Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-23 / 4. szám
Képzőművészek a gyermekek védelmében Az ecset és a festék is fegyverül szolgálhat a gyermekek boldogságáért vívott igazságos harcban. Ezek a plakátok az NDK-ban, Ausztráliában és Lengyelországban jelentek meg. DJAI ÉS REMÉNYEI A gyermekek egy:e-másra válnak a háborúk, az agressziók, a kizsákmányolás, az elnyomás, a fasizmus és a fajgyűlölet áldozataivá. Vietnamban az amerikai agresszió 900 000 gyermeket tett árvává. Sok gyermek halt ás hal meg Izrael agressziós politikája következtében. Libanon déli részén, a tűz alá vett és bombázott palesztin menekülttáborokban asszonyok és gyermekek vesztik életüket. Palesztin gyermekek egész nemzedéke soha nem ismert a menekülttáborok sátrain kívül másféle lakást. Chilében, Uruguayban, Paraguayban, Haitiban, Guatemalában, Salvadorban, a Dominikai Köztársaságban gyermekek esnek áldozatul a diktatúrának. Chilében 60 000 olyan gyermek van, akinek a szüleit meggyilkolták, vagy akinek, a szülei eltűntek, vagy a fasiszta katonai junta börtöneiben sínylődnek. Születnek gyermekek koncentrációs táborokban; letartóztatják őket szüleikkel együtt, szemük láttára folynak a kínzások, sok gyermek maga is átél ilyet. Gyermekek ezreinek és tízezreinek juta száműzetés megpróbáltatása. Az élethez való jog, amelyet az Emberi jogok deklarációja rögzít, a gyermek számára is a legalapvetőbb jog. De nem minden mai gyermek éri meg a felnőtté válást. Teljesen nyilvánvaló, hogy korunk leglényegesebb problémája a fegyverkezési verseny megszüntetése és a leszerelés megvalósítása. Az évente fegyverkezésre költött pénz jelentéktelen részéből egy év alatt több mint 200 millió éhező gyermeket lehetne élelmezni, milliókat lehetne megtanítani irni-olvasni. A SALT-II. megállapodást ratifikálni kell. Ezért is fontos, hogy a békeszerető erők magyarázzák és népszerűsítsék annak jelentőségét. A megállapodás törvénybe iktatása a nemzetközi gyermekévben jelentősen hozzájárult volna az év céljainak megvalósításához. Vannak, akik az állítólagos szovjet katonai veszélyre hivatkozva próbálják igazolni a fegyverkezési versenyt. Megfigyeléseim szerint ennek az országnak a kormánya és népe a "béke odaadó híve. A Szovjetunió alkotmánya kimondja, hogy külpolitikájának alapja a béke. Magában foglalja a békés egymás mellett élés Helsinkiben elfogadott tíz alapelvét. Bárhol jártam is, gyárakban és üzemekben, kolhozokban és főiskolákon, sőt az óvodákban is, mindenütt azt mondták: ,,Mondja el kérem, mindenkinek, hogy mi békét akarunk!” Nincs még egy ország, amely annyit szenvedett volna a háborútól, mint a Szovjetunió! A háborúban elpusztult a nemzeti vagyon egyharmada, romba dőlt több mint 70 000 város és falu, meghalt húszmillió ember, több százezer gyermek maradt árván vagy fedél nélkül. A konferencia idején a felszólalásokban még sok szám hangzott el. Valamennyit nem lehet megjegyezni, de kérem, hogy a következőkről soha ne feledkezzenek meg! Évente a világon 400 milliárd dollárt költenek fegyverkezésre! Évente tízmillió gyermek éhen hal! Mondják el ezt a föld minden részén. Tudják meg minden faluban, minden város minden utcájában. Hogy az emberiség e tények ismeretében újult erővel küzdjön a fegyverkezési verseny ellen, jövőnk, gyermekeink megmentéséért. Azt akarjuk, hogy minden gyermek békében, egészségesen és tanulva növekedjék, hogy ne csak a mi gyermekeinknek, hanem a világ minden gyermekének mindenből a legjobb jusson. alahogyan hazaértem. Anyám persze még ébren volt. A szokásos balhéval fogadott. Hogy hol voltam. Hogy ez nem mehet így tovább. És egyáltalán. Az anyám hihetetlenül nevetséges volt. Kövér és puha volt a fehér háláingben, az arcát eltorzította a düh, pont olyan volt, mint a kispolgárok a metrón. Egy szót se szóltam. Különben sem beszéltem már vele. Azt képzeltem - legalábbis néha —, hogy nincs már szükségem anyára és családra. A bandában nem voltak problémák. Ha összejöttünk, teljesen megszűnt számunkra g többiek gennyes világa. Zenéről beszélgettünk és a drogról. Néha ruhákról is, meg olyan emberekről, akik fenékbe rúgják a zsaruk társadalmát. Mindenkit jó fejnek találtunk, aki betört valahová, aki autói lopott, vagy kirabolt egy bankot. Ettől kezdve, ha hozzájutottam, LSD-t szedtem. Később aztán valahogy holtpontra jutott a banda. A fű, vagyis a hasis és az utazások már nem tekertek föl annyira. Megszoktuk a dolgot. Már a normális állapotunk volt az, hogy fűtől vagy pirulától legyünk feltöltve. Már nem adott semmi új élményt. És akkor új célt találtam. „Sound"nak hívták. A Sound egy diszkó volt a Genthiner Strassén az Állatkert közelében. Az egész város tele volt plakátókkal: ,,Sound - Európa legmodernebb diszkója”. A gyerekek a bandából sokszor jártak ide. De csak a tizenhat éven felülieket engedték be. És én féltem, hogy nem engednek be, mert épphogy tizenhárom múltam. Mindenesetre meghamisítottam a születési évet a diákigazolványomban. Tudtam, hogy a Soundban van a kábítószerpiac. Ott mindent meg lehetett venni. A fűtől a Mandrolinon és a Valironon át egész a heroinig. Eqv szép szombaton beadtam az anyámnak, hogy Kessinél akarok aludni, és Kessi meg elmondta otthon, hagy nálunk fog aludni. Az anyáink bevették. Ügy volt, hogy Kessinek méq egy barátnője is eljön. Valamivel idősebb volt nálunk, és Peggynek hívták. Szombat este # Peggynél találkoztunk. Csak a barátját vártuk, Misát. Kessi fontoskcdva elmesélte nekem, hogy Misa H-t szed, tehát heroint. Izgatottan vártam a megismerkedést, mert még sose láttam szemtől szembe valódi fixert (megrögzött kábítószeres). Amikor Misa megérkezett, nagyon nagy hatást tett rám. De azonnal kisebbrendűségi érzésem is támadt. Misa nagyon felülről kezelt bennünket. Megint csak rá kelleti jönnöm, hogy még csak tizenhárom éves vagyok, és hogy ez a fixer túl távoli, túlságosan felnőtt hozzám. Misa egyébként néhány hónap múlva meghalt. Beszálltunk a metróba, és a kurfürstenstrassei megállóig mentünk. Nekem akkoriban ez még elég nagy utazás volt. Messze éreztem magam otthontól. A Kurfürstenstrasse a Potsdamer sarkánál elég ocsmányul festett. Mindenütt lányok lógtak. Nekem persze fogalmam se volt róla, hogy autósokra vadásznák. Néhány pasas sé tált föl-alá. Peggy azt mondta, ezek a drognepperek. Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy egyszer én is szinte minden nap itt fogok sétálni a Kurfürstenstrassénak ezen a oosmány szakaszán, őrültnek tartottam volna. Bementünk a Soundba. Nem is ha sonlított arra, amit elképzeltem mogamnak. A „palota" egyszerűen egy nagyon alacsony mennyezetű pincehelyiség volt, lármás és koszos. A táncparketten mindenki egyedül rázott. Valahogy semmi kapcsolat sem volt az emberek között. Ügy éreztem, hogy mindenki engem bámul, mert észrevették, hogy nem tartozom közéjük. A többiek mindenféle pirulát hoztak magukkal, és söröztek. Nekem nem kellett semmi. Maradtam a magam két üveg őszibaracklevénél. Azután elaludtam. A többiek ébresztettek fel öt órakor. Baromira fájt a hasam. összegörnyedve osontam kifelé. Hányingerem volt. Már rég nem voltam olyan boldog, mint amikor kinyitottam lakásunk ajtaját, és láttam, hogy az anyám kijön a hálószobából. Azt mondtam, hogy Kessi nagyon korán felébredt, és inkább hazajöttem, hogy jól kialudjam magam. Amikor délben felébredtem, még mindig rosszul voltam. Rettenetesen vógytöm rá, hogy beszéljek valakivel arról, amit átéltem. Tudtam, hogy a bandából senki sem értene meg. Csak az anyámmal beszélhettem a dologról. És nekem nem volt bátorságom elmondani. És nem is tudtam olyan igazán, hogy valójában akarok-e beszélni. Ebben az időben a dolgok még sose voltak olyan tudatosak bennem. Kessi ettől fogva majdnem minden szombaton magával vitt a Soundba. Már csak azért is elmentem, mert különben nem tudtam volna mivel tölteni a szombat estét. Lassan megszoktam a Soundot is. És aztán anyámnak is megmondtam, hogy a Soundba megyek; megengedte, hogy az utolsó metróig maradjak. Egy pár hét múlva egyedül indultam a Soundba. Mentem a metróhoz. A lépcsőn összeakadtam egy fiúval. Rám nézett, és mondott valamit. Őrült lazának találtam. Magas, nyúlánk, hosszú szőke haj és hihetetlenül nyugodt. Már a lépcsőn beszélgetni kezdtem vele. Én már jól fel voltam töltve. Azonnal megértettük egymást. Ugyanaz a zene tetszett neki, és még a tablettákkal is hasonló élményeink voltak. Atzénak hívták. Ö volt az első fiú, akit igazán szupernak találtam. Még azon az éjjel beleestem. Életemben először estem bele valakibe. (folytatjuk) CHRISTIANE F. POKOLJÁRÁSA V.
