Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-10-28 / 44. szám
kész, végtelenül szerény emberekként - ismerhettem meg őket. Kettővel közülük — Király Melindával és Szabó Elemérrel — az előadás után beszélgettem. — Két évvel ezelőtt a budapesti Állami Balettintézet egyik végzős osztálya együtt akart maradni, vezetőt és színházat kerestek. Hogyan vált valóra a szándék? Szabó Elemér: Annak idején szinte tanácstalanul álltunk, tapogatóztunk, kerestünk. Hogyan lehet együtt maradni, ha nincs vezető, nincs színház. Aztán a véletlen segített. Budapesten szerepelt a Béjart-balettel Morkó Iván. Sztravinszkij Tűzmadarának előadása utón megkerestük, elmondtuk neki tervünket. Kiderült, hogy elhatározásunk és a lehetőség hatott ró, többszöri, éjszakába nyúló beszélgetés után elvállalta a vezetést. Király Melinda: Olyan volt ez, mint az álom. Láttuk táncolni, ismertük szuggesztív játékát, virtuóz technikáját, s tudtuk, hogy a Béjart-együttest otthagyni egy bizonytalan kimenetelű vállalkozásért, csak alkotó, emberséges művész képes. Győrben felépül az új színház, szerettek volna egy baletttársulatot. Így mindannyiunknak kapóra jött a győri lehetőség. — Mennyiben jelentett másfajta munkát a kilenc éven át tanult klasszikus balett után a Markó-léle modern balettfellogás, -stilus elsajátítása? Király Melinda: Mindez egyszerűen zajlott, ennek ellenére nehéz munkával. Amikor Markó Iván előjátszott és előtáncolt, többen közülünk reszkető kézzel, remegő lábbal próbálták utána csinálni a mozdulatokat, lépéseket. Még sokáig okozott gátlásokat a közelsége, hatálmas tudása mellett kicsiknek, jelentékteleneknek éreztük magunkat. Végül ő maga, szelíd szigora teremtette meg a mester és tanítványa közötti bensőséges kapcsolatot. — Hivatásos együttes lett az osztályból. Szuverén egyéniségekből álló, európai hírű Győri Balett. Okoz-e gondot az egyéni törekvések és a közösség érdekeinek az egyeztetése? Szabó Elemér: Ezt nem érezzük, hiszen a munka során az ilyen különbség feloldódik. Már a balettintézetben erős közösség voltunk. Merényi Zsuzsa, a lányok és Lőrinc György, a fiúk balettmestere gyakran fogadott otthonában mindannyiunkat. Itt eredtek a gyökerei a mai munkának és magánéletünknek is. Király Melinda: Ma is egy házban lakunk, szinte reggeltől estig együtt vagyunk. Közös estéink, vacsoráink, vitáink során tisztázódik minden, s így a próbateremben már csak a munka vár. Sokszor, egy-egy fárasztó nap után nem is tudatosítjuk az esetleges különbségeket. Mi Elemérrel az iskola befejezése után házasodtunk össze. Úgy gondoljuk ez mindenképpen előny, hiszen az ember furcsa igényeinek egyike, a lelki intimitás, másképp aligha valósul meg. Szabó Elemér: Biztos támaszt csak így jelenthetünk egymásnak. A vívódásaink, az alkotás gyötrelmei, a hullámvölgyek könnyebben leküzdhetők. Király Melinda: Tanulnunk kell, sokat; napokat, heteket, éveket. A mi művészetünk eszköze a saját testünk, az izmok, a végtagok, a mozgás. Ha teljesen birtokában leszünk mindennek, gondolom, családunk is szaporodik majd. Csak így lehet, mert gyerekünket magunk szeretnénk felnevelni. Most tanulunk, hiszen még nagyon fiatalok vagyunk. Ezt oly jó érezni, tudni. xxx örülök a találkozásnak. Az élet