Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-02-24 / 9. szám
Divat A KÉPERNYŐN A televízió egy-egy adását egy/-\ szerre több millió ember nézi. Óriási szerepe lehet nemcsak a közvélemény kialakításában, formálásában, hanem a közízlés javításában is. Ha akar, divatot is tormái. Izabella Pazitkovát, a Csehszlovák Televízió szerkesztő-bemondónőjét kérdeztük meg, vajon tudatosítják-e ezt a televízió munkatársai, s ha igen, mit tesznek ennek érdekében?- A televízió teljesmértékben tudatában van minden nevelő és ható eszközének. Köztudomású, hogy egy megnyerő egyéniségen keresztül, sok mindent „eladhat" a televízió. A jó megjelenés, az elegáns külső fontos eszköz a néző szimpátiájának kivívásában. A televízió különösen a bemondókat támogatja az öltözködésben.- Hány ruhája van egy szerkesztőbemondónak?- Kevesebb, mint hiszik. Egy-egy ruhát többször is lelveszünk, de mindig változtatunk rajta valamit.- Ez valamiféle trükk?- Nem is trükk, inkább ötletesség. Eleve úgy varratunk minden ruhánkat, hogy legalább három-négy formában, változatban viselhessük. Többnyire kétrészes ruhákat választunk, cserélhető gallérral, mellénnyel. Nagyon sokat segítenek a kendők, a sálak, a brosok; ezek mind képesek újjávarázsolni egy-egy régi ruhadarabot. — A színes technika elterjedése milyen új igényeket támaszt az öltözködéssel szemben? — A színes adásban legalkalmasabb pasztell színű ruhákban szerepelni. Ügyelnünk kell az ékszerekre is, ezek sem lehetnek rikító színűek. S ha például háttérvetitésre kerül sor, nem lehet a szereplő ruhája hasonló színű, mint a háttér, mert akkor a film az öltözékén is látszana. — A civil öltözködésben megint ugyanazt a problémát kell megoldania: az „ismert" ruháit a telis mérhetetlenségig megváltoztatni. — Nekem általában az az elvem, hogy legcélszerűbb, ha ruháim nem túl feltűnőek, kirivóak, így hosszabb életűek lehetnek. Szeretem a sportos ruhákat. A szineket a bézstől a sötétbarnáig variálom, na és szeretem a fehéret. Talán azért is, mert a televízióban a fehér rosszul érvényesül, s ott Így nem viselhetem. — A nézők sok mindenről imák leveleikben, és ennek nagyon örülök. Az öltözékemről kevésbé. Talán sikerült lekötni ligyelmüket azzal, amit mondok .. . Mert számomra ez a legfontosabb. ZALKA KATALIN