennáll. Olyan eset is lehet, amikor az el­vált asszonynak nincs nyugdíjigénye, mert nem teljesíti a törvényes feltéte­leket (ledolgozott évek, megkövetelt életkor stb.), és kora vagy egészségi állapota miatt nem kap megfelelő munkát, vagy nem tud annyit keresni, amennyi a legszükségesebb eltartásra kell. Meg kell még jegyezni azt is, hogy ez a volt hózastársak közötti eltartási hozzájárulás elsődleges a gyermekek­nek a szülőkkel szemben fennálló el­tartási kötelezettségével. Vagyis a rá­szoruló szülő elsősorban volt házas­társától követelhet hozzájárulást, s csak ha ettől nem kaphat (mert ennek sincs meg a lehetősége, vagy már meghalt, vagy ismeretlen helyen van), fordulhat gyermekeihez és kérheti tőlük az el­tartást. Dr. BERTHA GÉZA „Utolsó kívánság" jeligére A nálunk érvényes polgári törvény­­könyv szerint végrendeletet kétfélekép­pen lehet készíteni. Az ún. magánvégrendeletet a vég­­rendelkezőnek saját kezűleg kell írnia s aláírnia. Fel kell benne tüntetnie a végrendelkezés évét, hónapját és nap­ját. Természetesen meg kell benne ne­veznie azt a személyt, akit örökösévé tesz, s ha több személyt rendel örökö­sévé, akkor az örökrészüket, illetve azokat a vagyontárgyakat, amelyeket egyiknek-másiknok hagy. Az ilyen vég­rendelethez nincs szükség tanúra. A végrendelet másik alakja, az álla­mi közjegyzőnél okiratba foglalt vég­rendelet, amelyet a jegyzői rendtartás szabályai szerint az állami közjegző vesz fel. Ilyen végrendeletre annak van szüksége, aki például nem tud írni (betegsége, kora miatt, vagy mert írás­tudatlan). Dr. B. G. I NÉGYSZEMKÖZT Kedves Ilona! Harcias hangú levelén szívesen mo­solyogtam volna, de korántsem olyan vicces a helyzet, hogy meglehessem. Magunk között — akik a nőpolitika megvalósításán fáradozunk évtizedek óta — úgy szoktuk mondani az ilyen túlhajtott nézetű, dobbal verebet fogni akarókra, hogy „bőg belőlük az öntu­dat”. Szebben is fogalmazhatnám, sze­rényebben: átesett a ló másik oldalára. Enyhén szólva... Nem enyhén — jel­képpé emelte a legreménytelenebb házi munkát, a mosogatást. önnek borzasztó nagy panasza van családjuk demokráciáját a férje maga­tartását, öntudatát illetően: nem akar mosogatni! S most ezen áll vagy bukik minden. Főz, mos, vasal, ha kell, rendszeresen bevásárol, takarítani is segít, nagyobb javításokat, festést, mindent, mindent elvégez, még a gombjait is egyedül varr ja fel... De mosogatni, az isten­nek se mosogat! „Lelki fülemmel” már hallom, hogy olvasóink kilencven százaléka felsóhajt: hol ez a páratlan férfi, bárcsak rátalál­nék! De Ön, a feleség, a női egyenjogú­ság nevében ágál és méltatlankodik, hogy még nem elég öntudatos, s tűrhe­tetlen, hogy hiába osztja ki és be a házi munkát: nem és nem. Megértem a férjét. Én például a sze­méttel vagyok igy. Nem és nem, az istennek se. Ha a gyermekeim nincse­nek otthon, rothadhat, száradhat, várhat... nem viszem le. A szomszéd­­asszonyom a konyhakö felmosását bízza a családra. Egyik rokonom a baromfi­tisztítással, a másik a hal felbontásával van így. Elárulom Magának: ez nem jellem­hiba. Inkább háztartásaink, szolgálta­tásaink fejletlensége. Miért kell egy mérnöknek csirkét kopasztania, egy zenetanárnak konyhakövet felmosnia stb., amikor sokkal okosabb, tartalma­sabb, nemesebb tennivalói lennének — és vannak?! Kár, hogy Maga, kedves Ilona, nem olvasta el figyelmesebben a lenini állásfoglalást: Eszerint nem a férfiakat kell visszakényszeríteni a négy fal közé, házi munkát végezni, hanem a nőket kell ennek nyűgétől megszabadí­tani. Sajnos, lassan már annyian le­szünk a konyhában, hogy ott — amilyen szűkek — el sem férünk! A nagyi, a férj, a feleség, a gyerekek. Pedig nem erről volt szó. Jobb lenne, ha a „konyha” túlbonyo­lított és körülményes szervezése helyett azon töprengene, hogy mindenkinek az a háztartási munka jusson, amelytől nem viszolyog túlságosan. A vitatkozás helyett pedig talán ön, a férje vagy a többi, hasznos, szabad idejében ezzel foglalkozó dolgozó nő kitalálja az intéz­ményes megoldást a nagy kérdésre: ki porszívózzon, mosogasson, főzzön — HELYETTÜNK! Ha férje иjjárói nem esik le az aranygyűrű, mert ő mos és varrja a gombot, a magáéról sem fog a mosogatástól. Az egyenjogúság elisme­rése, tiszteletben tartása, a családi de­mokrácia nem azon múlik, ki melyik házi munkát végzi, hanem végsősoron azon, ki fogja az erre fordított időt szá­munkra megtakarítani, hogyan tudjuk munkánkat megkönnyíteni. Kívánom, hogy nagyobb gondja, baja ezután se legyen. Se az egyenjogúságá­val, se a férjével. Szeretettel ЯкТа&сл гта и

Next

/
Oldalképek
Tartalom