ritka pillanatait éltem át velük a próbán, az előadáson, a tabló után. Hiszen oly kevés ma a világban az olyan közösség, amelyben mindenki ugyanazért, ugyanúgy küzd. Közöttük nincsenek sztárok, pedig kettő — Markó Iván és Fülöp Viktor — már a^ lehetne. Nem tudom magamba fojtani a féltést: Meddig tudja megőrizni a Győri Balett eszközeiben a tiszta emberséget? E közösséget? Igaz, ez sokszor nem a féltetteken múlik. Emlékőrzőnek, hívogatónak - írom a címben. Nem véletlenül, hiszen a Csallóközből autóbuszokkal, autókkal járnak a Győri Kisfaludy Színházba, operettre. Ezentúl a modern európai balett egyik műhelyébe is elmehetnek, mert megéri. DUSZA ISTVÁN Bellows megpróbálta elkapni Susan tekintetét, hogy véget vessen a vitának, de Susan Harrist nézte, és indulata daccá változott. Harris egy ideig Susan arcát fürkészte, s csak aztán stóláit meg- - Azt hiszem, ez a beszélgetés egyre inkább kihallgatáshoz hasonlít, és mint ilyen, tűrhetetlen és abszolúte fölösleges. - Választ se várva otthogyta Susant, és elindult az ajtó felé. Susan utána. Bellows megpróbálta elkapni a karját, hogy visszatartsa, de Susan lerázta magáról, és Harris után kiáltott: — Nem akarok szemtelen lenni, de szerintem valakinek csak föl kell tennie bizonyos kérdéseket, és tennie kell valamit! Harris vagy három méterre Susantól hirtelen megállt, és lassan visszafordult.- És az a valaki természetesen csakis egy orvostanhallgató lehet! - felelte.- Arra az esetre, ha netán maga lenne az a bölcs Salamon, közölhetem, hogy az elmúlt évben hat hasonló eset történt a kórházban. És most, ha megengedi, kedves kisasszony, távozom, és folytatom a munkám. Harris megfordult, és újra elindult az ajtó felé. — Persze az ön indulatossága konstruktív célokat szolgál! - kiáltott utána Susan. Bellows az ágyba kapaszkodott, hogy el ne ájuljon. Harris megtorpant, de nem fordult vissza. Továbbment, és ő is kirontott az ajtón. Bellows a homlokára tette bal kezét. — Előrenyúlt és maga felé fordította Susant. - Ez Robert Harris volt, az altató főorvos! Úristen! Kapkodva, idegesen, harmadszorra is hozzáfogott a vérvételhez. — Tudja, hogy mór azért is ferde szemmel fognak rám nézni, mert statisztáltam ehhez a jelenethez? A büdös életbe, Susan, minek dühítette fel? El kell mondanom Starknak, hogy mi történt, mielőtt még valaki más eldalolja neki. Tényleg, Susan, mi oka volt rá, hogy így feldühítette? Magának fogalma sincs róla, mi az a kórházi taktika. Susan nézte, hogyan szúrja meg Bellows az artériát. Szándékosan nem nézett Berman fakó arcára. A fecskendő megtelt vérrel: élénk bíborpiros színe volt. — Azért gurult be, mert be akart gurulni. Nem hiszem, hogy szemtelen voltam, kivéve az utolsó mondatot, azt pedig megérdemelte. Bellows nem felelt.