Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-07-01 / 27. szám
NESZMÉRI SÁNDOR Egryenj ogfiiságr, haladási. hehe Egy dokumentumkép a berlini Világkongresszusról 1975-böl „Mi, a Világkongresszus résztvevői felhívunk minden parlamentet és kormányt, az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy fokozzák a küzdelmet a nők teljes egyenjogúságáért, tegyék lehetővé a nők számára a tevékeny és egyenjogú munkát a társadalmi élet minden területén a béke feltételei közepette, a társadalmi haladás körülményei között” — olvasom a nők berlini Világkongresszusának Felhívásában. Aztán pontokba szedve a követeléseket: — „a nők egyenjogúságának jogi elismerését minden ország alkotmányában és törvényeiben a nők helyzetének nemzetközi ratifikálását, amely minden ország számára kötelezővé teszi az egyenjogúság törvénybe iktatását, — minden akadály elhárítását a nők útjából, hogy teljes mértékben részt vehessenek országuk politikai és társadalmi életében, — lehetőségét annak, hogy a nők egyenrangúan tanulhassanak és megszerezhessék a szakképzettség minden fokozatát, — a nők munkához való jogának biztosítását az egyenlő munkáért egyenlő bért alapon, a nők számára a munkaügyi- és egészségügyi gondoskodást, a szakképzettségüknek megfelelő teljes foglalkoztatottságot, a férfiakéval egyenlő szociális biztonságot, — egyenlő jogokat a családban és a gyermeknevelésben, az anyaság mint társadalmi funkció elismerését, valamint az anya és a gyermek védelmét.” A tények — ma már történelmik — ismertek: az Egyesült Nemzetek Szervezete a Nők Nemzetközi Évében megtartott mexikói Világkongresszusán az 1976—1985-ös időszakot a Nők Évtizedévé nyilvánította, melynek jelszava: egyenjogúság, haladás, béke. A mexikói konferencia kidolgozta és jóváhagyta, akciótervezet meghatározza azokat a minimális feladatokat, amelyeket az Évtized első felében a világ minden részén meg kell valósítani. A tizennégy pontban megfogalmazott feladatkör azokat a kérdéseket is magában foglalja, amelyek a berlini Világkongresszus Felhívásában szerepelnek, kiegészítve a legsürgetőbbekkel, amelyek — a szocialista ember számára társadalmunk jellegéből eredően eleve megoldottak, biztosítottak — az írástudatlanság csökkentése, a kötelező iskolalátogatás, a nők társadalmi, gazdasági és politikai szerepének elismerése és biztosítása. öt év telt el a történelmi fontosságú konferenciák, ENSZ-határozatok óta, időszerű hát a minimális program teljesítésének ellenőrzése, a további feladatok meghatározása. Igaz, az elmúlt öt év folyamán több nemzetközi találkozón foglalkoztak a feladatok teljesítését hátráltató körülményekkel, eseményekkel, a minimális program egy-egy pontjának teljesítésével, ám ezúttal egységes számvetésre van szükség, hogy az Évtized második felének feladatait pontosan, a kialakult helyzetnek megfelelően tudják meghatározni. Ilyen megfontolásokból kiindulva határozott úgy az ENSZ 30. Közgyűlése, hogy július másödik felében Koppenhágába hívja össze a Nők Évtizedének Világkongresszusát, amelyre delegálják a világ minden államának képviselőit, valamint több nemzetközi szervezetet. Nem akarok elébe vágni a dolgoknak, ezért nem bocsátkozom elemzésbe, hogy Földünk mely részén mit valósítottak meg a minimális programból. A hozzánk érkező hírek arról tanúskodnak, hogy a Világkongresszus újabb tervezetének kidolgozásakor nem építheti szilárd alapra a célkitűzéseket, különösen Afrika és Ázsia körülményeit nézve inkább csak az első öt évre kitűzött feladatokat ismételheti meg. Természetesen a szocialista országok küldöttei, a haladó, demokratikus világszervezetek és nemzeti szövetségek képviselői ettől sokkal többet kívánnak majd az előző tervezet feladatainak következetes és gyors intézése mellett. Viszont az is biztos — mint azt Márie Kabrhelová, a CSKP KB Elnökségének a tagja, a Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke a prágai sajtóértekezleten mondotta —, hogy „a reakciós erők, amelyek eddig is fékezöi voltak a tervezet betartásának, a feladatok megvalósításának, ezen a kongresszuson is igyekeznek majd elterelni a figyelmet a lényeges kérdésekről, s másodlagos problémákról akarnak majd vitatkozni. így volt ez a korábbi konferenciákon, az előkészítő szemináriumokon, melyeken a nőmozgalom célkitűzéseit mellékvágányokra akarták terelni és kivonni az egyetemes társadalmi haladásért, a politikai és nemzeti felszabadulásért, az egyenjogúságért és a békéért folytatott harc színteréről. A Nemzetközi Demokratikus Nőszervezet, valamint minden nemzeti demokratikus és haladó nőszövetség tudatában van annak, hogy a nők helyzetét nem a férfiak határozzák meg — mint vallják a nyugati reakciós erők —, hanem egy ország gazdasági, politikai helyzete, az állam szociális viszonyai.” A haladó erők célja a kongresszuson: feltárni a valóságot s a valós helyzet diktálta feladatokat úgy meghatározni, hogy a világ minden táján minél előbb és nagyobb mértékben valósulhasson meg a Nők Évtizedének célokat is megszabó hármas jelszava egyenjogúság, haladás, béke. A cél elérése azonban — Kabrhelová elvtársnő szavaiból is kitűnik — nehéz, bonyolult munkát igényel majd. A Világkongresszust megelőzően, napjainkban tartják hazánkban az afrikai és ázsiai asszonyok helyzetét vizsgáló szemináriumot, mely egyben szolidaritásunkat is jelképezi. Hogy miért éppen hazánk a színhelye e szemináriumnak? Angela Davis mondta még 1975-ben a berlini Világkongresszuson: „A teljes emberi szabadságot, a faji megkülönböztetés nélküli élet feltételeit csakis a marxista-leninista eszmék alapján álló társadalom biztosíthatja.” Tegyük hozzá Márie Kabrhelová gondolatait, amelyeket sok nemzetközi konferencia, szeminárium tapasztalatai alapján fejtett ki: eredményeink híre, példánk lelkesítő ereje ma valóban olyan teremtő erőt jelent a különböző kontinensek asszonyai tudatában, amelyek segítségével olyanná alakulhat a világ, hogy nem jelszó, hanem valóság lesz mindenki számára az egyenjogúság, a haladás, és a béke.
