Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-03-03 / 10. szám
KERTÉSZ ERZSÉBET VILPI/I DOKTOR/fSSZOrTY Az asszony azl állítja, hogy egy nő előtt nem szégyellj semmiféle testi baját, nem szégyellj az öregségét sem. Éppen tegnap mondta, hogy ha György nem jelenti be előre jövetelét, váratlanul keresi fel Vilmát. Katalin hc< is tartotta szavát. Egy októberi délutánon beállított az Ősz utcai lakásba. Tudta Györgytől, hogy november elsején átköltöznek a Stáció utcába, éppen azért sietett; kíváncsi volt arra a szűk lakásra, amelyre Szilassy annyit panaszkodott. Anna nyitott ajtót, kicsit meghökkenve nézte a bundós, tollas kalapos, nagy karmantyús, erősen parfümözött hölgyet, kevés ilyennel találkozott asszonya rendelőóráin. Bizalmatlanul meg is kérdezte: — Betegnek vagy rokonnak tetszik lenni? Katalin úgy meglepődött a váratlan kérdésen, hogy lornyonját elővéve, alaposan megnézte a lányt. Azt hitte, Anna gúnyolódik vele. Éppen ezért csípősen felelte: — Betegnek, édes leányom, betegnek! De nem tanították magát arra. hogy sohasem kérdezősködjék? Anna megbántottan nézett Katalinra. Valóban beteg? De hát aki betegen idejön, az nem viselkedik ilyen rátartian. — Tessen helyet foglalni - mutatott végül egy üresen álló székre. Nem akarta a pádon ülő egyszerűbb asszonyok közé ültetni a „dámát“. Katalin szótlanul leült a kijelölt székre, zsebkendőjét elővette, és az orra elé tartotta. Már megbánta, hogy bejelentés nélkül jött. Ki tudja, meddig kell még várnia? És ettől a sok szegény embertől még valami fertőzést is kaphat. Micsoda kopott, szomorú ház ez! Milyen sivár ez a hoszszú, hurka formájú előszoba! Szegény György, itt kell élnie ... Fél órát ült Katalin az előszobában, és elmélkedett Györgyről, saját magáról, az elmúlt esztendőkről. Hogy gyűlölte valamikor Vilmát! Elvette tőle Györgyöt. Azt hitte, nem éli túl, amikor György bejelentette, hogy beleszeretett egy tizenhat éves lánybo, és feleségül kéri. A jegyesség két esztendeje pokoli szenvedés volt számára. A férfi tökéletesen elfeledkezett róla, egyetlenegyszer sem kereste fel. Katalin titokban érdeklődött a Hugonnai lány felől, sőt egyszer meg is leste, amikor Fruzsinával kikocsikóztak. Meghökkent, amikor meglátta, de egyben meg is nyugodott. Szépnek találta, sokkal szebbnek, mint gondolta, de női ösztönével azonnal megérezte, hogy nem kell félnie vetélytársnőjétől. Csak vegye feleségül György, minél előbb vegye el. György hamarosan visszatér hozzá. És akkor majd kacag, szívből kacag ezen a gőgös teremtésen! Igen, akkoriban még azt hitte: Vilma gőgös, elkapatott. Büszke a grófi rangjára. Katalin apja pálinkafőzéssel szerezte vagyonát, s báró férjet vásárolt a lányának. Igaz, Vilma anyai ágon nem dicsekedhet előkelő ősökkel, apai ágon annál inkább. Mindegy! Vilma fizetni fog György hűtlenségéért s kétévi jegyessége minden gyötrelméért! Később, amikor Jókai Aranyemberét olvasta, eszébe jutott, hogy annak idején úgy gyűlölte Vilmát, mint Athalie gyűlölte a márványarcú Tímeát. És ma? Nemcsak rokonszenvet, hanem tiszteletet is érez a hajdani vetélytárs iránt . . . Félórai várakozás után került Katalin sorra. Mohó szemmel nézett körül a rendelőben, majdhogy meztelenre nem vetkőztette tekintetével Vilmát. Vilma nem ismerte Katalint, még fényképet sem látott soha róla, érdeklődve fordult az idegen, díszesen öltözött szép öregasszony felé. és várta, hogy megmondja: ki küldte. Talán valamelyik rokona? Talán testvéreinek mégis eszükbe jutott, hogy nyugodtan ojónlhatják Vilmát,. megbízhatnak a tudásában? — özvegy Marsa Zoltónné Angerer Katalin vogyok — szólalt meg végül Katalin, s mozdulatlan arccal várta a hatást. Vilma első pillanatban megleoődött. Marsa Zoltánná Angerer Katalin... az asszony, akinek nevét kárörömmel sziszegték Pándon úgynevezett barátnői, akiről szemrehányóan felcsottanva emlékezett meg anyósa, akiről suttogott a személyzet, sajnálták Vilmát, és egyben kaján kíváncsisággal lesték: mikor lehetnek részesei valami hangos botránynak, vagy akár egy csiklandós jelenetnek. Ez lenne valóban? Ez a túlöltözött, túlfűzött, még mindig szép arcú öregasszony? Ez az, akihez visszatért György, akinél nyugalmat talált, aki — ahogy anyósa mondta - értett a férfiakhoz? ... — Foglaljon helyet, és kérem, mondja el, hogy mi a panasza. - Vilma hangja nyugodt volt, és nem kellett magára erőltetnie nyugalmat, valóban nem érzett semmi indulatot a hajdani ellenfél iránt. — Sok panaszom von, kedves Vilma ... megengeded, hogy így szólítsalak, és megengeded, hogy tegezzelek? Én vagyok az idősebb! — Katalin nyögve ereszkedett le a székre. — A szivem szúr állandóan, s nézd, az arcom tele von szederjes foltokkal. A hasam néha felpuffad, s a gyomromban mintha köveket gurigáznának. Mióta bejöttem Marsapusztáról, nem járhatok be Kátára orvoshoz. Az öreg Káváss már ismert, tudta minden nyavalyámat, rigolyámat. Itt Pesten kihez menjek, kihez forduljak? Olyan elveszett vagyok ebben a fránya városban . . . Talán jobb is lett volna, ha nem adom bérbe a birtokot, s otthon maradok. De otthon is egyedül voltam ...- Kérem a ruhát kibontani, és a fűzőt levenni! - Vilma nem tudta rászánni magát, hogy azonnal tegezze Katalint. — Nemigen tudok egyedül vetköződni, édes lelkem - mondta Katalin őszintén - hívasd be a szobalányodat!- Majd én segítek, nincs szobalányom, csak az a kis mindenes, aki ajtót nyitott - felelte Vilma az pedig nemigen ér rá a pacienseimet öltöztetni; talán nem is értene hozzá. Amikor Katalin megszabadult a fűzőjétől, Vilma elszörnyülködve nézte, hogy egész teste tele van mély bevágódósokkal. — A gyomor- és haspanaszoknak egy részét már megtaláltam — mutatott a fűzőre. — Miért fűzi... fűzöd magad ilyen szorosan? — Jaj, drágám, ötvenen túl az ember már elhízik, mert hát mi örömünk marad, mint az evés? Ebéd után egy kis szunyókólás, vagy csak úgy pihengetek, s közben megeszem' egy fél kiló Kuglert. Persze, te nádszálkarcsú vagy, s milyen egyenes a hátad! Talán még fűzőt sem hordasz? Persze, fiatal vagy, sokkal fiatalabb, mint én ... Katalin nagyot sóhajtott, aztán engedelmesen tűrte, hogy Vilma olaoosan megvizsgálja. Ez alatt az idő alatt mindketten megfeledkeztek Györgyről. Vilma csak orvos volt. Katalin csak beteg.- Nincs itt semmi komolyabb baj — mondta végül Vilma —, az étkezéseken kell változtatni, többet mozogni, s megszűnnek a panaszok. Sok gyümölcsöt kell enni, tejet inni, kalács helyett rozskenyeret. minél kevesebb húst, édességet fogyasztani, azonkívül naponta legalább egy órát sétálni! Katalin még az édesség eltiltásán sem lepődött meg annyira, mint a'zon, hogy sétálni küldik. Nyögve mutatott kis cipőbe préselt lábára.- Nézd lelkem, a lábamat! - mondta. — Nem tudok sétálni, mindjárt kifáradok. Vilma alaposan megnézte Katalin cipőjét, aztán elégedetlenül csóválta a fejét. — Rendes cipőt kell hordani - mondta végül —, rendes ruhát, és kevesebbet a pamlagon feküdni! Katalin már-már azon volt, hogy megsértődjék, de aztán gondolt egyet. Nem akart Vilmával háborúskodni. Jövetelének csak egyik célja volt, hogy megvizsgálják, a másik cél György volt. Katalin, aki igazán szerette Györgyöt, fájdalmasan látta, hogy a férfi napról napra szomorúbb, összetörtebb, szinte búskomor.- Nemcsak a magam betegségéről akarok beszélni, kedves Vilma — mondta Katalin, miközben sóhajtozva igyekezett felöltözni —, itt van még egy másik beteg, — Másik beteg? - Talán fekvő beteg? Meg kell látogatnom? - kérdezte Vilma. {folytatjuk) SZILAGYI DOMOKOS Tétován Komisz a férfi egymaga, rakoncátlan és tehetetlen. A nappal rág, az éjszaka álmatlan, rágós, ehetetlen. Nem lehet egy, csupán ha ketten. Anya szült mindünket. A vég, a semmiből teremtett szolga, asszony karjába ád. Miképp öltöztessen: most ez a dolga. Szül. Óv. Elsirat, fuldokolva. Forró a könny. A fagyos arc nem érzi már. Csak ő, az asszony tudja, honnan jössz, merre tartsz. Ö kérlelgeti a halált: halasszon. De hasztalan. Tudja az asszony. Ö szül. Sirat. Te tétován áttámolyogsz a nagy időkön. Kedved hol kövér, hol sovány. Az idő nem pénz — az idő: könny. Könny a szem alatti redőkön. De végül: édesünk Te vagy, Te, örökkévaló, öröklött. Mit ér a szív,, mit ér az agy. Én asszonyom, Tetőled öltött az élet. Átadod. Öröklőd.
