Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-02-24 / 9. szám
Helyünk a gazdaságirányításban Egy országos termelési értekezleten hangzott el -nemrég felszólalása: ....... megdöbbentő, hogy van olyan gyümölcs- és zöldségértékesítő vállalatunk, melynek évi bevétele ugyan százharmincmillió korona. de a forgalmazott áru negyvenkét százalékát romlottként írta le. Milyen óriási nemzetgazdasági kár! Mennyi tartósított élelmiszert lehetett volna ekkora mennyiségből készíteni, ha idejében feldolgozzák. Múlt ősszel mezőgazdasági kiállításon vettem részt a Magyar Népköztársaságban. A kiállítás jelszava elgondolkodtatott: „Élelmiszer — naftánk a világpiacon“. Nekünk nem az? Tudatosítsuk végre, hogy az élelmiszer stratégiai fegyver, melylyel felelőtlenül bánunk!...“ Nagyon oda kellett figyelni minden szavára. Ki ez a nő, aki ilyen avatottan szól a problémákról? Sedlácková Melita mérnök, a Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium szakelőadója. Nemcsak a hiányosságokat, a megoldást is látja. Huszonkét éves gyakorlata ebben a szakágazatban értékes tapasztalatgyűjtés. Tisztán látja, hogyan kellene megoldani az önellátás feladatait. Véleménye, nézetei megalapozottak. Mindig segítő szándékkal bírál: — Országos feladataink közül sok mindenre mondhatjuk: az egyik legfontosabb. Az élelmiszerellátás kérdésének megoldása valóban az. Nem egyik, hanem elsőrendű feladat, önellátásunk biztosításához nincs szükség nagy tettekre. Csupán mindennapi következetes helytállásra. Mindenkiére, akinek a közellátáshoz valami köze van a munkahelyén. Megbecsülni, ami megtermett — már közhelyként hangzik. Mégis szajkózni kellene naponta a földeken, ahol a termést betakarítjuk, a raktárokban, ahová behordjuk, az üzletekben, ahol árusítjuk, a kis- és nagykonyhákban, ahol feldolgozzuk és mindenütt, ahol fogyasztjuk. Addig míg lelkiismeretünk nem visszhangozza! Mert jólétben élünk. Dúskálunk az ennivalóban, hát nem becsüljük. De, ha egyszer-egyszer kevesebb van valamiből, véletlenül sem jut eszünkbe, hogy esetleg mi is hibásak lehetünk... A mérnöknőt tíz évvel ezelőtt az élelmiszertartósítás termékfelújításának kidolgozásával bízták meg. Emlékszem, hogy háziasszonyként annak idején én is kezdtem megbarátkozni a gyorsfagyasztott élelmiszerek konyhai felhasználásával. Változatosabb lett a kínálat, egyszerűbb az ebédfőzés ... — Hetvenegyben pártunk XIV. kongressusa után hangsúlyt kapott az életmódváltozás. A szabad idő értelmesebb tartalmasabb felhasználása. A családtagok felszabadítása a háztartásvezetés terhe alól. Az én feladatom is ezzel függött össze. Amint említettem, az ötödik tervünk ideje alatt a tartósított élelmiszerek mennyisége a kétszeresére nőtt. Nagy jelentőséget tulajdonítottam ennek, és most is szószólója vagyok a tartósításnak. Óriási értékeket ment meg nemzetgazdaságunknak. Függetlenül az évszakoktól elősegíti a változatos táplálkozást. A tartósított áru állandóan kapható, zavartalanná teszi a közélelmezést, biztosítja a közellátást. S mivél konyhakész áruról van szó, megkönnyíti a háztartások, üzemi konyhák, a vendéglátóipar munkáját. És kiviteli cikk is. Csereáru. Valutát takarít meg. Élelmiszeriparunk jövőjét a hőelvonásos tartósításban látom. Egyrészt, mert ez a tartósítás legegyszerűbb módja, másrészt, mert csakis ép, egészséges, fertőzéstől mentes, megfelelő ízű és zamatanyagú, optimális érési időszakban szüretelt gyümölcs alkalmas gyorsfogyasztásra, tehát a fogyasztó minőségi árut kap. Szívesen vennénk, ha mindig találnánk belőle a boltban. A keresettebb áru gyorsan kifogy, póCSX. tolni csak napok múlva képesek a fővárosi üzletekben is. hát még