Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-12-10 / 50. szám
A zzal kezdődött, hogy o Mama föladta a Nagypapa kabátját. Kard-tekintetével még végigvágott rajta, mintha csak azt mondta volna:- No, most már menjen ahhoz a húgyos cimborájához ... A Mama ott állt a konyhaszekrénynek dőlve, és egy pillanatra látta a gondolatot, holmi ezüstös fényű tányérként átsuhanni az agyán: pár napra hát mégiscsak megszabadul a vénségtől. A Mama ötvenéves volt; magas, feltűnően karcsú és tojásdad arcú. Nádszál egyenesen járt-kelt. Szűk, testhezálló ruhákat viselt, s mindig élénk színű fejkendőt kötött. O volt a ház középpontja. Nélküle egy pohár vizet is aligha ihatott volna meg az ember. ták a hatalmas sátrat. A ponyvát jól kifeszítették. Az asszonyok kitakarították o házat, elmosták a kölcsönkért edényeket. Este, amikor már a fáradtságból eredő nyugalom körüllengte őket, a Mama megjegyezte: — Jó, hogy elszurrantottuk az öreget... - úgy mosolygott, mint régen, amikor közvetlen a háború után a Papa felé nyújtotta kezecskéjét. Akkor még a Papa is ifjú volt, és ami a kettejük életében sorsdöntő lett félénkebb és bizonytalanabb volt, mint a Mamo, ámbár ezt sohasem mutatta ki, de a Mama így is tudta. A kezecske így nőtt váratlanul kézzé és még váratlanabbui vasmarokká és vasököllé, és oly nagyra sikeredett, hogy a nyápic Papa a teljes portájával és a családjával belészorult, beledagadt, mint bakancsba a láb. A Nagypapa még szertartásosan megállt o küszöbön. Kopott bársonykabátjából cérnaszálak lógtak reszketeg kézfejére. A vénember látta a Mama türelmetlenségét, sietve elindult. Fél órával később megérkezett a teherautó. Legurították róla a A harmadik nap reggelén a Mama átrándult a nászasszonyhoz, aki Mártának hívtak. Hat cukrósznő volt az uszályában, s miután hosszasan és részletesen fölsorolta kívánságait, ugyancsak hosszasan és részletesen derékfájásairól és egyéb már mögötte. Elnyúlott a kanapén. Teleholdas éjszaka volt és neki most ismét eszébe jutott a bársony kabátos vénember. Elégedetten nyugtázta, hogy sikerült átköltöztetni o vén barátjához, aki a község távolabbi utcájában lakott. Pénteken még virradót előtt talpon volt a ház valamennyi lakója. Magdolna nyugtalanul felhörpintette a Mama készítette, hitvány kávét, s elutazott a városi varrónőjéhez. Ezen a reggelen kezdődtek a főzicskélések, és a cukrászremekművek is ezen a napon érkeztek meg Márta asszony házából. Délután kettőkor váratlanul betoppant Wolf Péter bátyánk, a Nagypapa barátja, félrehivta a Papát, és tudatta vele, hogy az öreg már nincs az élők sorában.- Jó kis vicc!... - tört ki hisztérikusan a Mama. A Papa megnyugtatta őt- Ne csinálj itt jelenetet. Wolf Péter megígérte, hogy senkinek sem árulja el... VAJKAI MIKLÓS -A meRvedző rwi4i hordókat Lerakták az asztalokat, a székeket és a ponyvasátorhoz szükséges kellékeket. A sofőr sietve elköszönt. A Papa röviddel ezután tért meg. A ház üresnek tűnt. Vihar előtti csönd lakozott a mord bútorok között. A Mama unalmában a nagyobbik konyhában kötögetett. A Papa megkóstolta a menyegzői bort és azt mondta. hogy ez az ital nem hozhat szégyent családjukra s a házra. A Mama sandán bólogatott. A Papa azután a Nagypapa utón érdeklődött, és a Mama elmondta, hogy átköltöztette őt a barátjához, ahhoz a vén szarházihoz. így mondta: a vén szarházi ... — mert a mama válogatott ócskaságokkal villámlott mindig.