Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-09-23 / 39. szám

nek — az elsőt Dél-Kóreában. Ez az esemény a textiliparban, az élelmi­szeriporban, az elektronikai iparban bátorságot öntött a munkásnőkbe, és szervezkedni kezdtek. Egyre több nőt választottak meg síakszervezeti tisztségviselőnek, és egyes helyeken béremelést, munkaidő-rövidítést ér­tek el; a vasárnapi különmunkát és a munkafelügyelők rabszolgatartó módszereit megtiltották. Ezek a je­lenségek azonban homár felébresz­tették a munkáltatók éberségét, akik veszélyt szimatolva a legkülönbö­zőbb fenyegetésekkel kényszerítették a szakszervezetek női aktivistáit visszakozásra és erőszakkal meg­­akodályoztók a választásokat, sőt a Dong-ll textilgyárbon működő szakszervezetet „tárgyolósképtelen­­nek" nyilvánították. A munkásnők további ülősztrájkokkal, éhségsztráj­­kokkol, nyilvános tiltakozással véde­keztek. Sokat közülük letartóztat­tak, százharmincat elbocsátottak, a. nevük fekete listára került, s ezt a többi textilgyárban is kifüggesz­tették. Egy hónappal a kvandzsúi felkelés előtt az elbocsátott textil­­munkásnak sztrájkba léptek: éjsza­ka is a gyárban tartózkodtak és követelték újrafelvételüket. . . A „gazdasági csoda“ háttere A nyugati sajtó Dél-Kóreóval kap­csolatban nemegyszer emlegetett „gazdasági csodát". Ennek a fénye újabban mintha kopna, és ezért is a nőket okolják. Részben azért, mert a dél-kóreai export például az iparban foglalkoztatott nőkre épül, illetve arra, hogy hosszabb munka­időben a legalocsonyobb bérekért dolgoztatják őket. Egy kórsai munkás keresete mind­össze 10 százaléka annak, amit egy amerikai ugyanazért a munkáért kap. A koreai munkásnő ennek a •endkívül alacsony bérnek a felét keresi, azt is csak a legjobban jövedelmező iparágakban, a textil- és az elektronikai iparban, ahol a munkaideje napi 10-15 óra. A munkósnők többsége vidéki. minden képzettség nélkül állnak a nagyvárosokban, ipari központok­ban munkába. A törvény szabta munkaidőt - heti 48 óra - jóformán sehol sem tartják be, a túlórákat és a vasárnapokat nem fizetik. Ha­vonta csak egy vagy két szabad vasárnapra számíthatnak. A szociá­lis gondoskodás egyenlő a nullá­val; nincs terhesgondozás, sem szü­lési szabadság. A munkásnők lakás­viszonyairól és táplálkozásáról jobb nem beszélni . . . Tény és való, hogy ritka közöttük az egészséges. Egy felmérés szerint a textil-, a vegy- és a fémfeldolgozó iparban dolgozó munkásnők 80 százaléka súlyos és elhanyagolt foglalkozási ártalmak­ban szenved, főleg gyűmorbóntal­­makban, szembetegségekben és a textilmunkásnők többsége tuberkuló­zisban. Orvosról pedig hallani sem akarnak. A „nemzet“ szolgálatában A családok nyomorából és a munkanélküli nők légióiból is igyek­szik o rezsim hasznot húzni. A kor­mány támogatásával virágzik a prostitúció, persze a turistaforgalom leple alatt. Ez a lepel nagyon át­tetsző: a prospektusok a legkülön­félébb szerelmi „kalandokat" kínál­ják hétvégére, szabadságra, üdülés­re, társasutazásokra, a „legigénye­sebbeknek" is. A turistaforgalom évente 100-200 milliót jövedelmez. A titkosszolgálat sem riad vissza az üzlettől: lányok alkalmazását köz­vetíti japán night-clubokba - o „nemzet szolgálatában“... A nyílt felkelést a rezsim ellen most sikerült vérbefojtani. A „hadi­­állapot" a dolgozók, a diákok és a kormány között tovább tart. Ezt az állapotot óriási rendőrségi appará­tus és a besúgók megerősített háló­zata őrzi. No meg az a több mint 40 000 amerikai katona, akik a dél­­kóreai támaszpontokon egyúttal az amerikai érdeket is védik a világ e térségében. A Volksstimme nyomán - gé -I-Vlvétrlrink riry prospcktusliél A :n«>k amrlyrk a h‘i;kül«mt'rl<;l)l> ..s/oMjállaía sokat“ kínálják a ,.l(*«:iiri*n.vrM'l)lM‘kni,k' ROBIN COOK — Egy hasat kellett felnyitnia, vagy csak egy transzfúziót kötött be? - kérdezte Bel­lows Susanhoz hajolva szarkasztikuson. — Több mint félóráig nem láttuk... De nem fejezte be, mert észrevette, hogy a dobogón álló férfi nekiszegezett egy kérdést- Csak annyit hallott, hogy — ... fel tudna világosítani ebben a dologban. Bellows doktor? — Elnézést kérek, főorvos úr, de nem hallottam a kérdést - mondta Bellows kissé leforrázva. — Utal valami a páciensnél tüdőgyulla­dásra? — ismételte meg a dobogón álló dr. Stork. A főorvos arcát nem lehetett