Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-12-09 / 50. szám
Madame Cotton — mindenki igy hívta — több mint 20 évig állt a világszövetség élén. Nagyrészt az ö érdeme, hogy a szövetség töretlenül fejlődött, erősödött, s hogy célkitűzéseit, a nemes eszméket, amelyekért harcolt s harcol ma is, oly gyorsan megismerték s elfogadták minden kontinens asszonyai. Madame Cotton egyik olapítótogja volt a Békevilágtanácsnak is, melynek elnökségében haláláig dolgozott. Érdemdús munkásságáért a béke ügyében a szovjet kormány Lenin-díjjal tüntette ki. „Rendkívüli, csodálatos asszony volt" — irta róla Valentyina Tyereskova visszaemlékezésében, halálának tizedik évfordulóján. A hidegháború éveiben az NDNSZ megalkuvást nem ismerő irányzata miatt a nemzetközi reakció támadásainak célpontja lett — s az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa megvonta B statútumát a szervezettől. Minden aknamunka ellenére az NDNSZ rendületlenül folytatta tevékenységét, s egy jottányit sem tért el célkitűzéseitől, igy 1951. májusában 21 ország — szocialista és tőkés — képviselőiből álló nemzetközi nőbizottság utazott Koreába, hogy a helyszínen megvizsgálja az intervenciósok, főleg az amerikai katonáknak a polgári lakosság ellen elkövetett barbár gonosztetteit, a nők és a gyermekek helyzetét, s jelentést tegyen az ogresszorok által bevetett gyilkos gázok hatásáról. E bizottság 23 nyelvre lefordított jelentése — „Vádolunk" címmel — óriási erővel mozgósította a világ közvéleményét s világszerte háború ellenes hullámot váltott ki. A jelentést az Egyesült Nemzetek Szervezetének is elküldték. Az anyák világkongresszusát, ugyancsak a hidegháború idején, 1955. júniusában tartották meg az NDNSZ kezdeményezésére a svájci Lausanne-ban. E kongresszus összehívására - amelyen 66 országból 1066 nő vett részt - a japán nők kérték fel az NDNSZ-t azért, hogy tekintélyével és a világméretű akcióval támogassa a világ asszonyaihoz intézett felhívásukat az atomháború veszélye ellen. A kongresszus által elfogadott „Manifesztum“ annak a reménynek ad kifejezést, hogy minden nő és minden anya egységesen fog munkálkodni a béke ügyéért. Az ENSZ-hez intézett kiáltványban szorgalmazta a gyermekek megóvását a háborúktól, s hasonló üzenetet intézett a kongresszus a négy nagyhatalomhoz, amelyek akkor Lausanne-ban tanácskoztak. 1959. decemberében az NDNSZ és „A nők felelőssége az atomkorszakban“ nevű bizottság közös akciója volt az a nemzetközi találkozó, amelyet Kungölv svéd városban rendeztek meg. A találkozó témája a „Leszerelés — a ma vágya, a holnap valósága" volt, s részt vettek rajta más nemzetközi nőszervezetek képviselői. a legkülönbözőbb körökhöz tartozó, különféle politikai nézeteket valló nők is, szám szerint 28 országból 58-an. Első nagy akciói közé tartozott 1946- ban a háború sújtotta gyermekek javára rendezett gyűjtés, továbbá az ázsiai nők pekingi konferenciája, omely jelentős ösztönzést adott az ázsiai és a csendesóceáni népek, nemzetek egységes fellépéséhez elnyomóikkal szemben. S az NDNSZ javaslatára tartották meg 1950. június 1-én ötven ország képviselőinek részvételével első ízben a gyermekvédelmi világnapot. Azóta a gyermeknapot az NDNSZ csaknem minden tagszervezete megünnepli. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség minden kongresszusa, az első alapító kongresszustól kezdve, jelentős mérföldkő a világszövetség életében. Az NDNSZ II. kongresszusát 1948-ban tartották meg Budapesten. Ebben az időben a szervezet már 100 milliós tagsággal rendelkezett, s 56 ország nőszervezetét tömöritette. Ezen o kongresszuson fogadták el a Békemonifesztumot, amely ma sem veszített időszerűségéből. A III. kongresszusra Koppenhágában 1953. júniusában került sor, a nők világkongresszusának részeként. Meghívták azokat a nőszervezeteket is, amelyek nem voltak tagjai az NDNSZ-nek, továbbá egyes nőcsoportokat és kimagasló közéleti személyiségeket is. Koppenhágában 70 ország képviseletében közel 2000 nő tanácskozott. A kongresszus jóváhagyta a Nők Jogainak Kiáltványát, amely alapot adott a nők harcához demokratikus jogaikért, s posztulátumai ma is maradéktalanul érvényesek. A kiáltvány tartalmazza azt a követelést, miszerint a földművelésben dolgozó nőket ugyanazok a jogok illetik meg, mint az ipari munkásnőket. 