- Most legalább csönd lesz ... - szólalt meg a Papa. Poharak és tányérok kerültek az asztalra és mindketten, kissé az álom ólmos határán az elkövetkező napokra és a menyegzőre gondoltak. A következő napon felállítotbetegségeiről beszélt. Márta, akinek csupán négy foga maradt a tizenkét szülés után, elfordulva röhögött a Mamán. Aztán észrevett valamit és nem röhögött többet. Mindketten tudták, hogy a menyegző után egyikük sem óhajtja majd a másik barátságát. A csütörtöki nap volt a legmozgalmasabb. A férfiak a hátsó kijáraton kihordták a szántóra a ganéjt. Fölseperték az udvart. Déli tizenkettőre megérkezett a mészáros, leölték a sertést és a borjút, amelyet külön erre a célra vásároltak. Ekkor már kilenc asszony és öt férfi segítkezett. Ráadásul átjöttek a szomszédok is, és a Mama roppantul kiborult, mert attól tartott, hogy elcsennek még valamit. A szomszédasszonyok jártasabbak voltak a húsok elkészítésében. Még vacsora előtt eltávoztak: némi elégtételt szolgáltatva ezzel a Mamának.- A menyegzőn úgyis telizobálják magukat... - mondta a ház asszonya, és halkan káromkodott. Megterhelő napok voltak Magdolna a fehér ruháját próbálgatta a tükör előtt.- Szép vagy, lyányom... - perdült hozzá Márta. - Szép lyányt választott oz akasztófavirág fiam ... - nevetett a foghíjas asszony, s megpuszilta Magdolnát. - Becsíptem... - mondta nevetve. - Biz’isten, becsíptem ... A beavatottak ezalatt döntötték el, hogy a Nagypapa halálát el kell titkolni. Ezzel az elhatározással utat nyitottak a vontatottan beinduló, beláthatatlan ceremóniának. Még alkonyat előtt megérkeztek az első vendégek. Villanysütőről, grillezőről, konyhai robotokról, rádióról, televízióról s bútorokról hoztak nyugtát és tíz szál nárcisz kíséretében átnyújtották a menyasszonynak. Mások párezer koronával, értékesebb evőeszközökkel, hímzett ágyneművel, esetleg pazar dísztárgyakal lepték meg az ifjú pórt. Este tízkor már vagy harmincon mulattak a szobákban, s a fogadott zenekar szünet nélkül játszott. A Mama zsúrtányérokat rakott az asztalokra. A Papa itallal kínálta a gyülekező vendégsereget.- Jó kis bolondság ... - tért meg valaki az udvarról. — Akkora a vihar, hogy apróra tépi a ponvát... A férfiak kisiettek az éjszakába. Az eső már ömlött. Olyan zivatar vonult át a falun, mint a legforróbb nyári nappalok után. Pedig már ősz volt. Az ősz kezdete ... Semmihez sem lehetett nyúlni. Nem maradt más választás, mint visszatérni a szobákba.- Zuhogjon az eső, zuhogjon ... - hallották a becsípett Márta rikkantósót. — Mi itt kitűnő helyen vagyunk .., A zenekar újra rázendített. Valaki a Papa fülébe ordította :- Olyan boldog vagyok, Tónikám! ...- Én is boldog vagyok... - mondta a Papa. Behúnyta a szemét. A Nagypapát látta a bársonykabátjában, elnyúltam Egy sivár fénycsóva vette körül törődött madórtestét.- Tónikám... - mondta a másik. - Van isten, mert megadta ezt az éjszakát...- Van isteni... — kiáltották a többiek is, és a poharakat emelték, és a Papának úgy tűnt hogy a kórusszerü zsivaj váratlanul cseppfolyóssá válik és átnedvesíti a padlózatot, de erről már nem beszélt, nem akarta, hogy bolondnak tartsák. A Mama Márta mellett ücsörgött és halkan nótifikált, és úgy tűnt mintha kesergett volna. De nem kesergett. Csak ilyen hülye képe volt a Mamának. Egész éjszaka zuhogott az eső, de reggelre kitisztult az ég. A férfiak rendbehozták a deformált sátrat, majd fölseperték a takaros udvart. Délre, amikor az utolsó vendég is megérkezett, már minden ragyogott. A Mama erre az alkalomra varratott kosztümjében ágált. A Papa bizonytalanul, bárgyún pislogott. Márta trágár viccei villantak a térben. A dobos Náci azt énekelte gyermeteg hangján, hogy nincs egyebe a semminél, de a zene, a zsibongós elnyomta a hangját.
