Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-09-30 / 40. szám

JS KÖZTÁRSASÁG tehát a kamaszfiúk barkácsoló kész­sége? Klaus vezetett el a Berlin-Wuhlheide-i parkba, az DNK megalakulásának har­mincadik évfordulóján átadott Ernst Thälmann pionírházba. Közelről kedves látványt nyújtott az üvegpalota falára tapadt sok pisze orr, maszatos kéz. A hatéven aluliaké. Akik sóvárogva várják, hogy múljon az idő, legyenek már ők is iskolások, úttörők, okik be­mehetnek a csodálatos palotába, ahol annyi érdekeset lehet csinálni. A terve­zők számítása ebben is _ bevált. Az óriás „kirakat”, amely látni engedi a belvilágot, vonzerő. Fogva tartja a gyermeki kíváncsiságot. Mi minden van ebben a kétszáz­tizenhárom méter hosszú, százhúsz mé­ter széles épületkolosszusban, nem tud­nám felsorolni. Annyit megjegyeztem, hogy többek közt nyolc különálló, öt­ven méteres úszómedence, egy hatszáz. egy kétszázötven és egy százötven férő­helyes kultúrterem. Műtermek, zene­termek, háromszáz műhely, kabinet, melyekben a kis geológusok, csillagá­szok, a jövő elektro- és építészmérnö­kei, fém- és famegmunkáló szakembe­rei, természetbúvárai, előadóművészei és megszámlálhatatlan más foglalko­zás iránt érdeklődök kapnak „szak­képzést". Nyugdíjas lakatosmester érdeklődik a tájékoztatónál. Ö is szívesen foglal­kozna a gyerekekkel, otthon úgyis csak rozsdásodnak a csontjai... A szervező­­titkár máris két órát iktat be számára a másnapi órarendbe. A félemelet het­­venkettes termébe, ahol Sussy fia, Hans a zárak reparálását tanulta. Azt mondják, délutánonként nemcsak a gyerekek versenyeznek, ki ér előbb az üvegpalotába. A felnőttek is, a „ki tud többet adni a gyereknek” moz­galom hívei. Kétezer gyerekkel napon­ta háromszáz képesített pedagógus és mester foglalkozik. Mellettük — szabad idejükben — előadóművészek, élsporto­lók, tudományos dolgozók. Mert lega­lább olyan jó dolog tanítva szórakozni, mint szórakozva tanulni... Teherautó érkezik. Papírt, műanyag­tekercseket, fémtörmeléket hoz a mű­helyeknek. A hulladékanyagból, ame­lyet a védnökségi üzemek küldenek — a mesterek irányításával, a kis „inasok” keze alatt érték születik. Olyan érték, melynek most a gyerek, a család, az iskola — később az egész társadalom látja hasznát. J. HEGEDŰS MAGDA Mivel Bermonnál nem volt kontra­indikáció, dr. Goodman a neurolepti­­kus altatás mellett döntött. Tudta, hogy Spalleket — mint a legtöbb ortopéd­sebészt — nem érdekli, mivel altat az altatóorvos. — Mit érdekel engem, mivel kábítod el, csak kába legyen, hogy rótehessem azokat a rohadt ár­leszorítókat. — így a sebész, ha meg­kérdezték, milyen altatást kér. A neuroleptikus altatás vegyes eljá­rás. A beteg bizonyos mennyiségű ideg- és fájdalomcsillapítót kap. Dr. Good­man Droperidolt és Fentanylt alkalma­zott előszeretettel. Ez után Pentothallal elaltatják a beteget, és nitrogénoxidul­­lal biztosítják az alvást. A kurárét az endotracheális tubus bevezetéséhez szükséges vázizomzatellazításra és álta­lános relaxációra adják. Az altatás mélységét a műtét közben a szükség szerint beadott fájdalomcsillapító, illet­ve altatószerekkel biztosítják. Ehhez árgus szemekkel kell figyelni a bete­get. Ezért szerette dr. Goodman ezt az eljárást. Gyorsabban telt az idő, ha el volt foglalva. A műtő ajtaja kinyílt, és az egyik műtősfiú segített Mary Abruzzinak be­tolni Berman hordágyát. Dr. Goodman azonnal munkához látott. Negyed egy múlt öt perccel. A vérnyomás 110/75 volt, a pulzus het­venkettő, ritmusos. Mikor az érleszorító működni kezdett, dr. Spallek besuhant a szobába, és ettől kezdve minden gyorsan ment. Színpadias mozdulattal megnyitotta az