Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-06-24 / 26. szám
Aki gyakran megfordul a lakó- A „nevelési központ" egyelőre csak disz telepen: Oláh Imre VÁLTOZÁSOK A CIGÁNYSORON A falu szélén futballozó gyerekektől kérünk útbaigazítást: — Merre van a péró?- Ez itt előttünk. Ez a cigánysor...- A KOLÓNIA . . . mert péró, az már nincsen ... Jól ismertem a nagymagyari (Zlaté Klasy-Rastice) cigánypérót. Számtalanszor utaztunk erre, az országúton játszó gyerekek miatt csak csigalassúsággal haladhattunk. Egymáshoz tapadt vályogházaik az én nemzedékem tagjai előtt még úgy rémlenek fel: csak körül lehet menni, de belé nem . . . Bari Károly cigányköltö verssorait idézem magamban: „Vályogcsomók közt rejtező/ tüztől visszaretten a nyugalom . . . Anyám rongyos szalmazsákon/ fekszik, torkáig az éjszakát/ takarónak hiába húzza.. . Világgá ment a rózsafából faragott hegedű . . ." A földhöz tapadt vályogházakat itt már keresni kell. Helyükön a legkorszerűbb emeletes sarokházak, gondosan bekerítve, virágoskerttel körülvéve. Kísérőnk Nagy Péter, a nagymagyari hnb elnöke és Oláh Imre, a cigánykérdésekkel foglalkozó bizottság elnöke.- Tessék választani — invitál Oláh Imre, benyithatunk akárhová. - A fajtámból valók, nem zárják be a kaput a vendég előtt. Ismerem őket, huszonnyolc éves koromig én is a péróban laktam. Csak nem vagyok olyan ügyes, mint ők, mert én még csak most építem a magamét. Kíváncsi gyereksereg vesz körül bennünket, és falkában követnek, amerre lépünk. » — A mi házunkat is fényképezzék le — szinte szétszednék a fényképészt.. . — Büszkék ám rá - súgja az elnök —, nem lesz könnyű választani. Rigó Gyuláné asztalánál ülünk. Tágas, ragyogóan tiszta konyhában, divatos sarokpadon. Kávéval kínálnak. Oláh Imrét gyerekkori pajtásként üdvözlik, a hnb elnökében pedig a Jóságos Péter bácsit. Míg fő a kávé, körülnézünk. Világos, tiszta szobák, bútorok, szőnyegek, függönyök. Minden a helyén, szinte kínos a rend. És színek orgiája. A narancssárga, a piros, a zöld különös harmóniája, élénkítő már-már nyugtalanító hatása. És sok-sok apróság: festett tányérok, vázák, tarka művirág, festett akt berámázva. — Ezeket is vásárolják? — kérdezem már kávézás közben a ház asszonyától. — Jaj, az uram megbolondulna, ha nem hozhatna valamit a családjának. Amint pénze van, csak hozza az ajándékot mindegyiknek. Meg aztán örül is a szépnek. Közben arról faggatom Rigónét, hogyan élnek az új otthonban. — Tizenöt éve lakunk itt. Magunk építettük, akkor még nem kaptunk az államtól semmit. Férjem kőműves, sokat dolgozott. Még a fizetését is ide raktuk. Még mindig húzzák belőle a kölcsönt. Bánom is én, csak hogy itt lakhatunk! De sok pénzt megevett ez a lakás, a három szobát berendezni, fürdőszoba, konyha .. . Mert van nekem mosógépem, meg porszívóm is, ez villanysütő, ez meg gázra megy. Segítség meg nem volt, csak annyi, hogy zöldség van a kertben, de ezeknek hús kell minden nap . . . — A gyerekek? — Azok is közbe nőttek fel. A legnagyobb vízvezetékszerelő, a középső konyhán dolgozik, ez a legkisebb meg fodrász akar lenni. Tiszta ám, és dolgozik mindent sorjába . . . — No, csak dicsekedjek el azt is, hogy Rigóék igen dolgos, rendes emberek — mondja az elnök —, és volt kitől tanulni nekik. Rígóné aáyja volt az első asszony a faluban, aki annak idején munkát vállalt, és igen tisztességesen dolgozott hosszú évekig. Hat gyereket nevelt föl özvegyen, a keresetéből.
