Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-02-24 / 9. szám
N KERTÉSZ ERZSÉBET VILIIM DOKTOR/ISSZOPfY — Menjünk el, édesanyám, menjünk el, hátha Iréné néni magával húzta Jernét is — kérte Gyurka Vilmát, és kicsit elvörösödött. Vilma titokban elmosolyodott. Úgy látszik, Gyurka is megkapta a szabályos unokatestvérszerelmet. Ezen túl kell esni, akár a többi gyermekbetegségeken. bórányhimlön, kanyarón, szamárköhögésen. Hány éve is annak, hogy Amálka unokabátyjóval Alfréddel való szerelméről lelkendezett? Több mint húsz esztendeje. Vojon Gyuri is levelezik titokban Jernével? — Hát akkor menjünk e1, Gyurka — egyezett bele Vilma —, lehet, hogy a kis Jernét is elhozta Iréné. Jövőre. úgy tudom, Svájcba akarja küldeni intézetbe. Gyurka be'esópadt anyja szavaiba. Jernét elviszik... - gondolta elkeseredetten. — Igen, jövőre Jerne Svájcba megy, s veled mi lesz, kisfiam? — kérdezte Vilma, amíg a „Tigris"-szálló felé sétáltak. — Jövőre, ha minden sikerül, leérettségizel, és utána pályát kell választanod. Mi szeretnél lenni? Gyurka makacsul leszegezte az állót, mint kiskorában, ha valami bántotta. Mit feleljen anyja kérdésére, anélkül, hogy fájdalmat okozzon neki? Gazdálkodni szeretne, birtokon é'ni, úgy, ahogy a nagyapja, az apja, ahogy ó élt kiskorában. Idegennek, elveszettnek érezte magát a városban, még télen sem vonzották a színházak, sem a kávéházak, ahová néha — félve, hogy valamelyik tonár meglátja őket — osztálytársaival elmentek. Gyurka is velük tartott, nem akart ünneprontó lenni, de nem talált a kávéházban, a biliárdban semmi szórakozást. Szívesebben szánkózott volna a határban, vagy korcsolyázott volna a befagyott patak jegén. Igaz, itt is mehetne korcsolyázni, de Pesten minden pénzbe kerül, és édesanyjától nem szívesen kér pénzt. Keresni meg nem tud; más fiúk gyengébb tanulókat tanítanak, ő erre nem képes. Hiszen neki volna gyakran szüksége segítségre ... Vilma sejtette, mi megy végbe a fia lelkében. Jól ismerte minden gondolatát, minden érzését, lótto, hogy akárhányszor hazajött nagynénjeitől, napokig lehangolt volt, s bár már nem kérdezte, hogy miért nincs birtokuk, tudta, hogy Gyurka örökké gyászolja Póndot. — Gazdász leszel, Gyurka! — mondta Vilma hirtelen. — Németországba küldelek gazdasági akadémiára. Ott aztán megtonulod a gazdaság vezetésének minden csínjót-binját. És ha hazajöttél, elhelyezkedhetsz valami birtokon. A fiú szeme felcsillant, omikor hallotta, hogy külföldre mehet, de aztán elkomorodott. Megtanuljo a gazdaság vezetését, és aztán. .. más földjén gazdálkodhat. Mert az övékét - eleget hallotta nagynéniéitől — elkártyózta az apja. De csak egy pillanatig tartott a szomorúsága. Hót ha nincs saját földje, a másénak viseli gondját. A hajnalok éppen olyan jászogúak akkor is, ha nem a saját földjén ébred, a lovaglás, a vadászat éppen olyan örömet ad, ha nem is a saját birtokán lovagol, vadászik. És anyja, szegény, drága anyja, akit gyakran éjszakai álmában zavarnak a betegek, ebből a nehéz keresetből akarjo taníttatni.- Édesanyám bírjo majd a taníttatást? — kérdezte aggódva. — Nem lenne jobb, ha már most elmennék valami birtokra? Endre bácsi hívott; tegyem te az érettségit, és menjek hozzájuk, neki nincs fia, hasznomat tudja venni.- Tanulj, ameddig csak lehet — mondta Vilma nagyon határozottan —, és ne aggódj, keresek annyit, hogy nyugodtan, gond nélkül tanulhass!