Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-12-09 / 50. szám
KERTÉSZ ERZSÉBET VILP17I DOKTOR/ISSZOP5Y — Micsoda alapokon nyugszik az az állam, amelyet néhány intelligens nő felforgathat? Szégyellném, ha ilyen államnak volnék a gyermeke. Hogy a tudományosság több zűrzavart idézne elő, mint a tudatlanság, ennek élő cáfolata Svájc, ahol először nyíltak meg az egyetemek nőhallgatók számára. Minél értelmesebbek a nők, annál üdvösebb lesz a befolyásuk! Trefort meghökkenve hallgatta látogatója fejtegetéseit. Nem tudott rá mit válaszolni. Egy pillanatra átvillant rajta, hogy tíz év előtt Veres Pálné harcolt ilyen elszántan azért, hogy a lányok számára középiskolákat létesítsenek. És harca, noha elég ellenállásba ütközött, végül eredményre vezetett, örüljenek a nők, hogy idáig eljutottak, s ne kívánjanak lehetetlent! — Méltóságos asszonyom, önnek orvosi diplomája van, ezt tudomásul veszem. Családjához régi barátság fűz, tehát elhiheti, igyekszem, hogy kérését valami módon elintézzem. De csak félmegoldást tudok ajánlani. Miután egyetemünkre nem vehetjük fel, diplomáját nem is nosztrifikálhatjuk. De ha elvégzi a bábaképző tanfolyamot, mint okleveles szülésznő orvosként is működhetik. Vilma nem is hallotta meg a mondat második részét. Amikor Trefort kimondta a „bába" szót, a szeme előtt színes karikák táncoltak, s forgott vele az egész szoba. Görcsösen belekapaszkodott a szék karfájába, mert érezte, különben leszédül. Olyan sápadt tett, hogy a miniszter aggódva kérdezte: — Rosszul van, méltóságos asszonyom? Csengessek egy pohár vízért? — Nem, köszönöm, már elmúlt — felelte Vilma, és végigsimította a homlokát. - Csak ... kicsit meglepett az ajánlata. Miniszter úr tudja, hogy mi a bába feladata? A köldökzsinór elvágása, az anya és az újszülött tisztán tartása. Erre minden parasztasszony képes. Ha ezt a munkát akartam volna végezni, nem kellett volna hat és fél évig, távol hazámtól, megszakítás nélkül tanulni. Zürichben Rose profeszszor meghívott a klinikájára, ott maradhattam volna, a híres sebész mellett dolgozhattam volna. Azt feleltem az ajánlatára, hogy haza kell jönnöm, nekem itthon a helyem. Egyetlen külföldi orvosnő sem maradt Zürichben, mind hazamentek, hogy tudásukkal hazájukat szolgálják. Mindnek sikerült is ez. Csak nekem kínál a miniszter úr szülésznői állást... — De méltóságos asszonyom, félreért! — Trefort nagyon kényelmetlenül érezte magát. — Csak azért ajánlom, hogy végezze el a bábaképző tanfolyamot, hogy meglegyen a képesítése! így nem kerülhet kuruzsló hírébe, és irigyei - mert bizonyára szép számmal lesznek - nem támadhatják meg! Vilma felállt. — Miniszter úr a zürichi orvosi egyetem diplomáját nem tekinti képesítésnek. Ha csak ez van birtokomban, és gyógyítani akarok, kuruzsló hírébe kerülök. De ha elvégzem a bábaképző tanfolyamot, már megtámadhatatlanná válók! Miután minden vágyam az, hogy gyógyíthassak, és keresetre is szükségem van, elfogadom és megköszönöm a tanácsát: beiratkozom a bábaképző tanfolyamra. Trefort az ajtóig kísérte vendégét, és amikor az már betette maga mögött az ajtót, bosszankodva gyújtott szivarra. „Rettenetesek ezek az emancipált nők! Fel akarják forgatni a világot! Hiába, nem teremthetünk precedenst! Eddig is megvolt a világ orvosnők nélkül, ezután is meglesz!" Vilma el sem merte mondani férjének, mit végzett Trefortnál. György nem is igen kérdezősködött, hová jár, mit csinál egész nap. Végtelenül bántotta az asszony határtalan energiája, úgy érezte, ellene irányul munkakedve, tevékenysége. Vilma már kora reggel felkelt, megbeszélte Annával a napi teendőket, kihallgatta .Gyurkát a leckéből, aki eleinte szabadkozott ez ellen, de amikor anyja nem tágított, kénytelen volt minden napra készülni. Az első hónap végén a tanárok is észrevették, hogy valaki foglalkozik a gyerekkel, megdicsérték, és Gyurka félig pirulva hallgatta a dicséretet. Ilyesmihez nem