- Lehet, hogy begurítottom, de nem szándékosan tettem - folytatta Susan. Elgondolkodott. — Nézze, én alig egy órával ezelőtt beszéltem ezzel a beteggel. Miatta hívtak le az intenzívről. És szinte hihetetlen, de normális, eleven emberi lény volt! És... elbeszélgettünk, és megtudtam róla egyet-mást. Sőt bizonyos fokig meg is kedveltem. Ezért vagyok dühös és elkeseredett. És Harris magatartása csak olaj volt a tűzre. Bellows nem felelt azonnal. Fecskendőtokot keresett a tálcán. - Ne folytassa — mondta végül. — Nem akarok többet hallani róla. Fogja meg a fecskendőt. — Odaadtá Susannak a fecskendőt, és elkészítette a jégágyat. - Attól tartok, Susan, meg fogja mérgezni körülöttem a levegőt. Fogalma sincs róla, milyen elviselhetetlen tud lenni egy ilyen Harris. Itt van, nyomja ezt jó erősen a szúrás helyére egy darabig. — Mark! — mondta Susan Berman csuklóját szorítva, és Bellowsra nézett. - Szeretném, ha tegeződnénk. BeMows elvette tőle a fecskendőt, és a jégógyba tette. - Hót hogy őszinte legyek, nem tudom, jó lesz-e. — Mindenesetre, Mark, azt azért el kell ismerned, hogy hat, illetve amenynyiben Berman ugyanarra a sorsra jut, mint Nancy Greenly, hét agyhalál, vagy ahogy ti mondjátok „élőhalott", egy kicsit sok. — De Susan, a Memóriáiban egymást érik a műtétek, gyakran száznál többet is csinálunk egy nap, ami egy évben közel huszonötezer, és ebből a hat elenyésző mennyiség! Egy negyed ezrelék! Ennyi pedig még belefér az altatási rizikóba. — Lehet, hogy így van, de ez a hat eset a lehetséges komplikációk közül csak egy típust képvisel, nem pedig a sebészeti altatási rizikót általában. És mint ilyen, túl sok, Mark. Ma reggel az intenzíven éppen te mondtad, hogy a Nancy Greenly-féle különleges komplikáció százezer közül mindössze egy esetben fordul elő. Most meg azt akarod elhitetni velem, hogy a huszonötezerből hat nem számít. A fenét nem számít! Akkor is sok, ha te, vagy Harris, vagy bárki a kórházban nem tartja annak. Vagy ekkora rizikóval te talán nyugodtan odafeküdnél holnap a kés alá akármilyen kis műtétre? Minél többet töröm rajta a fejem, annál jobban izgat a dolog. — Hát akkor ne törd. Gyere, menjünk. — Egy pillanat. Tudod, mit csinálok? — Fogalmam sincs róla, és nem is nagyon vagyok rá kíváncsi. — Tanulmányozni fogom a problémát. Hat eset. Ennyi elég ohhoz, hogy valamilyen következtetésre jussok. Úgyis kell harmadévben egy dolgozatot írni, ez azt hiszem, éppen megfelel, és enynyivel tartozom is Seannek. Február 23., hétfő, 13 óra 53 perc A Memorial ebédlője olyan volt, mint minden kórházi ebédlő. Mustársárgóba hajló drapp színű falak, alacsony álmennyezet, hosszú, L alakú pult, az elején barna foltos tálcákkal. (folytatjuk) KEDVES OLVASÓINK! Előző számunkban már jeleztük: új ismeretterjesztő sorozatot indítunk. amely szorosan kötődik előző, Titkon innen-titkon túl és A változó Föld című sorozatunkhoz. Az Ember regényében - mint a cím is jelzi - az Ember származásával, fejlődésével és jövőjével foglalkozunk, írásaink mellett egy-két érdekes olvasmányra, szakkönyvre is felhívjuk majd figyelmüket, ezenkívül előző szokásunkhoz híven versenyre is hívjuk kedves Olvasóinkat. Sorozatunkkal kéthetente jelentkezünk, és az előző anyagból három-három kérdést teszünk majd fel, amelyekre Önöknek kell válaszolni, és a szelvénnyel együtt, levelezőlapon beküldeni azt a címünkre: a Nő szerkesztősége, 897 36 Bratislava, Mortanovicova 2f. A borítékra írják ró sorozatunk címét: Az Ember regénye. Sorozatunk végén a nyertesek között értékes díjakat sorsolunk ki. Az egyszeri megrendeléseket iskolák, szakkörök számára a szerkesztőségen keresztül kérhetik. Régi és új versenyzőinknek egyaránt sikeres, jó játékot kívánunk!