- Köszönöm, édesanyám! — Gyurka meghotottan csókolta meg anyja kezét. - És ne tessék azt hinni, hogy amiért nem beszélek . . . nem tudom, hogy... hogy .. . mindent édesanyámnak köszönhetek. Ha éjszaka megszólalt a csengő, mindig felébredek rá, hallom, amikor ö'tözni tetszik, és ilyenkor... olyan tehetetlennek érzem magam. Ügy fáj, hogy nem vehetek le minden gondot a válláról, úgy fáj, hogy ilyen... ilyen senki, semmi fia van!- Miért mondod, ezt, drógo kisfiam? — Vilma nem volt érzelgős természet, de most közel volt hozzá, hogy elsírja magát a fia előtt. — Nincs rajtam olyan sok teher. És... magam választottam ezt a pályát. Szeretem. Nincs annál jobb érzés, mint az, ha valaki azt a munkát végzi, amit szeret!- Igen, édesanyám orvos, és . .. bábatábla van a kapu alatt! — Gyurka arca lángolt. - És nemcsak az, hanem legalább .. . édesapám vagy én ... A fiú nem tudott tovább beszélni, a lélegzete elakadt, zihálva kapkodott a levegő után. Meg kellett állnia, nem tudott továbbmenni. Vilma belekarolt, s vitte magával Tudta, miféle gondolatok kínozzák Gyurkát. Tudta, hogy apja tehetetlensége gyötri, egykedvű közönye, amellyel elnézi, hogy felesége a családfenntartó.- Mindjárt a szálloda elé érünk, Gyurkám — mondta Vilma, amikor befordultak a Nádor utcábo —, ne kínozzuk magunkat az otthoni gondokkol. Vagy legalábbis ... igyekezzünk arra a rövid időre, ómig együtt vagyunk Batizfalvyékkal, megfeledkezni róla! Kálmán ritkán járt Budapesten. Valóságos ünnepnapszámba ment, ha a testvérek találkoztak. Szilassy mogorván figyelte, hogy Vilmának mennyi mondanivalója von bátyja számára, és csodálkozott, hogy Kálmán milyen érdeklődéssel hallgatta húga beszédét. Sőt egy alkalommal belelapozott a véletlenül elöl hagyott orvosi naplójába, és elmerülve olvasgatta a feljegyzéseket. „Sok orvos tanulhatna tőle” — gondolta, míg lapozgatott a vaskos könyvben. Vilma belépett a szobába, s amikor meglátta bátyját, amint a napló fölé hajol, elkomolyodva jegyezte meg:- Tedd le, Kálmán! Ezt nem szabad olvasnod!- Pedig szerfelett érdekes olvasmány! — állapította meg Kálmán. — Nemcsak az derül ki belőle, hogy jó és lelkiismeretes orvos vagy, hanem az is, hogy nem vagy túl anyagias. Nézd, kiragadok egy napot a sok közül: hét beteged volt, és a fízetőrovatban mindössze három fizető pácienst találok! Egyiknél azt írod: „szegény", a másiknál: „varrólány”, a harmadiknál: „nem fogadtam el pénzt”, a negyediknél: „Asbóthék szobalánya”. Kollégáid is így vélekednek, ha fizetésről van szó? Vilma enyhén elpirult. Szilassy, aki szokása szerint csendesen üldögélt a kályha mellett, csodálkozva nézett hol feleségére, hol sógorára. Csodálkozott Vilmán, hogy ennyi ingyenbetege van, s még jobban csodálkozott Kálmánon, hogy rövid itttartózkodáso alatt ilyen felfedezésre jutott. Fe'esége orvosi noplóját nézi. Ö nem tudta, hogy Vilma orvosi naplót vezet, s még kevésbé volt fogalma arról, hogy miféle adatok szerepelhetnek egy naplóban.- Ugyan, Kálmán! Eltúlzod a dolgokat! — mondta végül Vilma kényszeredetten. — Mindame’lett elég jól keresek, hamarosan nagyobb lakást veszek ki. Azt hittem, hogy az új lakás ajtajára már orvosi táblát szögezhetek ki, azért is vártam a költözködéssel. De . . . egyelőre az elmarad. A Stáció utcában néztem egy ötszobás, tágas lakást. Ha Györgynek is megfelel, oz új lakbérnegyedben odaköltözünk. Györgyben az első pillanatban ágaskodott az indulat. Hát ez az asszony mindenre képes? Férfi módra dolgozik, eltartja mindannyiukot, s még drágább lakásra is telik. De a hirtelen támadt indulat azonnal szégyenérzetbe csapott ót. Mennyi