kivenni. Az egyik kolléga, aki közvetlenül Bellows mögött ült, elórehajolt és Bellows fülébe súgta: - Greenlyről beszélt, te seggfej. — Nos — állt fel a torkát köszörülve Bellows —, tegnap volt egy kis hőemelke­dése, de a tüdő felett eltérés nem volt. A két nappal ezelőtti mellkas-röntgen­felvételek negatívak, de a mainál kétsé­gek merültek föl. A vizeletében baktériu­mokat találtunk, és véleményünk szerint a hőemelkedést inkább hólyaggyulladás, mint tüdőgyulladás magyarázza. Stork néhány lépést előrelépett, és a mutatópálcára támaszkodott. -. Most pe­dig térjünk vissza a komatózus betegek ellátására. Nem győzöm hangsúlyozni, uraim, hogy ezeknél a betegeknél fokozott körültekintéssel kell eljárni. Lehet, hogy a krónikus intenzív kezelés, melyet igényel­nek, csalódást okoz, mert oz esetek több­ségében teljesen kilátástalan, de a be­fektetett energia busáson megtérül, hiszen hihetetlenül sokat lehet belőle tanulni. A homeostasist nagyon nehéz hosszú ideig fenntartani, amikor az agy . . . Az oldalsó falon hirtelen kigyulladt a vörös lámpa, és elkezdett szaporán pislog­ni. Minden szem arra fordult. A tévé kép­ernyőjén hang nélkül közlemény jelent meg. - Szívműködés leállt a Beard 2 in­tenzív osztályán. — A szentségit! — morogta Bellows, és fölugrott. Cartwright és Reid követték őt a széksorok között. Susan és a másik négy orvostanhallgató egy pillanatig tétovázott, aztán ők is utánuk mentek. — Amint mondtam, a homeostasist na­gyon nehéz egyensúlyban tartani, ha egy­szer az agyban helyrehozhatatlan károk keletkeztek. Kérem a következő képet — mondta Stork a pulpituson levő jegyzeteit nézegetve, és tudomást sem vett a nagy sietve távozó társaságtól. Február 23., hétfő, 12 óra 16 perc Sean Bermant nagyon idegesítette a kór­ház és oz a tudat, hogy hamarosan meg­­operólják. Nem értett az orvostudomány­hoz, és bár. nem vette magának a fáradt­ságot, hogy megkérdezze az orvost, hogy is fog lezajlani a műtét, most mégis sze­rette volna, ha többet tud róla. Az esetleges komplikációktól egyáltalán nem félt, és nem volt halálfélelme sem. Túiságósán fiotal, túlságosan egészséges volt a halálhoz. Ha félt volna tőle, kétszer is meggondolta volna, hogy megoperál­­tassa-e magát. Szerencsére nem tudott az intenzíven eszméletlenül fekvő Nancy Greenlyről. Susan úgy jelent meg előtte, mint a vándornak a vezérlő csillag a sötét éjsza­kában. Túl érzékeny, szorongásokkal teli állapotában a mesebeli jó tündért látta benne, aki azért jött, hogy segítse elvisel­ni az idő múlását, és lecsillapítsa háborgó gondolatait. A műtőben az előkészítés jól haladt. Penny O'Rilley már bemosakodott és be­öltözött, bevitte a gőzölgő tálcán a mű­szereket, és rárakta a Mayo állványra. Mary Abruzzi beosztott nővér megkereste oz egyik pneumatikus leszorító övét és be­vitte.- Még egyet az útra, Goodman doktor úr — mondta Mary, és rátaposott a pedól­­ro, hogy az operálóasztalt a hordággyal egy magasságba emelje. — Igaza van — mondta vidámon dr. Goodman. Légtelenítette az infúziós csövet. — Gyors műtét lesz. Dr. Spallek egyike a leggyorsabban dolgozó sebészek­nek, akiket ismerek. A beteg egészséges és fiatal. Fogadok, hogy egy órára vég­zünk. Dr. Norman Goodman nyolc éve dolgo­zott a Memóriáiban, másodállásban pedig az orvosegyetemen. Volt egy laboratóriu­ma a Hilman épület negyedik emeletén, ahol egy csomó majmot tartott. Olyan új­fajta oltatószerek előállításával kísérlete­zett. amelyek az agy különböző mezőit gátolják. Véleménye szerint a gyógyszerek elöbb-utóbb annyira specializálódnak, hogy pusztán a kémiai vegyhatás megváltozta­tásával csökkenteni lehet az altatáshoz szükséges gyógyszermennyiséget. Dr. Goodman elrendezte a gázcsöveket, és bedugta a falba a nitrogénoxidul és oz oxigén csövét. 1976. február 23-án Sean Berman volt a negyedik, egyben aznapi utolsó esete. A másik három páciensét már szép csen­desen álomba ringatta. Csak a száz­negyvenhét kilós, puffadt, epeköves nő­beteggel volt egy kis probléma. Félt, hogy a hatalmas,, kövér testben akkora mennyi­ségű altatót kötnek meg a szövetek, hogy a beteget nem lehet majd fölébreszteni. De nem így történt. Bár a műtét elhúzó­dott, a beteg gyorsan fölébredt, és a tu­bust szinte az utolsó öltés elvarrásával egy időben ki kellett venni. (folytatjuk) CÉH

Next

/
Oldalképek
Tartalom