Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-12-22 / 51-52. szám
Moldovan D. »elvétele FObDEDESANYflM PÖRA ANDRÄSNE GYIMESKÖZÉPLAKI CSÁNGÓ-SZÉKELY PARASZTASSZONY SIRATÖJA Jaj, lelkem, lelkem, jó tórsom, negyvennégybe elesett, megette az az átkozott háború. Jaj, me tizenöt éve, hogy árva vagyok, nincsen neker ,-nkim, csak az út fel es, le es. Jaj, jere haza lelkem, hogy panaszkodjam meg neked, mondjam el, hogy annyi üdétől mi panaszom vóna, lelkem, jó kicsi társom. Jere haza s a gyermekeidet gyújtsd össze, me úgy el vannak szóródva, jaj, egy hónapba eccer ha találkoznak, máskor egy hónapba se eccer se. Jaj, András, András, hol van a te sírod, jaj hol van a te gyászos sírod? Sose tudom még a keresztfádat se felkeresni. Jaj, idegenbe ett rr.eg ez a fekete főd, jaj, idegenbe zárt el az a fekete főd. Jaj, mit gondoltam reád azután, s mit vártalak, még a mái napig es várlak, de sehonnat se jász haza. Lelkem jó kicsi társom, lelkem jó kicsi társom, akit sohase tudok elfelejteni. S hogy búsulnak a gyermekeid, jere haza bár eccer, vigyázkodjál meg a kicsi szegén hajlékodba, hogy mi lett még azután es belőle. Lelkem jó kicsi angyalkám, aki még az aluvásomat es meghallgatta, s aki még a szuszogásomat es meghallgatta. Jaj, András, András, jaj, szomorú András, be szomorán mentél vissza, mikor hazajöttél szabadságra, me te tudtad sohase jősz többet haza. Hogy búcsúzódtál a gyermekeidtől s ingemet es vittél magadval egy darabig, s ott letettél, me már tovább nem mehettem veled. Jaj, András, András, szomorú András. Jaj jere haza s vigasztald meg a szüvemet, me ojan bánat ért esmeg. Met a kicsi fiamnak es eltörött a karja, de má minnyá három hete s nem tudok odamenni, met a nyomorúság nem engedi, drága kicsi jó társom. Jaj, András, András, jaj mennyit gondolok reád, s mennyit látlak álmomba, s be boldog vótam. Reggel miko felébredtem csak a szüvem el vót fogyva, me nem vótál mellettem. Jaj, átkozott háború s átkozott ágyu-golyó, aki egy pillanat alatt élvette az életedet drága, jó, szomorú kicsi társom. Jaj, hová menjek, hol kapjalak meg, met mennyit kerestelek tizenöt esztendőtől. De sehol meg nem találtalak. Mennyit mentem mindenfelé, de sehol se vótál. (Sárosi Bálint gyűjtése) Jancsó Adrienne előadóművész az egyik legszebben beszélő magyar. Negyven esztendeje lépett először közönség elé a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság estjén. Azóta Magyarország szinte minden faluját bejárta, oltogatva hallgatóiba a vers szeretetét. Európa csaknem minden jelentős városában tartott előadóestet, kétszer is megjárta Amerikát - a magyar költészet remekeit, sajátos titkukat tárva a világ elé. Hozzánk, a szomszédba, alig-alig jutott el, Kelet-Szlovákiában és Komáromban (Komárno) hallhattákláthatták csak kedvelői; rádióból, képernyőről ismerhetik többen. Most Jancsó-élményünk gazdagodhat egy hanglemezre rögzített népköltészeti összeállítással, amely a magyar néphagyomány legősibb forrásaihoz kalauzol bennünket. A zenétől megfosztott népdalok, népballadák muzsikáját utánozhatatlanul teremti újra ; hangjának sokféle színével, lírai és drámai erejével. Törvényt rombol és új törvényeket alkot, töredéknyi csujjogatókból, szávai-szándékkal bűvölő ráolvasásokból, babonás szövegekből és táncszókból teremt teljes világot, »földédesanyánk" méhébe anyanyelvűnk bűbájával visszacsalogató varázslatot. Balladák temető-sötétje, gyertyalobogása, penge-éle, füvek és fák illata, kasza-suhogása, virágok-hajladozása, nyelv és lélek hangzatkitörései. Szó-mágia, hang-játék, költészet-varázs. Tisztasága: a legszebb nyelv. önmagából-fakadó. Nyelvtévesztők, magunk-vesztők okulásául. Csak lehajtott fejjel hallgathatjuk. Emu CBLiJ