topintat van Vilmában, hangsúlyozza Kálmán előtt, hogy fontos a férje véleménye. Ugyan mi jogon mondhatna bármit oz új lakásra? Nem ő fizeti a lakbért, egyetlen fillérrel sem járul hozzá a háztartáshoz. Még szerencse, hogy van néhány eldugott forintja, legalább abból vásárol néha édességet vagy virágot Katalinnak. Igaz, Katalin tiltakozik a „pazarlás” ellen, mert Katalin mostanában jó, megértő vele szemben. Csak egy dolgon veszekszenek, vitatkoznak, amióta Katalin Pestre jött. Fel akarja keresni Vilmát, és Szilassy tiltakozik ez ellen. (folytatjuk) A KÖNYV MINDENKIÉ Vincent Sikula munkássága a mai szlovák próza élvonalát erősíti, alkotásainak szerkezete, nyelvezete, szakmai felkészültségét dicséri, témái emberközpontúak, társadalmi éleslátásról tanúskodnak. Törvényszerű, hogy ö is belekapaszkodott nemzete nagy történelmitársadalmi eseményébe, a Szlovák Nemzeti Felkelés témájába. Igaz, nem személye» élményként ismeri, elbeszélések, történelmi feldolgozások, dokumentumok alapján közelíti csak az eseményeket, hiszen 1944—45-ben még csak hatéves fiú volt A Muskátli-ban egy korábbi sikeres regényének, a Mestereknek a folytatását írta meg tulajdonképpen: a helyszínt Trnava és Módra, közé helyezve, a Guldán és a KarfimarCik család tagjait kísérve szélesedik a kép. S a történetekkel — Sikulánál megszokhattuk — vérbő. valóban életszagú figurákat rajzol, megragadva akár egy mondattal is jellemüket, leglényegesebb vonásukat A szerteágazó és sokrétű történet nem gátolja az írót az általános érvényű igazságok kimondásában, általános következtetések levonásában: a Sikula által elénktárt többsíkú történetet az általános népi bölcsesség újrafogalmazása, eseményekkel-töltése forrasztja, egésszé. Ezeket a népi bölcsességeket deklarálni egy korszerű irodalmi műben alapos szakmai tudás, átgondolt szerkesztés esetén lehet csak. különben ellaposodnak, frázisként hatnak. Sikula történetépítésében azonban van annyi rendhagyó — a szlovák irodalomban rendhagyó, a világirodalmi történelemszemléletekkel és hőstelenítéssel rokon — vonás, hogy a népiesség visszanyeri hitelét, valóságértékét. Az író társadalomábrázolása valóságkép. Tény. hogy e valóságból hiányzik néhány jellemzó mozaik, de ez a történelemtndományi feldolgozásokban is csak részleteiben fordul elő. A regény konfliktusai így igazán nem is történelmi konfliktusok, nem a nemzet egészének magatartására keresnek választ, hanem a kiragadott „kisemberek“, a történelem „elsodortjai“ életlehetőségeit, egzisztenciális harcát mutatják be, s hasonlítva például a Hideg napok nemzet-vallatásához, csak a történelemmel, a történésekkel nehezen boldoguló, mégis — józan eszére hallgató — élni és túlélni akaró réteg belső cselekvéskülönbségeire vetnek fényt. Sikula nem jut el az akkori társadalom azon képviselőihez, akik közömbös szemlélők voltak, vagy éppen kiszolgálták a papi-fasiszta uralmat s hasznot húztak belőle. A könyv, melynek középpontjában a hétköznapok emberi próbatételei állnak, a történelemből kitörölhetetlen tények tükrében. költészettel és bájjal teli nyelvezetű. A lírai vonulatok skálája talán szilárdabb, monotonabb, egyszersmind célratörőbb, mint a korábbi Sikula-mű vekben. A Slovensky spisovatef gondozásában 1977-ben megjelent könyvet Tóth Elemér fordította: mint a Mesterek és más Sikula-művek tolmácsolásakor is. az eredetivel (nyelvi síkon is) szépet, pontosat, egyenértékűt alkotva. A Muskátli a Madách kiadó gondozásában jelent meg 1980-ban. NESZMÉRI SÁNDOR