1958-ban Bécsbe hívták össze a szövetség IV. kongresszusát, „A nők feladatai és felelőssége napjainkban" jelszóval. Ezen a kongresszuson fogadták el az új alapszabályzatot, amely kimondja, hogy nemcsak azok a nőszervezetek lehetnek a világszövetség tagjai, amelyek programja minden egyes pontjával egyetértenek, hanem azok is, amelyek tevékenységébe csak egyes programpontok alapján kívánnának bekapcsolódni. A kongresszuson kiadott „Kiáltvány a világ asszonyaihoz" rámutatott a nők helyzetében végbemenő óriási változásokra, s egységre hívta fel a nőket a haladásért és a békéért vívott harcban. Az V. kongresszust ismét a nők világkonferenciájának keretében tartották meg 1963. júniusában Moszkvában. Ezen a kongresszuson az 1400 küldött már 114 országot képviselt, s a tagság száma meghaladja a 2 milliót. A tanácskozás rendkívül ünnepélyes hangulatban folyt, hiszen közöttük volt a világ mindeddig egyetlen űrhajósnője, Valentyina Tyereskovova. A kongresszus felhívással fordult minden földrész asszonyaihoz, lányaihoz: segítsenek kialakítani olyan feltételeket, amelyek közepette a gyermekeket, az elkövetkező nemzedékeket a békére, a nemzetek közötti megértésre és barátságra. a haladás és a humanizmus szellemében nevelnék minden családban. Helsinki volt a színhelye 1969. júniusában az NDNSZ VI. kongresszusának. Mint ismeretes, oz ENSZ 1975-öt a Nők Nemzetközi Évének hirdette meg, s ekkor tartották meg közvetlenül a nők világkongresszusát követően az NDNSZ VII. kongresszusát is, Berlinben, az NDK fővárosában. A kongresszus megállapította, hogy a megalapításakor kitűzött célok a világszövetség fennállásának 30. évfordulóján is időszerűek, s az eskü változatlanul kötelez. A nők nemzetközi évében dolgozta ki az NDNSZ o többi világszervezettel együttműködve a nők 1975-től 1985-ig terjedő évtizedének akcióprogramját. A nők évtizedének felében, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 35. évfordulóján, ha visszatekintünk a három és fél évtizedre, elmondhatjuk: kevés világszövetség fejt ki olyan erős és széleskörű, szerteágazó aktivitást, mint az NDNSZ. Azt is elmondhatjuk: a nők világszövetsége sohasem lett hűtlen küldetéséhez, mindenkor megalkuvás nélkül a haladást és a békét szolgálta, harcra, küzdelemre szólított - és szólít ma is — a nők és a gyermekek jogainak, a családok és a gyermekek békés életének érdekében. E 35 esztendő történetéből azonban még egy tanulságot levonhatunk: ha a nők a világ minden részében ki akarják vívni méltó s jogos helyüket a társadalomban, akkor csakhamar megértik azt is, hogy számukra igazi egyenjogúságot kizárólag csak a szocialista társadalom képes biztosítani... LÁNG ÉVA Susan a lehető legtöbb információt akarta beszerezni, hogy kiválaszthassa közülük, ami szerinte fontos. Ha az elmúlt év valamennyi kómás esetét kikéri, egy vagyonba kerül. Tekintve, hogy a kóma nem betegség, csak tünet, megkapná minden agyvérzéses, szíves és rákos beteg nevét. És ha csak azokat kérné ki, akiknél az eszméletvesztés nem járt együtt semmiféle ismert betegséggel? Ez se jó, már ez is megszorítás, mert ha valóban új betegség nyomára bukkant, nincs kizáró ok, amiért ne lehetne összefüggésbe hozni más, mór ismert betegségekkel. Ellenkezőleg: ha a betegség fertőző, a másik betegség elő is segítheti a kifejlődését azáltal, hogy gyengíti a szervezet védekezőképességét. Hosszas töprengés után úgy döntött, hogy az olyan kómás eseteket kéri, amikor a kóma nem volt összefüggésbe hozható a beteg ismert kórképével, és még megkérdezi, mi az összefüggés