ízületet. — Voilá - mondta a szikét a leve­gőbe emelve, és elgyönyörködött keze mozdulatában. - És most Michelangelo munkához lát. Penny O’Rilley halvány mosollyal át­nyújtotta neki a meniscus-kést. — Fertőtlenítsék — mondta dr. Spal­lek, és odatartotta a kést az asszisz­tensnek, hogy az fertőtlenítőszert öntsön rá. Aztán a kést a vágásba helyezve, pár percig vakon kotorászott benne, és a plafont nézte. Mindig tapogatással, érzés után dolgozott. Csendes, őrlő hang, majd halk kattanás hallatszott. — Oké — mondta, és összeszorította a fogát. — Megvan á tettes. Kivette a sérült porcot. - Nézzenek ide! Látják ezt a kis szakadást a belső élen? Ettől fájt a lába pasasnak. Dr. Colbert a porcról Penny O'Rilley­­re nézett. Mindketten helyeslőén bólin­tottak, de közben arra gondoltak, lehet, hogy a kis szakadás a vakvágás követ­kezménye. Dr. Spallek elégedetten lépett hátra a műtőasztaltól. Ledobta a kesztyűjét. - Dr. Colbert, kérem, fejezze be. 4-0 króm, 5-0 sima és 6-0 selyem a bőr­re. A pihenőben leszek. - És távozott. Dr. Colbert pár másodpercig közöm­bösen törölgette a sebet. — Meddig tart még? - kérdezte dr. Goodman a maszkon keresztül. Dr. .Colbert fölnézett. — Gondolom, tizenöt-húsz percig. Dr. Goodman először csak egyetlen kamrai estrasystolét észlelt, melyet kom­penzációs szünet követett. A monitorra nézett. Az asszisztens újra öltést kért. Dr. Goodman növelte az oxigénáram­­lást, hogy kimossa vele a nitrogén­­oxidult. Hirtelen újabb két estrasystolét észlelt, és a frekvencia körülbelül 90/percre emelkedett.- Hát ez mi a fene? - kiáltott fel dr. Colbert, és fölnézett a varrásból. Dr. Goodman nem felelt. Reszkető kézzel a fecskendő után nyúlt. — Lido­­caint! — ordított a nővérre. Megpróbál­ta lehúzni a tűről a műanyag borítót, de nem sikerült. — Az istenit! — üvöl­tötte, és dühében a falhoz vágta. Föl­kapott egy másikat, letépte róla a celo­fánt, és végre sikerült szabaddá tennie a tűt: Mary Abruzzi készségesen oda­tartotta a Lidocainos üveget, de dr. Goodman keze úgy remegett, hogy sehogy se boldogultak. Végül kikapta Mary Abruzzi kezéből az üveget, és belevágta a tűt. — A kurva életbe, ez mindjárt el­patkol - hüledezett dr. Colbert, és jobb kezében a varrattal, a balban egy finom fogú csipesszel a monitorra né­zett. Mielőtt sikerült volna beadnia a Li­­docaint, a monitor hirtelen visszaváltott a krízis előtti ritmusra. Dr, Goodman értetlenül meredt az elektronikus kép­ernyőn megjelenő ismerős normális je­lekre. A lélegeztető balonnal levegőt fújt Berman tüdejébe. A vérnyomás 100/60 volt, a pulzus percenként 60 körülire csökkent. A verejték patakok­ban folyt a homlokáról, végigcsorgott az orrán, bele az altatási naplóba. A szíve több mint 100-at vert percen­ként. Rájött, hogy az altatás bizony nem mindig unalmas. — Az isten szerelmére, mi volt ez? — kérdezte dr. Colbert.- Gőzöm sincs róla - felelte doktor Goodman. - Fejezd már be. Fel aka­rom ébreszteni a fiút. Szerette volna tudni, hogy noha Ber­­mannak nincs spontán légzése, kezd-e magához térni. Ezt a szemhéjreflexen lehet ellenőrizni. Megnézte, de a ref­lexet nem tudta kiváltani. Aztán az érintés helyett fölhúzta a szemhéját, és valami különös dolgot látott. A Fen­tanyl összeszűkíti a pupillát, Berman pupillája mégis hatalmas volt. Szem­­bogara szinte elnyelte a körülötte levő szivárványhártyát. A pupillalámpáért nyúlt, és belevilágított. A rubinpiros reflex visszajelzett, de a pupilla nem mozdult. Hihetetlen. Újra megpróbálta, aztán újra meg újra. Megdöbbenve meredt a semmibe, s csak két szót tudott kinyög­ni: — Jóságos isten! (folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom