Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-09-23 / 39. szám

Energikus hang, csupa szeretet, felszabadult, ízes lévai tájszólás. Egy nő, aki vállalja önmagát, olyannak, amilyen. A szinte kötelező női hiúságnak nála nyoma sincs. Tele van humorral, öniróniával. Nem tétovázik, nem számítgat, kapósból mondja" a véleményét. Nézi és látja a világot. Őszinte; nem „viselkedik", nem pó­zol - dolgozik. Foglalko­zása: segédrendezö. — Már reméltért), hogy nem jön! — fogad nevetve Jánosy Kati, amikor a meg­beszélés szerint ugyan, de némi késéssel megérkezem. Gyorsan betessékel az elő­szobába, ahol alig maradt hely a sok előkészített cso­magtól. - Két óra múlva indulunk Lévára (Levice). Vigyázzon, nehogy bele­essen valamelyik bőröndbe. Azt sem tudom, hol a fejem. Akaratlanul o fejére né­zek, mire ő szemrehányóan: — A fényképezés miatt még a frizurámra is időt szakítottam. Közben észre sem vettem, hogy besompolygott a szo­bába a kisebbik fiú, a há­roméves Tibiké, akiről már annyi „rosszat" hallottam. Nyomban meg is dicsértem, mire hallatszik a fürdőszo­bából: — Ez? Ez egy árgyélus rossz kölyök, most meg­játssza magát! Nézze meg majd ha feloldódik . . . Nem különb állítólag a kilencéves Péter sem, aki most pionirtáborban van. - Először van egyedül ilyen segédrendező távol hazulról. Amikor ki­jön a fürdőszobából, alig ismerek rá, úgy „rendbe szedte magát". Ezért gyor­san egy felvétel következik. Saját bevallása szerint fe­­szélyezetten érzi magát „elegánsra maszkírozva". Munkája, egyénisége inkább sportos viseletét követel. Sok szép ruhája van, mégis leggyakrabban farmernad­rágban van. — Ez túl feltűnő, ez túl dekoratív, ezt meg nem szeretem. Egyébként sem vagyok fotogénikus! — állít­ja magáról, s ebben hajt­hatatlan. Egy jobb helyszín érdeké­ben kisétálunk a közeli erdőszélre. Közben a filme­zésről beszélgetünk. Jánosy Kati a Szlovák Filmgyárban dolgozik mint első asszisz­tens, vagyis segédrendező. Nem sokat tudunk errő! a munkáról.- A filmkészítésnek - az én munkakörömben is — há­rom fázisa van. Az előké­születi munkák, a forgatás és az utórhunkálatok. Az első fázis számomra az iro­dalmi forgatókönyv tanul­mányozásával kezdődik, és kb. két-három hónapig tart. Ezalatt egyeztetjük a sze­replőket, biztosítjuk a kellé­keket, maszkokat, kosztümö­ket. — Ezek szerint sokat van távol otthonától, családjá­tól.- Az év egyharmadát úton töltöm. A film elő­készületei során, amikor „fejeket", vagyis megfelelő típusú szereplőket keresek egy-egy szerephez, végig­járok több tucat gyárat, műkedvelő csoportot, sport­szervezetet, ha kell Szlová­kia egész területén. — A forgatás alatt is te­mérdek utazás várja, szer­vezés, izgalom: ott lesz-e minden színész, iszik-e majd a ló a folyó vizéből, s - ó mily kegyetlen — a kisfiút sírásra kell bírni... — A forgatás során a se­gédrendező színészeket, sta­tisztákat vezényel, ha kell, előjátszik, néha a földön kúszva! — A filmezés legkevésbé ismert munkafázisa az ún. utómunkálatok. — A forgatás alatt felvett hang, vagyis a „vezérhang" a filmben teljes egészében használhatatlan. Minden hangot újra fel kell venni. Ez nagyon érdekes munka. Pl. a filmen húsz gyermek játszik, nevetgél. Nekem a stúdióban hét-nyolc gyerek áll a rendelkezésemre, aki­ket nem utasíthatok, hogy legyetek vidámak. Ahhoz, hogy a gyerekek őszintén, önfeledten nevessenek, han­­cúrozzanak, nekem kell han­gulatot teremtenem. Hangulatot teremteni. Ez az. amit Jánosy Kati na­gyon tud. Kedélyesség, op­timizmus árad belőle, s az ember akaratlanul is ma­gába szívja. — Az ön munkája, valljuk be. nem tipikusan női fog­lalkozás. Nehéz szellemi és fizikai megterhelés. Mi kell ahhoz, hogy egy nő mara­déktalanul teljesíteni tudja? — Határozottság! Idővel az ember rutinra is szert tesz. Én tizenkét éve vég­zem ezt a munkát. — Oqy tudom, három ma­gyar film szlovákiai felvéte­leinél is volt segédrendező. — Igen. A Hószakadás, a Téli sport és a Szindbád című filmeknél. Az utóbbi­nál ismertem meg Huszá­­rik Zoltán filmrendezőt. Na­gyon szerettem vele dolgoz­ni. — Egy filmes szakember hogyan látja saját filmjeit? — Amikor végignézzük a bemutatón a kész művet, a filmmel együtt visszape­regnek a forgatás emlékei is. Persze, csak a kelleme­sek. A sok problémát már el is felejtettük. És hogy milyen a film? A lehető legjobb. Mert sajnos, elfo­gult az ember. . . A nap közben az erdő mögé bújt. Hűvös lett a fák alatt. Az idő is elszaladt. Közben hazaérkezünk, ahol már vár a férj, Zoro Záhon filmrendező. S az utolsó (fel nem tett) kérdésre itt a válasz. A nagy (látszólag zűrzavaros) cso­magolásban, egymást kérve, fiqyelve, tisztelve, leleplezik előttem a harmóniát, amely­ben élni, dolgozni lehet. ZALKA KATI Fotó: Vóclav Polák csr«] Félidő a nők évtizedében DÉL-KÓREAI ADALÉKOK AZ EGYENJOGÚSÁGHOZ Május végén, június elején Kvan­­dzsú dél-kóreai városban felkelés tört ki a diktatórikus rezsim ellen, és a felkelőknek már-már sikerült magukhoz ragadni a hatalmat. Az eseménnyel világszerte sokat foglal­kozott a sajtó, a rádió, a televízió, a következményekről azonban — a kvandzsúi rövid győzelem feltehe­tően hosszú böjtjéről — már nem­igen ír a világsajtó. Pedig vannak szemtanúk és tájékoztató hírforrások is szép számmal. A felkelés vérbe­­fojtása és a megtorlások rémregény­be illő kegyetlenséggel sújtották a nőket. Lányokat meztelenre vetkez­tetve, bajonettel hajtottak föl teher­autókra a „bosszúállók" és szállítot­tak isme%tlen helyre: egy katona addig verte bajonettel egy terhes asszony hasát, amíg lerogyva el nem vesztette a magzatát. Ez a hír a japán katolikus béketanácsának jelentéséből származik. Miért éppen a nők ellen? Miért éppen a nők ellen fordul­nak ilyen hisztérikus dühvei? A dél­­kóreai erősen patriarchális színezetű családjog és a konfúciánus társa­dalmi hagyományok egyre élesebb ellentétbe kerülnek a valósággal. A nők mindennapi, könyörtelen ke­nyérharca lemossa arcukról a köte­lező kedves, bólogató mosolyt. A dolgozó nők egyre többet szerepel­nek a nyilvánosság előtt. Az állás megtartása, a kereseti lehetőség, a bérharc szívóssá teszi őket. Augusz­tus 11-én a rendőrség megtámadta a polgári ellenzéki párt székházát, ahol mintegy ezer férfi tartózkodott és háromszáz nő — egy parókagyár munkásnői.—, akik itt kerestek me­nedéket, és ülősztrájkkal tiltakoztak a gyár bezárása ellen. A mindenre elszánt, felhecceit rendőrök az első „rohamot" ezek ellen a munkásnők ellen „vezették". Gumibotjaikkal hetven súlyos sérülést okoztak, ren­geteg könnyebbet, és Kim Kyont Sum, huszonegy éves munkásnőt holtra verték. Néhány órával ezután nyolc nőt tartóztattak le, szakszerve­zeti tagokat; és további öt szimpa­tizánst, a sztrájk állítólagos szerve­zőit. Harc a gyárért Ez év áprilisában Szöulban mun­kásnők és más foglalkozásúak röp­cédulákat osztogattak, amiben kér­ték, hogy az intcsuni Dong-ll elbo­csátott munkásnőit vegyék vissza. Ebben a textilgyárban több mint ezer nő és kétezer férfi dolgozik. A férfiak többnyire üzemvezetők, mesterek vagy alkalmazottak. Egy szociálisan elkötelezett egyházi szer­vezet befolyására a munkásnak kis vitafórumot szerveztek, melyen mun­kajogi és szakszervezeti kérdéseket vitattak meg. Még 1972-ben nőt vá­lasztottak meg szakszervezeti elnök-

Next

/
Oldalképek
Tartalom