volt szokva. Vilma csak a második hónapban ment be az iskolába, ahol közölték vele azt, amit amúgy is tudott, a kis György értelmes, nyílt eszű, jó jellemű gyerek, de nemigen érdeklik a tantárgyak. Csak az állattan és a növénytan képez kivételt. Meglátszik, hogy vidéken nőtt fel. S az is meglátszik, hogy szereti a természetet, szereti a földet. Vilma megköszönte a tanárok felvilágosítását, s hazamenet eltűnődött, mi lesz a fiából. Nem tudástípus, ez bizonyos. A földet szereti. Ha megmaradt volna akár a nagytétényi birtok, akár Pánd, jó gazda lett volna, törődött volna a földdel. De így ... ha elvégzi a gimnáziumot, mi lesz vele? Görggyel nem akart erről beszélni, nem akarta megbántani az érzékenységét, még célzásnak vehette volna, hogy az elveszett birtokon kesereg. Különben is most, hogy beiratkozott a bábaképző tanfolyamra, amiről nem szólt a férjének, igyekezett minden személyes beszélgetést kerülni. Dr. Tauffer, a tanfolyam vezetője, amikor bemutatkozott, kijelentette, hogy eltekint a tanfolyam látogatásától, két hónap múlva kiadja a bizonyítványát.- Ha a zürichi egyetemen szülészetből, nőgyógyászatból levizsgázott, bizonyos vagyok benne, hogy mint bába is megállja a helyét. Mindamellett szívesen látom az előadásokon! Vilma örült, hogy nem kellett bejárnia a tanfolyamra. És amikor kézhez kapta szülésznői oklevelét, görcsös szégyenérzet fogta el. Gyorsan fiókjába dugta a papírlapot. György éppen abban a pillanatban lépett be. Kérdően nézett rá. — Szülésznői oklevelet kaptam — mondta Vilma, s vér szökött az arcába. — Most már . . . most már gyógyíthatok nőket és gyermekeket! (folytatjuk) alaki kaparászott az ajtón. Amina letette a földre a csecsemőt és fölkelt. A magára hagyott gyermek rángatózott dühében; egyik félmeztelen nővérkéje négykézláb odamászott hozzá, és elbűvölve bámulta öccsének pofikáját, vörös orcáját meg a homlokát. Azután megtapogatta áttetsző szemhéját, letörölt róla egy könnyet a mutatóujjával, és a szájához vitte, hogy megízlelje a könny sós ízét. Majd zokogásban tört ki, túlharsogva sírásával a legkisebb nyögdécselését. A szűk,' földes falú, alacsony mennyezetű szoba volt egész lakásuk. Az egyik sarokban két rongyos, kócos leány - a szájuk körül nyüzsögtek a legyek - verekedett egy darab dinnyehéjért. A hétéves Számira egy merőkanállal fölfegyverkezve szerteszét kergette a tyúkokat, öccse, Oszmán a kecske hátára akart fölmászni, ez azonban megugrott előle. Mielőtt ajtót nyitott volna, az elcsigázott Amina rákiáltott gyermekeire: - Csöndben legyetek! Ha fölébresztitek apátokat, mind megver benneteket. — Mintha süket füleknek beszélne: kilenc gyermeke közül valamelyik mindig sírt vagy ordítozott. Megvonta a vállát, és az ajtó felé fordult. — Ki kopogott? - kérdezte álmos hangon Zekr, a férje. Ez volt az óra, amikor a férfiak — mielőtt visszamennének a földekre - szundítanak egyet a kockaformájú kunyhókban, amelyeken megkeményedett és kirepedezett a sár. De ők, az asszonyok mindig fent vannak. Amina visszahúzta a reteszt a kampóból — a meglazult szögek már majd kiestek a fából. A sarokvasak nyikorogtak. Az asszony összeszorította a fogát. Hányszor kérte Zekrt, hogy olajozza meg a zsanérokat. Kinyitotta az ajtót, és fölkiáltott örömében: — Hádzs Oszmán! Hádzs Oszmán többször elzarándokolt már Mekkába, híres volt erényes életéről. Évek óta járt faluról falura, élelemért koldulva, áldást osztogatva. A betegségek megfutamodtak előle, a növények kivirágzottak amerre elhaladt. A falusiak messziről fölismerték hosszú fekete köntösét meg a derekára és fejére csavart khakiszínű kendőt. — Megtiszteled a házunkat, szent ember! Lépj be! Egy látogatás és az embernek minden vágya teljesül. Azt mesélték, hogy Szvéf falujában, Hádzs Oszmán rátette kezét egy betegre, és a fiatalember, aki születése óta csak torokhangokat hallatott, hirtelen beszélni kezdett. Amina tanúja volt annak a