vidéken. Hányszor hiányzik a spenót, a hasábburgonya, a vágott kel, gyalult tök, készételek, a közkedvelt Copa-coffi krém, amit a felnőttek is szívesen fogyasztanak, és különösen a mélyhűtött gyümölcsféléket, a kora tavaszi napok vitaminforrását hiányolják a fogyasztók ... — Hűtőiparunk fedezni tudná a keresletet. Sajnos, egyes külföldi drága gépek többet pihennek, mint működnek. Ha már a fagyasztott krémet említette. A Copa-coffi keresett, mert olyan nyalánkság, amely az ésszerű táplálkozást szolgálja, gyerekeknek különösen ajánlott. Tizenötmillió litert készíthetnének belőle évente — ennyi a gépek teljesítőképessége —, de a kereskedelemtől mindössze két és fél millió literre érkezett rendelés, fgy állandó hiánycikk. Az indok: nincs alkalmas hűtőberendezésük, többet nem tudnak tárolni. Ez a helyzet a többi mélyhűtött élelmiszerrel is. Mi lenne a megoldás? — A körforgás lerövidítése a gyártótól a fogyasztóig. Ha rajtam múlna, hűtőházat építenék minden tízezer lakosú és nagyobb városban nagy mennyiségű fagyasztott áru tárolására. Elmaradna a rendeléssel, újragyártással járó bonyolult adminisztratív munkák sora, melyek késleltetik az áru útját a fogyasztóhoz és elégedetlenséget szülnek. A hűtőházépítés egyszeri beruházás. Meg kellene találni rá az anyagiakat. S ha akarjuk, „Z“ akcióban is építhetünk! Az új élelmiszerközpontokban levő alacsony hőmérsékletű helyiségek nem felelnek meg ilyen célra? — Ezek csak hűtött helyiségek és arra szolgálnak, hogy a délutáni áru — tej, tejtermék, péksütemény, kenyér, zöldség, gyümölcs — másnap reggel frissen kerüljön a vásárló elé. A délután kapott áru másnapra megöregszik, megfonnyad, megsavanyodik, a vásárló elégedetlen... A kenyeret ugyan megveszi, de ha később frisset kap, á szemétbe kerül... Megint eljutottunk az élelmiszerellátás krédójához: a felelősséghez. A statisztikai adatok szerint az élelmiszeripari dolgozók 50,4 százalékát a nők képezik. Köztük nincs se miniszterhelyettes, se minisztériumi osztályvezető. Egyetlen vezérigazgatónő van. a Kozmetika üzem élén, amely szintén ehhez a minisztériumhoz tartozik. Igazgatóhelyetteseket sem találunk, esetleg részlegvezetőket, mestereket... — Ha valamennyi élelmiszeripari dolgozó nemek szerinti százalékarányát vesszük alapul, a vezető beosztásban dolgozó nők aránya kínosan kicsi. Mégis azt vallom, nemcsak ebben a kérdésben rejlik a rugalmasabb intézkedések, a pontosabb végzett munka lehetősége. Otthon, a családi háztartásban is az veszi kezébe illetve annak kell átvennie az irányítást, aki jobban ért hozzá, aki tapasztaltabb, jobban tud takarékoskodni, aki hozzáértéssel, kedvvel. a család iránti felelősséggel végzi ezt a munkát ... Nemzetgazdaságunknak nagy, országos háztartásunknak sok olyan hivatástudó dolgozóra lenne szüksége, mint Sedlácková mérnöknő. Míg meg nem oldódnak a kérdések, nem teszi félre egy pillanatra sem az országos ügyet. Együtt él vele, mint annak idején a reménytelen, kísérleti témájú szakdolgozatával, melyből kitartó meg nem alkuvással eredményt sajtolt ki. A minisztériumi íróasztal mellől egy-egy jól átgondolt tervjavaslatnál nemigen lehet többet nyújtani. De ő munkatartalmán, feladatkörén túl keresi a kapcsolatot a dolgozókkal. Mint nőszövetségünk plénumtagja részt vállal a Mindent az emberért mozgalom feladataiból. Ellátogat az élelmiszergyárakba, üzemekbe. A púchovi húskombinátba, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) kenyérgyárba, a seredi tejüzembe. És szót kér, szót emel, amikor s ahol lehet. Tudja a helyét, helyüket a gazdaság-irányításban. De a feladataink sürgető tennivalóit is — és ez nem kevés. JANDÁNÉ H. MAGDA
