Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-12-02 / 49. szám
MIROSLAV VOJTEK, EFIAP, a Szlovák Újságírószövetség Fotóklubjának titkára Cseppek bői tenger... (NAGY LÁSZLÓ „ÉLETCSEPPEK“ CIMÜ KIÁLLÍTÁSÁN ELHANGZOTT BESZÉDÉBŐL) Társadalmunk már ezekben a napokban készülődik a közeljövő jelentős eseményeire: Csehszlovákia Kommunista Pártjának, társadalmunk vezető erejének legmagasabb szintű tanácskozására, a választásokra, az új ötéves terv megkezdésére. Nálunk már hagyomány, hogy az ilyen jelentős eseményeket tettekkel, munkával köszöntsük, tegyük emlékezetesebbé. A pártkongresszust megelőző lázas tevékenykedésbe társadalmunk minden összetevője, eleme bekapcsolódik. Nem marad távol a kultúra sem — s így a termelésben tett kötelezettségvállalások mellé (elsorakoztatják tetteiket a tudósok, a kutatók, a művészek is. Nos, ha ebből a szempontból értékeljük Nagy László fotóriporter kiállítását, akkor elmondhatjuk: szerény, de nagyon szép gyarapítása szocialista művészetünk abbeli törekvéseinek, hogy korunk embere jobb legyen - és gazdagabb is -, nemcsak anyagiakban, ami népgazdaságunk célja, hanem szellemiekben is. Szerzőnk eszköze - a fényképezőgép - még fiatal, de érett, rátermett kezekben van. Nagy László célját ennek a kiállításnak a képei is világosan kifejezik. Tudatában van, hogy a jó riportfotó már művészet is, művészfotó, amelynek tulajdonképpen csak egy nagy témája van: az ember és világa. Ennek a fiatal publicistának az alkotó módszerében rendkívüli előny, hogy fel tudja használni a fotográfiát humanista filozófián alapuló emberábrázolásra, talán éppen formai egyszerűségével tudja lenyűgözni a nézőt. Nagy László képei sokszor mintha tükrök lennének, amelyek - ha belenézünk - könyörtelenül megkérdeznek: valóban ilyen vagy ember? Gondolsz-e olykor a múltadra, és tudsz-e úgy cselekedni, hogy a jövödet formáld? X X X Persze, így látni, s igy befogadni a kiállított képeket, csak az tudja, aki nemcsak a szemével, hanem az eszével és a szivével is képes szemlélődni. Végső fokon a jó publicisztikai képriport is ilyen ihletésű - egyként hívja életre szem, ész, szív. Csak így tudjuk követni mélységükig Nagy László egyszerű optikai elmélkedéseit. Lehet, hogy lesznek, akik túlozottnak találják ezt az értékelést, de nem az. Már maga a kiállítás címe hangsúlyozza a szerző szándékát: az életből - ami jelenthet sok évtizedet, vagy csupán egynéhányat; ami lehet eröben-egészségben töretlen a szép öregkorig, vagy fájdalmakkal és szenvedésekkel telített - kiragadni, „kimerni" néhány részletet, aprócska cseppet... De a „cseppek" kiválasztása nem véletlen: születés, játék, tanulás, felkészülés az életre - az élet, a munka jegyében, kenyérharc, szórakozás és öröm . .. egészen a megérdemelt pihenésig, sőt a természetes, törvényszerű elmúlásig . . . Vagyis olyan cseppek, amelyekből tenger lesz, összeáll az egész emberélet. x x y E hasonlatot tágabban értelmezve, ezt mondhatjuk el a kiállításról is. Egy „cseppje" igyekezetünknek, amit eszmei-politikai és kulturális téren kifejtünk. Ilyen és hasonló „apró" akciókból áll össze a mai ember új arculatáért, szocialista jelleméért kifejtett törekvéseinknek mozaikképe. igy kell értékelni mindazoknak a tettét és munkáját, akik közreműködtek ennek a nagyon szép kiállításnak és a hasonló rendezvényeknek a megszervezésében. Alkotó válasz ez Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága és az SZLKP KB legutóbbi üléseinek dokumentumaira. Ebben a szellemben kell néznünk c népművelési és kulturális tevékenységre is: ha olyan fórumokká válnak, amelyek alkotó tevékenységet prezentálnak. Hasonlóképpen érvényes ez a Nemzeti Front szervezeteire, tehát a Szlovákiai Nőszövetség munkálkodására is. Mondhatnánk úgy is, hogy az egyik ezt tud, a másik mást... és mindannyian együtt sokat tehetünk. Mert, s ezt főleg a fiataloknak kell hangsúlyozni, semmi sem „lesz" magától. Ha meg akarjuk változtatni társadalmunkat, ha azt akarjuk, hogy kortársaink gazdagabban, teljesebben, szebben éljenek, akkor a változást önmagunknál kell kezdeni. Lelkiismeretességben, szorgalomban, szívósságban, mindennapi apró munkában - csak ilyen iparkodás szülhet újat, jobbat ... És ehhez Nagy László kiállítása jó Az evolúció Napjainkban Földünket több millió fajhoz tartozó élő szervezet több milliárd egyede „népesíti" be. A szakemberek véleménye szerint a ma élő fajok csupán egy kis töredékét képezik a Földünkön valaha élt összes fajnak. Vagyis az évmilliók folyamán rengeteg kipusztult, viszont manapság sok olyan faj él Földünkön, amelyek valamikor hiányoztak. Mi ennek a magyarázata? Kari Linné, a nagy svéd természettudós a 18. században még azt vallja, hogy annyi faj van, amennyit a végtelen Lény kezdetben teremtett. Az egyre sokasodó leletek a múlt században, amelyek azt bizonyították, hogy valaha a Földünkön más élőlények éltek mint napjainkban, Linné fixizmusának megdöntéséhez vezettek. Akkor jött Georges Curier katasztrófa elméletével, amely a természet nagy katasztrófáival magyarázza az ősi fajok eltűnését, az új fajok pedig újabb teremtési aktus eredményei. Curier saját korában a „tudomány pápája" volt, ezért hibás nézete sokáig gátlóan hatott. A fejlődést azonban senki sem állíthatja meg. A 19. század közepére a levegő már telítve volt egyrészt a fejlődés eszméjével, másrészt azzal a titkos vagy nyílt meggyőződéssel, hogy a fajállandóság dogmája tarthatatlan. Ekkor lépett a színre Charles Robert Darwin (1809- 1882). Forradalmi eszméje a természetes szelekcióról (kiválasztódásról) csak a gravitáció vegytani törvényéhez vagy Einstein relativitáselméletéhez hasonlítható. A darwinizmus lényege benne van fő művének „A fajok eredete" teljes címében: „A fajok eredete természetes kiválasztás útján vagy a létért való küzdelem előnyhöz jutott fajták fennmaradása." Ez a korszakalkotó könyv több mint húsz esztendő aprólékos adatgyűjtő és tényelemző munkájának gyümölcse. Az első kiadás — mintegy 1500 példány — még a megjelenés napján elfogyott. Az evolúció tanának - vagyis hogy minden élő szervezet (beleértve az embert is) az élet korábban már létező formáinak módosult leszármazottja — kulcspontja a természetes kiválasztódás elve. Egészében ez az elv három fontos megfigyelésre, és két - ezekből logikusan levezethető - következtetésre támaszkodik. Az első megfigyelés az, hogy minden élőlény igyekszik egyre növekvő ütemben gyarapítani (pl. egyetlen lazac egy szaporodási időszakban 28 millió ikrát is termelhet). Nyilvánvaló azonban - s ez a második megfigyelés -, hogy egyetlen élőlénycsoport sem nyüzsög a Föld felszínén korlátlan mennyiségben. Ha elfogadjuk ezeket a könnyen bizonyítható megfigyeléseket, akkor belőlük szükségképpen következik: egyetlen nemzedékben sem maradhat minden utód életben. A természetben elkerülhetetlenül heves „küzdelem folyik a létért", Darwin harmadik megfigyelése az volt, hogy egy populáció egyedei nem egyformák, hanem különböző jellegeikben többékevésbé eltérnek egymástól. Vitathatatlan, hogy valamennyi élőlényre jellemző a változatosság. Darwin következtetése szerint gyakran az egyedeknek, amelyek a legkedvezőbb tulajdonságokkal rendelkeznek, van a legtöbb esélyük a fennmaradásra, s egyúttal arra is, hogy az előnyös tulajdonságokat továbbadják utódaiknak. Azt az elvet, a „legrátermettebb fennmaradásának" az elvét nevezzük természetes kiválasztódásnak. A tökéletesebb vagy rátermettebb egyedekről gyakran hiszik, hogy ezek brutális küzdelemből kerülnek ki ünnepelt győztesként. A rátermettséget gyakran naivan összetévesztik a durva fizikai erővel, vagy éppen a sportszerű bátorsággal. A rátermettség valódi mércéje azonban nem a puszta fennmaradás, hanem a szervezet azon képessége, hogy utódokat hozzon létre, a természetes szelekciót CEO]