csodának, amely Zejnabbal történt, a serdülő leánnyal, aki gyakori rohamaival rémitgette szomszédait: a homokon fetrengett, rángatózó lábakkal, vonagló ajakkal. Odahívták Hádzs Oszmánt. aki néhány szót mondott, és Zejnab azonnal megnyugodott. Már arról beszéltek, hogy férjhez adják. Amina tágabbra nyitotta az ajtót. A fény elárasztotta a szobát. — Lépj be, szent ember! Otthon vagy nálunk. Hádzs Oszmán szabadkozott: szívesebben kint marad a szabadban: — Hozz nekem kenyeret meg vizet! Hosszú utat tettem meg, elhagyott az erőm. Zekr megismerte a hangját, fölugrott. Fejére csapta a sapkáját, megragadta a korsó fülét, és a másik kezével a szemét dörgölve az ajtó felé sietett. Mihelyt férje a küszöbre ért, és köszöntötte az aggastyánt, az asszony visszahúzódott. Visszatolta a reteszt és az agyagból döngölt kemencéhez ment. A fáradtság még nem tudta meghajlítani a hátát. Még nem vesztette el az egyiptomi asszonyok méltóságteljes tartását: mintha mindig valami törékeny és súlyos terhet egyensúlyoznának a fejükön. Fiatal volt? Alig harmincéves! De mit ér az ifjúság, ha senki sem törődik vele? Az asszony lehajolt a kemence előtt, hogy kihúzza belőle az egy hétre sütött, jutavászonba tekert kenyereket. Néhány száraz olajbogyó hevert egy tálkában, két füzér hagyma függött a falon. Az aszszony megszámolta a lepényeket, a tenyerén mérlegelte a súlyukat. Sorban odanyomta őket az orcájához, hogy megtapasztalja, kihűltek-e. Miután kiválasztotta a két legszebbet, leporolta őket a ruhája ujjával, rájuk fújt. Azután, mint valami áldozati adományt, a két tenyerén vitte a lepényeket az ajtóhoz. Boldog volt, hogy megérkezett a szent ember. A kunyhóját kevésbé nyomorúságosnak érezte, a kölyköket csendesebbnek. Zekr hangját élénkebbnek. vidámabbnak. Elhaladt két kicsi gyermeke mellett. Az egyik belecsimpaszkodott a szoknyájába, és fölágaskodott, hogy megragadja az egyik lepényt.- Adjál! Éhes vagyok.- Menj innen, Barszúm! Ez nem a tied. Eressz el!- Nem vagyok Barszúm. Ahmed vagyok. A sötét szobában összemosódtak az arcok.- Éhes vagyok! Amina visszalökte a gyermeket. Ahmed megcsúszott, elesett, és üvöltve fetrengett a földön. Az asszony, hibásnak érezve magát, meggyorsította lépteit, gyorsan visszahúzta a reteszt, és sietve átlépte a küszöböt. Azonnal becsukta az ajtót, és teljes súlyával nekitámaszkodott. Izzadt arccal, vonagló szájjal, mozdulatlanul állt, szem ben az aggastyánnal meg a férjével, és mélyeket lélegzett.- Az eukaliptuszfa, amely alatt pihentem a zabtábla közepén ... - kezdte Hádzs Oszmán.- Még megvan - sóhajtott az asszony.- Legutóbb nagyon fonnyadtnak látszott.- Még megvan — ismételte meg Amina. — Itt semmi sem változik. Soha, semmi. Miután ezt kimondta, hirtelen sírni és panaszkodni támadt kedve. Az aggastyán biztosan meghallgatja; talán meg is fogja vigasztalni. De miért kell őt megvigasztalni? Ezt nem tudta pontosan. „Mindenért" - gondolta.- Fogadd el ezeket a kenyereket! Neked hoztam! Az üres kancsó ott állt a földön. Hádzs Oszmán átvette az asszonytól a lepényeket és megköszönte. Az egyiket becsúsztatta a mellébe, a ruhája és a bőre közé; a másikba beleharapott. Alaposan és élvezettel megrágott minden falatot. Aminának hizelgett, hagy a kenyere visszaadta a szent ember erejét; újra tudott mosolyogni. Azután eszébe jutott: a férje utálja, ha hosszasan az utcán tartózkodik. Egy meghajlással búcsút vett a két férfitól.- Allah halmozzon el jótéteményeivel! — kiáltott az aggastyán. - Áldjon meg téged, és adjon neked még hét gyermeket! Az asszony a falnak támaszkodott, hogy meg ne inogjon; belegabalyodott bő, fekete ruhájába, eltakarta az arcát.- Mi van veled? Beteg vagy? - kérdezte az aggastyán. Amina nem tudta kinyitni a száját. Végül ezt dadogta:- Már kilenc gyermekem van, szent ember. Kérlek, vedd vissza az áldásodat. Az aggastyán azt hitte, nem jól hall. Amina olyan rosszul tagolta a szavakat!