ezen betegek, valamint azok között, akiket a kómájuk előtt a Memóriáiban műtötték, és mennyi idő telt el a műtés és a kóma fellépése között. Nagy nehezen lefordította kérdéseit a gép nyelvére. Egy éve nem foglalkozott már kódolással, de azért sikerült. Ar eredményt beírta a lap alján levő dupla vörös vonal alá, amelyre az volt írva, hogy „Ne írjon a vonal aló". Aztán kileste a következő kérelmezőt. Szerencsére nem sokáig kellett várnia. Alig négy perc múlva feljött a lift, és az üvegen keresztül látta, hogy egy férfi préseli ki magát a liftajtón, odaüget az asztalhoz. Negyven év körüli, vékonydongájú férfi volt, lenszőke haja középen elválasztva. Egész köteg kérőlapot lobogtatott a kezében idegesen. — George — mondta, mikor az asztal elé ért —, segítened kell! — A, az én jó öreg barátom, Henry Schwartz - mondta oz asztal mögött ülő férfi. - A gazdasági hivatalnak mindig szívesen segítünk. Végtére is tőletek kapjuk a pénzünket. Miben segíthetek? Susan „a kérelmező neve" jelzésű kockába szépen beírta, hogy „Henry Schwartz", a megfelelő kockába pedig azt, hogy „Gazdasági osztály". — Több dologra van szükségem, legfőképpen azoknak a kék keresztes biztosítottaknak a névsorára, akiknek tavaly műtétjük volt - hadarta Schwartz. — Egy óra múlva meglesz. Kábé hétre — mondta George, és összekapcsolta, majd a dobozba tette Schwartz kérőlapjait. — Az életemet mented meg vele George - hálálkodott Schwartz, és már indult is a lift felé. - Pontban hétkor itt leszek. Susan látta, hogy megnyomja a lift gombját, és idegesen járkál föl-aló előtte. Úgy látszott, mintha beszélne magában. Többször is rácsapott a gombra. Végre feljött a lift. Miután beszállt, Susan az emeletjelző táblát figyelte. Hatodik, ötödik, negyedik, harmadik. Meg akarta tudni, melyiken van a gazdasági hivatal. Fogott egy üres kérőlapot, a kitöltöttre tette, és elindult az asztal felé. — Elnézést kérek - mondta, és elővette legcsábosabb mosolyát. George az orrára csúszott fekete keretes szemüveg mögül fölnézett rá. — Orvostanhallgató vagyok — folytatta Susan behízelgő hangon —, nagyon érdekel a kórházi számítógépes munka. - Megmutatta a kezében levő üres kérőlapot, amely alatt ott lapult a kitöltött. — Igazán? - mondta George, hátradőlt a székén, s az arca széles mosolyro húzódott. — Igazán - ismételte meg Susan, s a nyomaték kedvéért még bólintott is. - Szerintem a számítógépeknek igen nagy jövőjük van az orvostudományban, és bár ez nem tartozik szorosan a munkánkhoz, gondoltam, nem árt megismerkedni velük. George Susanról az üvegfalon túl csillogó számítógépre nézett, aztán vissza Susanra. Az arca sugárzott a büszkeségtől. — Hogy megtudjam, hogy működik, tanulmányoztam egy kérőlapot. — Susan felemelte a kezében tartott lapokat, de úgy, hogy George csak az üresét lássa. — Nagyon szeretnék látni egy kitöltött kérőlapot - folytatta Susan, és kivette a „Be" jelzésű dobozból a legfelső, összekapcsozott köteget. — Szeretném tudni, hogyan táplálják be a gépbe a kérdéseket. Megengedi, hogy megnézzem ezeket? — Schwartz kérőlapjait a sajátjára tette. — Természetesen — mondta George, és Susan felé fordult. Fölállt, előrehajolt, bal kezével az asztalra támaszkodott, a másikkal rámutatott arra a részre, amely angolul volt kitöltve. — Ide írja be a kérelmező, hogy mit akar. Ide alulra — George ujja a dupla vörös csík alatti részre mutatott - mi írjuk be a szöveget azon a kódnyelven, amelyet a gép ért. Susan kihúzta Schwartz kérőlapjai alól a saját üres lapját, és letette az asztalra a Schwartzéi mellé, mintha össze akarná őket hasonlítani. Kitöltött lapját Schwartz lapjai alatt hagyta. — Tehát ha valakinek több különböző jellegű információra van szüksége, mindegyiket külön lapon kell kérnie? - kérdezte Susan. — Igen, és ha .. . Susan gyorsan felemelte a legfelső Schwartz-féle lapot, és mintegy véletlenül leszakította a bal fölső sarokban levő kapocsról. (folytatjuk)
